Délmagyarország, 2010. október (100. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-12 / 238. szám
2 BELFÖLD-KÜLFÖLD 2010. OKTÓBER 12., KVD BAKONDI GYÖRGY KATASZTRÓFAVÉDELMI BIZTOS HATÁSKÖRÉBE RENDELIK A MAL ZRT. TELJES KÖRŰ FELÜGYELETÉT Állami vagyonzár és őrizetbe vétel A vörösiszap-katasztrófát okozó vállalatot állami irányítás és állami vagyon zár alá kell vonni jelentette ki Orbán Viktor tegnap a parlamentben. A miniszterelnök bejelentette azt is: a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte az előzetes letartóztatását a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mai) Zrt. vezérigazgatójának. Katasztrófavédelmi biztosnak Bakondi Győrgyöt nevezték ki. A halálos áldozatok száma nyolcra nőtt. MAGYARORSZÁG MTI A rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte az előzetes letartóztatását a Mai Zrt. vezérigazgatójának - jelentette be Orbán Viktor kormányfő tegnap napirend előtt a parlamentben, egyben közölte, a vörösiszap-katasztrófát okozó vállalatot állami irányítás és állami vagyonzár alá kell vonni. A kormányfő szerint erre addig van szükség, amíg a kormánynak az üggyel kapcsolatos négy feladatát nem oldották meg. ELŐÁLLÍTOTTÁK A CÉGVEZETŐT. Az Országos Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy az iszapkatasztrófával összefüggésben több ember halálát okozó közveszélyokozással és környezetkárosítással gyanúsítja a rendőrség Bakonyi Zoltánt, a Mai Zrt. vezérigazgatóját, akit a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai előállítottak. A férfit őrizetbe vették, a rendőrség ITTHON Termékdíj állami kézben? Országos állami szervezet koordinálná a termékdíjjal kapcsolatos tevékenységet, az ellenőrzést a vámhatóság végezné - derül ki a termékdíjtörvény MTI-hez eljuttatott tervezetéből, amely elvileg még egy titkos munkaanyag, de a gazdasági szféra szereplői között már terjed. Leszakadt a körhinta Egy 12 éves kislány súlyosan, hegy 12 éves fiú könnyebben megsérült, amikor egy körhinta fülkéje leszakadt vasárnap a búcsúban Dávodon. A hinta üzemeltetője ellen a rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást. amtJL —i lénzváltó Szeged. Kölcsey u. 5. • Tel : 62/319-347 Nyitva: mindennap 8-21 óráig. l l VÉTEL ELADÁS EUR 271,50 276,49 ^ USD 194,00 199,00 CHF 200,00 207,49 y RON 62,00 66,99 Közületeket is kiszolgálunk. Napközbeni árkorrekció lehetséges. Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgatót nevezték ki katasztrófavédelmi biztosnak. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője ezt azután jelentette be hétfő este, hogy a parlament elfogadta azt a törvénymódosítást, amely szerint rendeletben az állam felügyelete alá vonható a jövőben gazdálkodó szervezetek működése; az állam nevében pedig az államháztartásért felelős miniszter vagy kormánybiztos jár el. A parlament arról is döntött, hogy a törvényjavaslat sürgős kihirdetését kéri a köztársasági elnöktől, így akár már ma reggel ki lehet hirdetni a Magyar Közlönyben. A Parlamentben tartott sajtótájékoztatón Bakondi György azt mondta, azok a feladatok, amelyeket az elfogadott jogszabály tartalmaz, széles jogosultságokat adnak a kormánybiztosnak. Hozzátette, megfelelő apparátus támogatásával kezdi meg munkáját. Szólt arról is, hogy kedd délre elkészül a Kolontár területén épített gát, ezért kedden „visszatérünk a lakosság lehetőség szerinti visszatelepítésére". Bakos György, a Veszprém megyei katasztrófavédelem szóvivője tegnap este azt közölte: szerdára készülhet el a Kolontártól a 8-as főútig húzódó, teljes védőgát. A készültség ma reggelre 90 százalékos lesz. A lakók a védőgát megépüléséig biztosan nem költözhetnek vissza Kolontárra. A védőgát 2 kilométer hosszú, 30 méter széles, 8 méter koronaszélességű és négy méter magas lesz, mintegy 100 millió forintos költségből épül meg. előterjesztést tesz a gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezésére. A cégvezető kihallgatása során gyanúsítása és őrizetbe vétele ellen is panasszal élt. KATASZTRÓFAVÉDELMI BIZTOS. A miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány megtette a Mai Zrt. zár alá vételéhez szükséges lépéseket. Hangsúlyozta: nincs esély arra, hogy akár a cégvagyont, akár a magánvagyont kivonhassák a kártérítési felelősség alól. A kormányfő kezdeményezte, hogy az Országgyűlés Médiatanács, kuratórium Megválasztották a médiatanács elnökét és tagjait, valamint megkezdheti működését a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma. MAGYARORSZÁG MTI Tegnap létrejött a médiatanács, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) jogutódja. Az