Délmagyarország, 2010. október (100. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-21 / 246. szám

3 DIPLOMÁZIK, DE 3 ORVOSTANHALLGATO KÖZÜL 1 MEG NEM ADOTT BE INTRAVENAS INJEKCIÓT Az elméleti képzés kiváló, a gyakorlati gyenge Jobb az országosnál a szegedi helyzet. Medikusok mikrosebészeti beavatkozást gyakorolnak. FOTÓ: FRANK YVETTE Mesehősök SZÖGI ANDREA szogi.andrea@delmagyar.hu Mesekönyv nélkül ma már nem jön hozzánk a Télapó, Jézuska, nem múlik el születés- és névnap sem. Néha pedig „csak úgy" is megveszünk egy-egy darabot, mert mesélni, mesét hallgatni jó. Manapság persze sokan vannak, akik nem kérdőjelezik ezt meg. Sőt: az interne­tes blogok kommentjeiben bezzeganyának nevezett szülőtípus egyenesen azzal példálózik, hogy nincs té­véje, vagy ha van, nem kapcsolja be - gyermeke szi­vacsként működő agyát nem mérgezi a „gonosz doboz­ból áradó szennyel". Ehelyett inkább olvas a kicsinek, persze csakis olyasmit, ami az életkorának megfelelő, az agresszió csírájától is mentes, és kizárólag olyan ké­pekkel illusztrált, ff 12-es korhatár- amelyek fejlesztik a karika kellene gyerek fantáziáját. Karina neuene Mindez - amellett, a Piroska és a farkas- hogy csak ideig-óráig ra, a Jancsi és Julis- tartható - §ondos Il'l h' l/A utánajárást,alapos Kara, norenerKere... felkészülést igényei, és még ilyenkor is be­csúszhat egy-egy meglepetés. Bartos Erika méltán nép­szerű Bogyó és Babóca-sorozatának karácsonyi részé­ben például egymást ajándékozzák meg a szereplők - innentől kezdve mindenki, akihez Jézuska jár szent­este, jó időre mélyen elrejti ezt a könyvet. A legnépsze­rűbbek közt pedig ma is ott vannak az örök klassziku­sok. Csakhogy az előbb felsorolt szempontrendszer alapján legalább 12-es korhatárkarika kellene a Piroska és a farkasra, a Jancsi és Juliskára, a Hófehérkére, Bab­szem Jankóról nem is beszélve. A megoldás nyilván ebben a témában is valahol félúton található. Meg kell válogatni, mit olvasunk a gyerekeknek, de azt is el kell fogadni, hogy a 21. szá­zadban élünk, 21. századi mesehősökkel. Akik néha „Vótam én mán itt, Cimbi" stílusban szólalnak meg, mégis szeretnivalók, bájosak, és ami a legfontosabb: a gyerekek szorongás nélkül, őszinte örömmel nézik, és hallgatják őket. Kamarák a károsultakért Egyszer sem ad be intravénás injekciót egyetemi tanulmányai időszakában az orvostanhall­gatók harmada. Gond van a medikusok gyakorlati képzésé­vel - állapítja meg a Magyar Rezidens Szövetség országos felmérése. Jobb a szegedi hely­zet, de az orvoskari gyakorla­tozáson itt is javítani kell. DÉL-ALFÖLD ÚJSZÁSZI ILONA - Köztudott a doktorok köré­ben, hogy amíg az elméleti képzés kiváló, a gyakorlati gyenge. Ezt most számszerű­sítette is a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) belső hasz­nálatra szánt felmérése: az idei júniusi államvizsgák ide­jén az ország 4 képzőhelyén összesen 470, Szegeden több mint 60 medikus töltött ki kérdőívet - pontosította az CSONGRÁD MEGYE MUNKATÁRSUNKTÓL - Nem égnek a telefonvonalak - válaszolták az Erste Bank Országos Nyugdíjpénztárának ügyfélszolgálatán arra a kér­désünkre, hányan hívják őket, és kérnek tájékoztatást mos­tanság magánnyugdíjpénz­tár-ügyben. Elmondták, sokan azt sem tudják, mi a különb­ség a kötelező magán- és az önkéntes nyugdíjpénztári tag­ság között. Az ügyfélszolgála­ton hangsúlyozták: csak any­nyit tudnak, amennyi a sajtó­országos terjesztésű médiu­mokban megjelent informá­ciót Volford Gábor, a szerve­zet szegedi elnöke. A medi­kusok