Délmagyarország, 2010. szeptember (100. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-04 / 206. szám

2010. SZEPTEMBER 4., SZOMBAT KAPCSOLATOK 11 Q71 AC^I1*) Csurka Istvánt 1956 után fél évre internálták, majd beszervezték lll/lll-as ügynöknek. A kilencvenes évek Jfclv^L ld elején az elsők között tárta a nyilvánosság elé ügynökmúltját. Állítása szerint a beszervezési nyilatkozatot SZERKESZTI LÉVAY GIZELLA az internálás során, kényszer hatására írta alá, és soha nem írt jelentést. ez volt a sorsom A GALOPPKIRÁLY SZERINT OVERDOSE MÉG FÖLTÁMADHAT Csurka István: úgy látszik, nak kertjében ülve 76 évesen Csurka István. A film bemutatóját a hódmezővásárhelyi Mozaik Kamarateremben tartották a napokban, eljött a főszereplő, és megtelt a nézőtér. Ám Puszt Tibor rendező és Kurucz Sándor operatőr 78 perces alkotása meglepte azokat, akik politikusi portréra számítottak. Csurka indulat nélkül beszéli el eddigi életét, minden fontosabb élményt elemez, miközben az egész filmet sajátos, a tragédia árnyékában is élő humor világosítja, amelyet olvasói, drámáinak nézői jobban ismernek, mint párthívei. Első novelláskötetéről dicsérő kritikát írt a Szabad Nép, és ő igazán nagyon örült, amikor a méltatást olvasta a gyűjtőfogházban, sorsára várva. Csurka azt mondja, az 56-os forradalom első napjaiban nem lehetett tudni, ki honnan, miért és kire lő. Aztán letisztultak a viszonyok, és azt nemrég észrevette, hogy nemzedékének egyik fő kapcsolatteremtő szempontja maradt - olykor tudat alatt -, hogy a másik ember hogyan viszonyul a forradalomhoz. Beszél kedvenc saját filmjéről, az Amerikai cigarettáról, amely megmutatja, milyen volt a Kádár-korban az igazi, városi szegénység. Döglött aknák című drámáját nemrég bemutatták, de szerinte a többi mondanivalója se távoli. KULTÚRBUGRISOK KÖZÖTT Az például, amelyikben a börtönből szabadult markecoló minden képesítés nélkül alkoholelvonót nyit egy bányavárosban, kizsebeli az embereket, s aztán állami szintre emeli a markecolást, egészen jól megélne a mai színpadon... Két barátot említ: Fakan Balázs dramaturgot és az Auswitzból hazatért Gáli József írót, akikkel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára járt együtt. A portréfilmből kiderül, milyen szükségszerű események és véletlenek vezettek odáig, hogy az elismert íróból, akinek drámáit országszerte játszották, szilenciumra ítélt ellenzéki lett. Utóbb nézve azért is volt érdekes időszak, ami ekkor következett, mert tetteinek, írásainak következményei kiszámíthatatlanok voltak; olykor nem is azok sértődtek meg, akikről gondolta, hogy meg fognak, és csodálkozott azokon, akik megbántódtak. Nem bizonytalanodott el: mondta, amit jónak gondolt. „Úgy látszik, ez volt a sorsom, hogy utáljanak a bolsevikok. Szó se róla: én is utáltam őket" - mondta. Az 1985-ös monori találkozón még író volt, de az ország állapotáról olvasott fel tanulmányt. - Mit írnék bele ma egy ilyen dolgozatba? Sok tekintetben ugyanarról szólna - felelte a vetítés után kérdésünkre Csurka. - Akkor azt fejtegettem, hogy a magyar kultúrát nekünk magunknak kell építenünk, és az ember belső megváltoztatása nélkül, pusztán a kritikával nem jutunk semmire. A szeretet történelemváltoztató erejét próbáltam kifejteni, és megállapítottam, kik és mik akadályozzák a magyar kultúra kibontakozását, milyen embertípus vezeti az országot: a kultúrbugris. Akkor nem kellett elmagyarázni, ez mit jelent. Annak idején úgy jelentkezett dramaturgnak, hogy addig nemigen látott kőszínházi előadást, csak műkedvelőt - ma megint csak a televízióban néz meg egy-egy színházi felvételt, és barátainak bemutatójára megy el. Viszolyog attól a színháztól, amely a látványt és a perverzitást tartja fontosnak, ezzel