Délmagyarország, 2010. november (100. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-26 / 275. szám

6 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY ÉS TÉRSÉGE 2010. NOVEMBER 26., PÉNTEK HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI kistérség: Hódmezővásárhely, Mártély. Mindszent, Székkutas HÍREK Jótékonysági koncert, dzsesszest HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. A Mindennapi Kenyerünkért Civil Kezdeményezés jótékonysági gálakoncertje kezdődik Mága Zoltán hegedűművész fellépé­sével ma délután 6 órától a Szent István-templomban. Köz­reműködik a Péczely Attila Ze­neiskola vonószenekara Pechan Zoltán karnagy vezetésével. Kö­szöntőt mond Mészáros Antal, azt est szervezője. - A Blaskó Quartett játszik örökzöld feldolgozásokat és dzsesszklasszikusokat ma es­te 7 órától a Ginkgo Sas hotel zenés rendezvényén. Élelmiszerosztás, könyvbemutató MÁRTÉLY. Tartós élelmiszert osztanak december 3-án és 4-én a faluban. Balogh jánosné polgármester azt mondta: évek óta kapnak segítséget a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettől az európai uniós élelmiszerse­gély-program keretében. Most is ennek köszönhetően oszthat­nak ki 2400 kilogramm lisztet, 3600 kilogramm száraz- és 400 kilogramm instant tésztát, valamint 400 kilogramm ital­port. Szinte minden mártélyinak jut majd a segélyszállítmányból. Az átvételről a polgármesteri hi­vatal értesítőt küld. - Kiss jánosné A sorsok útjai című kötetét mutatják be ma délután 4 órától a faluház nagytermében. Havránek még gondolkodik HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Holman János, a Generál Média Kft. ügy­vezetője a legutóbbi közgyűlé­sen visszautasította Havránek Ferenc állításait, aki a cég és a város között kötött adásvételi szerződést több ponton meg­kérdőjelezte. Az ügy, amelyről szerdai lapunkban is beszámol­tunk, a Vöröskereszt utca 5. szám alatti iskolaépülettel kap­csolatos adásvételi szerződés teljesítéséről szól. Lázár János polgármester arra szólította fel Havráneket, hogy ha megala­pozottnak érzi a vádjait (vagyis hogy nem teljesültek a Generál Média vállalásai - a szerk.), ak­kor már másnap tegyen felje­lentést az ügyészségen. Ha nem teszi - mondta a polgármester -, akkor azt bizonyítja, hami­san vádaskodott. A Zöld Balol­dal képviselője erre azzal rea­gált az ülésen, hogy szerinte az ügyészség „politikai okokból nem az igazságnak megfelelően járna el". Lapunknak pedig azt mondta, előbb szakértőkkel konzultál, majd rövid időn be­lül eldönti, tesz-e feljelentést az önkormányzati vagyongazdál­kodás megsértése miatt. Ilike néni 102 éves lett Betöltötte 102. életévét a székkutasi Papp Ilona. Az idős asszony 1 évvel ezelőtt még elénk szaladt a kapuba, most már azonban ágyhoz kötve töl­ti mindennapjait. SZÉKKUTAS TÖRÖK ANITA Egy évvel ezelőtt, amikor be­csöngettünk a székkutasi Egri Béláné házába, egy néni per­dült elénk fiatalos lendület­tel. Kérdésünkre, hogy itt la­kik-e a 101 éves asszony, vi­dáman közölte: „Én vagyok!" Papp Ilona hihetetlen vitali­tással osztotta meg élete tör­ténetét lapunkkal. Elmesélte, hogy az 1950-60-as években több mint 10 évig dolgozott egy fővárosi szövetkezetben, ahol színésznőknek varrt fe­hérneműt, fűzőt, kombinét. Egy-egy darabot meg is muta­tott a kedvünkért. Azt is meg­tudtuk tőle, hogy udvarlója akadt ugyan - nem is egy, nem is kettő -, de soha nem ment férjhez. 101 évesen ver­hetetlen diós süteményt és sós stanglit készít - újságolta akkor Ilike néni unokahúga, Egri Béláné. Tavaly novem­berben azzal búcsúztunk tő­lük, hogy találkozunk egy év múlva. 