Délmagyarország, 2010. október (100. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-11 / 237. szám
I Katy Perry magyar fiatalokkal forgatott Katy Perry meghódította rajongóit. Nos, nem egészen (félresikerült) koncertjével aratott nagy sikert, sokkal inkább felhívásával, miszerint Magyarországon, az itteni rajongókkal is szeretné forgatni a „Firework" című dalához tervezett videoklipjét. Több mint hatszáz fiatal jelentkezett a felhívásra, végül 29 szerencsés szerepelhetett az amerikai énekesnő videójában. " M < —i _i U1 LU óé co UJ < o •o a ro < N t/> M p M LO CO UJ ^ a: fsl co X SZTÁRVILÁG VARGA ALEXANDRA Katy Perry legújabb albumán a Firework, azaz a Tűzijáték című dalhoz olyan videoklipet forgatott, amelyben rajongói is szerepelnek. A kaliforniai világsztár 8 országból keresett szereplőket, ezek egyike Magyarország volt. A neves zsűri - Harsányi Levente, Hámori Barbara, Lakatos Márk és Lilu - több mint 600 feltöltött videó alapján választotta ki azokat a szerencséseket, akik végül részt vehettek a forgatáson. Az stylist ítész, Lakatos Márk szerint sok jelentkező összekeverte a klipforgatást egy tehetségkutató show-val, hiszen a zsűri elsősorban egyéniségeket, nem pedig jól éneklő és táncoló srácokat keresett. - Ez a dal az emberben lakozó, szunnyadó különleges történetek, álmok, tehetség szikrájáról szól, ami csak arra vár, hogy lángra kaphasson és nagyot durranjon, akár a szám címe, a Tűzijáték Ez alapján olyan fiatalokat válogattunk ki, akik nemcsak táncolni vagy énekelni tudnak, de van valami különleges hobbijuk, érdekes személyiségek és életvidámak - magyarázza Márk döntésük alapját. Sokan ott buktak el, hogy meg akarták mutatni, milyen szép is a hangjuk, de ki kíváncsi erre egy klipben, ahol amúgy is Katy Perry énekel?! Meglepő volt számomra, hogy rengeteg Katy-hasonmás is jelentkezett, elértelmezték a feladatot, hiszen nem dublőrt, hanem háttértáncosokat és mellékszereplőket kerestünk. Volt, akinek a videója azért tetszett nekünk, mert a balett mellett különleges, extravagáns rajzokat készített, vagy a hiphop mellett ruhát tervezett, de akadt olyan is, aki néptáncolt és basszusgitározott, s volt olyan is, aki kaszkadőri pályára készül, de érdekes színfolt volt a focilabdával mesteri módon bánó lány és a doktori címmel rendelkező bűvész. Egyszóval, egy eléggé színes társaságot válogattunk össze - meséli a stylist, aki személyesen is beszélt az előadóval. - Kíváncsi voltam a véleményére, s a koncertje után hosszasan beszélgettünk a 29 magyar szereplőről, s az énekesnő azt mondta, nem mostanában dolgozott ilyen jó csapattal, kiváló embereket választottunk ki a feladatra - mondja boldogan, majd folytatja. - Hiszem, hogy mindenkiben ott van az a bizonyos szikra és . . t mindenki képes Íj arra, hogy tűzijátékot alkosson belőle. Sokszor az emberek nem tudják, hogy mit kezdjenek a bennük rejlő szikrával. NagyNagy Richárd nem azért jelentkezett mert, rajongója az énekesnőnek, sokkal inkább ugródeszkának gondolta a lehetőséget kaszkadőri pályafutásához. Gajdics Máté a csárd; sal szerette volna megismertetni Katy Perryt. szerű, hogy lehetőséget tudunk most adni a fiataloknak arra, hogy részesei legyenek a videoklipnek. Katynek pedig nagyon nagy élmény, hogy valódi rajongókkal lehetett, nem csak kiválogatott emberekkelmondta a stylist, aki maga is szerepelhetett volna a videóban, hiszen megjelenése bárhol garantáltan port kavar. A pásztói Gajdics Máté nem rajong az énekesnőért, viszont szívesen megtanította volna csárdásozni. Erre sajnos nem volt lehetősége, a klipben viszont megmutathatta tehetségét. - Bevallom, Katy Perry zenéje nem az én műfajom, én a kemény rockot szeretem, van egy együttesem is, ahol én vagyok a basszusgitáros - meséli a 21 éves fiatalember. - Viszont ez egyszeri és megismételhetetlen élmény, amikor valaki beleshet a kulisszák mögé, nem beszélve arról, hogy mennyire fantasztikus, ha valaki mindezt nem kívülállóként teszi, s nemcsak „bekukucskál", hanem valóban szerepelhet is egy hivatalos zenei videóklipben, amit az egész világ lát. Kisgyermekkorom óta néptáncolok, s megfogadtam, megtanítom csárdásozni Katyt. Ez sajnos nem jött össze, viszont jó pár közös fotó készült rólunk, nagyon közvetlen csaj, semmi sztárallűrje nincs. A forgatás alatt rengeteg új barátra leltem, azt hiszem, ez a pár