a helyzettel szerinte kezdeni kell valamit. Azzal nincs gond, hogy mint minden korszakban - most is van, Wass Albert személyében olyan szerző, aki a közéleti szereplők körében népszerű, és szobrokat állítanak neki. Szerinte az erdélyi író jó néhány írásával rászolgált erre, azon pedig kár vitatkozni, hogy az erdélyi irodalomban ki volt a legnagyobb, mert Tamási Áron is örök érték. A JÖVÖBELÁTÁS ÉLMÉNYE A vetítés utáni beszélgetésen szembetűnő volt, hogy Győri Béla mindenképp szerette volna előhívni Csurkából azt a lelkesítő érdességet, amely a nagygyűlések hangulatát idézné. Utalt a MIÉP-től a Jobbikhoz távozó politikusok jellemére. Az elnök mosolyogva hárított: „mi most itt vagyunk. Azt meg ki tudja, róluk készül-e valaha portréfilm." - Igen, erről nem is érdemes többet mondani: bejutottak a parlamentbe, de nem dolgoznak, csak propagandát folytatnak bent és kint. Értéktelen társaságnak tartom őket. El fognak tűnni - ez a véleménye. A MIÉP nemcsak Vásárhelyen, másutt is a Fideszt támogatja a választáson, pénz nélkül, de jó szándékkal, és abban a hitben, hogy ami most zajlik, igazi rendszerváltás, legalábbis sikeresebb lesz, mint a húsz évvel ezelőtti. Csurka azt mondja, hogy az életben mindent komolyan kell venni. Ő fogadni is korfioly meggyőződésből szokott a lóversenyen. Ebben, ha sikerül, nem a nyeremény a fontos, hanem a jövőbelátás néhány pillanatig tartó élménye. Fiatalkorában ismerősei galoppkirálynak nevezték - ma minden vasárnap délután ez a programjá, közelről ismeri Overdose-t is. - Egy ilyen hosszú kihagyás, amire a súlyos betegség miatt kényszerült, egy versenyló életében akár a véget is jelentheti. Egyelőre nem is derült ki, hogy átvészelte-e azt az időszakot. Ez most nem a régi Overdose, de egyáltalán nincs kizárva, hogy még feltámad. ff Csurka azt mondja, hogy az életben mindent komolyan kell venni. Ő fogadni is komoly meggyőződésből szokott a lóversenyen. írói karrier a politika árnyékában. A gyűjtőfogházban ült, amikor a Szabad Nép dicsérő kritikát közölt novelláskötetéről. FOTÓ: FRANK YVETTE Olykor egyszerre több színház is játszotta drámáit, a húsz év alattiak viszont már csak politikusként ismerik a 76 esztendős Csurka Istvánt. Portréfilmje ezért is meglepetés. Azt mondja, ő az életben mindent komolyan vesz, az írást, a politikát és a fogadást is a lóversenyen. PORTRÉ BAKOS ANDRÁS Szerette a farkasréti szemeteskocsi hatalmas muraközijeit, később azt a vak lovat, amellyel nagyváradi családja a front elől, minden mozdítható vagyonával együtt egész Münchenig menekült. Apja hadifogságban volt, ők közben egy gazdánál laktak, és a szállás fejében tizenévesen neki is dolgoznia kellett a vak lóval. NEM A PÁRTVEZÉR BESZÉL Évtizedekkel később, amikor meghívták Münchenbe, rábeszélte a vendéglátóit, vigyék el ugyanahhoz a parasztcsaládhoz. Minden ugyanolyan volt, mint akkor: az istálló szemöldökfája fölötti sötét folt is - meséli az Elillanó évek című portréfilmen, balatonedericsi házáA kicsi dicsérete Úgy szokott lenni, hogy ha akar valaki, akkor többnyire nagyon akarja. Hogy nagyon kell akarni a győzelmet, a sikert, a jót, a gazdagságot, a napfényt. Nos, itt hallhattok egy kis hümmögést. Ugyanis ez a tárca és benne én, aki írja, most nem akar nagyon semmit. Rosszul mondom. Mert valamit akar, de nem akarja nagyon, mindenáron, az élete árán. Dehogyis. Azt szeretném elmondani, hogy a kicsi akarás is nagyon fontos és nagyon szép emberi alkalom tud lenni. Például kicsit szeretem a másikat, de az a kicsi, az a sok kis csengettyű, etyempentyem, az a sok kis puszi, az a sok kis simogatás, kis ölelés, kis simítás, kis hozzábújás megmarad, a nagy, öblös ölelkezések után meg jön a homokfúvásos Szahara. Hát nem úgy van, ha