Országgyűlés hétfőn 259 igen szavazattal, 89 nem ellenében egy szavazással döntött arról a listáról, amely a tagok megválasztásával létrehozta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsát. A médiatanács öttagú: elnöke Szalai Annamária, az NMHH elnöke. A tagok: Vass Ágnes, Kollarik Tamás, Koltay András és Auer János. Mindannyiukat a Fidesz jelölte. A médiatanács költségvetését az Országgyűlés hagyja jóvá, a tanács tagjait kilenc évre választották meg. Az MSZP szerint azzal, hogy a médiatanácsnak nincs ellenzéki tagja, lényegében megszűnt a független közszolgálati média Magyarországon. Az LMP - amelynek képviselőcsoportja kivonult a médiatanács tagjairól szóló hétfői szavazásról - úgy látja, a Fihozza létre a katasztrófavédelmi biztos intézményét. A kabinet törvényjavaslata szerint a katasztrófavédelmi biztos tesz majd javaslatot a parlamentnek, hogy hosszú távon milyen jövője lehet a gyárnak - közölte a miniszterelnök. Bejelentette: más, hasonló létesítmények esetében országos ellenőrzéseket rendeltek el. A tragédia tanulságait le kell vonni - emelte ki Orbán Viktor, de mint mondta, ezt majd közvetlenül a veszély elhárítása utáni időszakban kell megtenni. A miniszterelnök szavai szerint a katasztrófa ügyének megnyugtató lezárásáig a katasztrófavédelmi biztos hatáskörébe rendelik a Mai Zrt. teljes körű felügyeletét, irányítását és vagyonkezelését. Mint mondta, ezt annak érdekében teszik, hogy az üzemben minél hamarabb újrainduljon a biztonságos termelés, megkezdődhessen a kárvallottak kártalanítása, elhárítsák a további környezeti veszélyeket, és minél előbb megállapítsák a felelősséget. Közölte: a feladatok meghatározásánál az a ldindulópontjuk, hogy nem természeti csapásról van szó, „emberek által épített és működtetett üzemben, emberek által létrehozott veszélyes anyag gondatlanság miatti elszabadulása okozta Magyarország legsúlyosabb ökológiai katasztrófáját". RÉSZVÉT. A miniszterelnök beszédében a kormánya és a maga nevében is részvétét fejezte ki a katasztrófában elhunytak hozzátartozóinak, és együttérzéséről biztosította a sérülteket, a kitelepítetteket, valamint mindenkit, akit súlyos anyagi veszteségek értek. Megerősítette, nem hagyják őket magukra, segítenek újrakezdeni az életüket. Hétfőn az Országgyűlésben valamennyi parlamenti párt képviselője együttérzését fejezte ki az iszapkatasztrófa áldozatai miatt az érintett családoknak és kárvallottaknak. A frakciók képviselői alapvetően kedvezően nyilatkoztak azokról a tervezett intézkedésekről, amelyeket a miniszterelnök vázolt fel, de az MSZP fenntartásainak adott hangot a kormány vonatkozó törvényjavaslatával összefüggésben. SZERDÁTÓL TANÍTÁS. Somlószőlősre járnak majd iskolába szerdától a devecseri gyerekek; erről hétfőn este a Gárdonyi Nyolc halálos áldozat. Újabb holttestet találtak a vörösiszappal elöntött Devecser határában, ezzel nyolcra emelkedett a katasztrófa halálos áldozatainak száma - közölte Dobson Tibor kármentesítési szóvivő tegnap. Devecser határában tegnap délután azt az embert találták meg, akit egy héttel ezelőtt elsodort a vörösiszap-lavina, a katasztrófavédők és a mentőegységek azóta próbálták őt felkutatni. A szóvivő közlése szerint több embert már nem keresnek. Ötven embert ápolnak még kórházban, a sérültek közül többen még mindig súlyos, illetve életveszélyes állapotban vannak. Géza Általános Iskolában megtartott szülői értekezleten döntöttek. A katasztrófahelyzetről is tárgyal Barroso. Szó lesz Jósé Manuei Durao Barroso európai bizottsági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök mai magyarországi találkozóján az iszapömléssel kapcsolatos helyzetről, de az uniós illetékes a jelenlegi tervek szerint nem látogat el a katasztrófa sújtotta térségbe. Ezt Barroso egyik szóvivője jelentette be tegnap Brüsszelben. Hozzátette, hogy az iszapömlést illetően elsősorban a segélykoordinációról ejtenek majd szót, illetve arról, hogy az unió miként tudja támogatni az országot a jelenlegi helyzetben. A bizottság hétfői sajtótájékoztatóján a testület szóvivője emlékeztetett arra, hogy az uniós katasztrófavédelmi koordinációs mechanizmus keretében öttagú európai szakértői csoport utazott Magyarországra, hogy segítséget nyújtson a helyi hatóságoknak az iszapömlés nyomán keletkezett környezetkárosodás elleni küzdelemben. A Természetvédelmi Világalap (WWF) egy Bécsben kiadott közleményében a mérgező tartalmú zagytározókra vonatkozó európai uniós irányelvek szigorítását és azok végrehajtásához egy akciótervet szorgalmaz az Ajka