Délmagyarország, 2010. november (100. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-20 / 270. szám

2010. NOVEMBER 20., SZOMBAT SPORT Szieszta SZERKESZT: WERNER KRISZTINA Az ókori nagy utazó, Hérodotosz a görög és a perzsa háborúkról írt müvében említ egy népcsoportot, amelynek tagjai az év egy-két napjára farkassá alakulnak. Épp arra a területre teszi lakhelyüket, ahonnan a magyarok mostani országukba vándoroltak, Szkítiába. A megfilmesített regény, az Alkonyat írójának találmánya, hogy a vérfarkasok egymás közt telepátiával kommunikálnak. A moziban jellemzően egyes emberek teljesen farkassá változnak, a XVII. és a XVIII. század hiedelmeiben inkább két lábon jártak a farkasemberek, igaz, éppolyan strapabíróak, sebezhetetlenek voltak, mint a gyors gyógyulás szuperképességével rendelkező mai filmalakok. Az összenövő szemöldök, a szőrös felsőtest sincs ma már divatban, elég csak a twilightos Jacob Blackra gondolni. S nemcsak megszépíti a filmipar a vérfarkasokat, meg is javítja; most már többségük nem a rossz oldalon áll. Hétvégén telehold van! A farkasemberölő ezüstgolyó legendája talán összefüggésben van a teliholddal, amely kihozza az emberből az állatot. I Farkasemberek és vérmacskák A vámpírok oldalvizén a vérfarkasok legendája is újjászületett, és a filmrajongók közül sokakat az is érdekel, milyen régi történetek szolgáltak alapul a mozi fantáziadús felturbósításainak. Kíváncsiságukat Horváth Gábor könyvtáros történelmi áttekintése elégíti ki, azonban azt is megállapítható, hogy a hiedelmek és a hollywoodi feldolgozások közt kevés az egybeesés. FILMVILÁG RIMÁNYI ZITA Az emberevő szörnyek a néphitben más ismérvekkel rendelkeztek, mint amiket Hollywood népszerűsít. A szájról szájra terjedő legendák szerint szerdán és pénteken lehet farkasemberré átváltozni, ha különböző erdei bogyós gyümölcsökből készített kenőccsel bekenik a pácienst, vagy ha a férfi arcára rásüt a hold, esetleg farkasbunda övet csatol magára. A mozivásznon inkább szenvedélyes harapással terjesztik ragályként és a teliholddal hozzák összefüggésbe ezt a lehetőséget. Míg a hiedelmek lassú, gyötrelmes átalakulásról szólnak, a filmen ez szempillantás alatt, ugrás közben, dühből megtörténik - persze mert manapság megkívánt a pörgős akciójelenet. KUTYAFEJŰ ISTEN Horváth Gábor arra is felhívja a figyelmet, hogy a vérfarkas szóösszetétel az angol werewolf rossz fordításából adódott, ugyanis helyesen: farkasember. A könyvtáros történeti áttekintését az időszámításunk előtti Egyiptomban kezdi, ahol állatfejű, embertestű istenek uralták a hitvilágot, például a kutyafejű Anubisz és a sakálfejű Széth. A lükantrópok, a mitikus féliglények ősi eredete, korai felbukkanása képzeletünknek, félelmeinknek köszönhető és átjárta a történelmet. A magyarok kutyafejű tatárokat emlegettek, de még a kereszténységben is megjelentek a félig állat, félig ember lények. Szent Kristófot esetenként kutyafejjel ábrázolták, akárcsak Isten katonáit. Ezt használta ki a Baltikumban az 1700-as években farkasemberség vádjával perbe fogott férfi. Vélhetően kínzás hatására bevallotta, hogy tényleg az, de ügyesen tette, mert hozzátette: Isten kérte fel erre és a gonosz elleni harcra. Hasonló perek jellemzően lefejezéssel és megégetéssel végződtek, de az eszes vádlott megúszta három ' botütéssel. EMBEREVŐK LÉTEZNEK Emberevő lovakat, vérmacskákat is emlegetnek a hiedelmek, amelyek fő alapja, hogy tényleg léteznek olyan állatok, amelyek megeszik, megölik, szétmarcangolják az embert. Köztudott ez például a cápáról, az oroszlánról, a tigrisről, egyes kígyókról, a krokodilról. Az már meglepőbb, hogy a leopárd, az afrikai katonahangya és a csimpánz is idesorolható. Az is rettegésre adhatott okot, hogy a már kihalt ausztráliai erszényes farkas 180 fokban tudta kitátani a száját. Azonban épp a sötétnek nevezett középkorban nem jutottak nagy szerephez a hiedelmekben a farkasemberek. Annál inkább a kora újkorban, amikor a boszorkányperek is megszaporodtak. Vérfarkassztorik főként a Balkánon, Német- és Franciaországban keletkeztek, azokon a helyeken, ahol több farkas élt. Természetes lakhelyük visszaszorításával öszszefügg a támadásos történetek megsokszorozódása, az emberi erdőirtás lehetett az oka, hogy a megszokottól eltérő élelemre is ráfanyalodtak. Tehát van valóságalapjuk a hiedelmeknek. VADÁSZ VAGY IDOMÁR? Az