Délmagyarország, 2010. november (100. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-02 / 254. szám

BELFÖLD-KÜLFÖLD HVlÓIŐ >vti.v 2010. NOVEMBER 2., KEDD ITTHON Megfelelő állapotúak a zagytározók A rendkívüli hatósági vizsgálat szerint megfelelő állapotú az or­szág valamennyi zagy- és iszaptá­rozója, nincs szükség védelmi in­tézkedésekre - jelentette be a katasztrófavédelmi kormánybiztos szóvivője. Illés Zoltán környezet­védelmi államtitkár az ajkai vö­rösiszap-tározó október 4-i gát­szakadása miatti katasztrófa más­napján rendette el hogy a kör­nyezetvédelmi felügyelőségek vizsgálják felül a zagytározók en­gedélyét és azok állapotát. Elbocsátás: indoklás nél­kül a közigazgatásban is Nemcsak az államigazgatásban, hanem a közigazgatásban is lehe­tőség lesz jövő évtől ana, hogy a munkáltató indoklás nélkül bo­csássa el a munkavállalót; egye­bek mellett ezt a rendelkezést is tartalmazza a Fidesz által az Or­szággyűlés elé terjesztett törvény­módosítás. Kimondja: jövő év ja­nuár l-jétől a közszolgálati jogvi­szonyt a munkáltató felmentéssel indokolás nélkül megszüntetheti. Az MSZP szerint a Fidesz legújabb javaslatával most az önkormány-, zatoknál a közigazgatásban dolgo­zók is „szabad prédává váltak". Lendvai Ildikó országgyűlési képvi­selő úgy reagált: „szabad utat kap a személyi és a politikai bosszú", az önkormányzati vezetőknek nem kell szakmai vagy szervezeti indo­kokkal fárasztani magukat a nél­kül szabadulhatnak meg attól aki nem tetszik nekik, vagy akinek a helyére saját „pereputtyukat, klien­túrájukat" helyeznék. Felemelnék a helyszíni szabálysértési bírságot A helyszínen kiszabható szabály­sértési bírság felső határát a jelen­legi 20 ezer forintról 100 ezer fo­rintra emelné a Fidesz. A törvény 2011. január l-jén lépne hatályba. Az indoklás szerint a helyszíni bír­ságolás a szabálysértésekről szóló törvényben meghatározottak sze­rint a közigazgatás leggyorsabb és leghatékonyabb válasza a norma­szegés elkövetőivel szemben. Bennrekedtek Több mint száz ember rekedt benn kis időre vasárnap a nyíregy­házi köztemetőben, mert lelakatol­ták a temető egyik kapuját. A te­metőt fenntartó megyei temetke­zési vállalat igazgatója szerint az egyik dolgozó hibázott: utasítás nélkül bezárta a sírkert kapuját. Rátámadtak Törökre Rátámadtak Török Zsoltra, az MSZP szóvivőjére szombatra vitra­dó éjszaka egy buszon. A Nyugati­nál felszálló férfi, felismerve a szó­vivőt „rohadt büdös komcsi" kije­lentéssel nekirontott. Többször is megütötte a fején. A buszon utazó tömeg védelmére kelt és leszori­tották a buszról a támadót, (mti) CŰQÁL5L pénzváltó Szeged. Kölcsey u. 5. • Tel.: 62/319-347 Nyitva: mindennap 8-21 óráig. ,•35" VÉTEL ELADÁS EUR 270,20 273,89| 199,99 Jchf || 194,00 202,99| 66,99 Érvényes: | 2010.11.01. Közületeket is kiszolgálunk. Napközbeni árkorrekció lehetséges. Beterjesztették a jövő évi költségvetést A kormány beterjesztette a 2011. évi költségvetést, a ja­vaslat szerint a büdzsé GDP-arányos eredményszemlé­letű hiánya 2,94 százalék lesz, a tervezett pénzforgalmi deficit a GDP 2,8 százaléka. MAGYARORSZÁG MTI A 2011. évi költségvetésben az államháztartás hiánya 798,8 milliárd forint, 16.197,5 milliárd forint bevétel és 16.996,2 milli­árd forint kiadás mellett az Or­szággyűlés honlapján elérhető törvényjavaslat szerint. Ma­tolcsy György nemzetgazdasági miniszter a szombati kormány­szóvivői tájékoztatón kiemelte: „ez a költségvetés 3 százalék alatti deficitet tartalmaz, tehát először teljesíti az Európai Unióhoz való csatlakozáskor vállalt, a stabilitási és növeke­dési egyezményben lefektetett hiánycélt". A miniszter által a talpra állás költségvetésének nevezett