Délmagyarország, 2010. október (100. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-12 / 238. szám
8 2010. OKTÓBER 12., KEDD Gyűjtés Makón és Vásárhelyen. Helyi civilek, vállalkozók kezdtek gyűjtőakcióba Makón a vörösiszap károsultjainak javára. A szervezők kérik, hogy aki őszi, téli használt ruhát vagy bármilyen tartós élelmiszert, ásványvizet szánna a rászorulóknak, juttassa el szombatig az Eötvös utca 21. szám alatti udvarban található fodrászüzletbe. Az adományokat egy teherfuvarozó ingyen szállítja el Devecserbe, a kocsit a jótékonysági akció ötletgazdái is elkísérik majd. A Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület is gyűjtést szervez a kolontári vörösiszapömlés károsultjainak támogatására. Az egyesület a Petőfi utca 6. szám alatti helyiségében október 16-áig naponta reggel 8 és délután 4 óra között vár minden felajánlást, elsősorban tartós élelmiszert. Vásárhelyiek is takarították a vörösiszapot 15 vásárhelyi takarította a vö< rösiszapot a hétvégén Devecseren. Azt mondják, ha lesz elég jelentkező, újból nekivágnak, mert a katasztrófa sújtotta Veszprém megyében kevés a segítő kéz. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, DEVECSER SEGESVÁRI CSABA ••>- Káosz - ezt felelte Nagy László, a Magyarok Szövetségének Csongrád megyei elöljárója arra a kérdésünkre, milyen a helyzet Devecseren. Az Közösen gyűjt a Vöröskereszt és a Rádió 88 A Rádió 88 és a Vöröskereszt is gyűjt a kolontári vörösiszap-katasztrófa áldozatainak. A felajánlásokat személyesen a Vöröskereszt szegedi szervezetének Bárka utca 6/b szám alatti irodá1 jában hétfőtől csütörtökig 8-16, pénteken 8-18, szombat és vasárnap 10-16 óra között lehet megtenni. A plázában található CBA-ban külön gyűjtőkosarat állítottak fel az adományoknak. A Rádió 88 stábja a saját és az összegyűjtött adományokkal október 11-én a Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezetének munkatársaival látogat el Kolontárra, és a helyszínről számol be az állapotokról. 22 órás műszak: saját egészségüket is kockáztatták. FOTÓ: DM/DV 5800 lakosú veszprémi településre vasárnap hajnalban indult egy 15 fős vásárhelyi különítmény - vegyvédelmi ruhákkal felszerelkezve vágtak neki az egész napos túrának. - A devecseriek megdöbbentek, amikor a Tisza Volán-os buszunkat meglátták. Nem hitték el, hogy az ország másik felében is gondolnak rájuk - mesélte Nagy László. A vásárhelyieket egy siófoki tűzoltócsapathoz osztották be, amelynek vezényletével elkezdték kitakarítani a házakat. Tapasztalataik szerint sokkal több emberre lenne szükség. Devecseren több a segítőket segítő, mint a dolgos kéz. Ingyenlángos, meleg és hideg italok várják a takarítókat, de a napok óta megfeszített munkában dolgozó tűzoltókon kívül kevés civil érkezett a térségbe. - A településre betört iszap lassan kiszárad, egyre nehezebb lesz eltakarítani. A házakban még mindig térdig ér a vörös lé. A kertben már leülepedett az iszap, rengeteg a lapátolni való - magyarázta Nagy. Devecserre csak rendőri ellenőrzés mellett lehet bejutni, ennek ellenére gépfegyveresek őrzik a lángosost is. - Halomban állnak a bútorok, az iszap mindent tönkretett. Sokan most sem hagyják el az otthonukat; itt éltek, és itt is akarnak meghalni. Egy kívülálló számára leírhatatlan a pusztítás, egyik percről a másikra nincstelenekké lettek a devecseriek - tette hozzá. - Próbáltuk a helyzet élét viccel elütni, másképp nem tudtunk volna dolgozni - magyarázta a hódmezővásárhelyi vállalkozó. A vásárhelyi mentőtúráról megtudtuk: az önkormányzat igazolásával miszerint ez közcélú tevékenység - a Tisza Volán ingyen biztosította a buszt. A korábban összegyűjtött pénzből vizet és tartós élelmiszert vásároltak, amit elvittek a károsultaknak. - Bízunk benne, ha a térségünkben történne hasonló tragédia, más is segítene - magyarázta Nagy László, miért vágtak neki az útnak. - Ha lesz jelentkező, újabb kört szervezünk, megint elindulunk Devecserre. Sokan azt hiszik, életeket kell menteni. Ezen már túl vagyunk, a környezeti katasztrófát kell megelőzni, ugyanis ha elkezd esni az eső, a kiszáradt iszap újra a Tarna patakot, majd a Dunát fogja mérgezni - fejezte be a vásárhelyi vállalkozó. ERDEI FERENC, PÁGER ANTAL, GALAMB JÓZSEF VAGY A HAGYMA Tizenkét névjavaslat a makói Maros-hidra 9 ötletgazdától összesen 12 javaslat érkezett a makói Maros-híd nevére. Többek között Erdei Ferencet, Galamb Józsefet, Páger Antalt és a makói hagymát tartanák a pályázók jó névadónak. MAKÓ MUNKATÁRSUNKTÓL 9 ötletgazda összesen 12 - részben egyező - javaslatot tett a makói önkormányzat felhívására, milyen nevet kapjon a makói híd. Az ötlet, hogy a jelenleg egyszerűen Maros-hídként emlegetett mérnöki alkotás viselje