Délmagyarország, 2010. október (100. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-22 / 247. szám

BELFÖLD-KÜLFÖLD i&vvnöÁ U 2010. OKTÓBER 22 — ., PÉNTEK » KÜLFÖLD Slota magyar felforgató akciókat emleget POZSONY. Ján Slota szerint a magyarok folyamatosan „felfor­gató akciókat" szerveznek a szlovák államiság ellen. „Nincs csend sem a vihar előtt, sem a vihar után" - jelentette ki a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) el­nöke csütörtöki pozsonyi sajtó­értekezletén. A magyar- és ro­maellenességéről elhíresült poli­tikus ezzel reagált arra, hogy a magyar Országgyűlés emléknap­pá nyilvánította a trianoni szer­ződés aláírásának napját, s erről az évfordulóról az iskolákban is megemlékeznek. „Ez megdöb­bentő, hiszen Magyarország alá­írta a revizionizmust tiltó béke­szerződéseket" - tette hozzá Slota, aki szerint a magyar dön­tés revizionista. Elsőként az euróövezetbe LONDON. Magyarország a kö­zép-európai tagjelöltek közül el­sőként léphet be az euróövezet­be, de valószínűleg a magyar va­lutauniós tagságra is még hat évet várni kell - jósolták csütör­töki helyzetértékelésükben lon­doni felzárkózó piaci elemzők. A csütörtökön kiadott havi konver­gencia-helyzetértékelésben meg­erősítették azt a várakozást, hogy Magyarország 2016-ban, Lengyelország és Csehország 2017-ben, Románia pedig 2018-ban válhat az euróövezet tagjává. Ennél hamarabb, 2014-ben vagy 2015-ben számí­tanak Litvánia, Lettország és Bulgária valutauniós felvételére. 80 halott, sok beteg PORT-AU-PRINCE. A haiti egészségügyi hatóságok csütörtö­ki jelentése szerint a kolera egyik válfaja vezetett annak a csaknem nyolcvan embernek a halálához, akik hasmenés tünetével bete­gedtek meg az utóbbi napokban az ország északi és keieti részén. A járvány az északi Artibonite tartomány egyik körzetében és a keleti országrészben lévő Mirba­lais településen ütötte fel a fejét: a több tucat halott között gyer­mekek is vannak, s a fertőzöttek száma meghaladja a kétszázat. „Magyarország beavatkozik az ukrajnai választási kampányba" UNGVÁR. A budapesti parla­ment, a magyar kormány, azon belül a Külügyminisztérium és más, a nemzetpoütikáért felelős politikusok az egyik magyar szer­vezet oldalán egyértelműen be­avatkoznak az ukrajnai választási kampányba, miközben a másik magyar erőt ahol csak tudják, hátrányba taszítják, alaptalan vá­dakkal illetik - írta csütörtökön megjelent számában az Ungváron kiadott Kárpáti Igaz Szó című or­szágos ukrajnai lap. (mti) ccm\ UL pénzváltó Szeged, Kölcsey u. 5. • Tel.: 62/319-347 Nyitva: mindennap 8-21 óráig. Pgrwieni 1 egységre VÉTEL ELADÁS J EUR 272,00 278,99| ^ USD 191,50 198,00 IcHF 200,00 207,50 > RON 60,50 65,99 Érvényes: 2010.10.21. Közületeket Is kiszolgálunk. Napközbeni árkorrekció lehetséges. Túszul ejtették Franciaországot a tüntetők" Zagytározó: „Nincsenek újabb repedések" DEVECSER, KOLONTÁR. Nem vár ható romlás az ajkai zagytározó állapotát illetően, az elmúlt na­pokban nem keletkeztek újabb repedések - közölte Nagy Anna kormányszóvivő csütörtökön Devecserben. Azt mondta, hogy a tározó sérüléseit folyamatosan ellenőrzik, annak mozgása meg­állt. A levegő minőségéről szólva úgy fogalmazott: a katasztrófa sújtotta térségben a szálló por koncentrációja nem haladja meg az egészségügyi határértéket. A levegő Budapesten az egészségre ártalmasabb a szmog miatt, mint a két hete vörösiszappal elöntött Devecserben és Kolontáron. Az elmúlt két és fél