Délmagyarország, 2010. október (100. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-18 / 243. szám

Büszke édesanya. Gubás Gabi kisfia, Attila három és fél éves. A színész­nő a gyermekvállalás után Pálfy Zsolt Csigalétra című meséjével tért vissza a színpadra Kisfia volt az első számú kritikusa. Tapsolt, énekelt, amikor az anyu­kája mellette tanulta a szöveget A színésznő most az Újszínházban készül egy ősbemutatóra, novemberben Báthory Anna szerepében láthatjuk, Závada Pál rendezésében egy Móricz Zsigmond-regény színpadi adaptációjában. SZÍNPAD KANCSÁR TÍMEA - Razzia annak a második világhábo­rús filmdrámának a címe, amelyet tavaly forgatott a neves francia szí­nésszel, Jean Renóval egy fran­cia-német-magyar koprodukcióban Milyen szerepet játszott a filmben? - Először egy kisebb szerepet kaptam a filmben, amely közben egyre nagyobbá nőtte ki magát. Egy zsidó édesanyát alakítottam, akinek elvették a gyermekét. A szerepem szerint nyugtatgattam a babát. Felvetettem a rendezőnek, hogy dúdolgathatnék is neki, erre ő felajánlotta, hogy elénekelhet­ném az ő kedvenc dalát, amelyet még a nagypapájától tanult. Meg­döbbentünk, mert a jelenet mind­annyiunkból sírást váltott ki. Ne­künk, magyar színészeknek amúgy sem volt szükségünk se­gítségre a megható jelenetekhez, miközben a francia főszereplő ál­landóan műkönnyet használt. Meg is jegyezték a külföldi film­gyártók, milyen profin, beleélés­sel tudunk játszani. A filmet a francia televíziókban, főműsor­időben már bemutatták, nem tu­dom, hozzánk mikor jut el. - Ezek szerint külföldön elismer­tek a magyar színészek? - Tudják, hogy lehet ránk szá­mítani. Nem beszélve arról, hogy mi, magyar színészek teljesen más munkatempóban dolgozunk: Amerikában például kevesebb a színház, és egy művész akár éve­kig is játszhat ugyanabban a sze­repben. De ezt nem a magyar színjátszás megrovásaként mon­dom, sokkal több szerepre képe­sek vagyunk összpontosítani, és ezáltal sokkal jobban megismer­jük önmagunkat is. - jean Renóval is voltak egy jele­netben. - Fantasztikus ember. Mo­solygós, olyan mackós típus. Megvan benne a szakmai alá­zat. Az ebédnél ugyanúgy sor­ba állt, mint bármelyik statisz­ta, nincsenek sztárallűrjei. Ki­véve csupán egyet: a fodrászát magával hozta a forgatásra. - Fenyő Iván és jakab Csaba is szerepelt ebben a filmben. Ho­gyan találta meg a szerep? - Elhívtak egy castingra. Ami­kor egy külföldi produkciónak nem éri meg magával hozni az összes színészt, akkor a helyszínen kerítenek megfelelő karaktereket. Ebbe a filmbe most olyan típusú nőt kerestek, amilyen én vagyok. - Az elmúlt évben Kaposváron egy Marguerite Duras-regénybőt készült adaptációt mutattak be Törőcsik Ma­rival A Naphosszat a fákon című színpadi produkcióban egy olyan lányt alakított, aki a pillanatnak éL Ön szokott hosszú távra tervezni? - Pont az a szép a mi szak­mánkban, hogy bárkik lehetünk, és veszélytelenül mindenben ki­próbálhatjuk magunkat. Egyéb­ként leszoktam az álmodozásról, a nagy tervezgetésekről, hagyom, hogy megtörténjenek velem az ál­mok, megtaláljanak a szerepek. Szeretnék jó csapatban művészi munkát végezni. Az említett da­rabban például rengeteget tanul­tam Törőcsik Maritól. Végtelen szeretetet képes adni, és legfőbb szándéka, hogy tanítson. Nem tar­totta meg a titkokat, hanem to­vábbadta azokat. Nem kellett el­lesni a fortélyokat, ő maga mutat­ta meg. - Azt hogy értette, amikor azt mondta, hogy szeretne minél töb­bet megtudni magáról? - A színészet által mindig újabb és újabb tulajdonságaimat fedezhetem fel, amit hétköznapi emberként lehet, hogy sohasem ismernék meg. Amikor megkapok egy szerepet, köldökzsinórra] ma­gamhoz kötöm, behálózom a vér­edényeimmel, beszívom magam­ba, majd megszülöm - hogy me­taforával éljek. Szóval együtt ala­kulunk, és a