Délmagyarország, 2010. október (100. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-16 / 242. szám
2010. OKTÓBER 16., SZOMBAT REJTVÉNY 23 Szedeák: kétezer néző látta a visszatérést Kétezer néző előtt a félidőig magát jól tartó Dél-Konstrukt SZTESzedeák húszpontos vereséget szenvedett a magyar bajnok Zalaegerszeg ellen az A csoportos férfi kosárlabda-bajnokság 2. fordulójában. SZEGED GYÚRÓS ISTVÁN A férfi kosárlabda minden kétséget kizáróan visszatért a szegedi sportélet vérkeringésébe. De még hogy! Tegnap a Dél-Konstrukt SZTESzedeák első hazai bajnokiján 2000 néző biztatta a szegedi együttest a bajnok Zalaegerszeg ellen. A kezdés előtt tíz perccel még állt a sor a csarnok előtt, a kispadok mögött lévő lelátók csaknem teljesen megteltek az A csoportos bajnokira - nem csoda, hiszen a Tisza-parti közönség hét éve várt, ki volt éhezve a legmagasabb szintű férfi kosárlabdára. A vezetést a hazaiak szerezték meg Rubin büntetőivel, majd McKenzie erőszakosságának köszönhetően sokáig a Szedeáknál volt az előny, először 15-13-nál vezetett a ZTE. Az amerikai Kyle Wilson ekkor szórta be első tripláját, és bár ekkor még nem tudtuk, még négyet tartalékolt a meccsre, a vendégek összesen tizenhatig jutottak. A második játékrészben 30-22-es vendégvezetésnél erőre kaptak Tanács Attiláék, épp az ő kosaraival kezdtek közelebb lopódzni a bajnokhoz, amely annyira jól sikerült, hogy 32-30-nál ismét a Szedeáknál volt az előny - zúgott is az újszegedi sportcsarnok minden egyes kosár után. Az utolsó percekben azonban nem volt elég kemény a hazai együttes védekezése, így a nagyszünetben nyolc pontra duzzadt a zalai előny. Ahogy a Paks elleni nyitófordulóban, úgy most sem sikerült jól a harmadik negyed, az egyre pimaszabb hármasokat szóró ZTE fokozatosan húzott el az újonctól, és hiába volt Fodor Péter időkérése, 73-53-nál hússzal vezettek Williamsék. Innen már nem volt visszaút, és bár egyszer még 15 pontra zárkóztak fel a szegediek, végül 97-77-es vereséget SZEGED BETON: NEGYEDDÖNTŐ A SZOLNOK ELLEN Euroliga után mk A férfi vízilabda magyar kupa negyeddöntőjében a Szeged Beton a Szolnok ellen játszik. A mai „odavágót" Szolnokon rendezik, a vasárnapi visszavágót pedig az újszegedi sportuszodában. Mindkét találkozó 18 órakor kezdődik. SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL Fennállása egyik legnagyobb sikerén van túl a Szeged Beton férfi pólócsapata. Molnár Tamásék az elmúlt hétvégén az Euroliga 2. selejtezőköréből, az újvidéki csoportból százszázalékos teljesítménnyel jutottak a sorozat főtáblájára. - Fárasztó három mérkőzés volt, de a továbbjutás mindenért kárpótolt bennünket mondta Kásás Zoltán mesteredző. - Az élet azonban nem áll meg, megyünk tovább a megkezdett úton, amelyen még rengeteg nagy erőpróba vár ránk. Ezek miatt nem vettünk vissza a tempóból, a héten is kemény terhelést kaptak a fiúk, de egy sikeres időszakkal a hátuk mögött mindig könnyebb elviselni a szenvedést, mint egy sikertelen után. A tréner elmondta, a magyar kupában a negyeddöntőben rivális, a Szolnok elleni párharc is emberpróbáló