Délmagyarország, 2010. november (100. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-25 / 274. szám

MAKÓ ÉS TÉRSÉGE SPORT 2010. NOVEMBER 25., CSÜTÖRTÖK MAKÓI kistérség: Apátfalva, Ambrózfalva, Csanádal­berti, Csanádpalota, Ferencszállás, Földeák, Királyhegyes. Kiszombor, Klárafalva, Kövegy. Magyarcsanád, Makó. Maroslele. Nagyér. Nagylak. Óföldeák, Pitvaros HÍREK -nix Díjátadó a Hagymaházban MAKÓ. Ma délután 4 órakor hirdetik ki a Hagymaházban a Virágos Makóért környezet­szépítő verseny idei eredmé­nyeit. A résztvevőket Búzás Péter polgármester köszönti, majd - a díjak átadása előtt ­a zenei és művészeti magánis­kola diákjai adnak elő Táncoló talpak címmel néptánccsokrot. A városban sok éve megren­dezett versenyre idén 540-en neveztek be, és ezúttal is szakértő zsűri értékelte az ut­cakerteket, virágládákat, in­tézmények és magánházak vi­rágoskertjeit. Adventi hetek MAROSLELE. Az adventi hetek programsorozata holnap kez­dődik. Délután 3 órától kézmű­vesműhelyt tartanak a gyere­keknek a könyvtárban, 5 óra­kor pedig a könyvtár melletti téren, ahol zsíros kenyérrel, teával és forralt borral várják az érdeklődőket, Martonosi György polgármester meg­gyújtja az első gyertyát az ad­venti koszorún - közreműköd­nek a Talent Tehetségkutató Énekstúdió tagjai. Ezt követően minden pénteken lesz hasonló délutáni kézművesműhely, majd gyertyagyújtás különböző kulturális programokkal, ezen­kívül december 6-án községi Mikulás-ünnepet is tartanak majd a falu karácsonyfájánál. Táncház FÖLDEÁK. Szilágyi Réka és Csókási Csaba vezetésével tar­tanak táncházat holnap délután 5 órakor a művelődési ház nagy­termében. A programon a helyi néptáncosok és vendégeik vesz­nek részt, de kortól függetlenül azokat is várják, akik szívesen bekapcsolódnának, vagy egysze­rűen csak szeretnének egy vi­dám estét. Lesz tánc- és dalta­nulás, csujogatás, az érkezőket teával és zsíros kenyérrel várják. Belépődíj nincs, viszont szívesen fogadják a néptáncosok részére felajánlott adományokat. Tavasszal csatornáznak CSANÁDPALOTA. Elfogadták a város szennyvíz-csatornázási pá­lyázatát, amelynek értékelése egy hónap múlva várható - tá­jékoztatta lapunkat a polgármes­ter, Kovács Sándor. A hálózat ki­építése tavasszal indulhat. Csa­nádpalotán a szennyvízcsatomá­zás 1350 lakóingatlant érint, a beruházás összköltsége nettó 1,6 milliárd forint lesz. DÖNTÖTTEK A KÉPVISELŐK: FELÁLLÍTJÁK AZ ERDEI-SZOBROT A PULITZER-KOLLÉGIUM ELŐTTI TÉREN Nem maradhat torzó a fürdő Bár még nem került pont a makói fürdő ügyében indított vizsgálat végére, mindenki biztos abban, hogy megépül a létesítmény. A makói képvise­lő-testület tegnapi ülésén 7 igen és 5 tartózkodás mellett úgy döntöttek a városatyák, hogy a Pulitzer-kollégium előtti térre kerül Erdei Ferenc szobra. MAKÓ SZABÓ C. SZILÁRD Központi téma volt tegnap a makói képviselő-testület ülé­sén a 3,6 milliárd forintból épülő fürdő ügye. Búzás Pé­ter polgármester hangsúlyoz­ta: a szakma és az irányítóha­tóság nagyon korrekt módon áll a beruházáshoz, amely nem maradhat félbe. Remé­nyei szerint a szabálytalansá­gi vizsgálat napokon, hete­ken belül pozitív eredmény­nyel zárul. Kovacsics Imre fürdőigazgató szerint a Mako­vecz Imre tervezte, látványá­ban egyedi makói fürdő Ma­gyarország ékköve