Délmagyarország, 2010. november (100. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-19 / 269. szám
8 KULTÚRA Csipkerózsika ébredése KESZEI BORBÁLA ALAKÍTJA VIOLETTÁT A MAI NAGYSZÍNHÁZI PREMIEREN Közönségdíjas Traviata Bár az operafesztiválon a versenyszereplőkkel már játszották Juronics Tamás Traviata-rendezését, a Nemzeti Premier-bérletben ma este 7 órától tartják a népszerű Verdi-darab igazi bemutatóját a nagyszínházban. SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL A Duna Televízió nézői az operafesztivál öt versenyprodukciója közül Juronics Tamás szegedi Traviata-rendezésének ítélték oda a közönségdíjat, az Alfrédot éneklő Balczó Péter pedig előadóként kapott megosztott második díjat. A népszerű Verdi-opera igazi bemutatóját azonban ma este 7-től tartják a nagyszínházban - már nem a versenyzőkkel. - Ez a produkció karakterében és zeneiségében is eléggé más, mint azok, amelyeket eddig csináltam. Violetta szerepe óriási kihívás zeneileg, ugyanakkor színészi szempontból is, hiszen egy komplex személyiségről van szó. Ahhoz, hogy a karakter hitelesen megszülessen, őszintén kell ezeket a mély érzelmeket megmutatnom, amihez lelki ráhangolódás is szükséges - mondja a mai premier Violettája, a Szegedről indult, majd a bécsi Staatsoperben eltöltött évek és gyermekei megszületése után vendégművészként visszatérő Keszei Borbála. - A Traviatát mindenkinek ajánlom akár első operaként is: rengeteg dallamos slágert lehet benne hallani, így alkalmas arra, hogy vele szerettessük meg a műfajt a fiatalokkal. Juronics Tamás modern rendezése is közel viszi a nem kifejezetten operaértő közönséghez is a darabot. Másfél hónapja dolgozunk a premierért, benne van a szívünk-lelkünk, azt reméljük, a publikum is szereti majd. A történet konfliktusai megdöbbentően aktuálisak napjainkban is, így a mai gesztusokra, modern környezetre építő rendezés szerintem erősíti az operát. A mozgalmas zenéhez illik a sok jövés-menés, színpadi akció, ami kihívás az énekeseknek. Alfredo szerepét ma este Vadász Dániel énekli, akire biztosan sokan emlékeznek még Szegeden: friss jogászdiplomával és európai uniós kereskedelmi szakképesítéssel a zsebében 2001 őszén Oberfrank Péter akkori zeneigazgató hívására Debrecenből szerződött az itteni társulathoz. Edvint alakította a Csárdáskirálynőben, majd Szokolay Sándor Vérnász című operájában a Vőlegényt énekelte. Kelemen Zoltán mutatkozik be Georgio Germont-ként, a további nagyobb szerepekben Szonda Évát, Kóbor Tamást, Andrejcsik Istvánt, Altorjay Tamást, Kiss Andrást és Ducza Nórát láthatja a közönség. A szegedi szimfonikusokat Pál Tamás dirigálja. Violettaként Kónya Krisztinával, Alfredóként Balczó Péterrel szombaton este lép színpadra a másik szereposztás. Moszkvától Ausztriáig Keszei Borbála a szegedi bemutató után Moszkvába készül, ahol Erkel-, Liszt- és Kodály-művekből ad két áriaestet, majd az operaházi Figaro házasságában lép fel, illetve Győrben Zerlina szerepét énekli az új Don Giovanni-produkcióban. A nyáron Ausztriában egyházi koncertsorozat várja. Újra láthatja a közönség a Szegedi Kortárs Balett Csipkerőzsika-produkcióját: ma és holnap este 7-től a kisszínházban. SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL Amikor a Hattyúk tava nagyszínházi bemutatójára készült Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője, akkor döntötte el: Csajkovszkij másik balettzenéjére, a Csipkerózsikára is koreográfiát készít. Kiderült, hogy a kisszínházi tér másfajta szellemiséget sugall, így a klasszikus muzsika kicsit háttérbe szorult, bátrabban nyúltak az alapanyaghoz. Ahogy Juronics fogalmazott: arccal a fiatalok felé fordultak, vadabb, merészebb világot teremtettek, a mese felszíne alá néztek, és a szexuál-pszichoanalitikus elemzés után a fiatalok tapasztalatlanságáról és tapasztalatairól is szól a produkció. Az újraértelmezett Csipkerózsikához