Délmagyarország, 2010. október (100. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-25 / 248. szám
2010. OKTÓBER 25., HÉTFŐ KAPCSOLATOK MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT - KAPCSOLÓDÓ ÍRÁSUNK A 3. OLDALON Mikor járt utoljára a dómban? ÜRMÉNYI ROLAND gépkiszolgáló: - Körülbelül egy éve, az osztálylyal mentünk el megnézni művészettörténet órán. Nem volt rossz. Azt hiszem, Európán belül majdhogynem egyedülálló ez a székesegyház, ráadásul csupa tégla falaival gyönyörű is. VIRÁG DÁNIEL tanuló: - Nem voltam még a dómban. Eszembe sem jutott még soha, hogy el kellene mennem, mert nem vagyok vallásos. Sándorfalván élek, de ott se megyek templomba. Akkor Szegeden miért tenném? E-MAIL Jogos koncepció? Mint tudjuk, és megtudtuk, „Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata már közel egy évtizede tudatosan jelöl ki forgalomcsillapított övezeteket..." Körülbelül ez idő óta folyik a folyamatos vita körülötte. „Ezen övezetekkel kiegészítve számos nyugati városhoz hasonlóan - a közösségi közlekedés által járt útvonalak, főutak és gyűjtőutak kivételével Szeged teljes területét lefedik majd a lakók nyugalmát szolgáló forgalomcsillapított övezetek - magyarázta a koncepció jogosságát Pázmány Péter." Egyik fontos alapelem (amiről sajnos nem hallottunk eddig) az arányosság és a részarány kérdése. Miszerint egy városban az élhetőség fontos eleme a közlekedés is. Túlzott arányban sem a pihenést, sem a közlekedést nem célszerű eltolni a másik rovására. Kérdés tehát, hogy az említett nyugati városokban a város hány százalékát teszik ki ezen „pihenőövezetek", és mekkora a „közlekedő utak" részaránya? Ha napközben munkában, iskolában van az emberek, lakosok többsége, akkor ezen időszakban kinek, minek a korlátozás? Ami a „jogot" illeti: ki dönti el, hogy például a Mérey utcában lakóknak nem ugyanannyi a joga, avagy más „joga" van, mint a lassított övezetekben? Az első ilyen jellegű hely a Makkosredő sor és a Körtöltés utca környéke volt... Nem „gyűjtőút" volt hajdan? Mégsem lett „kivétel", hanem inkább precedens - ez minimum ellentmondás. A már emlegetett Nyugaton pedig bizony a pihenőövezeteket a városon kívül hozzák létre, drága magánpénzen, így az oda költöző fizeti meg magának a nyugalmat és a területhez tartozó közművesítési, aszfaltozási és más költségeket. Egy városban viszont a közvagyonból jöttek létre a közművek, a közterület burkolatának és más elemeinek a részei, vagyis egy széles közösség adóiból alakult ki a város minden utcája, azok burkolata, közlekedési táblái, közművei. Utólag ezt „kisajátítani" egy kisebb közösség „pihenése" miatt (akik napközben nem is „pihennek" otthon) nem feltétlen jogos. Aki pihenőövezetben akar lakni, az költözzön eleve Hyen (városon kívüli, direkt ebből a célból létrehozott) területre. Ne pedig a közvagyonból hasítgasson utólag, túlzott részarányban, a közlekedés rovására valaki, avagy valakik... Mert így sem lesz élhető a város. És bizony nehezen érthető, hogy kinek is van joga és miért? A két utcával arrébb takó(k)nak meg miért nincs? Szóval nagyon tetszetős szó ez a koncepció, csak az a baj vele, hogy olyan urak szájából hangzik el, akiknek annyi „koncepciója" sem volt, hogy a nagykörút és a Boldogaszszony sugárút kereszteződésében a körforgalmat akkor építtessék meg, amikor az amúgy is fel volt dúrva a villamospálya-rekonstrukció miatt. Először rekonstruáltak, majd átadták a sugárutat, aztán kis idő múlva újra feltúrták a körforgalom miatt. Nem inkább az lett volna a „koncepció", hogy együtt legyen a kettő megvalósítva, egy tereléssel és útfelbontással? Nos, az ilyen esetleges és átgondolatlan „koncepcióra" képes illetékesek „koncepciója" számomra minimum gyanús... és sajnálatos módon