Délmagyarország, 2010. november (100. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-19 / 269. szám
6 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY ÉS TÉRSÉGE 2010. NOVEMBER 19., PÉNTEK Örök gyerek az óvó bácsi HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI kistérség: Hódmezővásárhely, Mártély, Mindszent, Székkutas wpawa HÍREK Karosszérialakatosnak tanult, volt benzinkutas is, majd gondolt egyet, és óvodapedagógusi diplomát szerzett a vásárhelyi Szőke Sándor. Ebéd a gyerekeknek SZÉKKUTAS. 46 iskolás és 16 óvodás szociálisan rászoruló gyermeknek biztosít decembertől májusig hétvégén és tanítási szünetben ingyenebédet a Gyermekétkeztetés Alapítvány. Buszjárat SZÉKKUTAS. A diákok miatt bővítette járatát a Tisza Volán. A székkutasi ABC-től hétfőtől péntekig reggel 7 óra 20 perckor is indul buszjárat Orosházára, ahol a Rákóczi utcában és az evangélikus iskolánál is megáll. MÁRTÉLY. A mártélyi képviselő-testület legutóbbi ülésén pályázatok kiírásáról döntöttek: kéményseprőt keresnek (január l-jétől), valamint nyugdíjazás miatt január 21-étől a gondozási központ vezetői helyét is meghirdetik. A vásárhelyi óvó bácsi kezét a gyerekek gyógyítják. A SZERZŐ FELVÉTELE IIIIIIIliHIHI'SI Ml.MM—— HÚSZ MŰVET ÁLLÍTANAK KI Németh Nagybányán HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Jövő hé ten kedden kiállítás nyílik a modern magyar képzőművészet meghatározó városában, Nagybányán az 1994-ben elhunyt Munkácsy-díjas, Tornyai-plakettes vásárhelyi festőművész, Németh József műveiből. A 20 kölcsönadott alkotást szerda reggelre válogatták ki a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ gyűjteményéből, két kép, a Fekvő akt kék drapérián és a Kubikusok korábban párizsi biennálén is szerepelt - közölte lapunkkal Nagy Imre intézményvezető. A művek vasárnap kelnek útra, és a tárlatot hétfőn és kedden rendezik be. Németh József 1957-től haláláig élt Hódmezővásárhelyen, mesterének Szőnyi Istvánt tartotta. Élete során 33 kiállítást rendeztek a remekeiből, ' többek között Zágrábban, Bécsben és Moszkvában. Dolgozott Indiában, Olaszországban, Bulgáriában és Görögországban. Németh alkotásaiban a paraszti élet nem zsánermotívumként, hanem az ember és a természet viszonyának szimbólumaként jelenik meg. A tárlatot várhatóan másfél hónapig tekinthetik meg Nagybányán az érdeklődők. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY TÖRÖK ANITA - Sanyi bácsi! Sanyi bácsi! - rohamozták meg másodpercek alatt a vásárhelyi Égbőlpottyant óvoda csöppségei Szőke Sándort. Az óvó bácsi még fel sem eszmélt, máris egy kis asztalhoz ültették a gyerekek, és „reggelivel" kínálták. Később azért állták körbe, hogy gondosan bekötözzék „beteg" kezét a műtőasztal mellett. - Nagyon sok szeretetet ka•••MHHMHMÍnHHMni Ünnepi ülés HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. A vásár helyi Erzsébet-kórház ma délután 1 órától tartja Erzsébet-napi ünnepi tudományos ülését a városháza dísztermében, ahol köszöntőt mond Lázár János polgármester. Felszólal többek között Cserháti Péter egészségpolitikai helyettes államtitkár. KÖTELEZ BIZTOSÍTÁS ÁRGARANCIÁVAL! t^^Ht Hódmezővásárhely, • Szegfű u. 8., ^^gg^^a belső udvarban. | „Karosszérialakatos a szakmám, de voltam már benzinkutas, úszómester is." Szőke Sándor pok a gyerekektől - kommentálja a 31 éves fiatalember, akin legfeljebb a barátai poénkodnak azért, mert óvó bácsinak állt. Mindig különleges kihívásokra vágyott, polgári szolgálatosként döntötte el: óvodapedagógus lesz. - Karosszérialakatos a szakmám, de voltam már benzinkutas, úszómester is. Némi vargabetű után most a helyemen vagyok. Örök gyerekként egész nap játszom a kicsikkel - magyarázta nevetve az óvó bácsi. Szőke Sándor azt mondta, egyfajta apamintát látnak benne a kicsik. A sport, vagyis az úszásoktatás és a foci igazán az ő területe, de nem okoz neki gondot babázni, szakácskodni, hajat fonni sem. Elárulta: szakmailag sokat a tanult előző munkahelyén, a Pál utcai oviban, és jelenlegi munkatársától, Szabácsi Évától. Úgy érzi, kolléganői münkájába is új színt visz az, hogy ő az erősebb nemhez tartozik. Az óvoda nem egy klasszikus munkahely, mint ahogy ez a foglalkozás sem az. Egy életre szóló hivatás, amelynek minden pillanata örömet szerez jegyezte meg az óvó bácsi. Dr BwhíXb j Fogászati Centrum Világszínvonal Vásárhelyi Árakon Teljeskörű fogászati és szájsebészeti ellátás: fogbeültetés és esztétikai fogászati eljárások: fogtömés, gyökérkezelés, teljes porcelán-, cirkónium koronák, héjak, Lumineers, gyermekfogászat, fogszabályozás, fogékszer, professzionális fogfehérités. 