lehet. Hangsúlyozta: bebizonyítja, hogy a jövő nyáron megnyíló létesítmény nem három év után, hanem már az első esz­tendőben nyereséges lesz. A kivitelező Keviép nevében Sztermen Péter termelési igazgatóhelyettes elmondta: ha most leállítanák a beruhá­zást, s fél év után újraindíta­Sánta Sándor (Fidesz) bejelentette: a kulturális bizottságban még támogatta a szoborállítást, de most tar­tózkodni fog a szavazáskor. FOTÓ: SZABÓ IMRE nák, akkor számításuk sze­rint 1,5 milliárd forinttal ke­rülne többe a fürdő megépí­tése. Sztermen ugyanakkor biztos abban, hogy a létesít­mény megépül, nem marad torzó, arról ugyanis nem csu­pán Magyarországon, de Eu­rópában is értesülnének az emberek, s ez senkinek sem lenne jó. Gál Sándor képvise­lő közölte, hogy a Fidesz tá­mogatja a fürdő megépítését, amelyre párttársa, Toldi Já­nos isten áldását kérte. A füg­getlen Kiss Imréné sajnálatát fejezte ki, hogy nincs jelen az ülésen Mágori Józsefné, a vá­ros fideszes országgyűlési képviselője. Kissné úgy zárta felszólalását, hogy „Hajrá fürdő, hajrá építés!" Ahogy az várható volt, vi­tát váltott ki a makói születé­sű Erdei Ferenc író, szocioló­gus, agrártudós, politikus, egykori belügyminiszter szob­rának ügye. Sánta Sándor el­150-SZERES KICSINYÍTÉSBEN A KÖZSÉG NEVEZETES EPÜLETEI Bronzmakettek a kiszombori téren Nem az eredetileg tervezett helyre, a rotunda elé, hanem a helytörténeti gyűjteménynek otthont adó épülethez kerültek Borsi Sándor szobrászművész apró bronzmakettjei. A ritka­ságnak számító köztéri szobor­kompozíció egyúttal turisztikai nevezetesség is lesz. KISZOMBOR SZABÓ IMRE Eredetileg az Árpád-kori ro­tunda elé kerültek volna, de végül a helytörténeti gyűjte­mény közelében, egy felújított parkban helyezték el Borsi Sándor szobrászművész bronzmakettjeit, amelyek ne­vezetes kiszombori épülete­ket, szobrokat ábrázolnak 150-szeres kicsinyítésben. Az apró, viaszveszejtéses techni­kával készült szobrokat ­mint megírtuk - egy volt ta­A különleges bronzmaketteket már átadás előtt is megcsodálják a helybeliek - háttérben az egyik meg­örökített épület, a Rónay-kúria. A SZERZŐ FOTÓJA „Jobban örültem volna, ha az eredetileg tervezett helyszínen áll majd az alkotás." Borsi Sándor szobrászművész nítványával, Görbe Adriennel együtt több mint egyéves munkával készítette el. Az volt a szándéka, hogy ezek ré­vén még több érdeklődő fi­gyelmét irányítsa a kiszombo­ri műemlékekre - a mindösz­sze 4300 lelkes község ugyan­is páratlanul gazdag e tekin­tetben. Ráadásul a látássérül­teknek is segítségére lehet az alkotásokkal: a bronzmaket­teket megtapogatva elképzel­hetik, milyen az épületek, szobrok alakja. A makettek egyébként a falu 2 köztéri szobrát és 8 épületét - a rotundát, a tor­nyos kastélyt, a Rónay család több kúriáját és magtárakat ­mutatják be, méghozzá ere­deti állapotukban. Egy kőasz­tal lapjára kerültek, eredeti tájolással, és egy művészi igényű tábla is segíti a láto­gatót a tájékozódásban. Ha­sonló turistacsalogató épü­letszobrok az országban csu­pán néhány helyen láthatók. Borsi Sándor lapunknak azt mondta, jobban örült volna, ha az eredetileg tervezett helyszínen áll az alkotás, mert a rotunda Kiszombor legismertebb épülete, de a műemlékvédelmi szakható­ság ehhez nem adta hozzájá­rulását. Van