Délmagyarország, 2010. november (100. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-18 / 268. szám
AKTUALIS KÖRKÉP Városi karácsonyfa HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. A hagyományok szerint idén is lakossági felajánlással állít karácsonyfát a vásárhelyi önkormányzat. Azok jelentkezését várják, akik szívesen látnák a korábban udvarukon vagy a házuk előtti közterületen nevelt, 8-10 méter magas fenyőfájukat adventi díszbe öltöztetve a Kossuth téren. A felhívásra jelentkezni a 62/530-141-es telefonszámon lehet Szilágyi Lászlónál, illetve a szilagyi@hodmezova! sarhely.hu e-mail címen. h Koncert az iszap károsultjaiért DOMASZÉK. Szíves örömest címmel az összefogás jegyében rendeznek segélykoncertet az iszapkatasztrófa károsultjainak megsegítésére ma 17 órakor a domaszéki Szent Kereszt-templomban. Fogadónap RÖSZKE. A hulladékszállítással kapcsolatos fogadónapokat továbbra is minden hónap harmadik csütörtökjén - tehát ma is tartják a művelődési ház kistermében 10 órától 12 óráig. Közlekedés, séta, ének SZEGED. A közúti közlekedési szolgáltatások versenyképessége itthon és Európában címmel nemzetközi közlekedési konferenciát szerveznek csütörtökön és pénteken Szegeden. A rendezvényt megelőzően ma 14 órától Szegeden tartja kihelyezett ülését a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Logisztikai és Közlekedési Kollégiumának taxis tagozata. - Utolsó őszi sétáját rendezi meg a Virágzó Nefelejcs Nyugdíjas Klub az újszegedi ligetben ma 15 órakor. A séták értékelését november 22-én 14.30-kor tea; délutánnal egybekötve tartják a :^enior Centerben. - A zene kell címmel, a Bálint Sándor Művelődési Házzal közösen Szeged tanulói között 16 órai kezdettel városi könnyűzenei énekversenyt rendeznek. A zsűri tagjai: D. Szécsi Edit, az SZTE ZFK magánének-adjunktusa és Németh Miklós, a Fool Moon vezetője. Képviselő-testületi ülés ZÁKÁNYSZÉK. A képviselö-testlilet soron következő, közmeghallgatással egybekötött rendes testületi ülését ma 16 órai kezdettel tartják meg a polgármesteri hivatal nagytermében. Parancsnokváltás, esszéíró diák HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. A magyar-román közös zászlóalj parancsnoki teendőit Fábián László alezredes vette át román kollégájától, Daniliuc lulia ^ezredestől tegnap, a vásárhelyi Zrínyi laktanyában rendezett ünnepségen. - Németh E. Rebeka, a Bethlen Gábor Református Gimnázium 10. osztályos diákja nyerte meg az Emlékpont 1956-tal kapcsolatos, vásárhelyi fiatalok számára meghirdetett esszéíró pályázatát. Klubbuli az IH-ban CSONGRÁD. Klub Buli néven ifjúsági klub várja az érdeklődő fiatalokat az ifjúsági házba minden pénteken 19.30-tól. Három intézmény közös szervezésében szakemberek felügyeletével és vezetésével egy pohár tea mellett ingyenesen játszhatnak, sportolhatnak, szórakozhatnak a diákigazolványukat felmutató fiatalok. Saját házba költözhetett Szebasztián és családja SZENTES FOLYTATÁS AZT OLDALRÓL A nap legnagyobb részében lélegeztetőgéphez kötött kisfiúnak és családjának helyzete végül a városházán is napirendre került. - Minden képviselő támogatta a Gyenes Ágota vezette lakásbizottság javaslatát, hogy vásároljon a város a családnak egy házat - mondta az átadáskor a polgármester, akit az előző ciklusban képviselőként is dolgozó orvosigazgató asszony szintén elkísért a Pintér utcai ingatlanba. A 3 szobás, tágas konyhával, fürdőszobával és folyosóval ellátott, udvarral is rendelkező házrészt 10 millió forintért vásárolta az önkormányzat. A lakrészt a család igényeinek megfelelően újították fel mintegy 3 millió forintért. Amíg a szülők a papírmunkát végezték, a család apróságai, Klaudia, Antónia és Mercédesz elárulták, hogy most látták először új otthonukat. Az ágyak helyéről gyorsan megegyeztek: a két lány külön szobát kap, ahogy Palika is, Szebasztián pedig édesapja és édesanyja szobájában fog lak2010. NOVEMBER 18., CSÜTÖRTÖK HódMezőgazda: újabb kérdések További kérdéseket intézett Lázár János vásárhelyi polgármester a Hód-Mezőgazda privatizációjának ügyében Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterhez. Még tart a vizsgálat az ügyben. A Varga család legfiatalabb tagja, Szebasztián megismerkedett Szirbik Imre polgármesterrel, FOTÓ: BÍRÓ DÁNIEL ni. A költözködést jövő hét derekára szeretné befejezni a család. Az üres helyiségek berendezésére is születtek ötletek, például, hogy hová kerüljön akvárium, de a gyerekek körében egyértelműen az udvar lett a kedvenc. Szebasztián is kimászott a babakocsijából, és sétált egyet - végre szabadon. - Ettől fogva úgy élvezheti itt a friss levegőt, mint egy egészséges gyermek a szabadságot - érzékeltette a költözés jelentőségét Varga Pál. Az apuka könnyeivel küszködve tette hozzá, hiába nincs remény fia gyógyulására, azzal, hogy az udvaron testvéreivel lehet, megízlelheti azt a közösségi élményt, amelyben betegsége miatt még egyáltalán nem volt része. Szebasztián állapota egyébként láthatóan javult, amióta családja körében van: nőtt, az önkifejezésben is fejlődött, belső szerveinek működését pedig szinten tudták tartani egy speciális gyógyszer segítségével. Csődvédelmet kért a KÉSZ egyik cége SZEGED. Csődvédelmet kért maga ellen november 10-én a KÉSZ-csoport egyik legrégebbi cége, a ReCons Vagyonkezelő és Fejlesztő Kft., amelyet idén szeptember 30-áig Közép-Európai Építő és Szerelő Kft.-nek, rövidítve KÉSZ Kft.-nek hívtak. A cég adóssága 3,4 milliárd forint. A csődvédelem során a már csak vagyonkezeléssel foglalkozó társaságnak 90 napja van arra, hogy hitelezőivel csődegyezséget kössön. Megkérdeztük Pintyőke Marcellt, a holding kommunikációs igazgatóját, miért került bajba a társaság. A ReCons Kft. már 2008 második felében válságkezelési terv kidolgozásába és végrehajtásába kezdett - kaptuk a tájékoztatást -, ami együtt járt a tevékenysége megváltoztatásával is. A névváltoztatást is a másfajta tevékenység indokolta. A válságkezelés fő célja a ReCons Kft. pénzügyi egyensúlyának megtartása volt, és mindazon hitelezők kifizetése, amelyekkel kapcsolatban állt. Az idén májusban elfogadott cse- felszámolási eljárást indított, ellekvési terv hatására a ReCons Kft. likviditása 2013-ig biztosítottnak tűnt, azonban az elmúlt egy hónap eseményei hatására olyan helyzetbe került, hogy működése csődvédelem nélkül a továbbiakban nem biztosított. Példaként említette meg a kommunikációs vezető, hogy a Szeged Plaza Kft. idén - építését követően 10 évvel - 122 millió forint összegben szavatossági pert nyert a ReCons Kft.-vel szemben. Az összeg behajtása érdekében kerülésére az egyeztetési tárgyalások sikertelenek voltak. A társaság a 100 leggazdagabb magyar egyikének, a szegedi Varga Mihálynak az érdekeltségébe tartozó KÉSZ Holding egyik cége. A holding bejelentette, hogy a csoport többi vállalatának működését nem befolyásolja a ReCons csődeljárása. A cégcsoport jelenleg mintegy 40 projekten dolgozik, köztük van a Ferihegyi repülőtér és á Mercedes-üzem is. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY MUNKATÁRSUNKTÓL Újabb kérdések merültek fel a vásárhelyi Hód-Mezőgazda Zrt. 2003-2004-es privatizációja ügyében. Megírtuk: Lázár János vásárhelyi polgármester nemrég Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordult az egykori állami gazdaság magánosítása miatt. A Fidesz frakcióvezetője akkor arra volt kíváncsi, hogy miért kellett privatizálni a Hód-Mezőgazdát, értékénél kevesebbért kelt-e el, milyen európai uniós vagy állami támogatást kapott az új tulajdonos. Lázár János szerint ugyanis a privatizációval figyelmen kívül hagyták a helyi közösség érdekeit, és végül négy személy tulajdonába került az ország egyik legnagyobb mezőgazdasági vállalata. Az ügyben belső vizsgálatot kezdeményezett Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. Ennek kapcsán írásban egészítette ki kérdéseit Lázár János. Többek között azt szeretné még tudni: a privatizációt követően annyi embert foglalkoztattak-e, amennyit a szerződésben vállaltak, 3 évig valóban nem változtattak-e a kollektív szerződésen, javították-e a munkakörülményeket, fenntartották-e a jövedelmek, szociális juttatások reálértékét, megtartották-e 3 évig az aranyági ménest, valamint a részvények 10 évre szóló elidegenítési tilalmát. A Hód-Mezőgazda Zrt.