Délmagyarország, 2010. október (100. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-28 / 251. szám

| AKTUÁLIS 2010 KÖRKÉP Megemlékezés DOMASZÉK. A Köztársaság téren, a Hősök emlékművénél holnap délután fél 3-tól meg­emlékezést tartanak a II. vi­lágháborúban elhunyt hősi ha­lottak tiszteletére. A település vezetői ezután a temetőben az elhunyt díszpolgárok sírjait koszorúzzák meg. Ünnepi szentmise PUSZTAMÉRGES. Ünnepi szentmisével emlékeznek sze­retteikre a pusztamérgesiek november l-jén, halottak nap­ján 10 órától. Az eseményen közreműködik Kovács Tibor pápai káplán, helyi plébános, Bogár-Szabó Ádám hitokta­tó-lelkipásztor, és az Őszikék nyugdíjasklub tagjai. Pályaválasztási nap, ame­rikai elismerés, reformá­ció és nemzettudat HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Pálya választási napot rendeznek a Kalmár Zsigmond iskolában ma délután 2 és 4 óra között. Az érdeklődő nyolcadikosok bemutatóórákon és műhelylá­togatásokon vehetnek részt, agyagozhatnak, varrhatnak. - Ajánlott művész címet kapott a Chicagóban rendezett Song of the year, vagyis Az év dala cí­mű dalfesztiválon Fehér József A madár és a hajó című dalának szövegével, amelyet Konkoly László fordított angolra, zenéjét Siklósi Edit szerezte. - A reformáció és nemzettu­dat címmel tart előadást ma délután 5 órától a Bethlen Gá­bor gimnázium könyvtárában Őze Sándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, bethlenes öregdiák. Zene és könyv FELGYŐ. Muzsikálni jó címmel kezdődik iskolásoknak szóló rendezvény a zenei világnapra emlékezve ma déltől a helyi könyvtárban, az Olvass-Show olvasást népszerűsítő program keretében. A bűnmegelőzésről SZEGED. Bűnmegelőzési na­pok kezdődtek tegnap „Bármit teszünk, gondoljunk a követ­kezményekre!" mottóval a Szegedi Ipari és Szolgáltató Szakképző Iskola móravárosi tagintézményében. A rendőr­ség és a városőrség közremű­ködésével bűnmegelőzési, ön­védelmi bemutatókat tarta­nak, filmeket vetítenek, és ügyességi vetélkedőket ren­deznek a diákok számára. Információs nap a TIK-ben SZEGED. Ötlet-projekt-pályá­zat: Hogyan legyünk sikere­sek az FP7 konstrukcióban? címmel információs napot szervez a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal a szegedi egyetemi TIK-ben pénteken. A délelőtti vitaindító előadáso­kat követően a Szegedi Tudo­mányegyetem és az MTA Sze­gedi Biológiai Központ nem­zetközileg elismert kutatói a korábbi FP pályázatokat és projekteket esettanulmány jelleggel, interaktív módon elemzik. sernm Elengedés, megbocsátás, újrakezdés Az emberi méltóság visszaszerzésé 2010. október 29.19.00 Szeged, Belvárosi Mozi Jegyek kaphatók a Belvárosi Mozi jegypénztárában. Nyomvályúk nem alakulnak ki, „csak" szétreped a beton a Cora-csomópontnál. FOTÓ: FRANK YVETTE A Dorozsmai út Cora-csomó­pontja bizonyítja, ha rossz mi­nőségben készül a betonút, ak­kor is tartósabb és olcsóbb, mint az aszfalt. Mégsem hasz­nálja gyakrabban az állami út­kezelő. SZEGED DOMBAI TÜNDE Nem bírta az óriási terhelést Szegeden a pozitív példaként emlegetett Cora-csomópont. A város legforgalmasabb út­vonalán naponta átlagosan 32 ezer jármű fékez le, és indul újra a jelzőlámpáknál, ezért három éve kísérletképpen ­aszfalt helyett - kibetonozták az 5-ös főút belváros felé ve­zető sávjainak egy részét. Nem nyomvályúsodik, de szétrepedt. A külső sávon lát­ni: tenyérnyi darabokra szecskázták. Az útkezelő vékonyan be­tonozott rá a régi útalapra. Ahol nem találta stabilnak, ott új alap készült, de