jövő évi büdzsé 3 szá­zalékos gazdasági növekedéssel és 3,5 százalékos inflációval szá­mol, s azzal, hogy az államadós­ság már csökken. A költségvetés három gazda­ságpolitikai célkitűzést kíván szolgálni: a munkahelyteremtést, a növekedés élénkítését, vala­mint a családok és a gyermekvál­lalás segítését - mondta Matolcsy György. A javaslat a családok erő­teljes támogatását, az üzleti szfé­ra levegőhöz juttatását és a köz­szféra karcsúsítását tűzi ki célul. Átalakítanák a családi­pótlék-rendszert jövőre nem kapnak családi pót­lékot a kiugróan magas, „milliós fölötti" havi jövedelmű családok - mondta Soltész Miklós szociá­lis, család- és ifjúságügyért fele­lős államtitkár a Hír TV Kont­raszt című műsorában. MAGYARORSZÁG MTI A politikus a vasárnap esti mű­sorban elmondta: az arányos adórendszerhez illeszkedő csa­ládipótlék-rendszert dolgoz ki a kormány. A részletekről még nincs döntés, azt sem tudni, hogy a jövő év elejétől lépne-e életbe a családi pótlékkal kap­csolatos intézkedés, de mint hozzáfűzte, mindenképpen jö­vőre. Az államkasszában mara­dó összeget várhatóan a fogya­tékosok és a súlyos betegek ápolására fordítanák - hangsú­lyozta az államtitkár. A KDNP-s szakpolitikus sze­rint a családi pótlék rendszeré­nek újraszabályozása nem ve­szélyeztetheti a családok gyer­mekvállalását. Orbán Viktor miniszterelnök októberben az RTL Klubnak azt mondta: „Gondolkodunk azon, hogy akik nagyon nagy jövede­lemre tesznek szert, azok szá­mára járjon-e vagy sem a csalá­di pótlék. Ez egy régi vita Ma­gyarországon." Az MSZP szerint eljött az ideje annak, hogy az évi 10-15 milliós jövedelmű fideszes miniszterek és államtitkárok is kivegyék a ré­szüket a válságkezelésből, ha­sonlóan a családok jelentős ré­széhez. Török Zsolt, a szocialista párt szóvivője szerint a kormány azért akar változtatni a családi pótlék rendszerén, mert lelkiis­meret-furdalása van. Az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményé­ben a szocialista politikus a Sol­tész Miklós által vasárnap el­mondottakra reagált. Török Zsolt úgy fogalmazott: a fideszes miniszterek és állam­titkárok által benyújtott új adó­törvény révén „saját zsebükbe tömnének több pénzt", hiszen az általuk elfogadni tervezett új adótörvény szerint a kormány tagjainak több százezer, vagy akár ötmillió forinttal is több maradhat a borítékban. Néhány milliméteres elmozdulást mértek Ujabb, néhány milliméteres el­mozdulást mértek a geodéták a négy héttel ezelőtt megsérült aj­kai vörösiszap-tározó X. számú kazettájának északi falán teg­nap; a környező települések azonban nincsenek veszélyben. DEVECSER, KOLONTÁR MTI Alig fél centiméteres elmozdu­lást mértek a geodéták a négy héttel ezelőtt megsérült ajkai vö­rösiszap-tározó X. számú kazet­tájának északi falán hétfő dél­után - ismertették szakemberek. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság korábbi közlésé­vel ellentétben nem néhány cen­timétert, hanem csak néhány millimétert mozdult a megsérült gátrész az időjárási körülmények miatt, a több helyen megrepedt és megsüllyedt északi oldalfal ugyanis szárad. A kiszakadt tá­rozó falán a megsérült gátsza­kasz alja kifelé, a teteje befelé mozdult el, de ugyanekkora el­változásokat mértek a repedések között is. A szakemberek azt mondták, a mintegy 150 méteres részen megsérült fal leomlásától egyelőre nem kell tartani. Kije­lentették: a környező települé­sek nincsenek veszélyben. A katasztrófavédelmi szakem­berek közlése szerint egy esetle­ges újabb gátszakadás bekövet­keztekor a lakosság biztonság­ban van, mert a megsérült tározó körül a Magyar Alumínium Ter­melő és Kereskedelmi Zrt. hár­mas körgátat, a vízügyi szakem­berek