Délmagyarország, 2010. november (100. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-13 / 264. szám

REJTVÉNY 2010. NOVEMBER 13., SZOMBAT Szieszta „...Először a fogdába került, ahol két cella volt. A szomszédból átszóltak hozzá, hogy ne mártson be senkit, ne emlékezzen senki másra, csak a saját LÉVAY GIZELLA dolgait vállalja, és azt, hogy tényleg ott volt a Hal téren..." co \OJ M CL> <E3 CD ro N LD LO KATONA JÓZSEF TALÁLKOZÓN FRISSÍTENÉ FÖL AZ 56-OS RÉSZTVEVŐK EMLÉKEIT Saját forradalom peremi percre Kinek higgyen az utókor, ha az 56-os forradalom eseményeiről van szó: a papírnak vagy a résztvevőknek? Nem mindig vág egybe a két történet. A visszaemlékezések olykor pontatlanok, mégis egyre nagyobb a szerepük a mai történetírásban. A vásárhelyi Katona József történetéből kiderül, miért. TÖRTÉNELEM BAKOS ANDRÁS - Jó lenne, ha egyszer összegyűlnénk, mind, akik ott voltunk. Nem valami ünnepélyen, hanem csak úgy, kötetlenül, és megbeszélnénk végre, tisztáznánk, mi is történt, hogy pontosabban emlékezzünk, ez nekünk is fontos lenne. Ezt el akartam mondani nekik az ünnepélyen, már jelentkeztem is, hogy szót kérek, de meggondoltam magam: miért pont én erőlködjek? - mondja a hódmezővásárhelyi Katona József. VISZIK AZ URÁNT, DE NEM FIZETNEK Az 1937-es születésű nyugdíjas autószerelő egykor az esztergomi ferenceseknél érettségizett. Textilboltos édesapja révén egyéb származásúnak minősítette a kocsit. Akkor gurult be Guti Imre egy fuvarról, vele mentünk vissza a Hal térre. Gutinak az ülése alatt volt egy kenderkötél, a szobor derekára kötöttük, de a Csepel nem bírt a szoborral: megkapart a kereke. Kértük az embereket, álljanak a platóra, minél többen, hogy nehezebb legyen a kocsi. Ezzel azt értük el, hogy a lökhárító, amire a kötél volt kötve, leszakadt. Az Ady Endre utcán jött fölfelé egy traktor, azt is megállították, azzal is próbálkoztunk, de az se bírta. Valaki - nem emlékszem, ki - jött szaladva, hogy itt vannak a tűzoltók egy autóval a megyetanács előtt. Akkor már jött is a kocsi, egy GMC, amelyben megismertem a Vörös Miska bácsit és a Mihály Lajos bácsit. Mondtam Miska bácsinak, segítsen, húzzuk le csörlővel az Gyűlés a Hal téren október 26-án. Katona József balról a második. rendszer, de mivel úszott és vízilabdázott, edzője, Török Sándor segítségével bekerülhetett autószerelő-tanulónak az autó- és gépjavító vállalathoz. - A focicsapat egyesületének klubjában biliárdoztunk, amikor valaki azzal nyitott be, menjünk a Kossuth térre, néma tüntetés lesz. Onnan a tömeggel együtt a Hal térre mentünk, az Iván-szobor alá, és valakinek eszébe jutott: vegyük már le. A maiak talán nem értik, miért volt nekünk bajunk azzal a szoborral. Akkor köztudomású volt, hogy az oroszok viszik az uránércet, és nem fizetnek érte; hogy fizeti az ország a hadi kárpótlást, és a beszolgáltatás miatt is nehéz volt az élet. Azt akartuk, hogy az oroszok menjenek innen, éljünk egy kicsit jobban. Azt mondtam, gyerekek, elszaladok a tefuhoz, hozok egy teherautót, azzal majd lehúzzuk. A rokonom, Varga Laci volt ott az ügyeletes szerelő. Laci, adjál már egy teherautót, le akarjuk szedni az Iván-szobrot. Meg vagytok ti marhulva? Ezt kérdezte, de én erre, hogy ne törődj vele, csak adj egy Iván-szobrot. Beállt, fölkerült a drótkötél, és odaálltam a szoborhoz, de - esküszöm - csak a Kállai öcsire emlékszem, hogy mintha ő állt volna a fejemen, az biztos, hogy cipőben. Győzőre nem emlékeztem. A szobrot csörlővel húzatták le, többször is rá kellett szólni a népre, hogy álljon odébb, nehogy valaki alatta maradjon. Nem a Csepel, hanem a traktor húzta el a szobrot, s nem a megyetanács és a városháza között, hanem a Szőnyi utcán, páran ültek is rajta, ahogy bement a Kossuth térre. Ott volt pár napig, aztán kihúzták a Cigányérbe, ez volt akkor a szemétte- x . ^ lep. Nagyon sűrű napok voltak azok: beválasztottak a munkástanácsba, nemzet őrséget alakítottunk, fegyvert kaptunk, aztán később leadtuk. BÉKÉBŐL A RENDŐRSÉGRE Az is élesen él az emlékezetében, hogy november végén, egy vasárnap délelőtt a Béke Szálló éttermében a barátaival üldögélt. Belépett egy korombeli srác, azt mondta, Jóska, feltűnés nélkül gyere utánam, ne csinálj cirkuszt, ne is próbálj menekülni, mert az épület körül van véve. Be kell vigyelek a rendőrségre. Ez az ember most is él, néha találkozunk a boltban, én keresztülnézek rajta. Először a fogdába került, ahol két cella volt. A szomszédból átszóltak hozzá, hogy ne mártson be senkit, ne emlékezzen senki másra, csak a saját dolgait vállalja, és azt, hogy tényleg ott volt a Hal téren. Másnap vitték fel, meghallgatták szépen, aztán átkísérték