mintegy 30 százaléka ápolóként vagy mentősöknél vállalt szolgálattal is javít gyakorlati ismeretein. Az MRSZ szorgalmazza, hogy a budapesti, a debreceni, a pé­csi és a szegedi egyetem or­vosképzői összehangoltan, a technikai fejlődéshez igazod­va, a lehetőségekhez mérten áthangolják a medikusok gyakorlati oktatását. Jobb az országos trendnél a ban megjelenik. Magyarorszá­gon mintegy 3 millió adófizető esetében a nyugdíjjárulék na­gyobbik része nem az államot illeti, hanem a magánnyugdíj­pénztárban landol, ahol a tag saját számláján gyűlik. A je­lenlegi szabályozás szerint a bruttó bér 9,5 százalékos nyugdíjjáru­lékából 8 szá­zalék kerül a magánnyug­díj-pénztári számlára, és csak 1,5 szá­zalék a társa­dalombiztosí­táshoz. A kormány bejelentette: a pénztári tagdíjak a következő 14 hónapban nem a magán­kasszákba, hanem az állami nyugdíjkasszába kerülnek, ami összesen 420 milliárd - havi 30 milliárd - forintot érint. (Orbán Viktor kormányfő kedden az szegedi helyzet. A 4 képző­hely közül itt a legjobb a ta­nár-diák arány, illetve itt a legszínvonalasabb a tudomá­nyos diákköri tevékenység. Igaz, az intravénás injekció­zást itt is csak a medikusok harmada próbálhatja ki, még­is csak 20-25 százalékuk érzi úgy, a mentősöknél vagy a kórházban magának kell gya­korlatias nyári munkát keres­nie, hogy pótolja az egyetemi képzés hiányosságait. A Sze­gedi Tudományegyetemen (SZTE) az orvostanhallgatók fele elégedett az esetbemuta­RTL Klubnak nyilatkozva már úgy fogalmazott: „Az állam többet oda pénzt már nem fog átutalni".) A kabinet ezzel visz­szaterelné a munkavállalókat a magánpénztárakból az állami nyugdíjrendszerbe. A visszalé­tással, szimulációs próbákkal, a manuális készségeket fej­lesztő gyakorlatokkal. Ugyan­akkor a szegedi medikusok több kommunikációs és pszi­chológiai tréninget szeretné­nek - összegzi tapasztalatait a két éve az SZTE orvoskarán diplomázott Volford Gábor. Szerinte a gyakorlati képzés összaránya most is megfelelő, ellenben az ilyen foglalkozá­sokat a tényleges betegellátás időszakára kellene tömbösíte­ni, illetve szükséges volna az egészségügyi informatikai és rendszerismeret kiemeltebb oktatása. , - A gyakorlati képzés szín­vonalának javítása Szegeden éppen olyan fontos, aktuális kérdés, mint az ország többi orvosegyetemén - mondja Vé­csei László. Az SZTE Általános Orvostudományi Karának dé­kánja erősíteni szeretné a „problémaorientált képzést és szemléletet". - A kórelőz­mény tisztázását és a vizsgála­tot követően a felmerülő diffe­„A gyakorlati képzés színvonalának javítása Szegeden éppen olyan fontos, aktuális kérdés, mint az ország többi orvosegyetemén." Vécsei László dékán renciáldiagnosztikai kérdések alapján történik a szükséges műszeres vizsgálatok megter­vezése. Mindezek ismeretében a diagnózis felállítása, illetve a terápia meghatározása a kö­vetkező lépés. Itt nagyon ko­molyan figyelembe kell venni a tényeken alapuló orvoslás elveit. Ez nem könnyű feladat, de a mindennapi orvoslás lo­gikus vonalát követi. pést szabályozó törvényterve­zet két héten belül a parlament elé kerül. Dönthet valaki úgy is, hogy magánpénztári tag marad, de arra még nem tudott választ adni Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnö­DÉL-ALFÖLD. Gyűjtést indíta­nak, összefogtak a régió keres­kedelmi és iparkamarái a vö­rösiszap-károsultak megsegí­tésére. Kolontár és Devecser iszapkárosultjainak javára re­gionális kamarai gyűjtést kez­deményez a Bács-Kiskun, a Bé­kés és a Csongrád Megyei Ke­reskedelmi