egyik leghíresebb szörny a gévaudani bestia. Az 1760-as években három esztendőn át garázdálkodott, annak ellenére, hogy XV. Lajos katonaságot vezényelt a helyszínre és az ország legjobb vadászait is odaküldte. A bestia rettegésben tartotta Franciaország egy részét: 210 támadást tulajdonítanak neki és 113 halálos áldozatot, 98 embert állítólag részben el is fogyasztott. Sokszor legelő nyájak, háziállatok közelében támadott meg esendőbbnek tűnő embereket, azaz leginkább gyerekeket, nőket. Mindez amellett szól, hogy állat lehetett, nem pedig szörny. Az is elképzelhető, hogy marcangolásai idején emberi bűncselekményeket is a számlájára írtak. Ugyanis más időkből is tudunk olyan sorozatgyilkosokról, akik állati műfogsort használtak álcázásra. A gévaudani a túlélők leírása szerint bolyhos farokkal és sörénnyel rendelkezett, hátán tüskék meredeztek. Akkora volt, mint egy oroszlán és szeme bíborban égett. Csíkos szőrzetűnek, ugrálósnak írják le, és olyan lénynek, amelynek a bőrét nem lehet lándzsával átszúrni. Mindezek alapján leginkább a hiénakutya ősi fajtáját képviselte, de kiléte rejtély maradt. A királyi hajtóvadászat csak hosszabb idő után járt sikerrel. Először az összes farkast lőtték le a környéken, aztán az összes vadállatot. Emellett az is bestiális volt, hogy közben a lakosságnak kellett eltartania a sok katonát. A történetírók szerint végül Jean Chastel vadász egy ezüstgolyóval leterítette a bestiát, ám állítólag épp ő volt a gazdája, így könnyű volt megszabadítóként tündökölnie. Az ezüstgolyó pedig az ok lehetett arra, hogy a vérfarkasokat a teliholddal összeházasítsák. Talán úgy gondolták, az éjszaka fényét kell használni az éjszaka lényei ellen. üi 1 rT : sp .J ; -uh , ifúMnk. mm NICHOLSONTÓL HOPKINSIG A Twilight-saga indián törzse egé$z falkányi vérfarkast tudott kiállítani, de már a Harry Potter-sorozatban is feltűnt egy egyed, a sötét varázslatok kivédését tanító Lupin professzor alakult át, ha nem itta szorgalmasan az ez ellen ható bájitalt. Megemlíthetünk olyan tévésorozatokat is, mint a Vámpírnaplók és a Buffy, a vámpírok réme. Farkasemberekből nem volt hiány a Van Helsingben és az Underworldben sem. Hősies példányt jelenített meg az X-Menben az ausztrál Hugh Jackman, de olyan színészlegendák is hozzájárultak a vérfarkaskultusz továbbéltetéséhez a moziban, mint Anthony Hopkins (Farkasember, 2009) és lack Nicholson Michelle Pfeiffer közreműködésével (Farkas, 1994). TÚLZOTT ARCSZŐRZET A farkasemberek mítoszának kialakulásán nincs semmi csodálni való, ha egy létező betegségre, a lycanthropiára gondolunk. Klinikai változata olyan szellemileg nem ép embert jelöl, aki állatnak, farkasnak képzeli magát. A pszichológia a skizofréniával hozza szoros'összefüggésbe. A lycanthropiában szenvedők egy részénél viszont veleszületett hypertrichosis figyelhető meg, amelynek fő megnyilvánulása az arc erős, sűrű szőrzete. A középkor óta összesen ötven ilyen esetről tudunk. Mexikóban, Burmában ma is élnek olyanok, akik ebben a kórban szenvednek. A leghíresebb mégis az 1500-as években élt Petrus Gonzales lett. A Kanári-szigeteken született gyermeket II. Henrik udvarába vitték Párizsba. A király kíváncsiságból jó körülményeket, neveltetést biztosított neki, így művelt lett és nemesi rangot, feleséget kapott. Gyerekei örökölték betegségét, amit a Helyszínelők tévésorozat egyik része is bemutat. KÁLMÁN TÖRVÉNYE Kedvenc púpos királyunkról írták azt is, hogy sánta és dadog, de azt nem, hogy ne lenne képzett és okos. Könyves Kálmán eredetileg papnak készült, püspöknek szánták, de saját eszességének köszönhetően uralkodó lett. Több törvénykönyve született, az egyikben szerepel az elhíresült megfogalmazás, miszerint „boszorkányok márpedig nincsenek". Azonban a fordítás nem pontos, ugyanis a strigákról állította ezt törvényerővel a király. A strigák a boszorkányok egy fajtáját jelölik, azokat, akik sokkal többet tudnak annál, mint hogy szemmel veréssel elérjék, hogy a tehénben megaludjon a tej. A strigák a felspécizett boszik, akik seprűn a levegőben lovagolnak és állattá tudnak változni. Ehhez a csoporthoz sorolhatók a farkasemberek is. Az erdélyi néphitben néhány történet kötődik hozzájuk, de az Alföldön nem születtek ilyenek, mert ott nem éltek farkasok. Manapság hazánkban csodaszámba megy, ha látnak egy farkast, de a Kárpátokban se gyakoriak.