Délmagyarország, 2010. november (100. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-25 / 274. szám

BELFÖLD-KÜLFÖLD A 2010. NOVEMBER 25., CSÜTÖRTÖK ITTHON 4-es metró: az unió nem ad többet Tizenkilenc, a 4-es metró be­ruházásához kötődő szabály­talan szerződés után nem ad az unió támogatást Magyaror­szágnak, emiatt 65 millió fo­rinttal kevesebb támogatás érkezik a projekttel kapcsolat­ban. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tegnapi közleménye szerint 38 szerződést vizsgált az ügynökség szabálytalansági bizottsága. A tájékoztatás sze­rint a szabálytalannak minősí­tett 19 szerződést még a beru­házás előtt, illetve az építés el­ső évében kötötték. Egyeztetés a legfőbb ügyészről Schmitt Pál várhatóan pénteken tájékoztatja Kövér László házel­nököt arról, hogy kit javasol leg­főbb ügyésszé megválasztani. A parlamenti pártok képviselői a kérdésről szerdán egyeztettek az államfővel, de hogy kit látnának szívesen a decemberben távozó Kovács Tamás helyén, újságírók­nak egyikük sem árulta et. Feljelentések Budai Gyula elszámoltatási kor­mánybiztos az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézettel (EKI) kapcsolatos vizsgálat nyo­mán, a Szócska Miklós vezette egészségügyi államtitkárság pe­dig a Hosplnvest ügyében tett feljelentést - jelentették be kö­zös sajtótájékoztatójukon, (mti) Aki nem lép vissza, annak nem lesz állami nyugdíja A magán-nyugdíjpénztári ta­goknak január végéig kell dön­teniük, hogy visszatérnek az ál­lami nyugdíjrendszerbe, vagy maradnak a mostantól csak ön­kéntes rendszerben - közölte Matolcsy György nemzetgazda­sági miniszter. Aki marad, az csak a járulékai egy részét kap­ja majd nyugdíjként vissza. MAGYARORSZÁG MTI Matolcsy György bejelentette: aki a (korábbi) kötelező ma­gán-nyugdíjpénztári rendszer­ben marad, s erről nyilatkozik, az a jövőben a munkaadója által befizetett 24 százalékos nyugdíj­járulék utáni összegből, azaz a 70 százalékot kitevő szolidaritási nyugdíjjogosultságból már nem részesedik, csak az önmaga, az­az a munkavállalók által fizeten­dő 10 százalékos járulék lesz a számláján. Magyarázatként hoz­záfűzte: „aki a már nem kötelező magánnyugdíjpénztárban ma­rad, áz kiszerződik az állami nyugdíjrendszerből". A nyugdíjmentő törvénycso­magra a miniszter szerint azért van szükség, mert 2011-ben az állam által kifizetendő, közel 3 ezer milliárd forint összegű nyugdíj 30 százalékára, 900 milliárdra nincs fedezet a nyug­díjkasszában. (A különbséget eddig a költségvetés mindig más bevételekből fedezte.) „A nyugdíjmentő törvénycso­mag célja, hogy biztonságossá 99 A pozitív reálhozamot elért magán-nyugdíjpénztári tagok meg­tarthatják a hozamot. Akik veszte­ségesek voltak, azokat az állam kompenzálja az átlépés esetén. tegye az állami nyugdíjrend­szert. A másik célja, hogy vá­laszthatóvá tegye a nyugdíjrend­szert, azaz mindenki döntse el, hogy az állami rendszerben vagy az önkéntes nyugdíjrendszerben marad, hiszen januártól a koráb­bi kötelező magán-nyugdíjpénz­tári rendszer is önkéntes ma­gánnyugdíjpénztárrá alakul" ­mondta Matolcsy. A nyugdíjmentő törvénycso­mag egyik alapelve - közölte a miniszter -, hogy az állami nyug­díjkassza egyensúlyban legyen, a másik, hogy nyugdíjbefizetésből csak nyugdíjkiadás finanszíroz­ható. A harmadik alapelv pedig az, hogy elválik a munkaadó által fizetett 24 százalékos nyugdíjjá­rulék, amelyből történik az állami nyugdíjfizetés, és a munkavállaló által fizetett 10 százalék. A kormány által benyújtandó törvénycsomag vitája várhatóan december 15-én lezárul, és ezután a magán-nyugdíjpénztári tagok­nak 45 napjuk lesz annak eldön­tésére, hogy mi­lyen nyugdíj­rendszerbe tar­tozzanak - jelezte Matolcsy György. „Ha a ma­gán-nyugdíjpénz­tári tagok úgy döntenek, hogy visszatérnek az állami rendszerbe (ehhez nem kell nyilatkozni), akkor február l-jétől visszaáramlik az összes befizeté­sük az állami rendszerbe, ebben az esetben a tag magával hozza a számláját, ami egyéni számlára kerül" - magyarázta a miniszter. Hozzátette, ez a számla, akárcsak az állami nyugdíjnál, a házastárs részére örökölhető lesz. Matolcsy György utalt arra is, hogy az állami nyugdíjrendszer­ben lévők számláján nyilvántart­ják majd a 10 százalékos munka­vállalóijárulék-befizetést. Azok a magán-nyugdíjpénz­tári tagok, akik visszatérnek az állami rendszerbe, és az elmúlt években infláció feletti hozamuk jelent meg a számlájukon, a többletet vagy készpénzben ve­hetik fel, vagy önkéntes pénztári számlán helyezhetik el. Azok a magán-nyugdíjpénztári tagok, akiknek hozama elmaradt az inf­lációtól, számlájukon az infláció erejéig jóváírást kapnak. Szijjártó Péter, a miniszterel­nök szóvivője a tájékoztatóján azt mondta, a törvénycsomag keretében megmentik a jelenle­gi nyugdíjasok, a magán nyug­díj pénztári tagok és a leendő nyugdíjasok nyugdíját. Ezzel a csomaggal mindenki jól jár ­hangsúlyozta. A pénztárszövetség szerint zsarolás folyik. A Stabilitás Pénztár­szövetség nyílt zsarolásnak tartja a kormány magánnyugdíjpénztárak­kal kapcsolatos tervezett intézkedéseit, és az ügyben az Alkotmánybí­rósághoz, valamint a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult - derül ki a szövetség közleményéből. A pénztártagoknak azt javasolják: amíg az Alkotmánybíróság nem dönt a vitatott törvényekről, a nyílt zsarolás ellenére se lépjen vissza senki az állami rendszerbe. KÜLFÖLD Újabb bányarobbanás Ú|-ZÉLAND. Nincs már re­mény arra, hogy túlélőre buk­kanjanak a múlt pénteken me­tánrobbanás következtében beomlott új-zélandi bányában - jelentette be Gary Knowles rendőrparancsnok, aki a mély­ben rekedt 29 bányász utáni kutatást irányította. Közlése szerint újabb nagy erejű rob­banás következett be a Pike River bányában, és a szakér­tők véleménye szerint a vájá­rok mindannyian odavesztek. Tüntettek a diákok NAGY-BRITANNIA. Diákok tíz­ezrei tüntettek tegnap több brit nagyvárosban az egyetemi tandíj felső határának meredek emelé­se ellen. A demonstrációk gyak­ran összecsapásokba torkolltak, és a diákok több egyetemi épü­letet elfoglaltak. A brit kormány­koalíció lehetővé akarja tenni, hogy az angliai egyetemek a je­lenlegi 3290 fontról (egymillió forintról) kilencezer fontra (csak­nem 3 millió forintra) emeljék az éves tandíj felső határát. Koreai incidens: két újabb halott TOKIÓ. Kan Naoto japán kor­mányfő tegnap azzal a kéréssel fordult Kínához, hogy segítsen megfékezni Észak-Koreát. Az észak-koreai tüzérség által ágyúzott dél-koreai szigeten eközben két újabb halottat ta­láltak a hatóságok, (mti) Sötétbe borult Esztergom egy része Egy villanyszerelő lekapcsol egy közvilágítási lámpát Esztergomban. A város egy részében kikapcsolták a közvilágítást, mert az önkormányzat előző vezetése csaknem 80 millió forintos adósságot halmozott fel a vi­lágítást szolgáltató kft.-nél. Az új polgármester az önkormányzat nehéz anyagi helyzetére hivatkozva tárgya­lásokat kezdeményezett a céggel. FOTÓ: MTI CŰQL&JZ. pénzváltó Szeged, Kölcsey u. 5. • Tel.: 62/319-347 1 Nyitva: mindennap 8-21 óráig. Pimnem legysígie VÉTEL ELADÁS 1 EUR 273,50 278,00 ^ USD 202,50 208,00 CHF 203,00 210,99| ^ RON 61,00 66,99 ^ RON 2010.11.24. Közületeket is kiszolgálunk. Napközbeni árkorrekció lehetséges. Fürdőbaleset: vádemelés BUDAPEST. A BRFK vádemelési javaslattal lezárta a 2009 júliu­sában, egy budapesti élmény­fürdőben történt baleset miatt indult nyomozást; a balesetben egy 9 éves kisfiú halt meg, mi­után beleesett a szörfmedence szerelőaknájába. A közlemény szerint három férfi ellen rendeltek el nyomo­zást tavaly nyáron halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség megalapo­zott gyanúja miatt. Gyanúsított­ként hallgatták Jd a fürdő egyik diszpécserét, műszaki szakem­berét, továbbá egy vezető beosz­tásban lévő munkatársát. A beszerzett információk alap­ján megállapították, hogy a szörf­medence szerelőaknájának fede­lét nem a terveknek megfelelően kivitelezték. Az erőhatások miatt a zárak deformálódtak, majd ki­estek, így a fedőlap zárása meg­szűnt, ami a balesethez vezetett. Mindez megelőzhető lett volna, ha a hibát időben megszüntetik. A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a november 24-i kenószámok: 2, 7,10,13,16,19, 32, 42, 44, 45. 52. 54, 56, 59, 60, 66, 70, 72, 76, 79. TEHETSÉGEK ORSZÁGA VAGYUNK Több mint 70 fiatal pályafutását segíti a MOL A MOL Tehetségtámogató Program művészeti-tudomá­nyos kategóriájának idei felhí­vására közel 300 pályamunkát nyújtottak be olyan 10-18 év közötti fiatalok, akik a zene, képzőművészet és a természet­tudomány területén komoly sikereket értek már el A MOL Új Európa Alapítványának kurató­riuma közülük 73 fiatalnak ítélt meg összesen 143 millió forint támogatást eszközvásárlásra és útiköltségre. Ha végignézzük a MOL Téhet­ségtámögató programra be­nyújtott idei művészeti és tu­dományos pályázatokat, jogos­nak érezzük azt a megállapí­tást, hogy a tehetségek országa vagyunk. Jobbnál jobb hazai és nemzetközi eredményeket fel­mutató fiatal tehetség fordult támogatásért a programot meg­hirdető Új Európa Alapítvány­hoz. A 10-18 év közötti fiata­loknak szóló felhívásra közel 300 pályázati anyag érkezett be 30 különböző művészeti ágból és tudományos területről. A pályázatok fele ebben az évben is komoly zenei pályázat volt. Talán ez nem véletlen, hi­szen a fiatal zenészek egyik legnagyobb problémája, hogy megfelelő minőségű hangszer álljon a rendelkezésükre. A fel­vételire készülő fiatalok szá­mára már elengedhetetlen az ún. mesterhangszer, ennek ára azonban jelentősen megha­ladja egy átlagos család anya­gi lehetőségeit. A természet­tudományos területen érdekelt fiatalok legtöbbje saját számi­tógép vagy laptop vásárlásá­ra kért és kapott támogatást. Néhányan közülük olimpiai felkészítő szakkörökre, tábo­rokba és versenyekre is el tud­nak majd jutni a támogatás se­gítségével az iskolaév során. A zsűri munkájában részt vett Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Esztó Zsuzsa zongoraművész, a Ze­neakadémia tanára, Devich Márton újságíró, Gereben Ágnes történész és Várkonyi Péter mérnök, a BME tanára. A pályázatok­ról a végső döntést az Új Európa Alapítvány kuratóriuma hozta meg, amely az ered­mények mellett a rá­szorultságot is igye­kezett figyelembe venni. Támogatást nyert a többi között a szegedi Kálmán Bence (17), aki fiatal kora ellené­re már saját zeneka­rával, saját gyűjtésű népzenét játszik. A 7. Nemzetközi Junior Természettudomá­nyos Diákolimpiára utazó csapat tagjai útiköltsége­ikhez kapnak támogatást. A ko­rábbi hazai természettudomá­nyos versenyek nyerteseiből ösz­szeálló csapat tagjai a korábbi években mindig érmekkel tértek haza erről a megmérettetésről. A MOL figyelemmel kíséri azon támogatottal pályafutását is, akik már betöltötték a 18. élet­évüket és további jó eredmé­nyeiket külön elismeréssel dí­jazza a MOL Tehetségtámogató Klasszis kategóriában. Ebben az évben a művészeti területen ilyen elismerés jutott a többi között Felméry Lilinek, az Operaház idén debütáló ifjú balerinájának. (x) A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. Kötponti főszerkesztő: NYERGES CSABA • Főszerkesztő-helyettes (Délmagyarország. Délvilág): SULYOK ERZSÉBET • Szerkesztőségvezető: SZÖGI ANDREA • Vezető szerkesztő: V FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ÓRFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS. KOVÁCS ANDRÁS. TOMBACZ RÓBERT • Képszerkesztő: IAC0B GÁBOR • Rovatvezetők: R. TÓTH GÁBOR (információ, DM). SZABÓ C. SZILÁRD (információ. DV), SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf. 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881 Sportrovat 62/567-808 Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu. 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel /fax 62/213-198 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel/fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KOTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel. 62/567-835. Fax: 62/567-885 • Nyomdavezető: BATA RÓBERT Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti Előfizetési díj egy hónapra 2095 Ft (Délmagyarország), 1995 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág)

Next

/
Thumbnails
Contents