nagyon szeretem a másikat, az sem nagyban működik, hanem sok-sok kicsi tettben, apró, édes merényletben?! Kicsi mozdulatok, kicsi gesztusok, kap egy akkora csokrot, hogy megfullad alatta. Kinek jó ez? Az amszterdami virágmaffiának maximum. Mindennap legyen szál virágocska, na jó, néha hervadt virág is lehet, mert nem lehet folyton-folyvást csúcsformában lenni, nem azért mondom, de ez még a Jézuskának se menne. Illetve nem is ment, ha olvassuk a történetét. Az Úrról meg nem is beszélve. Nem szeretem nagyon Istent. Ha ugyan van. Ha van, ha, akkor kicsit szeretem, ha nincs, akkor az egy másik érzés, de, mondom, ha van, akkor sem vagyok oda érte nagyon, csak kicsit, úgyis mondhatnám, óvatosan, de elkötelezetten, a kicsinység erős kis fegyvereivel támogatom, miközben azt is látni vélem, hogy ő támogat engem. Mondom, ha éppen ő az, aki támogat engemet, az Isten. Mert valaki támogat, az bizonyos. Néha nagyon is támogat, olyankor szorongok, félek, a sikítófrász szaggatja szét a szürke lében ázó lelkemet. De ha kicsit támogat, akkor az olyan jó. Meleg húsleves, néha megcsörren a kanál, hallom a fali óra ketyegését is, és lehet másodjára is szedni. Kiszedni a maradék főtt répát. Kis támogatás kell, ennyi elég. Hogy szerethetem távolról is, nem kell közel menni hozzá, azt se kell mondani neki, hogy szeretlek, vagy hogy te vagy az életem értelme, és hogy örökké szeretni foglak, áááá, dehogy. Csak kicsit, mint a legapróbb matróz a hajótat sarkából, rápillantasz a fölfröcsögő hullámok habjai közül, és jó lesz. És valahogy azt érzed, neki is jó ez. Én nem akarok nagyon győzni, de nagyon veszíteni se szeretek. Szerintem ez korrekt. Nem politikára, történelemre, hatalomra gondolok. Hanem az életünkre. Hogy a győzelmeket és az úgynevezett vereségeket olykor hajszál választja el egymástól, és amikor győztél, akkor vesztettél is, és akiről azt hiszed, hogy legyőzted, nem veszfájjon. Kicsit sajoghat. Kicsit lehet rossz, kicsit lehet gyalázatos. De nagyon, kérlek szépen, világ, ne legyen nagyon rossz. Se nagyon jó! Hát az nem úgy van, hogy ha valami nagyon jó, akkor abba belehal az ember? Úgy érzi, hogy függöny, vége, innen tovább csak lefelé lehet?! És mégis. Mivel írok, néha azt gondotes, mert győzött ő is. Na így, ebben a tudatban öleld meg a másikat. Nagyon berúgni marhaság, ezt mindenki tudja, ha éppen a nagyon berúgás pillanatában nem is, másnap, amikor az angyal jégkalapáccsal veri a homlokát, már igen. Kicsit berúgni lehet. Néha kell is. Nem akarom, hogy nagyon lom, kell nagyot is írni. Olyan nagyot, ami rám omolhat is akár. Egy ilyen kis írás, mint ez, nem omlik senkire. Levél vagyok, tavaszi vagy őszi, az arcodra szállok, a hajadba költözöm, és majd csak a lakásban hullok alá, a váza mellé, amelyben az óriási rózsa terpeszkedik) és azt hiszi, ő a királynő. Jól hiszi. Tényleg ő az. De, mondom, néha mégis az van, hogy nagyra vágyik az ember, nagy erőkre, nagy kihívásokra, nagy mutatványokra. De azok nem napi ügyek. Azok éves, többéves feladatok. A kicsinek meg mindennap munkálkodni kell. Egy lapát, két lapát, dibidobi szívlapát. Inkább havi tíz kicsi Istenfény, mint havonta egy villámcsapás! Havi tíz kicsi, meleg cipó, mint egy nagy, hideg kenyér. Havi tíz kicsi orgazmus, mint havonta egy nagy, egy végtelen, hogy végül a szomszéd költő zörget át, és sírva tördeli a kezét, hogy hidegrázásos beteg az édesanyja, és ha lehetne, csöndesebben az istenért. Lehetne. Költészetért mindent. No de ez az egész nem recept. Nem útmutatás. Nem kinyilatkoztatás. Nem akartam azt mondani, hogy így van, és nem másként. Talán kicsit így van, kicsit nem. Kicsit akartam. És ha megfogtam, ha kicsit igazam volt, boldog vagyok. De tudjátok, csak kicsikét. Szfv Ernő