Délmagyarország, 2010. október (100. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-18 / 243. szám
HIÁBA HAJRÁZOTT NAGYOT A PICK SZEGED, A VÉGÉN A VALLADOLID NYERT jó kis mérkőzés volt Kétszer öt perc rövidzárlat a szeged-szegvár Háromgólos, 26-23-as vereséget szenvedett a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata Spanyolországban, a Valladolid otthonában a Bajnokok Ligája negyedik fordulójában. A Tisza-parti alakulat hiába nyitott nagy hajrát, nem tudta megszorongatni az egykori KEK-győztest. VALLADOLIDBÓL JELENTJÜK SÜLI RÓBERT - Csalódott vagyok, mert több volt ebben a meccsben. Elég volt kétszer öt perc rövidzárlat, és ez a vereséget jelentette. Az első félidőben a 20. percben, míg a második félidőben az első öt percben játszottunk gyengén, nagyon kár érte, mert a meccs nagy részében jól játszottunk. Egy viszont biztos, ha ebből a vereségből tanulunk, akkor a későbbiekben eredményesek lehetünk, ebből is lehet erőt meríteni - nyilatkozta a spanyol Valladolid ellen 26-23-ra elbukott meccs után Tatai Péter, a Pick Szeged kapusa, aki 39 százalékos hatékonysággal védett. - Mindenki láthatta, hogy hajtottak, küzdöttek a srácok, de most ez csak ennyire volt elég. Döntő volt, hogy a második félidő elején nem tudtunk mit kezdeni Bilbijával, aki zsinórban szerezte a gólokat. Az átlövők közötti különbség is jól látható a statisztikában, a hazaiak tízszer, míg mi ötször találtunk Pastor értékelt - Tudtuk, hogy a februári Pick már nem ez a Pick, egy teljesen új, harcos, fiatal csapat lesz az ellenfelünk. Nehéz meccs volt, meg kellett harcolnunk a győzelemért - mondta a meccs után Jüan Carlos Pastor, a Valladolid edzője. Szakítópróba. Zubai Szabolcs és a'spanyol Fernández ádáz csatát vívott a meccsen. FOTÓK: DM/DV A C csoport állása 1 Medvegyi 4 3 1 0 137-117 7 2. Valladolid 4 3 1 0 117-107 7 3 Pick Szeged 4 2 0 2 118-113 4 4 AaB Handball 4 1 1 2 120-135 3 5 Minszk 4 1 0 3 119-131 2 6 Schaffhausen 4 0 1 3 119-127 1 a kapuba. Megyünk tovább, a fiúk kedd estig pihenőt kapnak, utána viszont gőzerővel készülünk a vasárnapi, Mezőkövesd elleni bajnokira - értékelte a meccset Skaliczki edző. A meccsen jól kezdett a Pick, hiába lépett el 2-0-ra a Valladolid, a szegediek Sulc vezérletével, a népes és hangos publikum legnagyobb megdöbbenésére fordítani is tudtak. Sajnos a 20. percben jött egy komoly gödör, az ötperces szegedi gólcsendért végül komoly árat fizetett Skaliczki László együttese. Hiába volt egy nagy hajrá az első félidő végén, a második játékrész elején az öltözőben maradt a Pick. - Nem tudom, mi történt ott, abban a néhány percben ment el a meccs. Nekem sem ment, nem tudtam hozzátenni a játékhoz, mentem, csináltam, tettem a dolgom, de ezen az estén nem játszottam jól nyilatkozta Katzirz Dávid csapatkapitány önkritikusan. Már-már úgy tűnt, hogy a Valladolid simán nyeri a meccset, az utolsó hét percben azonban hatalmas hajrát nyitott a Szeged. Tatai a kapuban remekül védett, Sulc és Zubai pedig termelte a gólokat. Felcsillant a remény az egyenlítésre, hiszen mínusz hatról pillanatok alatt mínusz kettőre jött fel a Pick. Sajnos az utolsó percekben is hasonló hibák jöttek elő, ami végül döntőnek bizonyult, nem sikerült a februári bravúr, egy újabb döntetlen megszerzése Valladolidban. Ha nem lett volna az a fránya kétszer 5 perc, akkor most másról szólna a tudósítás. Csak hát tudjuk, a sportban nincsen ha: végül nyert a kevesebbet hibázó és precízebben támadó Valladolid. Valladolid (spanyol)-Pick Szeged 26-23 (13-11) Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, C csoport, 4. forduló. Valladolid, 3000 néző. Vezette: Gatelis, Mazeika (litvánok). Valladolid: SIERRA - AL0NS0 4, Csutura 2, Avila, Asier, M. Krivokapics 1, Tvedten 3/2. Csere: GURB0ND0 6, Romero 2, Peráles, Rodriquez 3, Fernández 1. BILBIJA 3, Joli 1/1. Vezetőedző: Jüan Carlos Pastor. Pick Szeged: Mikler - Stranovsky 3, Lékai 4, SULC 7/1, Katzirz 1/1, ZUBAI 5, Vadkerti. Csere: TATAI (kapus), Bajorhegyi, Beocsanin 2, Butenko, Törő, Báláz 1. Vezetőedző: Skaliczki László. Hétméteresből: 5/3, itl. 3/2. Kiállítások: 8, ill. 6 perc. További eredmények, férfiak, B csoport: MKB Veszprém-Kolding (dán) 31-28. C csoport: Aalborg (dán)-Dinamo Minszk (fehérorosz) 33-29 (11-16). Nők, D csoport: Győri Audi ETO-Koprivnica (horvát) 27-25. A csoportokból az első négy jut a nyolcaddöntőbe. Fero Sulc hét góljával a legjobb szegedi volt Valladolidban. Osztályzatok. Lapunk minden BL-mérkőzés után osztályozza a Pick Szeged játékosait. A kézilabdásokat 1-től 6-ig értékeljük. Mikler (3,5): Jól kezdett, de utána keveset találkozott a labdával. Tatai (5): Nem rajta múlott a vereség, jól védett. Stranovsky (4): Volt egy jó periódusa, ekkor jött fel a Pick. Báláz (33): Nem sok veszélyt jelentett. Lékai (4): A második félidőben volt aktívabb. Sulc (5): A csapat vezéregyénisége. Katzirz (33): Nem ez volt élete meccse. Beocsanin (3): Rengeteg hibával játszott. Zubai (5): A tőle megszokott harcossággal küzdött. Vadkerti (4): Védekezésben jó teljesítményt nyújtott, támadásban viszont nem. Bajorhegyi (33): Kézsérülése miatt nem tudta megismételni az AaB Handball elleni teljesítményét. Butenko és Törő csak perceket töltött a pályán, ezért őket nem értékeljük. SZEGED. Jó kis mérkőzést játszott egymással a férfi tekecsapat szuperliga hatodik fordulójában a Szegedi TE és a Szegvár. A Csongrád megyei rangadó végeredménye ugyan nem erről árulkodik, hiszen a friss Európa-kupa második hazaiak az újszegedi teke- és bowlingcentrumban 8:0-ra győztek, ám úgy tűnt, mindenki tette a dolgát, örült annak, amit elért, a teljesítmények pedig majdnem lefedték a célokat. A szegedi alakulat arra törekedett, hogy a lehető legnagyobb különbséggel nyerjen - ez össze is jött -, az újonc vendégek pedig megpróbálták megnehezíteni a Szeged dolgát, és minél több szettpontot szerezni. Becsülettel hajtottak a szegváriak, a csapatpont megkaparintásához legközelebb Szabics Krisztián révén jártak, aki csak négy szoros szettben maradt alul Kiss Norberttel szemben, ám öszszesen csak egyetlen szettponttal gazdagodtak, azt is két „részletben" kaparintották meg. Az egyéni világbajnokság (október 24-30., Ausztria, Ritzing) előtt á két szegedi válogatott játékos, Karsai László és Kiss Norbert teljesítménye nem volt tökéletes, ráadásul Karsait le is kellett cserélni egy apróbb húzódás miatt. Reméljük, ez nem befolyásolja majd őket abban, hogy szerepeljen a vb-n, a produkció pedig úgyis lesz mindkettejük számára jobb is. Jegyzőkönyv Szegedi TE-Szegvár 8:0 (3625-3259) Férfi teke szuperliga, 6. forduló. A párok (kiemelve a győztesek és eredményük): Kakuk-Bozó T. 1:0 (609-528) Szél T.-Kecskés 1:0 (622-534) Karsai L. (a 91. gurítástóL Földesi Zsolt)-Rácz J. 1:0 (4:0, 605-526) Pete II. L-Kosztolányi 1:0 (3,5:0,5,589-561) Kiss N.-Szabics K. 1:0 (3,5:0,5, 606-582) Kovács P.-Márton 1:0 (4:0, 595-528) Bár Karsai Lászlót (pirosban) lecserélték, a szegvári Rácz József (a háttérben) nem tudott pontot szerezni. FOTÓ: KARNOK CSABA Az első győzelem A férfi röplabda Extraliga alapszakaszának negyedik fordulójában a HPQ-Szeged megszerezte első győzelmét, miután hazai pályán 3:2-re megverte a MAFC-ot. SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL Nagyon izgalmasan alakult a HPQ-Szeged tegnapi mérkőzése. Az első szettben a legnagyobb különbség öt pont volt a vendégeknek. A Szeged 12:17 és 13:18 után tudta 25:23-ra nyerni ezt a játékrészt. A folytatásban éppen fordítva történt minden, mint az első szettben: a HPQ már 12:8-ra is elhúzott, ám a fővárosiak innen hozták ezt a szakaszt, az utolsó pont Posztós hosszú ütése volt. A hazaiak nem szakítottak a „hagyományokkal", hiszen a harmadik játékrészt szintén négypontos előnyről (utoljára 8:4) vesztették el. Az egyenlítés villámgyorsan jött: 7:0-s rohammal indultak Nacsáék, majd 18:8-nál már tíz volt közte, végül 25:13-ra hozta a HPQ a szettet. A hajrá is a Szegedé volt, amelyben 10:6 is volt ide, és az előnyből három még megmaradt, 15:12. Mészáros Péter: - Nagyobb odafigyeléssel 3:l-re is győzhettünk volna, a második szett nyerhető volt. Ennek ellenére a csapat tartásával, hozzáállásával elégedett vagyok, hiszen hátrányban sem adtük fel a meccset. HPQ-Szeged-MAFC 3:2 (23, -21, -23,13,12) Férfi röplabda Extraliga, 4. forduló, Szeged, újszegedi sportcsarnok, 250 néző. Vezette: Hóbor, Csíkos Z. HPQ-Szeged: TORMA, CSÁNYI, Bitó, Babanyecz, Nacsa, POSZTÓS. Csere: FILIUS (liberó), Bondor, Makhult, Strezeneczki. Edző: Mészáros Péter. MAFC: Szappanos, Molnár I., Tari, Jáhn, Vocskó, Takács G. Csere: Tihanyi P. (liberó). Edző: Vocskó György.