térségében történt környezeti katasztrófa után. desz olyan médiaszabályozási környezetet hoz létre, amely súlyosan sérti a sajtószabadság elvét, és a párt minden eszközt megragad arra, hogy erre felhívja a figyelmet. Az Országgyűlés tegnap szintén megválasztotta a nyolctagú Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának hat tagját: Bencze Izabellát, László Miklóst, Varga Szilviát ők a kormánypártok jelöltjei illetve Kránitz Lászlót, az MSZP, Németh Vladimírt, az LMP és Silhavy Mátét, a lobbik jelöltjét. A hat tagot egyenkénti szavazással - nem listás módon az Országgyűlés a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazatával választotta meg, mindannyiukat nagy többséggel. A kuratórium elnökét és további egy tagját a médiatanács delegálja. A törvény szerint a kuratórium akkor alakul meg, amikor tagjait megválasztják, megbízatásuk kilenc évre szól. A kuratórium a Közszolgálati Közalapítvány kezelőszerve; a törvény alapján az Országgyűlés a Magyar Rádió Közalapítványból, a Magyar Televízió Közalapítványból és a Hungária Televízió Közalapítványból hozza létre a Közszolgálati Közalapítványt. Egymást engedik előre a bányászok * 4.5. jéam A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az október 11-i kenószámok: 2. 3, 8,15,18, 25, 26, 35, 42, 46, 50, 51, 53, 57, 60,71, 73, 75,77, 79. 7V* r Mij^A. ^ A 7 ' Mwmii^V.^ Az augusztus 5-én mélyben rekedt 33 bányász képe látható egy chilei zászlón a copiapói San Jósé réz- és aranybánya területén, amikor a mentési munkálatokban részt vevő munkások acélcsövekkel próbálják megerősíteni a mentőfurat első 96 méterét. Az egyik fúrófej a napokban elérte a bányászok 622 méteres mélységben lévő menedékhelyét. Már helyi idő szerint szerdán megkezdődhet a több mint két hónapja a föld alatt rekedt chilei bányászok kimentése. A bányászok nagyon bíznak a mentőakció sikerében, jaime Manalich egészségügyi miniszter megerősítette, hogy előre meghatározott sorrendben hozzák felszínre a bányászokat. A föld alatt rekedtek közül többen ragaszkodnak ahhoz, hogy utolsóként hagyják el a föld alatti menedékhelyet. FOTÓ: MTL/EPA KÜLFÖLD Kapcsolatba léptek az elrabolt magyarral? SZUDÁN. Kapcsolatba lépett a Szudánban elrabolt magyar ENSZ-békefenntartóval a Dabanga nevű dárfúri rádióállomás. A rádiónak Papp Istvánként bemutatkozó férfi vasárnap elmondta, hogy egy táborhoz hasonló helyen tartják fogva, ahol mintegy 100 egyenruhás tartózkodik. Az interjú során a magyar férfi nyugodtan beszélt, de olykor a könnyeivel küszködött, és azt mondta, tart attól, hogy fogva tartói rátámadnak vagy megölik. Amiatt is aggódik, hogy esetleg maláriát kaphat, mert körülötte többen betegek. Elmondása szerint csütörtöki elrablása óta sem a családjával, sem az ENSZ és az Afrikai Unió közös békefenntartó erejének képviselőivel nem tudott beszélni - olvasható a rádió honlapján. Közgazdasági Nobel-díj STOCKHOLM. Két amerikai tudós, Peter Diamond és Dale Mortensen, és a Cipruson szü- rí letett brit Christopher Piassarides kapta megosztva az idei közgazdaságtani Nobel-díjat jelentették be tegnap Stockholmban, a Svéd Királyi Tudományos Akadémián. Az indok- d lás szerint a tudósok a piaci folyamatok megértéséhez járultak hozzá kutatásaikkal. A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. Központi főszerkesztő: NYERGES CSABA • Főszerkesztő-helyettes (Délmagyarország, Délvilág): SULYOK ERZSÉBET • Szerkesztőségvezető: SZÖGI ANDREA • Vezető szerkesztő: V. FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐRFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, TOMBACZ RÓBERT • Képszerkesztő: jACOB GÁBOR • Rovatvezetők: R. TÓTH GÁBOR (információ, DM), SZABÓ C. SZILÁRD (információ, DV). SCHMIDT ANDREA (fotó). SÜLI RÓBERT (sport) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20 Levélcím: 6740 Szeged, Pf. 153. Telefon: 62/567-888 Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808 Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu. 6800 Hódmezővásárhely. Kinizsi u. 27. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési teL/fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: TeL/fax: 62/213-198. 6600 Szentes. Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024 Tel./fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÓTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétet: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.. 62/567-835. Fax: 62/567-885 • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 2095 Ft (Délmagyarország). 1995 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág)