Délmagyarország, 2010. november (100. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-22 / 271. szám

2010. NOVEMBER 22., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR Stone feleségével akar villalakó lenni A Való Világban is szerencsét próbál a szegedi Stone, akit az RTL Klub másik szuperproduk­ciójából, az X-Faktorból ismer­hetett meg az ország. Felesé­gével az oldalán két házaspár­ral párbajozik decemberben, hogy beköltözhessen a luxus­villába. SZEGED, BUDAPEST MUNKATÁRSUNKTÓL Szombat este bemutatták azt a 42 jelentkezőt, akik a következő hetekben hármasával küzde­nek meg azért, hogy szereplői lehessenek a Való Világ 4-nek. Sokak számára ismerős lehetett az egyik házaspár: az X-Faktor legjobb 50 énekese közé jutott szegedi Stone és felesége, Nono is a jelöltek között van. - Több ismerősöm vélemé­nyét kikértem, és csak megerő­sítették, amit én is tudtam: ez a lehetőség 30 évvel viheti előre a karrieremet - magyarázta dön­tését Stone. Reméli, énekesi pá­lyafutása országosan is bein­dul. Hozzátette: egyedül nem vállalta volna. Felesége is igent mondott, így nincs akadálya, hogy akár fél évre hátrahagyja korábbi életét. - A párom, Sipos Judit festő­művész, én zenélek, egyikünk­nek sincs olyan kötelezettsége, ami miatt gondot okozna, hogy eltűnünk egy időre - mondta Stone, aki egyedül az idegenek­kel való együttélés miatt aggó­dik. - Harminc év körüli a leg­idősebb jelölt, én 50 vagyok. A generációs szakadék minden­képpen konfliktusok forrása le­het. Ráadásul nekem soha nem mondta meg senki, hogy mit csináljak. Azt hiszem, jó kis ön­ismereti tréning lenne ez. Stone azt mondja, sem ő, sem Nono nem szégyenlős, de már meg­beszélték: szexuális életüket nem osztják meg a világgal. ­Persze nem lehet tudni előre semmit, de az biztos: nem fo­gom ötpercenként letolni a ga­tyámat - fogalmazott. Stone-ék december 15-én párbajoznak a másik két jelölt házaspárral, akkor derül ki: bi­zalmat szavaznak-e nekik a né­zők, és beköltözhetnek-e a vil­lába. Stone úgy fogalmazott: nehéz lesz egy óra alatt meg­mutatniuk, mit várhatnak tő­lük, de egy biztos: humorával igyekszik majd meggyőzni min­denkit, párjával helye van a műsorban. Stone és párja, Nono a villába ké­szül. FOTÓ: RTL KLUB TRAVIATA - NEM CSAK OPERAKEDVELOKNEK Violetta, a playgirl Juronics Tamás napjainkban ját­szódó, közönségdíjas Travia­ta-produkcióját azoknak is bát­ran lehet ajánlani, akik nem sze­retik az operát, vagy csak most ismerkednek a műfajjal. SZEGED HOLLÓSI ZSOLT Nem is igazán modern Juronics Tamás Traviata-rendezése, hi­szen nem értelmezte át, nem helyezte új összefüggésrend­szerbe Verdi egyik legnépsze­rűbb operáját, csupán mai kör­nyezetben, mai gesztusokkal, ugyanakkor hagyományos mó­don meséli el a történetet. Az immár állandó alkotótársnak tekinthető Kentaur a felvoná­sok között gyorsan átalakítha­tó, lakberendezési magazinba illő, kétszintes luxuslakást ter­vezett fürdő- és hálószobával, hatalmas lépcsővel, nappali­val, amit egy pesti szalon szponzorálásával drága búto­rokkal, kiegészítőkkel tettek még vonzóbbá. Versenyprodukciónak ké­szült, ezért a döntőbe jutott énekesekkel mutatták be az operát az Armel-fesztiválon. A Moszkvából érkezett kitűnő szoprán, Maria Pakhar énekelte először Violettát - varázslato­san. Talpig babarózsaszínben ugrándozó mai playgirlként tűnt fel először; jól érzékeltette, milyen hosszú út vezet innen a halállal való szembenézésig. Ha úgy sikerült volna a nagy­ária a premieren is, ahogy a próbákon hallottam tőle - azaz gikszer nélkül kiénekli a záró futamot, és nem csúszik be pár hamis hang -, akkor akár a ver­seny győztese is lehetett volna. Csodás pianissimóit, a szerep­hez illő drámai erővel rendelke­ző szopránját élmény volt hal­lani. Megérdemelten kapott második díjat az Alfrédéként debütáló Balczó Péter, aki a ta­valyi döntő óta hihetetlenül so­kat fejlődött. Végre egy lírai te­nor, aki nem szeretett bele a sa­ját hangjába, muzikálisan és intelligensen frazeál. A ver­senyzők közül a Georges Ger­mont-ként bemutatkozó olasz basszbariton, Sergio Foresti tűnt legkevésbé átütőnek, ki­csit el is fáradt a második felvo­nás végére. A Nemzeti Premier bérletben pénteken Keszei Borbála lépett színpadra Violettaként: az ő alakítása volt a legerősebb, rá­adásul úgy összpontosított, mint egy profi sportoló: szinte hiba nélkül vette az akadályo­kat, énekelte ki a nagyária ne­héz koloratúráit. Megérdemel­ten aratott sikert, de nekem hi­ányzott a hangjából az az átütő drámai erő és intenzitás, ami a második felvonás duettjéhez el­engedhetetlen. Vadász Dániel­Balczó Péter (Alfredo), Maria Pakhar (Violetta) és Sergio Foresti (Georges Germont) a negyedik felvonásban, FOTÓ: VERÉB SIMON nek (Alfredo) szép a hangja, de nem tud tökéletesen bánni vele - neki sem futott a komolyabb kihívást jelentő csúcspontok­nak. Kelemen Zoltán hangban és karakterben is meggyőző Georges Germont. Szombaton Kónya Krisztina is bemutatko­zott Violettaként: ő sem kolora­túrprimadonna, de érzékeny, pontos alakítást nyújtott, a drá­mai részekben kifejezően éne­kelt. A kisebb szerepekben tet­szett Szonda Éva melegszívű Flórája - váltótársa, Tóth Judit Földi Andrea arany jelmezében dögös bombázóra vette a figu­rát, így rá terelődött a figyelem a dolce vitás házibuliképben. Jó rendezői ötlet, hogy a ne­gyedik felvonás kezdetén Vio­letta lázálmában megjelenik Alfredo. Didaktikusnak érez­tem viszont, hogy a címszerep­lő Prévost Manón Lescaut-regé­nyét mutogatja a közönségnek. A melltartószaggató duhajko­dástól kezdve végig erős az ero­tikus vonulat az előadásban, Violetta orálszexet kezdemé­nyező mozdulatát partnere sze­rencsére finoman elhárítja ­ennyit még elbír az opera. A produkció legnagyobb ér­téke a zenei megvalósítás - Pál Tamás a klasszikus előadás­mód híve, szenvedélyes ve­zényletével mesésen játszottak a szimfonikusok. És dicséret a kiváló kórusnak is. Ellentmondásai ellenére összességében hatásos és meg­győző Juronics Tamás rendezé­se, ami hosszú évekre a szegedi operatársulat alaprepertoárjá­nak biztos pillére lehet. KRUZSLICZ ISTVÁN FEST ES SZOBRASZKODIK Ecsettel és vésővel alkot a levéltár-igazgató Húszévnyi kihagyás után ismét fest és szobrászkodik Kruzslicz Ist­ván levéltár-igazgató, aki Kligt Sándor szobrász- és Fodor József fes­tőművész szakkörében kóstolt bele a szakma szépségeibe. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY KOROM ANDRÁS Már általános iskolás korában festegetett, rajzolgatott Kruzs­licz István (66), aki a Beth­ff A legtöbbet a zebegényi sza­badiskolában tanultam a 70-es, 80-as években. Megtanultam a linómetszést, a rézkarckészítést, kőfaragást. Kruzslicz István len-gimnáziumban nem ta­nulhatott rajzot, azokban az években ugyanis az' nem sze­repelt a tantervben. Már törté-' nelem-orosz szakos egyete­mista volt, amikor beindult a Kligl Sándor szobrászművész vezette szakkör a Petőfi műve­lődési központ pincéjében. A festészetet és a rajzolást pedig Fodor József festőművész szakkörében tanulta. - A legtöb­bet a zebegényi szabadiskolá­ban tanultam a 70-es, 80-as években. Megta­nultam a linómetszést, a réz­karckészítést, kőfaragást ­Kruzslicz István a természetet ábrázolja festményein. A SZERZŐ FELVÉTELE Tárlatok Kruzslicz István alkotásaiból az idén nyílt kiállítás a szolno­ki Hild Galériában, jelenleg a vásárhelyi Németh László könyvtárban látható egyéni tárlata. mondta Kruzslicz István. Mind­ezek alapján 35 éves korában elhatározta, hogy jelentkezik a Képzőművészeti Főiskolára. Bekerült azok közé, akikkel el­beszélgettek munkáikat látva. - Végül azért nem vettek fel, mert már volt diplomám és munkahelyem. így jelentkez­tem a szegedi tanárképző főis­kola rajz szakára, ahol 1981-ben kaptam meg rajztanári diplo­mámat - árulta el. Rajzot azon­ban sohasem tanított, viszont miután Kligl Sándor Szegedre költözött, rábízták a PMK szob­rászkörének vezetését. A festés­sel és a szobrászkodással 1980-ban 20 évre szakított, csak egy-két alkotást készített ez idő alatt. Levéltári munkája alatt ugyanis hely- és várostör­ténettel foglalkozott, könyve­ket szerkesztett. - Négy éve vonultam nyug­díjba, akkor kezdtem újra aktí­van festeni és szobrászkodni. Elsősorban az ember és a ter­mészet érdekel. Szeretek fotóz­ni is, így készítettem városi fo­tóalbumot, és részt veszek a ke­rámiatábor munkájában is ­tette hozzá. TISZTELT PINGVIN PATIKA TÖRZSVÁSÁRLÓK! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a most tervezett jog­szabályi változások miatt gyógyszertárainkban a törzsvásárlói kártyáikra újabb pontokat lehetséges, hogy csak 2010. december 31-ig gyűjthetnek. • • • Az eddig összegyűjtött pontok természetesen ez esetben sem vesznek el, azokat 2011. április végéig biztosan beválthatják a Pingvin Pont Pontbeváltó üzletekben. • • Gyűjtsék törzsvásárlói pontjaikat még most, és ne felejtsék azokat ajándékra váltani! • Megértésüket és bizalmukat ezúttal is köszönjük! A PINGVIN PATIKÁK VEZETŐSÉGE Pingvin patika

Next

/
Thumbnails
Contents