99 Azt is megtudtuk tőle, hogy udvarlója akadt ugyan - nem is egy, nem is kettő de soha nem ment férjhez. A székkutasi kis házban tegnap már nem Ilike jött elénk. Unokahúga és a gondo­zónő, Rácz Józsefné fogadott Ilike néni (elöl) és unokahúga, Terike tavaly még együtt főzőcskézett a konyhában, FOTÓ: TÉSIK ATTILA bennünket. Kiderült: a szüle­tésnapos 102 éves néni súlyos beteg. - Fél évvel ezelőtt egy na­gyobb műté­ten esett át. Azóta ágyhoz van láncolva. Mindig hatá­rozott, önálló egyéniség volt, nagyon nehezen viseli az állandó fekvést - magya­rázta a 91 éves unokahúg, Terike, aki azt kérte, állapo­tára tekintettel ne készít­sünk fotót nagynénjéről. Vé­gül az ünnepelttel is sikerült néhány szót váltanunk. Csil­logó szemekkel mesélte, hogy milyen sokan felkö­szöntötték a 102. születés­napján. A falu polgármeste­re, Szél István is járt náluk, kapott tőle egy csokor virá­got. Ottjártunkkor egyébként egy szomszéd is meglátogat­ta az idős asszonyt, hogy tol­mácsolja születésnapi jókí­vánságait. VASAR REPÜLŐ-, AUTÓ-, i HAJÓ-, HELIKOPTER­V MODELLEK és alkatrészeik oldalon található összes modell megrendelhető. Az árak a Modell Hungária áraival azonosak. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, TELEKI U. 29. Tíl.: 06-20/975-9009 Bpv® Ami az On ünnepi asztaláról sem hiányozhat: (Jrpb, IpfftM Zsolnay és hollóházi porcelán! Ci $ Zsolnzy porccián J^ j. jjj^q y | rjf^Cl^) ^ Hollóhazi porcelán Hollőhúzi porceláiitcrnick vásárlása esetén 20.000 Ft-tól IOO.OOO Ft-ig 10% engedmény, íoo.ooo Ft-tól 15% engedmény! 2010. november 27-től december lO-ig, a készlet erejéig. Szalay Üzletház Hódmezővásárhely, Or. Itapcsák A. út 1. Nyitva: h-p. 9-17, szo. 9-12 óráig • Tel.: 62/534-100 Végső árak W 1990™ Melltartó 990Ft to, Noi alsó Hódmezővásárhely, Andrássy út 9/B az akció a készlet erejéig tart, a megjelölt termékekre vonatkozik, és más kedvezménnyel nem vonhato össze. Nehezére esik a gyaloglás? Lépjen az egészség útjára kényelemben könnyedén. Egészségpénztári kártyá­ra is megvásárolható. J kényelmi lábbelik I Karácsonyi akció: 15% engedmény egyes modellekre! 2010. november 27-tól december 10-ig, a készlet erejéig. Kényelmi cipók üzlete Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák A. u. 1. Nyitva: h-p. 9-17, szo. 9-12 óráig. Tel.: 62/534-100 | UJ RENDSZERT VEZETNEK BE VÁSÁRHELYEN Jövedelemhez kötik a menzadíjat Januártól a család anyagi hely­zetétől függően fizetik a szUlők a gyermekétkezés térítési díját Vásárhelyen. Az új, sávos rend­szer bevezetését Lázár János polgármester kezdeményezte. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY MUNKATÁRSUNKTÓL Megreformálta a gyermekét­keztetés térítési díjának rend­szerét a vásárhelyi közgyű­lés. A képviselők csütörtökön nemcsak arról döntöttek, hogy 4-4,9 százalékkal növe­lik a bölcsődei, óvodai, álta­lános és középiskolai étkezte­tés árát, hanem arról is: janu­ártól jövedelemhez kötik, hogy a szülőknek hozzá kell-e járulniuk a rezsikölt­séghez. Ezt az újítást az or­szágban először Vásárhelyen vezetik be. Jelenleg az önkor­mányzatok a családoktól csak a nyersanyagárat kérik el, a rezsiköltséget pedig a te­lepülések finanszírozzák, függetlenül a szülők anyagi helyzetétől. Már a jövő évi költségveté­si koncepció tárgyalásánál is utalt a változásra Lázár Já­nos. A polgármester saját példaként említette: ugyan­annyit fizet a gyermeke ét­keztetéséért az óvodában, sM