Délmagyarország, 2010. november (100. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-06 / 258. szám

AKTUALIS 2010. NOVEMBER 6., SZOMBAT AMIKOR AZ AUTÓS NAGYVADDAL „TALALKOZIK" Mindenki maga viseli a kárát fif.-'fy^.T). Őz kontra autó. Egyik sem jár jól, mindkettő gazdájának állnia kell saját kárát. FOTÓ: DM/DV zetőjének azért tettük fel kér­déseinket, mert a csalóka jó idő ellenére is novembert írunk. A csúszós utak, a rossz látási viszonyok hónapját. Sokakban élnek még a régi reflexek: vaddal ütközéskor be kell tenni az elpusztult ál­latot a csomagtartóba, a tete­met be kell mutatni a biztosí­tónknak, az megkeresi az ille­tékes vadásztársaságot, és a társaság a saját biztosítása terhére kifizeti az okozott kárt. Bóka József elmondta: ez már a múlt. Régen a vadász­társaságoknak volt biztosítá­suk, ma azonban erre nincs lehetőség. Óva int mindenkit attól is, hogy elvigye az elgá­zolt állatot, mert ha egy köz­úti ellenőrzésnél megtalálják nála, lopás miatt indíthatnak eljárást ellene. Vannak természetesen ki­vételek is: ha valakinek felró­ható a baleset, mert ittasan vezetett, vagy gyorsan hajtott, a vadásztársaság pert indíthat ellene. Ez általában akkor de­rül ki, ha személyi sérülés is történt, és kihívták a rendőr­séget. Bóka József azt is taná­csolta, akkor is érdemes rend­őrt hívni, ha nem sérült meg senki, mert a hatóság embere tudja, melyik vadásztársaság területén történt a baleset. A társaság egy képviselője hí­vásra a helyszínre siet, és leg­többször megengedi - kom­penzációként -, hogy a pórul járt autós igazolással elvihes­se a vadat. Vadsíp Mindössze néhány száz forint­ba kerül az a vadsíp, amelyet autóalkatrész-üzletekben le­het kapni, és a gépjármű első lökhárítójára vagy a rend­számtáblára lehet szerelni. Ez a menetszéltől olyan tarto­mányban ad ki hangot, ame­lyet az emberi fül nem érzé­kel, az állatok azonban meg­ijednek tőle, és visszafordul­nak az út mellől. 45,5-RŐL 3,6 MILLIÓRA CSÖKKENT AZ ALAPITVANY TAMOGATASA Négy Mancs a kínai kacsa ellen Építik a műjégpályát KÖRKÉP Még fogadnak csoportokat MÁRTÉLY. Bár a mártétyi ka­landpark október 31-én bezárt, szép időben, mint amilyen a mostani is, még fogadnak óvo­dás, iskolás csoportokat. A gye­rekek a tájvédelmi körzet szép­ségeivel ismerkedhetnek meg. jelentkezni a 30/511-5245-ös vagy a 70/7799-728-as telefon­számon lehet. Ökölvívó pap MAGYARCSANÁD. Vasárnap 18 óra 10 perckor az M2 televí­ziós csatorna Pillér című műsora érdekes lelkészeket mutat be. Szerepel az összeállításban Be­kán Aurél esperes, magyarcsa­nádi román parókus is, aki ököl­vívással tartja karban egészsé­gét. A portréfilmen edzőjével, Kátó Sándorral küzd. Aranyos citerások ALGYŐ. A hagyományőrző ci­terazenekar Szőregen a térsé­gi és országos népzenei minő­sítő versenyen országos arany minősítést ért el. A zenekar tagjai: Biacsi János, Fodor László, Gál Tibor, Király Imre, Kotogán Attila, Kotogán Sán­dor és Süli Tibor. Lángosozás, angyalkészítés PUSZTAMÉRGES. Az egyház­község a katolikus lelkületű felnőtteknek és gyerekeknek ma a ministránsfoglalkozáson közös lángosozást szervez. Holnap a fél 9-kor kezdődő szentmise után őrangyal ab­lakdíszeket készíthetnek az érdeklődők a plébánián. Természetfotók SZEGED. Természet, amelyben élünk címmel könyvvásárral egybekötött amatőr fotókiállítást rendez a Szegedi Amatőr Alko­tók Köre Fotóklub, helyszíne a Szegedi Rendőrkapitányság aulá­ja (Szeged, Párizsi krt. 16-22.). A tárlatot tegnap Zélity László ezredes, a kapitányság vezetője nyitotta meg. Az összeállítás no­vember 30-áig tekinthető meg hétfőtől csütörtökig 8-tól fél 4-ig, pénteken 8-tól 1 óráig. Kitüntették