Délmagyarország, 2010. október (100. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-11 / 237. szám
HÍREK, ESEMÉNYEK, EREDMÉNYEK MINDEN HÉTFŐN Jól zárt a szegedi fal a dánok ellen. Mikler Roland (16) előtt Fero Sulc (balra) és Bajorhegyi Ádám is remekelt védekezésben. FOTÓK: KARNOK CSABA Ez mestermunka volt! Magabiztos győzelemmel (37-28), remek játékkal nyert a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája harmadik fordulójában a dán AaB Handball ellen. A hazai közönség az utolsó három percben felállva ünnepelte a csapatot, amely a 3. helyen áll a csoportban. SZEGED SÜLI RÓBERT „Ez igen!" - csettintet jó néhány szurkoló a dán AaB Handball elleni meccs után. Még a legkritikusabb hazai drukkerek sem tudtak kivetnivalót találni a Pick Szeged játékában, amely olyan magabiztosan győzte le a vendégeket, amit kevesen gondoltak volna. - Különös volt a meccs, amint mentem felfelé az öltözőből, olyan hangulat fogadott, mint egykor a Barcelona ellen. Dicsérem a csapatot, a közönséget, ez remek munka volt nyilatkozta a lefújást követően Skaliczki László vezetőedző. - Azért nem volt ez annyira egyszerű, hatalmasat kellett harcolni. Remekül felkészültünk a dánokból, megleptük őket, talán ez volt a siker titka - mondta a védelem egyik legjobbja, Bajorhegyi Ádám. - Alaposan feltérképeztük az ellenfelet, mindent tudtunk róluk, a 3-2-l-es védekezés pedig remekül működött. Miért voltunk ennyire hatékonyak? A védekezésünk mellett támadásban is kiemelkedő produkcióval rukkoltunk elő. Hogy bizonyítási vágy fűtött-e? Nem gondoltam erre, de élveztem a játékot. Szeretném kiemelni Bajorhegyi Ádám játékát, aki összekapta a védelmünket nyilatkozta Vadkerti Attila. - Életem meccse? Igen, én is így gondolom. Tudtuk, hogy mire számíthatunk a dánok ellen, tudtuk, hogy mi a gyengéjük, így nekem csak az üres területekre kellett mozognom. Jöttek a labdák, szerencsére a helyzeteket is sikerült jól kihasználnom, nagyon örülök ennek a fölényes sikernek - vette át a szót Vadkerti után Zubai Szabolcs, aki beállóban remeknél remekebb gólokat szerzett. És akkor egy kicsit idézzük fel a meccset. Mikler Roland Selyen Gyulától vehette át a Szeptember hónap legjobb játékosa díjat, így máris ünnepi hangulatban kezdődött a meccs. Zubai és Sulc tett még arról, hogy a szépen megtelt újszegedi sportcsarnok felrobbanjon, pillanatok alatt meglépett a szegedi együttes két góllal. Zubai különösen elemében volt, a 6. percben már harmadik találatát jegyezte, ekkor már 5-1-re elhúzott a Pick. A lendület megmaradt, Mikler a megszokott parádét mutatta be a kapuban, Bajorhegyi vezetésével pedig olyan masszív volt a hazai védelem, hogy a vendégek jóformán csak büntetőből tudtak a kapuba találni. A félidőben már öt gól volt „közte", a jól játszó hazai csapat vastapssal vonulhatott az öltözőbe. A második félidő elején került hullámvölgybe a Skaliczki-csapat, de ez szerencsére rövid ideig tartott - három gólra jöttek fel a dánok, Sulc gólja után nem volt kérdés a győzelem. A sok-sok extrateljesítmény, Sulc, Katzirz, Lékai, Zubai, Vadkerti, Bajorhegyi, és az igazi csapatként harcoló hazai együttes megérdemelten Pick Szeged-Aab Handball (dán) 37-28 (18-13) Osztályzatok. Lapunk minden Bajnokok Ligája-mérkőzésen osztályozza a Pick Szeged játékosait. 