hétben 15 kilométer utat mentesítettek az iszaptól, 2300 katona, 3400 mű­szaki eszköz (helikopterek és te­herautók is) dolgozott, 300 tonna iszapot és törmeléket mozgattak meg kézi erővel - tudatta Nagy Anna. Elkészültek a vörösiszapömlés károsultjainak szánt házak tervei - jelentette be a katasztrófavédel­mi kormánybiztos. Az új házakba azok a károsultak költözhetnek, akik korábban úgy nyilatkoztak, hogy továbbra is Kolontáron, il­letve Devecserben szeretnének élni - mondta Bakondi György. Ha újra nagyobb esőzések érik el a térséget, készen állnak arra, hogy a folyókba újra beszivárgó vörösiszap okozta lúgosságot is­mét gipsszel és savakkal közöm­bösítsék - tudatták szakemberek tegnap Kolontáron. A Marcalban szerdán mért 9,5-es pH-érték hí­rére elmondták, az ivóvízbe nem jutott szennyeződés, így a lakos­ság ivóvízellátása ismét zavarta­lan. Ahhoz, hogy a vörösiszap okozta szennyeződést meg tudják állítani, legelőször is le kellene zárni a tározó megsérült X-es ka­zettáját, majd a mezőgazdasági területekről összegyűjteni a veszé­lyes anyagot. Mivel a külterülete­ken még nem kezdték el a kár­mentesítést, arra kérik a Mai Zrt.-t, jelöljön ki egy olyan területet, ahová folyamatosan lehet majd szállítani a szennyezett földet ­mondták, (mti) Azonnali hatállyal megszüntették egy rendőr szolgálati jogviszonyát és feljelentést tettek ellene egy vi­deofelvétel miatt - közölte a He­ves Megyei Rendőr-kapitányság csütörtökön. A felvétett - amelyen az látható, hogy egy rendőr egy férfi hátán öpetteti magát néhány méteren - a hvg.hu hozta nyilvá­nosságra. Információjuk szerint egy egri rendőr egy fakivágásnál tör­tént intézkedésnél vitette magát egy roma férfi hátán: „azért, hogy ne legyen sáros a bakancsa". A felvétel júniusi, de csak szeptem­ber 27-én értesült róla a kapitány­ság. A rendőr munkaviszonyát másnap megszüntették, (mti) A francia etnök „botrányosnak" nevezte a nyugdíjreform elleni diáktüntetéseken történt összecsapásokat, s azzal vádolta meg az olajfinomítókat és az olajtároló­kat blokád alatt tartó sztrájkotokat, hogy túszul ejtették az országot. „Nem tudom elfogadni, hogy túszul ejtik fran­ciák millióit akiknek joguk van tankolni » munkába menet. Túszul ejtve a gazda­ságot, a vállalatokat és a franciák hét­köznapi életét tönkreteszik a munkahe­lyeket' - hangsúlyozta Nicolas Sarkozy. Az ország mind a 12 olajfinomítójában folytatódott a munkabeszüntetés teg­nap. S elbarikádozták a marseille-i repü­lőtér bejáratát is a tiltakozók. A rendőr­ség már több olajtározót felszabadított a benzinellátás javítására, de a kutak negyedében továbbra sem kapható üzemanyag. Október 28-ra és novem­ber 6-ra újabb országos tiltakozónapot hirdettek a szakszervezetek. A képen középiskolások tüntetnek, FOTÓ MTI/EPA Döntés a különadóról Az Alkotmánybíróság (AB) kedd délelőtt hirdeti ki határozatát a 98 százalékos különadóróL Emlé­keztetett arra, hogy a magánsze­mélyek egyes jövedelmeinek kü­lönadójáról szóló törvény alkot-1 mányosságával kapcsolatban több mint kilencven indítvány ér­kezett az AB-hez. Az indítványo­zók kifogásolták a jogszabálynak azt a rendelkezését amely szerint 98 százalékos különadó sújtja a közszférában a végkielégítéseket és egyes jövedelmeket. Ilyen jö­vedelem például a felmentési idő­nek munkavégzési kötelezettség­gel nem járó részére kifizetett munkabér, illetmény, az előző évi szabadságmegváltás. A szabályo­zás a 2010. január l-jétől meg­szerzett