Blazovich Lászlót SZEGED. Blazovich László egyetemi tanárnak, a Csongrád Megyei Levéltár nyugalmazott igazgatójának, Szeged díszpol­gárának német jogtörténeti munkásságáért és a középkori német jogi kultúra magyaror­szági terjesztéséért, valamint a Szász tükör Schmidt Józseffel közösen végzett magyar nyelvű kiadásáért Magdeburg város és a magdeburgi Ottó von Gueric­ke egyetem Eike von Rep­gow-díjat adományozott. Szűrővizsgálatok SZEGED-KISKUNDOROZSMA. Ma 9-től 13 óráig az őszi szű­rővizsgálatokra várják a lakos­ságot a Petőfi Sándor Művelő­dési Házban. A harmadik do­rozsmai egészségnapon töb­bek között szemfenékvizsgá­latra, tüdőszűrésre, hallás- és bőrvizsgálatra nyílik lehető­ség, emellett szakmai előadá­sok segítenek az egészsége­sebb életmód kialakításában. Őzet gázoltunk, az autónk be­horpadt, de mi sértetlenül úsz­tuk meg a balesetet. Mit te­gyünk ilyenkor? Sokan még mindig azt hiszik, hogy a va­dásztársaságnak ki kell fizetni­ük az okozott kárt. - Mivel az autó és a vad egy­aránt „veszélyes üzemnek" számít, ütközéskor mindenki maga viseli a kárát - magya­rázta el Bóka József, a móra­halmi Árpád Vezér Vadásztár­saság titkára, milyen egyszerű a helyzet a jelenlegi joggya­korlat szerint. Vagyis a va­dásztársaság elszenvedi a vadállományt ért kárt, az au­„Akkor is érdemes rendőrt hívni, ha nem sérült meg senki, mert a hatóság embere tudja, melyik vadász­társaság területén történt a baleset." Bóka József tós pedig - ha nincs cascója ­a saját költségén kénytelen megjavíttatni a kocsiját. A vadásznak, a Szegedi Víz­mű Zrt. értékesítési osztályve­Most a kínai kacsahús uniós be­hozatala ellen emeli fel szavát a Négy Mancs. Az alapítványt Ma­gyarországon 2008-ban még 45,5 millióval segítették az ado­mányozók, ez az összeg tavaly már csak 3,6 millió volt. Olcsó kínai kacsahús veszélyez­teti a magyar termelőket - áll a Négy Mancs alapítvány leg­újabb közleményében. Az állat­védő csoport elítéli az Európai Uniót az import engedélyezésé­ért. „Azok a kínai termelők és vágóhidak, amelyek az EU en­gedélyét megkapták, most nagy mennyiségű kacsahúst hozhat­nak be Európába. A hús alig el­lenőrizhető körülmények közül származik, és az európai terme­lők nem tudják felvenni a har­SZEGED. A fizetési határidő le­járt, de nem kapta meg a bíró­ság által megítélt közel 20 mil­lió forintot Szalontai Csaba a megyei múzeumtól. A régészt 2006. november 30-án bocsá­totta el az intézmény, ő mun­kaügyi pert indított, amely idén október 19-én a megyéi cot ezzel az olcsó kacsahússal" - közölte Marcus Miiller, a szer­vezet aktivistája. Hozzátette: a behozatalt tudomásuk szerint osztrák cégek tervezik, ezt meg kell akadályozni, mert Kínában komoly gondok vannak az állat­védelem terén, és „nem elha­nyagolható az a tény sem, hogy a magyar kacsahús egyik jelen­tősebb felvevőpiaca" Ausztria. Az alapítvány ezzel együtt továbbra is fenntartja feketelis­táját, amelyen a „kényszertö­mött" baromfi feldolgozóit, for­galmazóit tünteti föl. Ezen to­bíróság jogerős ítéletével lezá­rult. Eszerint nem volt meg­alapozott döntés az elbocsátá­sa, ezért megilleti őt az elma­radt bér, a végkielégítés és minden juttatás a kamatokkal együtt. A "múzeumtól akkor azt a tájékoztatást kaptuk, hogy áttanulmányozzák az vábbra is szerepel a szentesi Hungerit és a Szegedi Paprika Zrt. is, utóbbi azért, mert hizlalt baromfiból állít elő májpástéto­mot. Az alapítvány legutóbbi közhasznúsági jelentéséből vi­szont kiderül, hogy Magyaror­szágon az addigi támogatóinak körében sem volt népszerű a fe­ketelistás ak­ció: 2008-ban még 45,5 millió forinttal támo­gatták az ala­pítvány műkö­dését, az 1 szá­zalékokból 9,9 millió gyűlt össze. Az év szeptemberében tüntettek a Hungerit dolgozói a Négy Mancs pesti irodája előtt. 