a legkevésbé sem tűnik „tudatosnak". Már csak azért sem, mivel az elmélet mellett a gyakorlatban sem azt tapasztalom az utóbbi időben, hogy a „koncepció" eredményeképpen egyre élhetőbb lenne a város, és egyre jobb lenne a közlekedése... De igen, ha megszavazzák, akkor „jogos" lesz a „koncepció", csak az a kérdés, hogy értelmes-e? Mert sajnos a jogos koncepció még nem feltétlenül okos koncepció... Koszta Péter, Szeged CSAJLEFF JOLÁN ebédhordó: - Voltam, de nagyon régen, van annak már 20 éve is. Az unokám keresztelőjét tartották ott. Amúgy református vagyok, tehát a dómot nem látogatom. De azt elismerem, hogy nagyon szép, büszkék lehetünk rá. JÁKSÓ LÁSZLÓ televíziós-rádiós műsorvezető: - Sok száz évvel ezelőtt. Régen jártam egy szegedi lánnyal, aki aktív hívő volt, vele mentem el rendszeresen misékre. Egyébként nagyon jó volt: a végére teljesen megtanultam, mikor kell felállni vagy leülni, mikor mit kell mondani. Kisfiú egy lignanói dinóval „Szeptemberben családommal az olaszországi Lignanóban üdültünk, és a Gulliverlandia nevű „gyermekparadicsomban" is jártunk" - irta e-mailben olvasónk: a játszóparkban fotózta le kisfiát egy Tyrannosaurus társaságában. Hozzátette: a park rossz időben is felejthetetlen élményt nyújt, FORÓ: CSIPEI KATALIN Csörög a telefon Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat ma Kancsár Tímea újságíróval oszthatják meg. Az ügyeletes újságíró hétfőtől péntekig 9 és 16 óra között hivható a 06-30/218-1111-es mobiltelefonszámon. 16 és 21 óra között rendkívüli eseményekről szóló bejelentéseket fogadunk. E-mail: kapcsolatok@delmagyar.hu SMS-számunk: 06-30/303-0921 Ha nem kapott újságot: hívja a 62/567-864-et, vagy jelezze a terjesztes@delmagyar.hu e-mail címen! NYUGDÍJRENDSZER Simon Istvánné a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban mondta el: akkor lehetetlenítették el a nyugdíjrendszert, amikor az akkori kormány kiadta a kezéből ezeket a befizetéseket: azt az összeget pótolnia kellett, ezért elvett (13. havi nyugdíj). Olvasónk szerint akkor nem kellett volna butaságot csinálni. Számára az a legfontosabb a mostani rendszerben, hogy a gyermekei megkaphatják ezt a megtakarítását, mert ők a kedvezményezettek. Az államnak befizetett járulékot soha nem kapja meg az egyén kedvezményezettje, pedig sokan nem érik meg a nyugdíjat. ROSSZ A JÁRDA A 30/424-3703-as számról telefonáló olvasónk elmondta: a Kossuth Lajos sugárúton, a volt ruhagyárral szemben több helyen felpúposodott a járda. Idős édesapja a minap elesett, és nagyon megütötte magát. Kéri az illetékeseket, ne csak a belvárost szépítsék, ezekre az útszakaszokra is figyeljenek oda. SZEGEDI MODELL Héli Imre Szegedről azt tartaná helyesnek, hogy egy település önkormányzatában ne lehessen helye pártfrakcióknak, elvégre képviselőt választottunk és nem pártokat. Az, aki nem képes pártja köldökzsinórjáról elszakadni, adja vissza mandátumát, mert nem méltó kerülete bizalmára, bármely oldalon álljon is. Nem pártkatonák kellenek, hanem a városért cselekedni tudó, annak érdekében megegyezni képes, önállóan dönteni kész emberek. Ne legyenek frakciók, csak képviselők, akik csak választópolgáraiknak tartoznak elszámolással - ez lehetne a „szegedi modell". KORTÁRS BALETT A 20/443-0013-as számról telefonáló olvasónk szerdán megnézte a Szegedi Kortárs Balett előadását, az Unisonót a Szegedi Nemzeti Színházban. Nagyon tetszett neki, főleg a második felvonás, amely magas szintű koreografálásról árulkodott. Az első felvonás azonban egy kicsit gyengébbre sikeredett. Olvasónk sajnálja, hogy az előtte ülő fiatalok közül többen elmentek a szünetben, mert egy jó előadás második feléről maradtak le. ORVOSI ÜGYELETEK SZEGEDEN Baleseti sebészet, felnőtt: traumatológiai klinika (Semmelweis u. 6.). Járó betegek: traumatológiai szakrendelés 7-19 óráig (Tisza Lajos krt. 97.). Sebészet, nem baleseti: sebészeti klinika A részlege (Pécsi u. 4.). Urológia: sürgősségi betegellátó osztály (Kálvária sgt. 57.). Sürgősségi betegellátás, felnőtt: sürgősségi betegellátó osztály, mindennap 0-24 óráig (Kálvária sgt. 57.). Baleseti sebészet, 14 év alattiak: gyermekgyógyászati klinika és gyermek-egészségügyi központ gyermeksebészeti osztály (Korányi fasor 14-15.). Szemészet: szemészeti klinika (Korányi fasor 10-11.). Gyermek és felnőtt központi sürgősségi orvosi ügyelet: hétköznap 16 órától reggel 7.30-ig, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (Szilágyi u. felől). Tel.: 62/433-104 vagy 104. S. 0. S. Lelkisegély-szolgálat: megyeszerte ingyenes: 06-80/820-111. Gyógyszertár: Angelica Gyógyszertár (Csongrádi sgt. 14/B, tel.: 425-910), hétköznap 22-7-ig, vasárnap 20-7-ig, munkaszüneti napokon 7—7-ig. TÉRÍTÉSES FOGORVOSI ÜGYELET DENTHA FOGÁSZAT Osztrovszky u. 12. • 30/206-9532 H-p. 8-22, szo-v. 9-19 óráig. www.denttia.hu „« 20/456-2194 • Várjuk vissza a Klauzál térre az OTP-s pénzkiadó automatát! 70/580-0689 • Hol azt olvasom, hogy a trükkös tolvaj az idős ember félmilliójával, hol nagy pénzt érő arannyal távozott. Irigylem ezeket az embereket, sőt csodálom: van/volt nekik még valamijük. Évekkel ezelőtt meg kellett már szabadulnunk dédmamáink háborút/történelmet átvészelő pár aranyától, a karikagyűrűm is ezüst. Meglepne, ha találnának nálam valamit. Kampány indult a régióban a fenntartható fejlődésért Iskolai vetélkedővel összekötött tájékoztató kampányt indít a fenntartható fejlődésért a dél-alföldi régióban Déli zöldövezet címmel a Jövő Háza Alapítvány. Az Európai Unió Környezet és Energia Operatív Programjának finanszírozásával megvalósuló kampány sajtótájékoztatóján Pusztay Sándor, a Jövő Háza Alapítvány kurátora, a Magyar Természetbarát Szövetség elnökhelyettese elmondta: céljuk, hogy a tíz héten keresztül zajló kampányt követően a régió három megyéjében, Bács-Kiskunban, Békésben és Csongrádban minden korosztály több információval rendelkezzen az épített és természeti környezet védelméről, a hulladékgazdálkodás, a szelektív hulladékgyűjtés módjáról és előnyeiről. A kampány a www.delizoldovezet.hu oldalon követhető nyomon. Benkő Zsuzsa sajtóreferens KERESZTREJTVÉNY - BÁTORSÁG Rejtvényünk számozott soraiban Joseph Joubert boldogságról szóló javaslata olvasható. Előző rejtvényünk megfejtése: A repülés nem veszélyes. A zuhanás igen! Találó r Hajnal előtti Kézzel jelezz' Kellemetlen IzQ Agár Kortyolgasd! Hétalvó tréfás szöval úgy . legyen r Hajnal előtti Kézzel jelezz' Kellemetlen IzQ Német jármű Kortyolgasd! Hétalvó tréfás szöval úgy . legyen r Átall Szarvaslányok Kellemetlen IzQ Német jármű Talál Hétalvó tréfás szöval Q • • • T • G hí Kezdeti időszakokban • Spanyol férfinév • • Kezdeti időszakokban • Panasz szava • • Van házastársa • Novemberben • • Emke belül! • Van házastársa • Indíték • • Pakold! • Beépítetlen terület Tartó t Szélhárfa • Fél roller! • » Beépítetlen terület Pertuban szólít t Korszak • Pörgös játlk • » l • Vasúti rövidítés V • Egyetem röviden • l • Bottal neveli V • Családregény • r Herélt kos • Számosan • • r Elme • Lyuk • • Kenyeret vág • • Madár: siket... • • Nitrogén Kenyeret vág • • Madár: siket... • • Melyik helyre? Sportoló • • Hetekig • • Melyik helyre? Alulra > Sporteszköz • Színházi segítő V • Kéret • * Nyíltartó > Sporteszköz • Színházi segítő V • Titkon figyel • * Nyíltartó > Ez • Főzeléknövény V • Titkon figyel • * l Itala • * Kacat V • Plusz l Egyformák • * Azonos betűk V • Irodai tűzőkapocs • • Régebbi katona w • Ipari rozsda V • Irodai tűzőkapocs • • Bórjel w • Semmi V • 3-w-e "H L S * • V