lesz. - Vetélytársunk már az előző évadban is jó képességű volt, de a nyáron tovább erősödött, odakerült Kovács Olivér, a válogatott-kerettag Marnitz és a román Georgescu. A továbbjutás érdekében nagyon oda kell tennünk magunkat. Remélem, a meccsekre felépül majd Vindisch Feri, aki a hét közben gyomorrontás miatt hagyott ki edzéseket. A magyar kupa további párosítása: FTC-BVSC, Vasas-Honvéd, Pécs-Eger. Kalmár: Eb-bronz GORUCE. A lengyelországi Gorlicében húsz ország versenyzői vettek részt a FILA grappling Európa-bajnokságon. A viadalon ott voltak a magyar válogatott tagjai is, akik közül a szegedi SZTE-EHÖK egyesületet ketten képviselték, és a NO-GI grappling (földharcbirkózás) szabályrendszerben küzdöttek. Egyikük, Gulyás Csaba sérülés miatt feladta a küzdelmet, Kalmár István (képünkön) viszont a világbajnoki bronzérem után a kontinensviadalon is a harmadik helyig menetelt hatalmas csaták után a 110 kg-ban és az abszolút kategóriában egyaránt. A két versenyző felkészülését Sárközi Róbert, Rédai Géza és az SZVSE birkózószakosztálya segítette. Dél-Konstrukt SZTE-SzedeákZataegerszeg 77-97 (16-22,23-25,17-28,20-22) Férfi kosárlabda NB IA csoport, 2. forduló. Újszegedi sportcsarnok, 2000 néző. Vezette: Földházi, Benczúr, Hegedűs. Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák: Vida 4, RUBIN 17/3, Kiss Zs. 8/6, Dukics 12/3, MCKENZIE 17. Csere: Drahos, Nyilas, TANÁCS 17, Molnár M. 2. Vezetőedző: Fodor Péter. ZTE: WILLIAMS 15/9, Vojvoda 13/3, KÁMÁN 17/9, WILSON 25/15, Tóth Á. 10. Csere: Tóth G. 2, Kinter, GÁSPÁR 12/9, Baki 3/3, Vertetics. Vezetőedző: Völgyi Péter. szenvedtek az esélyesebb zalaiak ellen. A Szedeák számára a bajnokság első nyerhető meccse szerdán következik, amikor szintén hazai pályán, 18 órától az újszegedi sportcsarnokban fogadják a Pécset. A felkészülés során egyszer Januo Rubin 17 pontig jutott a bajnok ZTE ellen. FOTÓ: KARN0K CSABA már győztek Dukicsék a baranyaiak ellen, tehát a feladat adott: meg kell ismételni az akkori produkciót - ehhez pedig szükség lesz a szurkolók további támogatására. Fodor Péter: - Voltak jó időszakaink a meccsen, ám védekezésben nem teljesítettünk úgy, ahogy azt elvártam volna, nem tudtunk mit kezdeni a ZTE kinti dobásaival. A jobb csapat nyert, de a különbséget túlzottnak érzem, ám ne felejtsük el, hogy az Egerszeg három éve építi együttesét, míg nekünk három hónap munkánk van ebben a csapatban. Szerb légióssal a Fradi ellen SZEGED. Felocsúdni sincs idejük a Szeviép-Szeged kosárlabdázóinak: az MKB-Euroleasing Sopron elleni, fantasztikus szerdai siker után (100-93) újabb rangadót játszanak ma 18 órától hazai pályán az újonc, ám nyáron alaposan megerősített, egykori bajnok Ferencváros ellen. A zöld-fehéreknél több ismerős is pattogtat, elég csak a korábban Szegeden szép éveket töltő Russai Petrát és az egykor szintén szeviépes Vardát említeni. - Ismét győzelemre készülünk, hiszen a bravúr után a közvetlen rivális ellen is kötelező a siker - mondta Domokos Mihály ügyvezető. Új sorozat? MAKÓ. A labdarúgó NB II Keleti csoportjában a Makó FC vasárnap 