Délmagyarország, 2010. december (100. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-08 / 285. szám
6 KISTELEK ÉS MÓRAHALOM TÉRSÉGE 2010. december 8., szerda Csongrád megye KISTELEKI kistérség: Baks, Balástya. Csengele, Kistelek, Ópusztaszer. Pusztaszer MÓRAHALMI kistérség: Ásotthalom, Bordány, Forráskút. Mórahalom, Öttömös, Pusztamérges. Rúzsa, Üllés. Zákányszék KÖRKÉP Luca-napi játszóház ÜLLÉS. Luca-napi játszóházat és vásárt rendez az Alkotóház december 11-én 13 órától a Déryné Kulturális Központban. Gyertyamártás, csuhébaba- és játék-, valamint lucaszékkészítés vár az érdeklődőkre. A rendezvényen lucapogácsát és mézeskalácsot is sütnek. Karácsonyi vásár RÚZSA. Az ünnepre tekintettel nem a hónap végén, hanem most vasárnap rendezik meg a rúzsai vásártéren a hagyományos vásárt. Ingyen lehet parkolni, és nem kérnek helypénzt. Az árusokat és a látogatókat forralt borral, szaloncukorral várják. Legyen jobb a gyermekeknek KISTELEK. Legyen jobb a gyermekeknek címmel, uniós támogatással indította el hároméves, gyermekszegénység elleni programját a Kistelek Környéki Települések Többcélú Társulása. Ennek megvalósítására, koordinálására jött létre a Kistérségi Gyerekesély Iroda. Tározókkal fognák meg a belvizet A nyári aszály és a tavaszi, téli belvíz csatornahálózattal és záportározókkal kiegyenlíthető lenne húsz év alatt, temérdek pénzből. Addig is sok apró lépést lehetne tenni a helyzet enyhítésére. Jó példa a mórahalmi vízvisszatartó rendszer. HOMOKHÁTSÁG DOMBAI TÜNDE A sokéves csapadékátlag duplája, 1100 milliméter hullott idén az Atikövizig területén. Csak az elmúlt egy hónap alatt az átlag háromszorosa, 200 milliméter eső esett. Nem csoda, ha ennyi víz elvezetésére nem képes a csatornahálózat. A gyenge láncszem a nagy áteresztő képességű belterületi csatornák és a kisebb átmérőjű külterületi csatornák találkozása: a lezúduló nagy mennyiségű vizet a szűk keresztmetszet nem tudja továbbítani. A víz lefolyását a gravitáció biztosítja, gyorsítani a szivattyútelepek szívóhatásával lehet. Ekkora vízbőséggel azonban ideálisan karbantartott csatornarendszer sem birkózna meg. Kozák Péter, az Atikövizig igazgatója elmondta, a helyzet korántsem ideális. A szűkös központi büdzsét ugyanmokhátságon minimum 20 év kell. Ennél rövidebb idő alalf gondoskodni lehet a csator-j nák karbantartásról, a gyűjtőrendszer kapacitásának bővi+ téséről. Végső soron záportápi rozókat kell kialakítani olyant helyeken, ahol természetes módon megáll a víz, például vízjárásos területen, semlyékeken, és odavezetni a fölösleget. A vízgazdálkodás jogszabályainak egyszerűsítésén már dolgozik a vízügy, a beru-i házásokhoz uniós pályázatokra lenne szükség, de átfogó A bivalyairól híres Mórahalom melletti Nagyszéksós szikes tava belvizet fog vissza, talajvizet pótol, öntözésre alkalmas, FOTÓ: FRANK YVETTE is elsősorban a védekezésre, és nem a megelőzésre lehet költeni, holott belvízben sokkal nehezebb és ettől drágább is csatornát kotorni. Ráadásul sok gazdája van a rendszernek. További nehézség, hogy a talaj tavasszal telítődött, így kevesebb nedvességet vesz fel. Tévedés, hogy a mostani rengeteg belvíznek előnye is van: megoldja az aszály problémáját. A vízügyes szakember szerint egy ilyen viszonylag gyors és rövid belvizes hullám nem pótolja az utóbbi húsz évben a földből eltűnt 2-3 méternyi talajvizet. (Jelenleg a Duna-Tisza közén 5 köbkilométer víz hiányzik a talajból; ez az ország egyéves Megújultak a túraútvonalak MÓRAHALOM. Uniós támogatással megújultak a helyi látványosságokat, műemlékeket és védett természeti területeket érintő túraútvonalak a Homokhátságon, a fejlesztés részeként központi pihenőhely is épült tájékoztatott Berta Zsolt projektmenedzser. A központi pihenőhely az egykori nagyszéksósi iskolánál létesült. A mórahalmi önkormányzat a projekthez 37,5 millió forint uniós támog atást nyert, amelyet közel 10 millió forintnyi önerővel egészített ki. Kicserélték és pótolták a 10 évvel ezelőtt kialakított túraútvonalak megrongált és elhasználódott tábláit, többnyelvű prospektusokat, térképeket készítettek, kiépítették a turistákat fogadó központot, egy játszótér is megvalósult. A nagyszéksósi