1-től 6-ig értékeljük a kézilabdásokat. Mikler (5,5): Hihetetlen bravúrok a meccsen. Stranovsky (5): A gólok mellett remek gólpasszok. Katzriz (6): Igazi vezér volt. Sulc (6): A meccs embere, nem véletlen. Lékai (5,5): Remek gólok, remek játék. Vadkerti (6): Hihetetlen bizonyítási vágy fűtötte. Védekezésben és támadásban is extra volt. Zubai (6): Élete eddigi legjobb meccse a Pickben. Bajorhegyi (6): A védelom oszlopa. Beocsanin (5): Most kevés idő jutott neki. Törő (5,5): Sérülten is zseniális dolgok. Tatai és Tóth kevés időt töltött a pályán így nem osztáloyzzuk őket. Hazai sikerek. Csak a Győr szenvedett vereséget a négy magyar csapat közül a BL-ben. Eredmények, férfiak: MKB Veszprém-Montpellier (francia) 27-26 (13-15). Nők: Zvezda Zvenyigorod (orosz)-Győri Audi ETO 31-28 (17-14), DVSCKorvex-Hypo NŐ (osztrák) 22-21 (13-7). Férfi kézilabda BL, 3. forduló. Újszegedi sportcsarnok, 3000 néző. Vezette: Heisch, Rieber (németek). Pick Szeged: Mikler - Stranovsky 3, Lékai 6, Zubai 6, Sulc 7, Katzirz 7 (2), Vadkerti 4. Csere: Tatai, Tóth (kapus), Bajorhegyi 1, Beocsanin 1 (1), Törő 2. Vezetőedző: Skaliczki László. AaB Handball: Green - Lenneratsson 4, Christiansen 2, Ingimundarson 1, Möllgaard 1, Kjelling 6 (2), Wremer. Csere: Pedersen (kapus), Ask 1, Larholm 7 (6), Möller 1. Vezetőedző: Peter Bredsdorff-Larsen. Kiállítások: 6, ill. 8 perc. Hétméteresből: 6/3, ill. 11/9. nyert kilenc góllal, 37-28. Említsük meg Törő Szabolcsot is, aki a hajrában kapott szerepet, a sérüléssel bajlódó válogatott szélső a góljai mellett olyan zseniális átadásokkal hozta helyzetbe a társait, hogy a szurkolók legtöbbször csak hüledezve nézték az asszisztokat. Ünnepelni egy rövid ideig szabad - azt, hogy milyen egységes a csapat, a VIP-szobában is bizonyították, amikor Fero Sulcot hangosan megtapsolták, mert a Hyundai jóvoltából egy gyönyörű órát kapott, mint a meccs legjobbja -, hiszen szerdán 18 órakor a Budapest Bank férfi kézilabdaligában következik a Tatabánya elleni hazai meccs. A C csoport állása Katzirz Dávid boldogan pacsizott a szurkolókkal a meccs után. Bella Árpád ügyvezető (háttal) is a csapattal ünnepelt. I Medvegyi 3 2 1 0 99-82 5 2. Valtadolid 3 2 1 0 91-84 5 3 Pick Szeged 3 2 0 1 95-87 4 4 Minszk 3 •1 0 2 90-98 2 5 Schaffhausen 3 0 1 2 84-89 1 6 AaB Handball 3 0 1 2 87-106 1 Tartják még a lépést A férfi tekecsapat Európa-kupa spliti hajrájában a Szeged előbb az elődöntőben legyőzte a horvát Zapresicet, majd a fináléban igen hektikus meccsen kikapott a német Bambergtől. SPLIT, SZEGED MÁDI JÓZSEF A Szegedi TE tekecsapata ismét igazolta: bárhol is induljon, a legjobbak között tartják számon. A horvátországi Splitben rendezett Európa-kupán elért második hely a klub történetének újabb olyan eredménye, m el), akár Szerbiában is (a világbajnokok havi életjáradékot is kapnak az államtól) a csapatokra, a játékosokra. A szegedi egyesület többek között ezekkel a nemzetekkel versenyez - és egyelőre tartja velük a lépést. - Ha csak edzenünk kellene, utolérhetők lennének ezek az ellenfelek, de nekünk a munka mellett kell megfelelően teljesíteni edzésen és meccsen, így pedig nehéz a helyzetünk. Az előzmények, különösen a selejtező után siker ez az Európa-kupa második hely. Az elődöntőben elfogadhatóan játszottunk, Döntő: Szegedi TE-Bamberg 3:5 (3567-3632) A párok (kiemelve a pontszerzők és az eredményük): Kakuk-Lupu 1:0 (3:1,654-587). Szél T.