azonban előnye is a mostani helyszínnek: ha az ember a kőasztalhoz áll, a megörökített épületekből ötöt eredetiben is láthat. Vasárnap adják át. A különleges szoborkompozíciót vasárnap délelőtt fél 10-kor, az adventi szentmise után, a felújított helytörténeti gyűjte­ménnyel és a parkkal együtt adják át. A gyűjteménynek otthont adó épületet, mint Szegvári Emőné polgármestertől megtudtuk, 26,5 millió forintból korszerűsítették, amelyhez az-önkormányzat 21,3 milliós támo­gatást kapott. Az épülettel együtt az 1982 óta meglévő, az egykori kiszombori mindennapokat bemutató hagyományőrző tárlat is megújult. legjobb helye az alkotásnak, amit még Hadik Magda készí­tett és ajándékozott 1971-ben a „Erdei Ferenc politikai múltjával nem a képviselőknek, hanem a történészeknek kell foglalkozniuk." Molnár László képviselő mondta, hogy ő a kulturális bizottságban támogatta a szo­borállítást, de most tartózkod­ni fog a szavazáskor. A fide­szes politikus mindezt azzal indokolta, hogy Erdei Ferenc nevéhez köthetők a Ráko­si-érában szovjet mintára be­vezetett kuláklisták és padlás­söprések. Toldi János nem ér­tette, miért kell még egy köz­téri Erdei-szobor, amikor már van egy az Erdei téren. Szerin­te a Hagymaházban lenne a városnak. A szobor korábban a művelődési házban, majd az Erdei-iskola udvarán állt, most egy kőfaragó, szobrász műtermében van. Molnár László (MSZP) szerint Erdei Ferenc politikai múltjával nem a képviselőknek, hanem a történészeknek kell foglal­kozniuk. Búzás Péter ehhez annyit tett hozzá, hogy bárki­nél - így Páger Antalnál és Pulitzer Józsefnél is - elő le­hetne szedni bármit az életé­ből, de szerinte nem ez a jár­ható, jó út. A testület végül 7 igen és 5 tartózkodás mellett úgy döntött, hogy a Puli­tzer-kollégium előtti térre ke­rül Erdei Ferenc szobra. Pulitzer­ünnepség MAKÓ. Ma délelőtt 11 órakor a Korona emeleti dísztermében adják át a Pulitzer Szülőváro­sának Díja nevet viselő, fiatal újságíróknak kiírt rangos elis­merést. Emlékülést és szakmai konferenciát is tartanak a sajtó­cézár tiszteletére. A rendez­vényt Búzás Péter polgármester nyitja meg, majd előadást tart Baló György Pulitzer-emlékdíjas újságíró, Vidos Mihály televíziós szerkesztő-riporter, Tanács Ist­ván, a Népszabadság tudósító­ja, Turi Tímea író, újságíró, és lapunk rovatvezetője, Szabó C. Szilárd is. A pályamunkákat Ba­ló György, a Pulitzer-emlékbi­zottság elnöke értékeli, majd Búzás Péter adja át a díjakat. Pulitzer József 1847-ben szü­letett Makón, de kivándorolt, és Amerikában épített médiabiro­dalmat. Makón köztéri mell­szobra áll, szülőháza helyén emléktábla van, nevét viseli a város diákotthona. Az ifjúsági sajtódíjat 3 évvel ezelőtt alapí­totta az önkormányzat, az okta­tási tárca és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. A díjjal együtt egy Pulitzer-szobrocska és 500 ezer forint készpénz jár. Adomány NAGYLAK. Újabb szállítmányt hozhat el a Gyermekétkeztetési Alapítvány szigetszentmiklósi raktárából az önkormányzat ­ezúttal összesen 1,6 tonnányi élelmiszercsomagot, amelyet a szociális bizottság döntése alap­ján 50 rászoruló család között fognak szétosztani Mikulás és karácsony között. A falu ezt pá­lyázat útján, 150 ezer forint ön­erővel nyerte.

Next

/
Thumbnails
Contents