valakinek a nevét, először tavaly decemberben, lapunkban került nyilvánosságra. Aztán egy makói civil, Böde László kezdeményezésére az önkormányzat felhívást is közzétett a legtalálóbb ötletek begyűjtésére. A napokban lezárult egy hónapos határidőig egy civilszervezet és 8 magánszemély élt a lehetőséggel. Az Erdei Ferenc Társaság a civilszervezet makói születésű, író-szociológusként és politikusként ismert névadójáról nevezné el a hidat. Mások szívesen vennék, ha a makói születésű mérnök, Galamb József, esetleg a városban máig köztiszteletnek örvendő orvos, dr. Tóth Aladár nevét viselné. Egy érdekes ötlet szerint Közgép hídnak kellene nevezni, mert így hívták az állami vállalatot, amely felépítette, mások pedig - többen - a makói hagymát, illetve a hagymagányókat örökítenék meg a névadással. Ugyancsak többen azt indítványozták: legyen továbbra is egyszerűen Maros-híd. Az elképzelések közül a legtalálóbb ötöt a pénteken megalakuló új képviselő-testület egy bizottsága fogja kiválasztani. Ezekre később szavazni lehet a város honlapján, de a végső döntést az agrártárca által működtetett Földrajzinév-bizottság - egy nyelvészekből, földrajztudósokból és más szakemberekből álló testület - hozza meg. Újszülötteknek gyűjt a Lions Jótékonysági gyűjtést szervez a Szeged Első Lions Club a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványnak. Pénteken 10 és 18 óra között a Klauzál téren várják a jó szándékú szegedieket. SZEGED BOBKÓ ANNA - Az elmúlt esős időszakban ernyővel ültünk az inkubátor felett a rohamkocsiban, mert a gépjármű teteje beázik - mondta el Pintér Sándor professzor, a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány kuratóriumi elnöke a tegnapi sajtótájékoztatón, amelyen Németh István, a Szeged Első Lions Club tagja ismertette a pénteki pénzgyűjtési akciójukat. Korábban megírtuk: az alapítvány működéséhez szükséges összeg 70 százalékát biztosítja az állam, 30 százalékot, azaz 27 millió foJótékonysági koncert és 1 százalék. Szegediek a vörösiszap károsultjaiért címmel rendez jótékonysági koncertet Szeged önkormányzata és a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. október 24-én, vasárnap 19.30-kor a Belvárosi moziban. A koncert teljes bevételét a katasztrófa áldozataihoz juttatják el - megegyező értékű felajánlást tesz Szeged önkormányzata. A felajánlásokat egyaránt várják a Vöröskereszt e célra létrehozott K&H 10402805-50515553- 53571011 számú alszámtájára (közleményben feltüntetve: IH iszap). Tárgyi felajánlásokat (különösen tartós élelmiszer, tisztítószer) az IH Rendezvényközpontba, a Belvárosi moziba és a Senior Centerbe (Eszperantó u. 1.) várnak november 6-áig. A szegedi EX-ANTE 2002 Kft. 2010. évre várható árbevételének 1 százalékát, azaz 580 ezer forintot ajánlott fel az iszapkatasztrófa károsultjainak. rintot adományokból és az adó 1 százalékokból kénytelenek öszszegyűjteni. - A Szeged Első Lions Club péntek délelőtt 10 és délután 18 óra között várja a jó szándékú szegedieket a Klauzál téren, ahová a Lions-tagokkal és az alapítvány munkatársaival közösen állunk ki. A jó ügyhöz bárki csatlakozhat. Ebben az esetben nem kis vagy nagy adományokról beszélhetünk, most minden adomány számít - magyarázta Németh István, aki felhívta a figyelmet: korlátozott számban még kaphatók jegyek az október 25-i koncertjükre. A Szegedi Nemzeti Színházban Somló Tamás és barátai zenélnek majd - a koncert bevételét szintén a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványnak ajánlják fel. Szeged, Vásárhelyi p. u. 3-5. Tel.: 62/478-290 www.fiixdiszkont.hu ÉLELMISZER ÉS VEGYI ÁRU AKCIÓ! 2010. október 12-25-ig, illetve Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 6.30-18, szombaton: 6.30-13 óráig. fiix@vnet.hu DISZKONTÁRUHÁZ a készlet erejéig érvényes. Mennyiség Termék neve Fogyasztói ár Egységár 100 g Smack leves 3-féle ízben 125 Ft 1.250 Ft/kg lkg Ételízesítő (Cavalcad) 510 Ft 510 Ft/kg | 1 1 Hidegen sajtolt étolaj (Gyémánt) 385 Ft 385 Ft/l lkg Hosszúszemü „A" rizs (Prémium) 229 Ft 229 Ft/kg " 820/480 g Őszibarackbefőtt (Top Fruits) 219 Ft 456 Ft/kg 340 g Vegyes gyümölcsíz (Vitamór) 149 Ft 438 Ft/kg 500 g Vegyes lekvár, sütésálló (Pacific) 182 Ft 364 Ft/kg 400 g Kunsági töltött káposzta (Fish & Food) 234 Ft 585 Ft/kg 290 g Mexikói melegszendvicskrém (Szepa) 239 Ft 824 Ft/kg 21 Kobra energiaital 175 Ft 88 Ft/l TORZSVÁSÁRLÓI KÁRTYÁRA KEDVEZMÉNYT ADUNK! A kártya az üzletben igényelhető. • Lakossági törzsvásárlói kártyára: 4% I • Simplex kedvezményprogram kártyára • Kereskedői törzsvásárlói kártyára: 8% I és Délmagyarország Hűségkártyára 4% engedményt adunk! HÓ.'Többen indítványozták: legyen a neve továbbra is egyszerűen Maros-híd. FOTÓ: SZABÓ IMRE