az egyik legeredetibb látásmódú díszlettervező, Kentaur különleges színpadképet tervezett. A korábbi nagyszínházi és Dóm téri munkáiról Szegeden is jól ismert alkotó nem a hagyományos módszerrel dolgozott, hanem szabadon asszociálva alkotta meg a szakrális jellegű teret. A Csipkerózsika volt az első színházi munkája DJ Dusánnak, aki Csajkovszkij muzsikája mellé vad elektronikus hangzást, modern zenét kevert. Csipkerózsika meséjét mindenki ismeri, a kedves kislány figurája mögé nézve azonban egy kevésbé bűbájos történet rajzolódik ki: az első vér, a hibernált leány, az alvó udvar, az orsó szúrásának fenyegetése, az örökkévalóságnak tűnő álom riasztó képei, a 100 évig tartó kóma utáni ébredés döbbenete és a várakozás egy csókra, amely megmentheti a világot az érzelmek teljes ellaposodásától. A romantika korában elaludni, és a XXL században ébredni - ijesztő lehetőség. Juronics Tamás produkciója egy klasszikus mese a tánc nyelvén elmondva - ahogyan még nem láttuk. Haller János és Szarvas Kriszta az egyik jelenetben. FOTÓ: FRANK YVETTE Keszei Borbála Violetta szerepében a Traviatában a kórussal. FOTÓ: FRANK YVETTE 100674518 DÉLMAGYARORSZÁG/DÉLVILÁG KÖNYVEK A sikersorozat folytatódik! X . \ K\\ Ajándékozzon Délmagyarország/ Délvilág előfizetést, vagy lepje meg gyermekeit, unokáit BREKI gyerekmagazinnal! X \ v, vV yfX llcHiíin*. X * ^ A megszokott minőségű sikersorozat új kötete most verhetetlen áron! ELŐFIZETŐKNEK: 1.490 Ft NEM ELŐFIZETŐKNEK: 1.990 Ft DÉLMAGYARORSZÁG/DÉLVILÁG - a családbarát lapcsalád! Név: Név: Cím: Cím: Telefonszám: Telefonszám: DÉLMAGYARORSZÁG DÉLVILÁG BREKI Negyedéves o o o Féléves o o o léves o o o Boltról boltra jár, és nem talál semmit? Különleges karácsonyi ajándékot keres? Hogy a választott ajándékötlet valóra váljon: • Küldje el rímünkre (Délmagyarország Kiadó, 6701 Szeged, • vagy keresse fel ügyfélszolgálati irodáinkat Pf. 153) a mellékelt szelvényt, a választott termék rovatnál • vagy küldjön e-mailt a terjesztes@delmagyar.hu címre hiánytalanul kitöltve2010. december 13-ig. • vagy hívja a 06-80/821-821-es ingyenes számot. O >< W z Q« Z> w -J oí w o N § példányban.* O Igen, megrendelem a könyvet Név: Cím: Teleionszám: Előfizetői azonosítószám: 'Az előfizetői kedvezményes ár minden megrendelt példányra érvényes. A 2010. december 13-ig beérkezett megrendelések alapján a könyvet 2010. december 23-ig a és a Délvilág kézbesítői ingyen házhoz viszik. A könyv ellenértékét számla ellenében a kézbesítőnél kérjük kiegyenlíteni. A kiszállítás a megrendelések beérkezésének sorrendjében történik. A később beérkezett kötetek később kerülnek kiszállításra. p .... _ -CTÍcl Az ajándékról névre szóló karácsonyi kártyát állítunk ki, amelyet akár személyesen is átadhat, vagy kívánságára a megajándékozott címére elküldjük. - -- a» fi" ssüs* . Sőt! BREKI magazin rendelése esetén féléves előfizetés -* mellé egy katicás színesceruza-készlet, az 1 éves megrendelés mellé egygyermekesernyő is a karácsonyfa alá kerül. i 1 o .. ! SW -12 5 Ö , > ~ o i ~> o a, ' i "O SS'Q i ui PS e 1 a 52 i w 2 2 ; k s e l ! o A MEGAJÁNDÉKOZOTT ADATAI AZ AJÁNDÉKOZÓ ADATAI A karácsonyi kártyát: i Kérjük, jelölje be a választott terméket és időtartamot: O A megajándékozott i rímére kérem. O Az ajándékozó rímére kérem. Napilap-előfizetés minimum * évre rendelhető. Délmagyarország: 2.095 Ft/hó, Délvilág: 1.995 Ft/hó. BREKI magazin minimum y< évre rendelhető. Napilap előfizetőknek: 290 Ft/hó, nem előfizetőknek: 330 Ft/hó. • Az ajándék előfizetések 2011. januártól érvényesek. „ * I éves a DÉLMAGYARORSZÁG Vásárolja meg „SZAKÁCSKÖNYV ÉS GASZTROKALENDÁRIUM 2011" kötetünket! • Több mint 200 oldalon • B/5-ös méretben, kemény táblás kötésben, fényes papíron • Több tucat recept, egész oldalas ételfotókkal • 2011-es kalendárium, horoszkópok, rendezvénynaptár • Kertelő rovat - Bálint gazda tanácsaival «*—zStmn SSSS®