egy 620 méter hosszú és 25 méter széles gátat is építettek. Kolontáron hétfőre elkészült a Torna-patak új hídja, amelyet a szentesi katonák egy hét alatt építettek meg a megsemmisült építmény helyén, a hidat várha­tóan pénteken adják át. A miniszter bejelentette: a közszféra jelenlegi 690 ezres lét­számát 25-30 ezerrel kívánja csökkenteni a kormány jövőre. A központi költségvetési intézmé­nyeknél 5 százalékos, a költség­vetési háttérintézményeknél 10 százalékos lesz a leépítés, 5 szá­zalékos dologi költségcsökken­tés mellett. Elmondta: a költségvetés há­rom kulcsösszefüggésre épül: az elmúlt 20 év legjelentősebb adó­csökkentésére, amely közel 450-500 milliárdot jelent, az egészségügyi kassza 725 milliár­dos hiányának adóbevételekből történő rendezésére és a nyug­díjkassza jövő évi deficitjének ki­pótlására. Közölte, hogy a nyugdíjkasz­sza jövő évi közel 900 milliárd forintos hiányának pótlására a kormány államháztartási egyen­súlyt javító alapot hoz létre. A kabinet úgy számol, hogy a ma­gán-nyugdíjpénztári kifizetések­ből visszatartott 360 milliárd fo­rint, valamint a közel 3 millió magán-nyugdijpénztári tag $0 százalékának az állami nyugdíj­rendszerbe való visszalépése nyomán visszaáramló vagyon­ból 540 milliárd forint az állam­háztartási egyensúlyt javító alapba kerül. Rövid távon mérsékelhetik a közadósságrátát és annak kamatteriieit, s a lejáró adósságok megújítási kockázatait a magán-nyugdíjpénztári befizeté­sekkel és a vagyonnal kapcsolatos kormányzati tervek, ám e nyugdijvagyon adósságcsökkentésre és az állami nyugdíjrendszer feltőkésítésére történő fel­használása gyakorlatilag a nyugdíjreform visszafordításával ér fel - véleked­tek londoni felzárkózó piád elemzők a jövő évi költségvetési terveket kom­mentálva. A GS közölte: fenntartja azt a véleményét, hogy ha a magyar kor­mány nem tesz egyértelmű lépéseket a strukturális hiány csökkentésére, ak­kor valószínűtlen, hogy a költségvetési konszolidációs tervek a magyar be­fektetési termékek kockázati felárainak tartós mérséklődéséhez vezetnek, és végső soron fenntarthatattannak bizonyulhatnak, amint az átmeneti adóintéz­kedések kifutnak és az IMF-adósság jelentős része esedékessé válik. Kráter: Megnyílt a föld Megnyílt a föld Németország egyik keleti kisvárosában hétfőn a hajnali órákban, és egy húsz méter mély lyuk keletkezett, amely elnyelt egy gépkocsit, de szerencsére senki sem sérült meg. A türingiai Schmalkal­den városában pirkadat előtt, három óra körül riasztotta egy lakó a tűz­oltóságot, mert furcsa zajt hallott. A 30-szor 30 méter átmérőjű kráter egy lakónegyed kellős közepén keletkezett, egyelőre nem tudni, mitől. Egy gépkocsit belezuhant, személyi sérülésről nem érkezett jelentés. Hat házat kiürítettek. Az állami földtani intézet szakértője arra gyanak­szik, hogy a főid mélyén kialakult sziklaalakzatok eltörtek, beomlottak, és ez okozta az üreget, amelyet a hatóságok kaviccsal akarnak betömni. (A fotó légi felvétel a kráterről.) FOTÓ: MTI/EPA/STEFAN THOMAS ^••••••••••••wHMMMmai Bagdadi túszdráma BAGDAD. Ötvennél többen vesz­tették életüket és mintegy hetve­nen megsebesültek az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat tagjai által egy bagdadi keresztény templom ellen a vasárnapi mise idején elkövetett túszejtő akció­ban, illetve a rendőrség túsz­mentő műveletében. Az amerikai haderő vasárnap még azt közöl­te, hogy hét-tíz túsz, az iraki biz­tonsági erők hét tagja s öt-hét tá­madó vesztette életét a túszdrá­mában. Az iraki védelmi minisz­térium szóvivője 15 civil, négy rendőr és nyolc túszejtő haláláról számolt be. Az al-Kaida iraki szárnya, az Iraki Iszlám Állam vállalta magára