-Fritzmann 1:0 (4:0, 602-570). Pete L. (Kis Zs.)-Heisler 0:1 (0:4, 557-676). Karsai LZitzmann 0:1 (0:4, 549-633). Kovács P.-Gredziak 0:1 (2:2, 568-600). Kiss N.-Wagner (Jelitte) 1:0 (3:1, 637-566) Elődöntő: Szegedi TE-Zapresic (horvát) 6:2 (3652-3563) A párok: Kakuk-Fuckar 1:0 (2:2, 634-633). Szél-Funda 1:0 (3:1, 625-576). Pete L.-A. Kovac 0:1 (1,5:2,5, 577-581). Kiss N.-Filipancic (Bencevic) 1:0 (2,5:1,5,630-587). Karsai L.-Spiljar 0:1 (2:2, 592-607). Kovács P.-M. Kovac 1:0 (2:2, 594-579) amely mindezt igazolta. Ha az egyesület elmúlt nyolc évét nézzük, mindig ott volt a világvagy Európa-kupa legjobb négy csapata között. Hazai bajnokként a világkupában kétszer nyert (2005, 2006), háromszor második (2004, 2008, 2009), egyszer harmadik (2003) volt, míg a második számú sorozatban, a bajnokságok másodikjainak kiírt Európa-kupában most már két második hely (2007, 2010) a mérlege. Ez már csak azért is dicséretes, mert a sportág iszonyatosan fejlődik, óriási pénzeket költenek akár Szlovákiában (példa rá, hogy a világ egyik legjobbját, Ivan Cechet sikerült Németországból hazacsábítani a Podbrezovába), akár Németországban (a Zerbst a szkopjei vk-ra repülővel utazott és simán nyertünk, a fináléban az első sor után száz fa előnyünk volt, a végén, a záró duóknál meg már száz fa mínuszszal mentünk fel. Elég hektikusan játszottunk, talán ezt ki lehetne küszöbölni - mondta a szegediek legjobb spliti átlagú tekése (668, 630, 637 fa), Kiss Norbert. Mostantól megint jönnek a hétköznapi feladatok, így szombaton a Szegvár elleni megyei bajnoki rangadó. Az előzetes sorsolás alapján a Bajnokok Ligájában a Szeged ellenfele a szerb Belgrád lesz, amely ellen idegenben kezdi a csatát november 27-én. A tekecsapat Európa-kupa végeredménye: 1. Bamberg (német), 2. Szegedi TE, 3. Zapresic (horvát), 4. Inter Bratislava (szlovák). Szél az elődöntőben és a fináléban jól dobott, FOTÓ. KARNOK CSABA Továbbra is nyeretlenek DUNAÚJVÁROS. A Kecskemét és a Kazincbarcika után a Dunaferrtől is vereséget szenvedett a HPQ-Szeged extraligás férfi röplabdacsapata. A Tisza-partiaknak az előző két találkozóhoz hasonlóan ezúttal is a legfőbb problémájuk a nyitással és a nyitásfogadással adódott. Hiányzott a koncentráció, megilletődöttek voltak, ezt pedig a hazaiak könyörtelenül kihasználták. Mészáros Péter: - Boszszantó, hogy megint ennyi hibát követtünk el. Amíg ezen nem tudunk változtatni, nehéz lesz bármely ellenfelünket legyőzni. mmm N3 Dunaferr SE-HPQ-Szeged 3:0 (18,18,19) Férfi röplabda Extraliga, 3. forduló. Dunaújváros, 200 néző. Vezette: Horváth, Prukner. Dunaferr SE: Szűcs, Bokor, Szabó, Tomanóczy, Hatvany, Lukács. Csere: Pápai (liberó), Dávid, Jahn, Tóth. Edző: Ruffing Péter. HPQ-Szeged: Torma, Bitó, Nacsa, Makhult, Posztós, Csányi. Csere: Filius (liberó), Bondor. Edző: Mészáros Péter.