végeredményben van belőlem is, de valami új, va­lami meglepő is „a világra jön". - Mire gondol? - A hétköznapokban kevésbé vagyok bátor, vállalkozó szelle­mű. De egy szerep segítségével ve­szélytelenül kipróbálhatom, hogy leugrok egy szakadékba, de ott van az isteni gondviselés, amely elkap. Ezt szabadúszóként tapasz­taltam meg. Amikor eljöttem a Radnótiból, feladtam a biztosat a bizonytalanért. De hittem abban, hogy majd jönnek új feladatok, és szépen elrendeződnek a dolgaim. Ez volt az első igazi repülésem. Azt is egy sze­repben éreztem először, hogy va­lójában milyen mélyek is lehet­nek az indulata­im, az agresszi­óm. De szeren­csére ezt a szín­padon kiadhatom, így nem zárom magamba, nem alakul betegség­gé. A színház egy igazi terápiás központ. - Nyáron Paulo Coelho Tizenegy perc című erotikus regényének színpadi adaptációjában meztele­nül állt színpadra. Könnyű volt le­vetkőznie a gátlásait? - Nem. Rettentően gátlásos va­gyok. Ez a darab nagy mérföldkő volt az életemben. A rendezővel mindent alaposan megbeszél­tünk, és úgy vettem le a ruhái­mat, hogy az a lehető legjobban támogassa a darabot. A rendező nagyon jól érzékeltette az álta­lam megformált brazil lány, Ma­ria lelki és szellemi küzdelmeit, vívódásait. És a szex kulcsfon­tosságú a darabban. Maria a szex révén érti meg és fejezi ki önmagát, reflektál a világra - a » Egy szerep segítségével veszély­telenül kipróbálhatom, hogy leugrok egy szakadékba, de ott van az isteni gondviselés, amely elkap. Ezt sza­badúszóként tapasztaltam meg. Amikor eljöttem a Radnótiból, felad­tam a biztosat a bizonytalanért. PONT AZ A SZÉP A SZÍNÉSZETBEN, HOGY BÁRKI LEHETSZ Gubás Gabinak nincs szüksége műkönnyre Gubás Gabit szabadúszóként sokféle szerep „megtalálja". Tavaly filmet forgatott Jean Renóval, színpadra lépett Törőcsik Marival, idén nyáron pedig bemutatták a népszerű spanyol író, Paulo Coelho Tizenegy perc című erotikus regényének színpadi adaptációját, amelyben a fiatal színésznő életében először lépett meztelenül színpadra. M < _j LO UJ a. CÖ co < o >o ca CÖ < N </) M P M LD LO UJ ce 111 Ö M CO ( BEFOLYÁSOSABB A KIRÁLYNŐNÉL IS /. K. Rowlingot, a népszerű Harry Potter-sorozat szerzőjét vá­lasztották meg a legbe­folyásosabb nőnek Nagy-Bri­tanniában a legnépsze­rűbb folyó­iratok fő­szerkesztői. A lista második helyére Victoria Beckham, a harmadikra II. Erzsébet uralkodó került Az alapítá­sának 100. évfordulóját ünneplő National Magaziné Company, amely 20 magazint ad ki a szigetországban, az évforduló alkalmából szavaztatta meg a havilapok főszerkesztőit, akik J. K. Rowlingot irodalmi és jóté­konysági munkásságáért nevezték az első helyre. Rowling a közelmúltban 10 millió fontot (3,19 milliárd forintot) adományozott a szklerózis multiplex betegség kutatására. Dávid Beckham felesége divattervezői munkájáért érdemelte ki az elismerést. A legbefolyáso­sabb brit nők listájának első tíz helyére került még Sa­mantha Cameron, Dávid Cameron brit miniszterelnök felsége, Cheryl Colé énekesnő, Kate Moss modell és Vi­vienne Westwood divattervező is. szex lesz az ő művészete és filo­zófiája. Közben végig Az okos lány című Mátyás király mese le­begett a szemem előtt: adok is meg nem is, mutatok is meg nem is - mégis mindent tudni lehet. - Egyébként sem kell semmit sem szégyellnie, hiszen folyamatosan karbantartja a testét. - Valóban része az életemnek a mozgás. Fiatalabb koromban balettoztam, néptáncoltam, ami­kor terhes voltam, óvatosan ott­hon tornáztam. Most egy olyan mozgáscentrumba járok hetente háromszor, ahol lehet jógázni, úszni, futni, személyi edzővel tréningezni, éppen, amihez ked­vet érzek. A változatosság inspi­ráló. Számomra a szépség és az egészség egy cipőben jár, hiszen a harmónia egyfajta szépség. Én az egészségemre figyelek oda, ebben nagyon