2009-ben a támogatóktól mind­össze 3,6 millió érkezett, az 1 százalékokból pedig 2,9 millió forint gyűlt össze. ítélet indoklását, ezután dön­tenek a következő lépésről. A fizetési határidő november 3-án lejárt, az alperes azonban nem fizetett. Arra hivatkozik, hogy felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az ügyben a Leg­felsőbb Bírósághoz. Az ítélet azonban ettől függetlenül végrehajtható. Császár Má­tyás ügyvéd, Szalontai védője azt közölte lapunkkal, hogy megteszik a szükséges jogi lé­pést, de hogy ez pontosan mi, azt azért nem árulta el, mert nem akarta, hogy a múzeum az újságból értesüljön arról, mi következik. MAKÓ. Idén már fedett és dél­előttönként ingyen látogatható lesz a műjégpálya Makón, amelynek csöveit már fektetik a Deák Ferenc utcai parkolóban. A 15x30 méteres pálya körül a tavalyinál esztétikusabb, plexi­HÍREK Szőcs: új múzeumi törvény kell A MAGYAR MÚZEUMI REND­SZER nemzetközi versenyképes­ségéhez új törvényre van szükség - mondta el Szőcs Géza, a Nem­zeti Erőforrás Minisztérium kultú­ráért felelős államtitkára tegnap az Országos Múzeumigazgatói Konferencián Szegeden. Hozzá­tette: a jogszabályoknak tükrözni­ük kell a múzeumok megválto­zott, korszerű tudásközpontsze­repét, szolgáltató jellegét, közmű­velődési, ismeretátadási, közön­ségkapcsolati tevékenységét. y§5 Gabonakutató elismerése A MAGYAR TUDOMÁNY ÜN­NEPE idei rendezvénysorozatá­nak ünnepélyes megnyitóján szerdán, az MTA dísztermében, a tudományos díjak sorában ad­ták át az Akadémiai-Szabadalmi Nívódíjakat. Az elismerést 2010-ben hárman vehették át, egyikük a szegedi Pumhauser László, a Gabonakutató Nonpro­fit Kft. búzanemesítője. Előadások cukorbetegeknek A SZEGEDI SENIOR CENTER (Eszperantó utca 1.) gondozásá­ban megalakult a Tisza-parti Cu­korbetegek Közhasznú Egyesüle­te. Szakmai vezető dr. Holzinger Gábor vezető főorvos és dr. Kukk Ilona belgyógyász, gerontológus szakorvos. A diabétesz világnapja alkalmából előadásokra várják az érdeklődőket a Senior Centerben november 13-án délután 3-tól. Témák: a cukorbetegség megelő­zése, egészségmegőrzés, táplál­kozási tanácsadás, a betegek életminőségének javítása. A Pin­ceszínház művészei operett-elő­adással zárják a rendezvényt. bői készült palánkot állítanak. Az érdeklődőket korcsolyaköl­csönző, öltöző, melegedő és bü­fé várja majd. Délelőttönként ingyen lehet használni a pályát, délutánonként viszont 400 fo­rintot kell fizetni 90 percért. m hogy működéin területének földhasználói a 2011. évben tervezeti ! IH'cilOriJOVCU'SCI i'OÍ - a vadkár mérséklése végett - < I J* k ()'/,; » ' a földügyi csoportnak 2010. november 30-ig személyesen a „llódagro" Zrt. szikáncsi központjában. Jelzés hiányában társaságunk kárenyhítési kötelezettségét nem tudja hatékonyan teljesíteni, az ebből eredő kárt a földhasználó köteles viselni. Műszaki tanárt keresünk a Szegedi Pannónia Motorkerékpár-szerelő Szakiskolába. Csak pedagógus végzett­ségűek jelentkezését várjuk, legalább 5 év gyakorlattal. Önéletrajzokat a A MAKÓI SPORTHORGÁSZOK EGYESÜLETÉ I a személyi jövedelemadó 1%-ábóI a 2009. évben befolyt összeget, 318.064 Ft-ot 0 i halvásárlásra fordította. Az egyesület köszönetét fejezi ki a támogatáshoz. 100562236 MAGYARORSZÁG BAKOS ANDRAS 99 A hús alig ellenőrizhető körülmények közül származik, és az európai termelők nem tudják felvenni a harcot ezzel az olcsó kacsahússal. Marcus Müller aktivista Nem fizette ki a múzeum a 20 milliót Szalontainak CSONGRÁD MEGYE FEKETE KLÁRA

Next

/
Thumbnails
Contents