azt nem sikerült rendesen tömöríteni. Elmozdult a két réteg. Mivel a szakirodalom nem írja, hogy az új burkolatot össze kell kapcsolni a régivel, ilyen tüs­kéket nem használtak. A jelek szerint kellett volna - tudtuk meg Pécsi Norbert Sándortól. A Magyar Közút Zrt. kommu­nikációs vezetője szerint az is tönkrevágja a masszív betont, ha a megengedettnél nehe­zebb kamionok használják. A garancia erről a keresztező­désről lejárt, javítani később tudják, mert ahhoz előbb pénzt kell előteremteni. Ha rendesen kibetonoznák útjainkat - a közútkezelő sze­rint -, akkor sem jelentene ol­csóbb megoldást, mert szinte ugyanannyiba kerül beton­utat építeni, mint aszfaltot. A málló kereszteződés mutatja, a beton élettartama hosszabb, fenntartása olcsóbb. Egyelőre mégsem jelent kiutat, mert hazánkban „kimaradt néhány évtized a betonútépítésből; a kivitelezők majdnem teljesen elszoktak tőle, a technológiát újra meg kell tanulniuk". Dorozsmai út: javítják, dugul. Garanciális javításokat végeztet az útkezelő a kivitelező Duna Aszfalt Kft.-vel Szegeden, a Dorozsmai út és a Kossuth Lajos sugárút nyolc kereszteződésében. Jövő keddig fél­pályás útlezárások mellett marják, csiszolják a balesetveszélyes gyű­rődéseket, kátyúznak, szintbe emelik a csatornatetőket. Tegnap emi­att dugult be az 5-ös út városba vezető fele a dorozsmai elágazástól az Izabella hídig. Nagyobb aszfaltozási munkák jövőre várhatók, ha kimegy a teherforgalom az M43-asra. HÍREK Emléktábla Ördögh Szilveszter tiszteletére » SZÜLETÉSÉNEK 62. ÉVFOR- ) DULÓJÁN, ma 17 órakor em­léktáblát avatnak Ördögh Szil­veszter József Attila- és Ha­zám-díjas író, a Tekintet című folyóirat alapító főszerkesztő­je tiszteletére Szegeden, a Pálfy utca 15. szám alatt talál-n ható szülőházán. Az emléktáb­lát Kardos János, az önkor­mányzat oktatási és kulturális irodájának vezetője és Veszel­ka Attila költő, a Szegedi írók Társaságának elnöke leplezi le. Az avatáson közreműködik: Kiss Ernő népművelő. Termálra állt át a Tesco CSATLAKOZOTT a hódmező­vásárhelyi geotermikus háló­zathoz a Tesco. Az áruház a Hódmezővásárhely Vagyonke­zelő Zrt. geotermikus kútjaiból nyert termálvizet hasznosítja. A berendezések átalakítása után a hipermarket fűtése és használati melegvíz-ellátása is geotermikus energiával, azaz körülbelül 2000 méterről fel­hozott termálvízzel működik. A gázfelhasználás csökkenté­sével a Tesco évente körülbe­lül 200 ezer kilogrammal keve­sebb szén-dioxidot bocsát ki. Jótékonysági Republic­koncert SZEGED. A közel háromszáz fo­gyatékos gyermek nevelését, oktatását felvállaló Sólyom Ut­cai Általános Iskola Segítő Ke­zek Alapítványa november 29-én a Republic együttes fellé­pésével jótékonysági koncertet rendez a Szegedi Nemzeti Szín­házban a teátrum támogatásá­val. Az est egyik szervezője, Ba logh Eszter, az iskola pedagógu­sa elmondta: előzenekarként fellép a profi és sérült muzsiku­sokból álló Nem adom fel! együttes is. Három kortárs fes­tőművész, Családi Krisztina, Nagy Zoltán és Palásti Renáta is összefogott az iskola megsegí­tésére: művésztáborban festett 6-6 képüket ajánlották fel az in­tézmény alapítványának, emel­lett egy közös képet is készíte­nek. Az est teljes bevételét az is­kola alapítványa javára ajánlot­ták fel a közreműködők. A jóté­konysági koncertre 3000-4500 forintért lehet belépőket kapni a színház jegyirodájában. Hitelt vesznek fel a törlesztésre A mindszenti önkormányzat vállalt készfizető kezességet arra a 20 millió forintra, amit a kisváros