sokat segít nekem a férjem, aki természetgyógyász. - Vannak házi praktikái? - A párom, ha megvizsgál, és úgy látja jónak, akkor olajkúrát javasol nekem, üyenkor hidegen sajtolt olajokat iszom. Emellett pedig tudatosan élek, mindig az arany középutat választom. Ez annyit jelent, hogy nem csak bio­ételeket és tönkölybúzát eszem. Nem utasítom el azt, ami jólesik. - Ezek szerint a férje sokat segít önnek. Jobb, hogy nem szakma­beli a választottja? - Éltem már színésszel, nem tudott harmonikusan működni. Ezt a fajta harmóniát, amelyet At­tila képes adni, egy szakmabeli­től soha nem kapnám meg. Egyébként azáltal, hogy nagyon jól ismer emberileg, a szakmai problémáimhoz is megtalálja a kulcsot. Beteg voltam, egy szín­padi baleset miatt megsérült a gerincem, amikor megismertem. Ő gyógyított meg. Aztán egy év­vel később találkoztunk, és rájöt­tünk, hogy egymáshoz tartozunk. Tudja, háromféle kapcsolat léte­zik férfi és nő között: amikor el­vesz az egyik a másiktól, vagyis amikor nem lesz több az ember a másik által, olyan, mint amikor egyedül vagy, a második típus, amikor nem vesz el, de nem is ad hozzá a másikhoz, a harmadik amikor több leszel, és ő is több lesz általad. A mienk az utóbbi. A DÉLMAGYARORSZÁG/DÉLVILÁG MELLÉKLETE Kedd Gyógy-ír Szerda Légy-ott Csütörtök Bizalmasan Péntek Délmadár Szombat ff A legtöbb fér­fi rosszul méri fel a szexuális teljesítmé­nyét: a leg­többen úgy hiszik, jók az ágyban - egy felmérés sze­rint azonban ez korántsem igaz. FÉRFIAK ÉS NŐK AZ ORGAZMUSRÓL Amerikai kutatók nőket és férfiakat kérdeztek meg szexuális életükről. A megkérdezett férfiak 85 szá­zaléka azt mondta: legutóbbi szexuális együttlé­tük alkalmával a nőnek volt orgazmusa. A meg­kérdezett nők közül viszont csak 64 százalék mondta azt: valóban volt. A kutatók azt mondták: az orgazmuskérdésben nagyon nagy szerepet ját­szik a megfelelni vágyás: a nők akkor is úgy tesz­nek, mintha, ha nincs orgazmusuk. Mintegy hatezer 14 és 94 év közötti serdülőt és fel­nőttet kérdeztek meg szexuális szokásaikról. A megkérdezett nők 7 százaléka vallotta magát lesz­bikusnak, a férfiak 8 százaléka melegnek 41 szá­_ zalékuk azt mondta: szereti a különböző pózokat variálni szex közben. A kutatás megállapította if.rTv azt is, hogy a fiatal amerikai­ak körében általánosan elter­jedt az óvszer használata. A 14-17 évesek 80 százaléka, a lányok 80, a fiúk 69 százaléka óvszerrel védekezik a nem kí­vánt terhesség és a nemi úton terjedő betegségek ellen. A felnőttek fele választja ugyan­ezt a módját a védekezésnek. Az óvszerhasználat a 40 éves­nél idősebbek körében a leg­kevésbé elterjedt. ff A múzeum­alapító házas­pár már el­váltként nyi­totta meg a gyűjteményt. MEGTÖRT SZÍVEK EMLÉKEI Az október elejei nyitás óta naponta ezren kíváncsiak a zágrábi felsővárosban a Megtört szívek múzeumára, amely az egykor virágzó kapcsolatokból megmaradt tárgyakat mutatja be a lábszárprotézistől a csokitangá­ig. Olinka Vistica producer és Drazen Grubisic szob­rászművész házaspár ötlete volt, hogy múzeumot hoz létre a széttört párkapcsolatok emlékeiből. Öt évvel ez­előtt már „házaltak", hogy a világ minden tájáról - a Fülöp-szigetektől Amerikán át Boszniáig és Németor­szágig - összegyűjtött, a helyi kultúrákat, történelmet idéző különös gyűjteményük állandó helyre kerülhes­sen a horvát fővárosban, mert korábban utazó kiállí­tásként mutatták be a gyűjteményt Isztambultól New Yorkig. A felsővárosban az 1776-ban épült barokk épü­' t, a Kulmer-palota adott otthont a 700 tárgyat számláló, nem min­dennapi anyag­nak, melyben megtalálható minden a mac­kótól a párkap­csolat viharait át­élt kerti törpén, csokitangán át az el­aknásított boszniai föl­det tartalmazó csomagocs­káig és a nagy szerelmet átvé­szelt és most is működő műlábig.

Next

/
Thumbnails
Contents