Délmagyarország, 2010. november (100. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-12 / 263. szám
Hétfő Kalendárium, A hét témája, Lakberendezés Kedd Gyógy-ír Szerda Légy-ott Csütörtök Bizalmasan Péntek Szombat Szieszta Több magyar fodrász vett részt egy hajápolási szakmai rendezvényen, amit exkluzív környezetben a Kanári-szigeteken rendeztek. A fórumon kiderült, milyen frizurák lehetnek a jövő év trendjei, s hogyan kell úgy hajat vágni, hogy a frizura akár másfél hónapig is kitartson. DIVAT SZEITZ TIBOR - Tavaly Duhajban „randevúztak" a világ fodrászai, most Gran Canaria egy gyönyörű szállodájában tartották azt a fórumot, ahová kolléganőmet, Ledneczki Szilviát és engem is meghívtak - mesélte Németh Péter győri fodrász. - A részvétel nem volt teljesen térítésmentes, de a kiválasztottaknak jóval kevesebbe, egyÚj trend a másfél hónapos frizura harmadába került az utazás, mint ha mondjuk turistaként mentünk volna. A rangos rendezvényre a világcég úgynevezett nagykövetein kívül - ilyen Magyarországon többek közt Hajas László is - olyan fodrászokat hívtak meg, akik szakmailag is megfelelnek az elvárásoknak. - Nyilván elsősorban azok kerültek szóba, akik előszeretettel rendelik a vállalat termékeit. Mi amikor dolgozunk, csak ezeket használjuk. Két ok miatt is: egyszer azért, mert jók, másodszor pedig, mert nagyon jók. A magyarországi képviselő személyesen választott ki bennünket, nagyjából hatvanan kaptunk az egész országból ilyen lehetőséget. Elismerés ez annak, aki ebbe a körbe bekerülhet. A fodrászokat változatos programok várták az ötnapos rendezvényen. - Minden délelőtt és délután a továbbképzésről szólt, a pihenésre sok idő nem maradt, persze nem is ezért utaztunk ki. Folyamatosan tartottak előadásokat hajvágási, -festési és -tűzési technikákról. A szakma mellett legalább akkora hangsúlyt kapott a marketing. A gazdasági válságot ezen a fórumon is kiemelték, ezt minden szakma, a miénk is megérezte. Éppen ezért esett szó arról, hogy hogyan lehet néha a hátrányból előnyt kovácsolni. Igény lenne rá, de az embereknek már nincs 1 idejük, és sokuknak pénzük sem hetente fodrászhoz járni. Olyan hajvágásokat kell alkalmaznunk, amelyek minimális otthoni ráfordításA hosszú hajat annyira nem lehet megváltoztatni, noha azért itt is lehet új elemeket, panelokat a frizurába vinni. sal, például szárítással, vasalással egy, másfél hónapig kitartanak. A Kanári-szigeteken nagyjából kétezren vettek részt a fórumon. A közös nyelv az angol és a francia volt, de a különböző nemzetek képviselői, így a magyarok is kaptak külön tolmácsot. - A világ összes tájáról érkeztek kollégák. Az Arab Emirátusoktól kezdve Romániáig. Nem csoda, hogy egy hétig csak mi foglaltuk el a hotel konferenciatermét. Itt angol, francia, spanyol és ukrán sztárfodrászok mutattak be új trendeket. Ez egy show volt, amit egészében ugyan nem lehet átvenni, de elemeket, technikai újdonságokat mi is felhasználhatunk a saját vendégkörünkben. Az ott látott szakmai újdonságok új inspirációt adhatnak a fodrászoknak. S hogy mi lesz a módi jövőre a frizurák terén? Németh Péter megosztotta velünk: - Vannak új irányvonalak, amelyeket mindig három - rövid, félhosszú és hosszú haj kategóriában határoznak meg. A színek jellemzően naturisztikusak lesznek, a fazont pedig a geometriai formák határozzák meg. Emiatt egyébként még nagyobb lesz a különbség a jó és az átlagos fodrász között, hiszen jobban kijönnek a szakmai különbségek. A közép-, félhosszúságú hajnál