iskola 1975-ös bezárását követően a kilencvenes évek közepén éledt újjá - ma 50 férőhelyes turistaszállóként is működik. OTTHON BARKACSOLTA KOCSIJÁT A BALASTYAI RONCSDERBIBAJNOK Tíz futamból tízszer dobogós lett Faragó Barát Róbert a mezőtúri futamon. FOTÓK: DM/DV mondják, 2-3 év autózás után lehet ilyen eredményt elérni. Én elsőre megcsináltam büszkélkedett. A sikeres kezdésnek azonban egyáltalán nem biztos, hogy lesz folytatása. Róbert az idei versenyeken is csak úgy tudott szerepelni, hogy ismerősei, barátai támogatták - ki élelmiszerrel, ki pénzzel, ki az autó megtisztításával. - Anyagi segítség nélkül nagyon nehéz lenne folytatni, hiszen ebbe az évadba beletettem az összes pénzem - fogalmazott az országos bajnok, akinek szépen csengő címe mellé is csupán egy szép kupa járt, no meg a dicsőség. Újoncként lett országos gyorsasági roncsderbibajnok a balástyai Faragó Barát Róbert. Az autószerelő fiatalember egyedül, mindenféle szakmai háttér és támogatás nélkül indult el 10 futamon - mindegyiken dobogós lett. talata nem volt az autósportban, de úgy érezte, ez sem akadály. Mivel autószerelő-segédként dolgozik, nagy kihívást nem jelentett számára megépíteni egy versenygépet BALÁSTYA TÍMÁR KRISZTA Derült égből villámcsapásként érkezett a magyar gyorsasági roncsderbi világába a balástyai Faragó Barát Róbert. Gondolt egy merészet, és úgy döntött, versenyezni kezd. Néhány amatőr szlalomversenyt leszámítva semmiféle tapasz„Anyagi segítség nélkül nagyon nehéz lenne folytatni, hiszen ebbe az évadba beletettem az összes pénzem." Faragó Barát Róbert - májusban pedig elindult az első futamon. - Egy használt roncsderbi-versenyautóból és egy bontott kasztniból raktam össze azt a Volkswagen 2-est, amivel versenyzek. Műhelyem nincs, otthon barkácsoltam. Külsőre kicsit ütött-kopott, de nagyon megbízható. Egyetlen futamon sem hagyott cserben - mesélte a férfi. A széria géposztályban 10 futamon állt rajthoz, és minden esetben dobogón állhatott. Pedig nem volt egyszerű dolga: a közel egy kilométeres földutas körpályán, ahol egyszerre megy az összes autó, számos „tapasztalt róka" versenyzett. Az őszi utolsó viadal után az összesített ponttáblázat élén mégis az újonc balástyai versenyző állt. - Azt teljes vízfogyasztása.) Az aszály tehát nem tűnik el, erre az éghajlati problémára nincs vízügyes megoldás. A feladat inkább a szélsőségek kiegyenlítése, vagyis hogy levezessék és megtartsák a belvizet, és az visszaszivárogva a földbe nyáron nem engedi tovább sülylyedni a talajvizet. Átfogó megoldáshoz a HoMórahalmi példa Megyénkben az első példa a belvíz és aszály kiegyenlítésére a Mórahalom melletti nagyszéksóstói beruházás, amelynek szikes tava tisztított szennyvizet, csapadékot és talajvizet fogad, és ahol a bivalyrezervátum létesült. Belvizet fog vissza, talajvizet pótol, öntözésre alkalmas. tervekre eddig nem adtak pénzt. Az Atikövizignél kiszámolták: ezer négyzetkilométeres belvizes terület 5-6 évnyi szivattyúzási költségén fel lehetne építeni a záportározókat, a költség tehát gyorsan megtérülne. Győzelem! SZABÓ ISTVÁN SZERVEZTE MEG A GYŰJTÉST Devecserre szállították az adományokat A gyűjtés folytatódik... FOTÓ: DM/DV PUSZTAMÉRGES MUNKATÁRSUNKTÓL - Arra gondoltam, ha segíteni tudok, akkor tegyem, amikor szükséges - magyarázta a pusztamérgesi vállalkozó, Szabó István, miért támogatja nagy erőkkel a devecseri és kolontári iszapkárosultakat. A pusztamérgesi születésű férfi harminc évig dolgozott Ausztriában, gépsorok vezérlésével foglalkozik a vállalkozása. Pár éve költözött vissza szülőfalujába, azóta itt él. Szabó István régi kapcsolatai révén szervezett pénzés ruhagyűjtést odakint. A pénzből tartós élelmiszert vásárolt, és saját teherautójával vitte el Devecserre, hogy átadja a vöröskereszteseknek. Több száz kiló lisztet, cukrot, száraztésztát, rizst, olajat, csokit szállított az alapján, mit kértek az ottani polgármesterek. A ruhák nem is mind fértek a dugig megpakolt járműbe. A maradékot - 250 kilót - januárban adja át. A gyűjtés nem állt meg, az adományokat az iszapkárosultaknak, vagy ha nekik már nem lesz szükségük rá, az árvíz és belvíz sújtotta területekre akarja eljuttatni.