jövedelmekre vonatkozik. Rendőrt vitt a hátán Szakszerűtlen eljárás? BUDAPEST. Szakszerűtlen eljárás okozta a magzat halálát a Geréb Ágnes, jelenleg felfüggesztett szü­lész-nőgyógyász szakorvos által 2007 szeptemberében levezetett otthon szüléskor - értett egyet az ügyben felkért mindhárom szak­értő a Fővárosi Bíróságon. Az ügyészség által foglalkozás köré­ben elkövetett, halált okozó gon­datlan veszélyeztetés vétségével és más bűncselekményekkel vá­dolt Geréb Ágnes büntetőperében Balogh Pál szakértő tegnap ki­emelte: a megszületendő gyer­mek halálát az oxigénhiány okoz­ta, amely egyebek mellett a szü­lésznő szakszerűden fogásai mi­att bekövetkező gerincsérülésből fakadt. A szakértő kitért arra is, hogy indokolt lett volna a kórházi szülés, valamint a szakorvos je­lenléte a szülésnél, illetve a gát­metszés a magzat vállainak el­akadásakor. A kihívott mentő szakemberei sem tudták kifejteni a csecsemőt, ezért a Szent János Kórházban gátmetszést végeztek. A halott csecsemő 4450 grammo­san született meg. Balogh Pál el­mondta: a 2007-ben 35 évesen másodszor szülő nőt már életkora miatt is veszélyeztetettnek kellett volna minősíteni. Geréb Ágnes elmondta: lehet ugyan szükség gátmetszésre szü­lésnél, ő viszont hozzáfért a mag­zathoz, így ez esetben szerinte in­dokolatlan volt. Azt is megemlí­tette, hogy többször hatástalan volt a korábbi, 17 éves szakorvosi pályafutása alatt az oxytocin in­fúziós beadása. Közölte: a nő nem volt veszélyeztetett terhes. A bíró egyelőre nem tűzte ki a következő tárgyalási napot, (mti) Veszélyes szer a netről BUDAPEST. Súlyos betegségek ke­zelésére javasolva olyan, egész­ségre káros - akár életveszélyes ­szert árulnak az interneten, amelynek negatív hatását már több országban igazolták hivata­los és nem hivatalos források. Az Állami Népegészségügyi és Tiszti­orvosi Szolgálat közleményben felhívja a fogyasztók figyelmét, hogy ne használják a „Miracle Mi­neral Solution", vagy más néven „Miracle Mineral Supplement (MMS)" terméket, mert az nem ja­vítja, hanem akár tovább ronthat­ja az egészségi állapotukat. Az ÁNTSZ szerint a termék fogyasz­tása egyebek mellett hasi görcsöt, hányást, súlyosabb esetben vese­elégtelenséget okozhat. Arra vo­natkozóan pedig nincsenek tudo­mányosan dokumentált adataik, hogy bármely súlyos megbetege­désnek hatásos ellenszere lenne a termék. Az ANTSZ hangsúlyozta: „A szer alkalmazása komoly egészségkárosodást okozhat és az alapbetegség megfelelő orvosi kezelés hiányában tovább sú­lyosbodhat." (mti) * A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az október 21-i kenőszámok: 3,11,12,14, 23,24, 32, 36, 38,4D, 45, 52, 54, 56, 65, 69, 70, 71, 72, 78. 1003312E Ha fontos a pálinka íze... A pálinka kismértékben gyógyszer - tartja a mondás. A világszerte híres nedű olyan hungarikum, amely éppannyi­ra hozzátartozik a magyar em­berek életéhez, mint például a disznóvágás - amely mint köztudott, mit sem ér egy ku­pica szilva nélkül... Idén nyár óta lehet otthon is pálinkát főzni, miután a parla­ment módosította az úgynevezett pálinkatörvényt. Egy család éven­te 50 liter finom szeszes italt főz­het az otthon melegében, saját gyümölcsből. Itt azonban sokan elakadtak: hogyan tovább, ho­gyan készíthetnek sajátos ízvilá­gú, ínycsiklandozó italt, amellyel aztán igazán büszkélkedhetnek a családi ünnepeken? Nos,'mi magunk sem tudtuk, ezért felke­restük a szegedi Yuvexin Kft.