14.30-kor az Erdei Ferenc téri sporttelepen a Bőcs együttesét fogadja. A hazaiak négy mérkőzésből álló veretlenségi sorozata Vecsésen megszakadt (0-1), itt az ideje egy új, pozitív széria kezdetének. - Egyszerű a feladat: nem szabad gólt kapni, egyet kell szerezni, és ezzel begyűjtjük a három pontot. A múlt heti teljesítményünk alapján inkább a támadójáték, mint a védekezés miatt aggódom. Olyan harcos csapatra vágyom, mint amely a Diósgyőrt legyőzte. A Bőcs régi ellenfél, amely sok kellemetlenséget okozott már nekünk. Névre igazi zsoldossereg, a többségnek van már NB l-es múltja, de bízom az együttesben és a győzelemben - mondta Kolozsvári János, a Makó FC edzője. A tervezett makói kezdő tizenegy: Czirbus - Rakonczai, Béres, Tóth /., Puskás - Podonyi, Varga R„ Magyar, Fülöp Schreiber, Faragó B. - Örülök annak, hogy fiatal magyar együttesünk szerdán a magasabban jegyzett Sopron ellen is tudott bizonyítani hazai pályán, nagy eredmény, végig tartottuk velük a lépést, az pedig rendkívüli erőről tesz tanúbizonyságot, hogy a hosszabításban a győzelmet is sikerült megszereznünk. A Szeviépben jelenleg nyolc egyetemista kosárlabdázik, ezért is mondom, hogy ennek a csapatnak van jövője - remélem, a Sopron elleni bravúrunk után ezt további támogatók is felismerik - tette hozzá. A Fradi ellen egyébként új játékos is bemutatkozhat a Szeviépben: ha sikerül elintézni a papírmunkát, a zöld-fehérek ellen pályára léphet a csütörtök óta a csapattal készülő szerb center, Iva Roglics is. - Roglics pénteken írt alá az év végéig csapatunkhoz, fiatal, 22 éves kosarasról van szó, aki jól illeszkedik majd a Szeviépbe. A szerb játékos tavaly a francia élvonalban szereplő Calais színeiben szerepelt, míg korábban hazájában a Partizan Beogradban játszott - vele játéktudásban és a variációs lehetőségek területén is erősödtünk - tájékoztatott Donkó Orsolya klubigazgató. FIATAL EDZŐK. KIS KRISZTÁN ÉS TÓTH ÁKOS CSATÁIA Mindszenten a Mórahalom CSONGRÁD MEGYE. A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság tizedik fordulójában ma három mérkőzés szerepel a programban. Kiszomboron (12.) a Csanádpalota (11.) szerepel, a kimenetel kiszámíthatatlan. Az SZVSE-Gyálarét (9.) az Üllést (15.) látja vendégül, a hazai" gárda a favorit. A játéknap rangadóját Mindszenten (7.) játsszák, ahová az éllovas Mórahalom (1.) látogat. - Hazai közönség előtt csakis a győzelem a cél. Kiváló csapatot fogadunk, ismerjük ellenfelünk gyengéit és erényeit, és az előbbit kihasználva szeretnénk megszerezni a három pontot. Mindenkire számíthatok, a legjobb csapat veszi fel a harcot a Mórahalom ellen - vélte Kis Krisztián, a Mindszent játékos-edzője. - Nagyon nehéz meccs előtt állunk, semmivel sem lesz könnyebb, mint a Kistelek _ ellen 3-1-re megnyert rangadó. Rutinos és gyors, tehetséges játékosok alkotják a Mindszentet, ahová akkor sem volt kellemes elutazni, amikor kevésbé jól szerepelt, nemhogy most, amikor az élmezőnybe tartozik. Azt szeretném, ha a mérkőzés végén parázs hangulat lenne, mert az azt jelentené, hogy nyertünk. Ha így lesz, akkor akár