mint az, akinek alacsonyabb a jövedelme. Azt mondta, ed­dig a rezsiköltség (naponta körülbelül 470 forint) átvál­lalásával lényegében minden család szociális támogatást kapott. Ha a 16 százalékos jö­vedelemadóval nem tesz kü­lönbséget az állam a szülők anyagi helyzete között, akkor a szolgáltatások áraiban kell ezt megtenni azért, hogy a magasabb jövedelműek ne kapjanak támogatást. Az előterjesztésben szereplő sávhatárok kapcsán Kis Andrea szocialista települési képviselő az egy- és kétgyermekes szülők védelmében azt mondta: peda­gógusként tapasztalta, hogy vi­szonylag normális kereset mel­lett is gondot jelent kifizetni egy középiskolás mintegy 20 ezer forintos havi térítési díját. Ha már két gyermek van, akkor meg pláne. Végül a közgyűlés módosí­tással fogadta el a sávhatáro­kat. Ha a családban az 1 főre jutó nettó jövedelem legfel­jebb 71 ezer 250 forint, akkor nem kell fizetni rezsiköltsé­get, 71 ezer 251 és 85 ezer 500 forint közt 20 százalékot, 85 ezer 501 és 114 ezer forint közt 35 százalékot, 114 ezer 1 forint fölött pedig 50 százalékot térít a szülő. Májusra kész a kertvárosi bicikliút HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Hat hó nap múlva elkészül a kertvá­rosi kerékpárút Vásárhelyen. A beruházás mintegy 80 mil­lió forintba kerül, az összkölt­ségből 8 millió forintot bizto­sít az önkormányzat. A Móricz Zsigmond utcától a Mandula utcáig már használhatják a bi­ciklisek az új utat. A 2,1 kilo­méteres szakaszból csupán a Kása-erdőnél kialakítandó mintegy 350 méter hiányzik. Utóbbinál a Démász egy 20 ki­lovoltos kábelt helyez el a fák között haladó kerékpárút nyomvonalán. Még a tél beáll­ta előtt szeretnék befejezni a munkát, ami a tervek szerint jövő tavasszal az út kiépítésé­vel folytatódik. Ha elkészül, akkor egészen Új-Kishomokig, azaz a Nagy András János ut­ca végén található buszfordu­lóig kerekezhetnek majd a vá­sárhelyiek. A GENERAU-PROVIDENCIA Zrt. Hódmezővásárhelyi Ügynöksége (6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3.) PÁLYÁZATOT HIRDET GENERÁLI íiRITPE • CSALÁDI PÉNZÜGYI TERVEZŐ-ÉRTÉKESÍTŐ FELADATRA: gyermekjövő programok, nyugdíjtervezés, adóoptimalizálás, vagyontárgyak védelme, meglévő ügyfélkör kiszolgálására és bővítésére Hódmezővásárhely, Mindszent, Mártély, Földeák, Maroslele, Algyő területére. • CSOPORTOS ÉS EGYÉNI SPORTOLÓI BIZTOSÍTÁSOK KIDOLGOZÁSÁRA ÉS ÉRTÉKESÍTÉSÉRE CSONGRÁD MEGYE TERÜLETÉRE. | • ÖNÁLLÓ MAKÓI ÜGYNÖKSÉG ÉPÍTÉSÉRE: S termékek elsajátítása, induló 4 üzletkötő kiválasztása, betanítása, fejlesztése. Elvárás: nagyon jó kapcsolatteremtő és tanulási képesség, motiváltság. Lehetőség: átképzés, kezdőtámogatás, karrierépítés, kiemelkedő jövedelem. Pályázatát a maria.jakabne-kurusa@generali.hu címre várjuk. K/7H a £ ^^ ^^ ^^ JOHN DEERE VÁSÁROLJA MEG NÁLUNK A MIKULÁS-AJÁNDÉKOT! A fOTE Zrt Hódmezővásárhelyi Alközpontjának dolgozói szeretettel meghívják önt ós Kedves Családját az alközpont nyílt napjára. Időpont: 2010. december 3-án 8-18 óra között. Helyszín: HTE Zrt. Hódmezővásárhelyi Alközpont, Hódmezővásárhely, Kutasi út 69. Programok: • Gépbemutató • RTK adóállomás átadása • Akciós téli szerviz- és alkatrészajánlatok • Munka-, szabadidő- és vadászruházati vásár • Ajándéktárgy-, makett- és gyermekjátékvásár • Játszóház (John Deere makettek és ráülős játék traktorok) • A gyerekekhez 15 órakor érkezik a MIKULÁS VÁSÁRLÓINK KÖZÖTT 3 DB JOHN DEERE MAKETT KERÜL KISORSOLÁSRA. Honlapunkon további tájékoztatás: www.kite.hu

Next

/
Thumbnails
Contents