a támadást „a bálványimádás mocskos odúja" ellen. A túszejtők Irakban és Egyiptomban fogva tartott al­Kaida-tagok szabadon engedését követelték, (mti) KÜLFÖLD dMn 'd Nem szállhatnak le BERLIN. A német kormány hét­főn úgy döntött, hogy a Jemenből érkező teherszállító gépek után az utasszállítókra is kiterjeszti a leszállási tilalmat, miután robba­nószerrel megrakott csomagokat találtak Jemenből indított és az Egyesült Államokba tartó járato­kon. Azt is elrendelték, hogy a le­hető legalaposabban vizsgáljanak át minden Jemenből érkezett szállítmányt, amely már az or­szágban van. Robbanó küldemény WASHINGTON. A Duhajban megtalált, pokolgépet tartalmazó küldemény két utasszállító gépen jutott el az Egyesült Arab Emírsé­gekbe. A robbanóanyagot tartal­mazó, nyomtatóhoz való festék­tartály a Qatar Airways utasszál­lítóján jutott el Katarba, s innen tovább Duhajba. Amerikai és brit források szerint a pénteken elfo­gott két pokolgép közül az egyik a szaúdiak előzetes figyelmezte­tése ellenére is majdnem átcsú­szott a biztonsági szűrőn. Brazil elnökválasztás BRAZÍLIAVÁROS. A távozó bal oldali államfő, Luiz Inácio Lula da Sitva támogatását élvező Dilma Rousseff nyerte meg a brazil el­nökválasztás vasárnapi második fordulóját. Rousseff Brazília első női államfője lesz, hivatalába janu­ár elsején iktatják be. Levélbomba robbant ATHÉN. Athénban egy felrobbant levélbomba megsebesítette az egyik kézbesítő szolgálat alkalma­zottját hétfőn. A hatóságok egy másik bombát is találtak; az egyik küldeményt Mexikó, a másikat Hollandia követségének timezték. A csomagokat egy futárszolgálat­nál adták fel, és a küldemények válogatását végző női alkalmazot­tat sebesítette meg könnyebben a í „bomba". A holland követségnek szóló robbanóanyagot a hatósá­gok hatástalanították. Sajtóhírek szerint a rendőrség két gyanúsí­tottat vett őrizetbe; az egyik egy szélsőbaloldali mozgalom tagja; őrizetbe vételükkor egy harmadik levélbombát is találtak, (mti) A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az október 30-i kenószámok: 3. 5, 6,10,13, 21, 25, 26, 27, 29, 31, 41, 42, 44, 56, 61, 63, 68, 69, 70. Az október 31-i kenószámok: 2, 7,15,16, 21, 26, 28, 30, 32, 34, 39, 47, 52, 54, 57, 60, 72, 75, 76, 77. A november 1-jei kenószámok: 16, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 37, 41, 43, 46, 47, 51, 52, 56, 59, 62, 73, 74, 78. A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. Központi főszerkesztő: NYERGES CSABA • Főszerkesztő-helyettes (Délmagyarország, Délvilág): SULYOK ERZSÉBET • Szerkesztőségvezető: SZÖGI ANDREA • Vezető szerkesztő: V FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐRFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, TOMBACZ RÓBERT • Képszerkesztő: JACOB GÁBOR • Rovatvezetők: R. TÓTH GÁBOR (információ, DM), SZABÓ C. SZILÁRD (információ. DV), SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808 Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu. 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tet./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. TeL: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel /fax: 62/213-198. 6600 Szentes. Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024 Tel./fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KOTI ZOLTÁN Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. TeL: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged. Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864 Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti Előfizetési díj egy hónapra 2095 Ft (Délmagyarország), 1995 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág)

Next

/
Thumbnails
Contents