-t, amelyre az interneten találtunk rá a www.yuvexin.hu webolda­lon, ahol megrendelhetők az ál­taluk forgalmazott pálinkafőző kazánok. Pálinkafőzés otthon, szakszerűen. Német Zoltánnal és Tóth Bagi Árpáddal beszélgettünk a finom - gyógyszer jellegű - pálinka elkészítéséről. A kft. igazgatói­tól megtudtuk: létezik olyan kazán, amellyel bárki elkészít­heti a saját pálinkáját. - Mi olyan kazánokat forgal­mazunk, amellyekkel garantált a siker. Rézből, kézi munkával készülnek, és megfelelnek min­den előírásnak. Az anyaga azért fontos, mert a szabványok sze­rint csak réz érintkezhet a cefré­vel. A cefre gondozása és keze­lése nagyon fontos. Miután meg­forrt, belekerülhet a rézüstbe (kazánba), amelyben hő segítsé­gével alkoholpára képződik. A hűtőrészen - edényen - ke­resztülhaladva az alkohol kon­denzálódik, azaz lecsapódik ­magyarázta a pálinkafőző mű­ködését Tóth Bagi Árpád. A berendezés típusától (billenős vagy stabil) függően 60-400 li­teres kazánokat is forgalmaz­nak, de a leggyakrabban hasz­nált kazántípusok a 25,60,80 és 100 literesek. 100 liter gondosan kezelt cefréből 4-8 liter pálinka nyerhető, függően a gyümölcs fajtájától és cukortartalmától. A kazán ára belátható időn belül megtérül. Németh Zoltán hozzá­tette: a kazánokhoz használati útmutatót is adnak, amely kez­dők számára is jól érthető. - Nem szeretnénk, ha egy lel­kes pálinkafőző kedve azért menne el, mert lekozmált a pá­linkája. Ezekkel a készülékekkel ez gyakorlatilag lehetetlen, mi­vel könnyen kezelhetőek. A ka­zánok keverővel ellátottak, amely megakadályozza a lekoz­másodást. Mi azt szeretnénk, ha a pálinkafőzésnek megszület­ne az igazi tradíciója Magyaror­szágon, ha már hungarikumról van szó. Minden családot meg­illet a „saját" pálinkája, az, ami csak az övé, amit nem kever­hetnek össze senki máséval. Pá­linkát pedig szinte mindenből lehet készíteni, legyen az a klasz­szikus sárgabarack-, vilmoskör­te- vagy szilvapálinka, esetleg birs, bodza, erdei gyümölcs, aszútörköly vagy éppen szőlő alapanyagú. Pálinkát főzni pe­dig több mint egy gasztronó­miai kirándulás. Összehozza a családot, meghittségét teremt, a közös munka pedig kedves emlékekkel ajándékozhatja meg az embereket - fogalmazott. A már említett kazánokról és használatukról a honlapon rész­letesen lehet olvasni, de a Yuve­xin Kft.-t a +36-20/500-6705-ÖS telefonszámon is felkereshetik a leendő pálinkafőzők. (x) A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. Központi főszerkesztő: NYERGES CSABA - Főszerkesztő-helyettes (Délmagyarország, Délvilág): SULYOK ERZSÉBET • Szerkesztőségvezető: SZÖGI ANDREA • Vezető szerkesztő: V. FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐRFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS. KOVÁCS ANDRÁS, TOMBACZ RÓBERT - Képszerkesztő: jACOB GÁBOR • Rovatvezetők: R. TÓTH GÁBOR (információ, DM), SZABÓ C. SZILÁRD (információ, DV), SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20 Levélcím: 6740 Szeged, Pf. 153 Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881 Sportrovat: 62/567-808 Interneteim: wwwdelmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu. 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÖTI ZOLTÁN Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5 Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged. Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 2095 Ft (Délmagyarország). 1995 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág)

Next

/
Thumbnails
Contents