szép őszt is zárhatunk. Kreizler eltiltását tölti, a többiek kisebb sérüléssel bajlódnak, de azok rendbe jönnek. A feltételeink adottak, mindenki mellettünk áll, csendben dolgozunk tovább - mondta Tóth Ákos, a Mórahalom szakvezetője. Vasárnap öt találkozót rendeznek: az Ásotthalom (5.) az UTC-t (10.), a Röszke (16.) a Kiskundorozsmát (6.), a Nagymágocs (14.) a Balástyát (4.), a Sándorfalva (8.) a Csongrádot (2.), a Kistelek (3.) pedig a Tápét (13.) fogadja. Az ásotthalmi és a sándorfalvi mérkőzés kifejezetten izgalmasnak tűnik. PÁLYÁRÓL PÁLYÁRA Kupacsaták Szegeden NŐI VÍZILABDA MAGYARKUPA-CSOPORTMECCSEK, SZOMBAT, 10 ÓRA, VASÁRNAP 10 ÓRA. Az újszegedi sportuszodában ma és holnap rendezik a női vízilabda magyar kupa csoportmérkőzéseit, a belépés mindkét napon ingyenes. A sorsolás szeszélye folytán a jelenlegi négy legerősebb hazai együttesből három a szegedi csoportban ugrik vízbe. - A Szentes és az Eger előttünk jár, több tapasztalattal bírnak az ott játszók, de ez nem jelenti azt, hogy lemondtunk volna a továbbjutásról, a négy közé kerülésről. Nincs sérültünk, eltiltottunk, a legerősebb összeállításban szerepelhetünk - nyilatkozta a Taylor&Nash Universitas Szeged edzője, Godova Gábor. - Célunk egyértelmű: annak ellenére, hogy a keretünkben akadnak sérültek, tovább szeretnénk jutni. Mindegy, hogy az első vagy a második helyen, a lényeg, hogy bejussunk az elődöntőbe - mondta Zantleitner Krisztina, a Hungerit MetalCom-Szentes trénere. A mai kupaprogram: Szeged-Kecskemét 10, Szentes-Eger 11.30, KecskemétSzentes 17.30, Eger-Szeged, 19. Vasárnap: Eger-Kecskemét 10, Szentes-Szeged 11.30. Az első sikerre várva HPQ-SZEGED-MAFC, VASÁRNAP, 16 ÓRA. A férfi röplabda Extraliga negyedik fordulójában hazai pályán, az újszegedi sportcsarnokban az egy győzelemmel álló MAFC-ot fogadja a nyeretlen HPQ-Szeged. - Eddig olyan csapatok ellen játszottunk, amelyek esélyesebbek voltak nálunk, a MAFC viszont nem, hazai pályán szeretnénk végre megszerezni első győzelmünket - jelentette ki a HPQ edzője, Mészáros Péter (képünkön). - jó lenne sikerrel zárni a meccset, önbizalmat adna a folytatáshoz. A műtéten átesett Csíkos Gabi ugyan már edzeget, de játékáról még nem lehet szó, miként a beteg Szathmári Mátéra sem számíthatunk. A bajnokság állása (a címvédő Kaposvár csak januárban kapcsolódik be): 1. Kecskemét 6 pont (9:2), 2. Kazincbarcika 6 (9:3), 3. Dunaferr 5 (8:4), 4. MAFC 4 (5:8), 5. Veszprém 3 (3:9), 6. HPQ-Szeged 3 (1:9). A kis Újpest jön TISZA VOLÁN-SPARTAK-ÚJPEST JUNIOR, VASÁRNAP, 18 ÓRA. A jégkorong OB l/B-ben a Tisza Volán-Spartak a második fordutóban az Újpest junior együttesét fogadja vasárnap 18 órakor a szegedi műjégpályán. - Annyit tudunk holnapi ellenfelünkről, hogy a keret fele a Molligában játszik, és az első fordulóban legyőzték a Crvena zvezda juniort. A játékerejük nem ismert előttünk, de remélem, egy jó mérkőzésen kijavítjuk azokat a hibákat, amelyeket a MAC ellen elkövettünk. Mindenki a bajnokot akarja megverni, ezt a terhet el kell viselni - mondta Kalocsa László, a Tisza Volán-Spartak szakmai vezetője.