-nél továbbra sem kívántak reagálni, és nem kommentálták az ügyet. ellenőrzés után leépítés jön mindszenten Bírósági ügyek 70 milliós értékben 70 milliós, bírósági ügyek miatt fönnálló tartozása van Mindszentnek, összességében pedig 170 millió forintos forráshiánnyal küzd. A polgármester elismerte: nagyobb a baj, mint gondolta. Még tart a belső ellenőrzés, amelyet vásárhelyiek végeznek. MINDSZENT TÖRÖK ANITA Nagyobb a baj a mindszenti önkormányzatnál, mint ahogy azt Zsótér Károly polgármester gondolta, ezért sem zárult még le a vásárhelyi polgármesteri hivatal munkatársai által végzett belső ellenőrzés. - Nemcsak pénzügyi anomáliákra derült fény, hanem az önkormányzat működésével kapcsolatos szabálytalanságokra is - foglalta össze a városvezető. Azt mondta: Mindszent 1,2 milliárd forintos költségvetéséből 170 millió forint a forráshiány. Ezen belül összesen 70 millió forintot követelhetnek az önkormányzattól munkaügyi és egyéb bírósági perek, eljárások kapcsán. Zsótér Károly azt mondta, folyamatban lévő ügyekről van szó, ezért konkrétumokról egyelőre nem szeretne beszélni. Annyit viszont a munkaügyi per kapcsán elárult: mintegy 20 milliót követelnek a polgármesteri hivataltól. Az önkormányzat működését is vizsgálja a belső ellenőrzés. Ilyen teljes körű intézményi átvilágításra egyébként az elmúlt időben nem volt példa Mindszenten. Párhuzamosan a vásárhelyi vizsgálattal az önkormányzat is elindított egy feltáró, elemző programot. A kettő eredményének függvényében, várhatóan november végén derülhet ki például, milyen sürgős átszervezésekre, összevonásokra vagy létszámcsökkentésre van szükség. Utóbbira mindenképpen számítani kell a mindszenti önkormányzatnál - jegyezte meg a polgármester. Hozzátette: elsősorban azokat érintheti, akik 40 év munkaviszony után vagy korkedvezménnyel nyugdíjba mehetnek. Szeretnék a hivatali apparátust diplomásokkal feltölteni. Birtokvédelmet szeretnének a Mars téri kereskedők SZEGED. A szegedi önkormányzattal pavilonjaik áthelyezése miatt perben álló Mars téri kereskedők tegnap közleményt juttattak el szerkesztőségünkbe. Közölték, hogy szerdán közigazgatási eljárásban építményeik hatóság általi birtokvédelmét indítványozták. Hivatkoztak arra, hogy noha a Szegedi Városi Bíróság november 16-i, nem jogerős ítélete szerint nem kérhetik az eredeti állapot visszaállítását, pavilonjaik a birtokvédelmi szabályozás által mind a mai napig a Mars téren helyezkedhetnének el, ha - áll a közleményben - tavaly ősszel ezeket az önkormányzat törvénybe ütköző módon nem rombolta volna le. Bankkártyával az interneten Szállásfoglalás és repülőjegy egy őszi túrára, vagy már a karácsonyi ajándék beszerzése a cél? Koncertjegy, CD-k, könyvek, ruhák, kozmetikumok vagy épp videokamera... Az interneten számos ilyen árucikkre lehet bukkanni. Egyre több webáruház nyílik, így olyan termékeket és szoláltatásokat is megvásárolhatunk, amelyeket korábban csak boltban tudtunk beszerezni. Mindehhez elég lehet egy bankkártya is. Nem kell üzletről üzletre rohangálni, sorban állni. Otthon, a számítógép előtt, egy fotelből is beszerezhetjük mindezt. PLASZTIKLAPPAL FIZETNI AZ INTERNETEN IS GYORS, BIZTONSÁGOS ÉS KÉNYELMES. Hazánkban is egyre többen fizetnek bankkártyával a webáruházakban, hiszen ennek többnyire nincs pluszköltsége és vannak, akik nem MasterCard p ^TH 7 512 BHi? 3MFG kedvelik az utánvétes fizetést, nem tartanak otthon vagy maguknál nagyobb mennyiségű pénzt, illetve mindennapi vásárlásaikat is bankkártyával rendezik. Az internetes kártyahasználat hasonlóan biztonságos, mintha egy szupermarketben, utazási irodában vagy például könyvesboltban mm fizetünk kártyával. Itt is csak néhány egyszerű szabályt kell betartani. Csak azokat az adatokat kell megadnia a vásárlónak, amelyek a kártyáján szerepelnek. A kártyás fizetés - a kártyaadatok megadása - már nem a webáruházban történik, hanem a kártyát elfogadó bank weboldalán, így nyugodt lehet a vásárló, hogy kártyájának adatai biztonságban vannak. Még több információt a www.mastercard.hu oldalon talál! (x)