nap egy életre szóló élménnyel szolgált! Bejutott. A19 éves, kaszkadőrnek készülő Nagy Richárd rokonszenvesnek írta le az énekesnőt. - Elég közvetlen csaj, élőben jobban néz ki és szimpatikusabb is, mint a kamerán keresztül - mondta az amúgy tereptárgyak átugrásával foglalkozó fiatalember, akit elsők között választottak ki lehengerlő videója miatt. - A forgatás főpróbája unalmas volt, de méltányoltam, hogy a valamivel több mint nyolcórás felvételre vittek hősugárzót és büfé is volt. Egyébként délután négytől hajnali egyig gyakoroltunk több helyszínen, s a videó elkészítése egészen a budapesti koncertjéig elnyúlt - árult el egy-két kulisszatitkot Richárd, aki a próbák után társaival még a koncerten is részt vett. r Hétfő Kedd Gyógy-ír M __ f| Szerda Légy-ott M __ f| Csütörtök Bizalmasan T Péntek Délmadár Szombat MICHAEL DOUGLAS TÚL A KEMOTERÁPIÁN Végéhez érkezett a torokrákban szenvedő Michael Douglas nyolchetes kemoterápiás kezelése. Az Oscar-díjas színésznek még egy tortúrán kell átesnie, aztán befejeződik a kemoterápia. További kezelés nincs betervezve - mondta el Allén Burry, a sztár szóvivője. A 66 esztendős Douglas nagyon örül, hogy befejeződik a terápia - tette hozzá Burry, aki a People magazinnak nyilatkozott. A Tőzsdecápák sztárja, akinél nagyon előrehaladott, 4-es stádiumú rákot diagnosztizáltak augusztusban, most hat hétig lábadozik, majd ismét vizsgálatok következnek. A kezeléstől láthatóan megviselt színészt legutóbb a héten kapták lencsevégre New Yorkban, amikor az iskolába kísérte kislányát. Douglas legutóbb a Tőzsdecápák folytatásában tűnt fel a filmvásznon: A pénz nem alszik című filmet szeptember 30. óta játsszák a magyar mozikban. RALPH LAUREN ÉLETE KALAPÁCS ALATT Ralph Lauren divatdiktátor csillogó modellekkel, pónilovakkal és vad amerikai farmokkal tűzdelt világából kaphat kóstolót az, aki a rákgyógyításért meghirdetett aukción a legtöbbet hajlandó fizetni a híres tervező mindennapi életének egy szeletéért. A különleges aukció abból az alkalomból indult, hogy felhívja a figyelmet Lauren idén tízéves, Pink Pony elnevezésű rákszervezetére. Az érdeklődők licitálhatnak a tervező divatbemutatójára az első sorba - szóló jegyekért, csakúgy, mint mesés autói egyikének alkalmi használatára. De ha épp arra támad kedvük, ajánlatot tehetnek az ősz hajú divatcézár Colorado állambeli farmjának háromnapos igénybevételére, vagy arra, hogy szerepeljenek a márka egyik reklámjában. Az akcióhoz Ralph Lauren barátai is csatlakoztak, így licitálni lehet egy Jerry Seinfelddel való találkozásra, két jegyre a Miami Heat kosárlabdacsapat mérkőzésére, aki pedig igazán jó karban érzi magát, szert tehet egy közös kerékpározásra Lance Armstronggal. Lauren 25 évvel ezelőtt kötelezte el magát a rákkutatás és -gyógyítás mellett, amikor jó barátja, Nina Hyde újságíró közölte, hogy mellrákkal küzd. A Washinton Post divatszakírója 1990-ben alulmaradt a betegséggel szembeni harcban. A különleges aukció révén egymillió dolláros bevételre számítanak. KEVESEBB FIZETÉS, KICSAPONGÓ FÉR) Csapodárabbak azok a férjek, akik kevesebb pénzt keresnek feleségüknél, mi több, anyagilag még függnek is tőlük. A felfedezés egy brit tanulmány készítőinek köszönhető. A Comell Egyetem kutatóinak számításai szerint ötször nagyobb az esélye a megcsalatásra az olyan nejnek, aki többet keres férjénél. A tudósok sze rint a férfi hűtlenkedésével ellensúlyozza érzelmi fájdalmát, hogy nem ő a - hagyományos szereposztás szerinti - fő kenyérkereső. A kutatók szerint a két nem jövedelmének már a túl közeli szintje is ingatagabbá teszi a házasságot. A legstabilabbak pusztán jövedelmi szempont alapján éazok a párkapcsolatok, amelyekben a nej 25 százalékkal keres kevesebbet férjénél. Ha ennél kisebb a különbség, növekszik az esélye a férj hűtlenségének. Ami a szebbik nemet illeti, éppen fordított a pénzkereset és hűtlenség összefüggése. Minél inkább rászorul egy feleség a férjére, annál kevésbé csapodár. A teljesen „férjfüggők" 75 százalékkal kisebb eséllyel lépnek félre, mint a férjükhöz hasonlóan keresők. A jelenség magyarázataként a kutatók részben azt hozzák fel, hogy a férjüktől függő nők közül sokan teljesen elégedettek á hagyományos szerepkönel, lehetőségük is beszűkültebb a csalfaságra. Mások ugyan elkalandoznának, ám félnek az anyagi következményektől.