és Iparkamara. A térségünkben működő vál­lalkozások pénzadományait ki megbízott sem, hogy miként fogják jóváírni az ezt választó munkavállaló 14 hónapig fel­függesztett tagdíjának elma­radt hozamát. A lapunk által megkérde­zettek - akik névtelenséget kértek - még nem számoltak utána, kitől kapnának na­gyobb nyugdíjat, az államtól vagy a magánpénztáraktól. Várják a fejleményeket. Töb­ben azt mondták, addig nem lépnek át az állami nyugdíj­rendszerbe, amíg nem bizto­sítják ott is az egyéni számlát, mert „csak úgy" nem akarnak a nagy kalapba fizetni. Nem tolonganak az embe­rek a Dél-Alföldi Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgató­ság szegedi, Fő fasori köz­pontjában. Dudás Józsefné igazgató a rendszer tervezett változásaival kapcsolatosan nem kívánt nyilatkozni, azt azonban elmondta: csu­pán néhányan érdeklődtek eddig az átlépésről, amihez módosítani kell a törvényeket. Szerinte leghamarabb január l-jével lehet majd visszatérni az állami nyugdíjrendszerbe. az UniCredit Banknál nyitott 10918001-00000010-56060286 számű számlára várják. Arra is lehetőséget biztosítanak, hogy a vállalkozói gazdasági fórum­ra érkezők készpénzben is át­adhassák a felajánlott pénz­adományaikat. Holnap 10-12 óra között a Csongrád megyei kamaránál Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Ipar­kamara elnöke tart előadást. Különbség A magán- és az önkéntes nyugdíjpénztár között az a kü­lönbség, hogy a magánnyug­díj-pénztári befizetés - döntő­en a fiatalabb korosztály ese­tében - a nyugdíjjárulék egy hányadát képezi. Míg az ön­kéntes nyugdíjpénztárba a tag a már megfizetett nyugdíjjáru­lékon felül helyez el önként meghatározott összeget a vá­lasztott pénztárba nyug­díj-megtakarítási céllal. - Amennyiben az ország szeretne csatlakozni az euró­övezethez, kézenfekvő megol­dásnak tűnik a magánnyugdíj­pénztárak valamilyen szintű beolvasztása - mondta a téma szakértője, Kiss Gábor Dávid, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának tanársegéde. - Más kérdés, hogy így csökkennek a lakos­sági megtakarítások, illetve 20 év múlva komoly költségvetési hiánnyal kell számolni a Nem­zeti Bank előrejelzései szerint. Erre a lépésre csak abban az esetben nem lenne szükség, ha az Európai Unió elismerné a nyugdíjreform szükségességét. Miután határozottan nem te­szik, így az államcsőd szélén lavírozó költségvetésnek nem volt nagyon mit tennie. Skill labor. - Komoly hangsúlyt szándékozunk fektetni a Skill kép­zésére, amikor a hallgatóknak lehetőségük van intravénás injekció, lumbálpunkció, intubáció és egyéb beavatkozások gyakorlására szimulált körülmények között - mondja a szegedi egyetem orvos­kari dékánja. Ilyen oktatás jelenleg is folyik, például a sebészeti műtéttani intézetben. A MEGKÉRDEZETT PÉNZTÁRTAGOK NEM AKARNAK A NAGY KALAPBA FIZETNI Nyugdíjaskérdés: menjek v; Visszaterelné a munkavállalókat a magánpénztárakból az állami nyugdíjrendszerbe a kormány. A lapunk által megkérdezett pénz­tártagok még nem döntöttek az átlépésről. A nyugdíjbiztosítási igazgatóságon csak néhányan érdeklődtek az ügyről. Várhatóan január l-jétől lehet majd váltani. A Dél-alföldi Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság épülete Sze­geden. Eddig csak néhányan érdeklődtek az átlépésről. FOTÓ: FRANK YVETTE ff Amennyiben az ország szeret­ne csatlakozni az euróövezethez, kézenfekvő megoldásnak tűnik a magánnyugdíjpénztárak valami­lyen szintű beolvasztása. Kiss Gábor Dávid menjek vagy maradjak?

Next

/
Thumbnails
Contents