nem változnak az úgynevezett bobfrizurák, amelyek könnyen hordhatók, sokáig megmaradnak, mindemellett rendkívül stílusosak. A kevés szabadidőben azért sikerült meglátogatni egy helyi fodrászatot. - Az utolsó nap felfedeztünk egy kisebb üzletet, ez egy kétszemélyes fodrászat volt, de túl nagy benyomást nem tett ránk. Maradjunk anynyiban, ott még nem követték az új trendeket, összegezve a kanári-szigeteki öt napot, nem bántuk meg ezt a szakmai „kirándulást' Még ha a zsebünkbe is kellett nyúlni, megérte. El kell fogadnunk, hogy ha ott akarunk maradni az élvonalban, ha meg akarjuk ismerni szakma újdonságait, áldoznunk kell érte. Ez egyébként nemcsak a mi, a vendégeink érdeke is - árulta el a fiatal hajszobrász. CIPŐHÖZ A TÁSKA SZTÁRHAJ A rövidnél meghatározóak lehetnek a stílusosan fazonra nyírt hajak, mint Rihannáé. Ez egy élénk hajvágási technika. Néhány éve ugyan megdőlt az az évtizedekig érvényben lévő divatszabály, hogy a lábbelinek és a táskának hasonló színtónusúnak kell lennie. Aki mégis ragaszkodik a színekhez, annak a cipő és a táska stílusát is össze kell hangolni. CSILLAGOT KAPOTT Alan Menken Oscar-díjas filmzeneszerző a hollywoodi Hírességek sétányán csillagot kapott. A 61 esztendős zeneszerző és zongoraművész olyan nagy sikerű Disney-rajzfilmekhez komponált zenét, mint A kis hableány, A szépség és a szörnyeteg, az Aladdin vagy a Pocahontas. Az említett filmekkel összesen nyolc Oscar-díjat nyert el. A tősgyökeres New York-i zeneszerző számos off-Broadway-darabot is jegyzett, de valójában a filmvilágban érte el legnagyobb sikereit. December elején kerül a magyar mozikba a Rapunzel nyomán készült Aranyhaj és a nagy gubanc című Disney-mese, amelynek zenéje ugyancsak az ő nevéhez fűződik. Rékasi Károly Kolozsvárott romantikázott Rékasí Károlyéknál ritkaságszámba megy, ha feleségével, Détár Enikővel közösen el tudnak utazni a gyerekek nélkül. Nemrégiben a két elfoglalt színész addig-addig nézegette határidőnaplóját, mígnem sikerült időpontot találniuk arra, hogy együtt utazzanak el a 99 Wass Albert versei megnyitják azokat a csatornákat, amelyekkel észrevehetjük az olyan apróságokat, mint például a hulló színes őszi falevelek vagy tavasszal a virágzó pipacs. Rékasi Károly Wass Albert életében meghatározó szerepet betöltő városba. Rékasi Károly és Détár Enikő csodálatos őszi utazása nem pusztán a pihenésről szólt, a színész ugyanis teljes erőbedobással készül Wass Albert-estjére, amelyet december 17-én mutatnak be a Thália Stúdióban. A Szerelmem, Erdély című előadás alapjául az író nagy szerelmeihez írott levelei szolgálnak, amelyeket Koltay Gábor rendező állított össze. Az est további érdekessége, hogy nagy szerepet kapnak a szintén Koltay által rendezett Adjátok vissza a hegyeimet! című filmből készült montázsok. Ez az az alkotás, amelynek forgatásakor Rékasi Károly számos szép emlékkel gazdagodott, s amelyeket most végre megmutathatott feleségének is. „A forgatása után annyit lelkendeztem Éneinek Kolozsvárról, hogy már akkor megfogadtam, egyszer mindenképpen elviszem oda. S most hihetetlen volt látni, ahogyan hozzám hasonlóan őt is megrendíti az a sok szép látnivaló, illetve a tudat, hogy tulajdonképpen a magyar költészet fészkének számító városban járunk" - árulta el Kari, aki Dsida Jenő sírját is megmutatta feleségének a Házsongárdi temetőben. Rékasi Károly Kolozsvárról rengeteg szép emléket őriz. Détár Enikővel és Koltay Gábor rendezővel együtt ihletet meríthetett készülő Wass Albert-estjeihez.