egy másik . irodába, ahol egy rendőr megint kérdőre vonta, majd választ sem várva megütötte, a mögötte állók pedig összeverték, gumibottal, úgy, hogy nem állt a lábán, le kellett vinni a cellájába. Az ajtó alatt azonban a fogdát őrző rendőr cigarettát adott be neki. Még ő is él. A következő napon egy emeleti helyiségben „kezelték" - majd egy nappal később hazazavarták, azzal, hogy arról, ami itt történt, nem beszélhet senkinek. Másodszor 57 tavaszán bántották, kórházba került, a fül-orr-gégészetre, negyvenfokos lázzal. Azóta a Katona József néha találkozik a boltban azzal a férfival, aki 56 novemberében őrizetbe vette. FOTÓ: TÖRÖK ANITA ^ i « •»» jobb fülére nagyothall. Munkahelyéről kirúgták, mihelyt fölszabadult. Segédmunkásként dolgozott, de az edző közbenjárására visszavették, amikor a behívót megkapta. Sorkatona lett, ínhüvely- és csonthártyagyulladást kapott, ami miatt nem tudott többet sportolni, de dolgozni igen. Autószerelő lett, végül középvezető, jutalmat, kitüntetést nemigen kapott. Megnősült, feleségének szülei párttisztségviselők voltak, így egyáltalán nem is kerülhetett szóba otthon, mi is történt 56-ban. Három gyereket neveltek föl, akik most már nem engedik dolgozni: túl van két szívműtéten és egy infarktuson. NEM JELENTKEZETT, NEM IS KERESTÉK Azért hívta föl az újságot, mert olvasta az 56-os megemlékezéseket, és szerette volna elmondani valakinek, ő hogyan "élte meg a történteket. így. Azt mondja, nyilván az ő hibája is, hogy a rendszerváltás utáni mozgolódásból kimaradt. Ahogy az akkori események részesei is megkeresték egymást, látva a tolongást, és hogy micsoda erény lett régi forradalmárnak lenni, viszszahúzódott. Igaz, őt nem is keresték, kihagyták az emlékeikből. Először az ötvenéves évforduló előtt jöttek el hozzá az így emlékezünk '56-ra című könyv szerzői, a kötetbe is bekerült. AzHivatalos valóság. Több ponton is kiigazította, kiegészítette az 56-os forradalomra az ünnepi számunkban emlékező két egykori szemtanú emlékezetét egy olvasói levél, amelyet a Pofosz juttatott el lapunkhoz. Ezt is az események egyik résztvevője írta, azonban ő az írásos dokumentumokat is kutatta, de névvel nem szeretne szerepelni. Forrása többek között az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, a Vásárhelyi Nemzeti Újság, büntetőperes iratok. A közel négyoldalas szöveg leszögezi: 1956. október 26-án a Hal téri tömegben ott volt Forgó László, az MDP vásárhelyi első titkára, aki elment a megyei tanácshoz, és ő, vagyis a hatalom embere utasította telefonon a tűzoltóságot a szobor leemelésére. A levél írója határozottan állította, hogy a szobrot a Csepel húzta. A hatalom a levél szerint 26-ától 29-éig őrizte pozícióit, és október 27-én a laktanyában még katonai tanács alakult az MDP tisztségviselőiből, ezek nem adhattak volna fegyvert a forradalmároknak. A hatalmat pedig csak október 31-én vette át itt a forradalmi katonai tanács, a felkelő zászlóalj pedig csak november 2-án alakult meg és kapott kézifegyvereket. SÜRGET AZ IDO Ahány ember, annyiféleképpen emlékezik a Kennedy-gyilkosságra: ezt derítette ki egy amerikai tanulmány. A végkövetkeztetés az volt, hogy az emberi emlékezet nem pontos, ez természetes dolog - halljuk Medgyesi Konstantintól, a megyei múzeum sajtóreferensétől, aki a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakos hallgatóit oktatva az interjúkészítésről is szokott órát tartani. A kutatók számára az írott forrás az elsődleges, és föladja a leckét, hogy a visszaemlékezők nem egyformán idézik fel az eseményeket. De ezeknek a személyes tanúságtételeknek mégis egyre nagyobb a szerepük a modern történetírásban, mert az derül ki ezekből, ami az írásból nem: hogy hogyan gondolkodtak az emberek arról, ami körülöttük történt, történik. A második világháborút ilyen szempontból már nehéz földolgozni, és ahogy telik az idő, a forradalom tanúi, résztvevői is fogynak, ezért lenne fontos, hogy minél többen beszéljenek - egymással is. tán a bemutatón, a városháza tanácstermében rádöbbent, hogy itt alakították meg a nemzetőrséget. Azóta nem járt azon a helyen. - Sokan kitüntetéseket, elismerést kaptak, és ezzel járó nyugdíjemelést, de én ebből a szórásból is kimaradtam. Később elmentem a Pofoszhoz, ahol azt kérdezték: kaptam-e enni a rendőrségi fogdában. Nem kaptam. Hát akkor nem tehetünk semmit, mert nincs írásos nyoma annak, hogy ott voltam. Ezen megint elkeseredtem, és ráhagytam a dolgot. De emlékezni szeretnék, és ha szervezne valaki, például az Emlékpont egy találkozót, ahol végre kötetlenül beszélgethetnénk, és tisztáznánk a dolgokat, biztosan elmennék. Mégiscsak az életemről van szó.