víziközmű-társulása vesz fel. Hevesi István, a társulás elnöke azt mondta, a 60 milliós kintlé­vőségük miatt van szükség a pénzre. MINDSZENT MUNKATÁRSUNKTÓL 20 millió forint hitelt vesz fel a mindszenti víziközmű-társu­lás, az összegre pedig az ön­kormányzat vállalt készfizető kezességet. Hevesi István, a társulás elnöke lapunknak azt •••••••••••••••••mmmmmm mondta, a város vállalása leg­inkább csak formális. A hitel felvételét már a korábbi cik­lusban elindították. - Több okból is szüksé­günk van a pénzre. A pályá­zat második köréhez ugyan a lakáskassza-befizetésekből megvan az 554 millió forint, a fizetési arány 88 azonban szá­zalékról 66 százalékra csök­kent - mondta. Hevesi szerint ebben nagy szerepe volt an­nak, hogy a választások előtt megkérdőjelezték a társulás jogszerű működését. Hozzá­tartozik az is, hogy 2009 óta a város akkori jegyzője leállít­tatta a kintlévőségek behajtá­sát, így jelenleg 60 millió hi­ányzik. Van, aki 3 éve egy fil­lért sem adott be a közösbe, így a társulás állja az ő részét is - jegyezte meg az elnök. Hozzátette: végre elindult a tartozások behajtása. A társulás számláján jelen­leg 10 millió forint van, a ne­gyedéves törlesztőrészletek kiegyenlítéséhez ez kevés, ezért van szükség a 20 milliós hitelre. Ha nem törlesztik ren­desen, akkor elbukják a szin­tén negyedévenként járó 4 millió forintos állami támoga­tást. A hitelt a befizetésekből egyenlítik majd ki. Olvasópróbán Görgey Gábornál Görgey Gábor író solymári otthonában tartották tegnap Mikszáth különös házasságai című darabjának olvasópróbáját. Király Levente és Fekete Gizi, a színmű december 17-i szegedi bemutatójának két főszereplő­je olyan átéléssel, empátiával olvasta a volt kulturális miniszter szövegét, hogy a Kossuth-díjas szerző úgy hallgatta, mintha főpróbán lennének - mesélte a készülő előadás rendezője, Sándor János. Görgey néhány ér­dekes ötletet is mondott a színpadra állításhoz - korábban már rendezte is darabját -, majd egy közeli csár­dában látta vendégül a szegedi művészeket. FOTÓ: VERÉB SIMON Orgonára gyűjt Zsombó Mállik a betonút is Karácsonyra orgonát kap a zsombói templom - évtizede gyűjtöttek rá, úgy tűnik, sike­rül külföldről egy használtat venni. ZSOMBÓ* TÍMÁR KRISZTA 60 MILLIÓS KINTLÉVŐSÉGE VAN A MINDSZENTI VÍZIKÖZMŰ-TÁRSULÁSNAK Bár 82 éve van temploma Zsombónak, orgonaszót még nem hallgathatott a helybeli egyházközösség. Tíz éve me­rült fel az ötlet, hogy összefo­gással gyűjtést kezdeményez­zenek - évekig csordogáltak is az adományok, de a zsom­bóiaknak be kellett látniuk: száz év alatt sem tudnának összeadni akkora összeget, amelybe egy új hangszer ke­rülne. - Nekiálltunk használt, de jó állapotú orgonát keresni külföldön, Mádi György plébá­nos pedig 2009-ben alapít­ványt hozott létre, hogy a civil szférában is megindulhasson a gyűjtés - mondta el Kispéter Gábor, a Kisboldogasz­szony-plébánia gondnoka. Az összefogás olyan nagy volt, hogy mostanra az orgona árá­nak - több mint 5 millió forint - nagy része összegyűlt. Már ki is választották a megfelelőt: Németországból szállítják Zsombora hamarosan. A hi­ányzó összeget szinte biztos, hogy sikerül összegyűjteni. Névre szóló sípjegyeket lehet vásárolni ezer, 3 és 10 ezer fo­rint értékben, szombaton pe­dig koncertet is szerveznek az orgonáért. A hangszert várha­tóan novemberben elkezdhe­tik építeni, hogy karácsony­kor megszólalhasson a Kisbol­dogasszony-templomban. dPesíeRkuRzus ... az élet dolgai

Next

/
Thumbnails
Contents