0 INGYENES ÁLLAPOTFELMÉRÉS + PANORÁMA RTG. | | CSÁNYI ETELKA: ' 06-20/926-1458 jfeKlaS' KOTORMÁN PIROSKA: 06-20/967-1786 HMVHely, Petőfi u 28-30. Tel: (62) 239-932 dentall 0@invitel.hu www.drten.hu Szakorvosaink: DrBorbáth Csaba Dr Bolya Ferenc DrVereb Tamás DrAuerbach Viktória Dr Szabó Balázs Dr MolnárZsuzsanna Dr Németh Orsolya Dr Gortva Lucia * 7 székes rendelő, 8 fogszakorvos * Fájdalommentes kezelések, (szedációval is) •Ingyenes parkolás A .. mmj *v a www.biztositasmost.net • Kapcsolatban állunk számos egészségbiztosítási pénztárral is. Pénzre van szüksége? Egyszerű: BAV gyorshitel! Bárkivel, bármikor előfordulhat, hogy azonnal készpénzre van szüksége. Váratlan kiadás? Elromlott valami? Kiváló üzleti ajánlat? Kihagyhatatlan akciós árak? Vállalkozói körbetartozás? Pénzre van szüksége? A legegyszerűbb megoldás: BÁV gyorshitel! MIÉRTABÁV? A bankok szövevényes kínálatában nem könnyű kiigazodni. A hosszadalmas, akár többnapos hitelbírálat, a sorban állás, a kellemetlen kérdések mindmind megspórolhatok. Mint ahogy az is, hogy adóslistára kerüljön valaki. Még a családtagoktól, a rokonoktól sem olyan egyszerű kölcsönt kérni, mint felkeresni a BÁVZrt. hódmezővásárhelyi, Andrássy út 30. szám alatti zálogfiókját felkeresni, ha azonnal, késedelem nélkül pénzre van szüksége. ÉKSZERÉT PÉNZRE CSERÉLIK A BÁV egy olyan speciális hitelintézet, ahol nem kell jövedelemigazolás. Nincs szükség kezesre sem. Nem kérdeznek semmit. A bevitt értéktárgyért cserébe pénzt adnak. Ezüst-arany ékszerét egyszerűen pénzre váltják. A becsüs munkatárs megvizsgálja és felértékeli ékszerét, megállapítja az adható kölcsön összegét. A pénztárban azonnal, mindenféle díjlevonás nélkül megkapja a pénzt és egy vonalkóddal ellátott zálogjegyet, azaz a bizonylatot. Mindez diszkréten, személyazonosság feltüntetése nélkül intézhető. Értéktárgyait banki szintű biztonságos értéktárakban őrzik. Nem mellékes, hogy a 15 napos, a 45 napos és a 3 hónapos futamidő természetesen folyamatosan meghosszabbítható, ha szükséges. AZ ELSŐ MAGYAR HITELINTÉZET A BÁV az első magyar hitelintézet, ami 240 éves hagyományra, múltra tekint vissza. Még Mária Terézia alapította a jogelődjét. Akkoriban a magánszemélyeknek csak a zálogházak jelentették az egyetlen lehetőséget a kölcsönhöz jutáshoz. Manapság a háziasszonyoktól a vállalkozókig, a fiataloktól az idősekig, a napi-heti beosztással élőktől a tehetősekig minden társadalmi rétegből felkeresik a BÁV-ot, mert mindenkinek elérhető a BÁV gyorshitel. Kézenfekvő megoldás, egyszerű, biztonságos, diszkrét a BÁV gyorshitel, melynek csupán egyetlen következménye van: készpénzhez jut. MENNYIT ÉR A CSALÁDI ÉKSZERE? Szeretné tudni, hogy mennyit ér családi ékszere? Keresse fel a hódmezővásárhelyi BÁV zálogfiókot, és kérjen ingyenes ékszerbecslést, felértékelést. Nem csak ezért érdemes betérni a zálogfiókba. Keresse fel a hódmezővásárhelyi BÁV zálogfiókot akár csak azért, hogy felbecsültesse ékszereit, vagy mert most ingyen megtisztítják azokat. Sőt, a széles választékban és kedvező áron kínált új ékszerek miatt is érdemes betérni az üzletbe, ahol szakértő munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére. BÁV ZÁLOGFIÓK Hódmezővásárhely, Andrássy út 30. Nyitva tartás: hétfő-péntek: 8-16 Tel.: 62/233-168 www.bav.hu gyorskölcsön • Azonnali készpénzfizetés • Nincs elutasított hitelkérelem • Gyors, egyszerű • Diszkrét • Biztonságos Wim— "' "já!