Délmagyarország, 2010. szeptember (100. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-29 / 227. szám
2010. SZEPTEMBER 30., CSÜTÖRTÖK Két nagyvárosban nyolc jelölt indul Csongrád megye mindkét megyei jogú városában, Hódmezővásárhelyen és Szegeden is 4-4 aspiráns szeretné a polgármesteri posztot megszerezni. A jelölőszervezetek közül azonos: a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, amely Lázár jános, illetve B. Nagy László mögé sorakozott fel; a Jobbik Magyarországért Mozgalom, amely az egyik városban Molnár Lászlónét, a másikban Keresztúri Farkas Csabát támogatja; illetve a Zöld demokraták-Zöld Baloldal-Zöldek Szövetsége, amely Havránek Ferencet, illetve Balogh Tibort segíti. A Magyar Szocialista Párt favoritja Vásárhelyen Kis Andrea, míg a párt mellé a Tisza-parton odaállt az Összefogás Szegedért szervezet is, Botka Lászlót segítve. Hódmezővásárhely 10 egyéni választókerületi képviselői helyére 41 jelölt pályázik. Négy párt (Fidesz, Jobbik, MSZP és a szövetkező 3 zöld szervezet) kompenzációs listáján 33 név olvasható. Szeged 20 egyéni választókerületében 106 jelöltről döntenek október 3-án voksaikkal a szavazók. Kompenzációs listát 5 szervezet (Fidesz, Jobbik, LMP, MSZP-Összefogás Szegedért, Zöld demokraták-Zöld Baloldal-Zöldek Szövetsége) állított, összesen 77 névvel. Hódmezővásárhely és Szeged polgármesterjelöltjeinek bemutatásával zárjuk sorozatunkat, amelyben olvasóink megismerhették a városaink irányítására pályázókat. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Havránek Ferenc (Zöld Demokraták-Zöld Baloldal-Zöldek Szövetsége): „Vásárhelyen születtem 65 éve. Ez év júliusában jubiláltam: ^^^ ÜBta 51 éve fizetek járulékot, ennyi a munkaviszonyom. Az elmúlt 20 év gazdasági tévelygései azt njutatják, veszélyes, ha a vezetőkből hiányzik az élettapasztalat. Mindennél fontosabb, hogy az embereknek alkotó, tisztes megélhetést biztosító munkájuk legyen, és természeti környezetünket szégyenkezés nélkül tudjuk átadni utódainknak. Ez a kettő egymástól el nem választható. Az eladósodás lényegében a jövő felélése, ez nem a város, csak egy szűk, magát politikai elitnek gondoló ember érdeke. A sokba kerülő látványberuházások helyett a lakosság érdekeit szolgáló, megtérülő, termelő beruházásokra van szükség. Ha előfordulna az a csoda, hogy megválasztanak, a városvezetés politikáját a fenti elveknek kell alárendelni, én ezt tenném." Kis Andrea (MSZP): „Programom kiemelt J^ eleme a munkahely-Üfc (ÉP) teremtés. Ehhez az " önkormányzatnak minden segítséget m w meg kell adnia a válJm lalkozások számára. Az ipari parkot tovább kell fejleszteni és bővíteni. A panelprogram keretében történő lakásfelújításokat folytatni kell. A termálvízre építve komoly lehetőségei vannak a városnak az egészségturizmus terén. Az oktatási intézmények felújítása nem várathat magára. A fiatalok számára délutáni szabadidős elfoglaltságokat kell teremteni. Szoros partnerséget kell kialakítani a civilszervezetekkel. Mindszent, Mártély és Székkutas településsel hatékonyabb együttműködésre van szükség. Minden tudásommal Hódmezővásárhely felvirágoztatására törekszem. Kérem Önöket, hogy segítsenek, és legyenek partnereim. Október 3-án szavazzanak egy félelem nélküli, békés, nyugodt és fejlődő Hódmezővásárhelyért." a Lázár János (Fidesz - Magyar Polgári Szövetség): „Az elmúlt nyolc évben ren\ • r gcteg munkával közösen egy új város alapjjjtr jait fektettük le, amely^á dÉflP J^. re a következő években végre állami támogatással építkezhetünk. Eljött az idő, hogy iskoláinkat felújítsuk, és a felsőoktatásban is új lehetőségeket teremtsünk a vásárhelyi fiataloknak. Többéves küzdelem után, a kormány segítségével szervezhetjük újjá az Erzsébet-kórházat. Két éven belül új belvárost építünk, négy éven belül elkerülő út vezetheti el a 47-es főút forgalmát. A multik helyett a helyi termelők, az uniós forrásokból a vásárhelyi kis- és közepes vállalkozások kaphatnak támogatást, az adóemelések helyett a munkahelyteremtés évei következnek. Önálló és jól felszerelt dandárbázisa lehet a laktanya, kormányhivatali ügyfélközpont nyílhat Vásárhelyen. A következő években a munka és az összefogás támogatást és sikereket hozhat. Hódmezővásárhely a lehetőségek városa! Csak rajtunk múlik, milyen városban élünk négy év múlva." Molnár Lászióné (Jobbik Magyarországért Mozgalom): „Nyugdíjas mérnök, aktívan politizáló, természetemnél fogva radikális és köjé ^ vetkezetes vagyok. A Jobbik helyi vezetőinek felkérése megtisztelő feladat számomra, mert ez az egyetlen hiteles párt, amely soha nem csapta be szavazóit, radikálisan kiáll a nemzet érdekeiért. A Jobbik harcol az álláshalmozó politikusok ellen, amit az alapszabályában is rögzített. Zászlajára tűzte a közbiztonság és az elszámoltatás kérdését is. Küzd a politikus- és cigánybűnözés, a multik szabadrablása ellen. Az eladósodottság megszüntetése és a munkahelyteremtés megoldása mellett egy diktatúramentes, a félelemkeltés eszközeit mellőző városvezetést kívánok magam köré építeni. Ez most már nemcsak számunkra fontos, hanem a jövő nemzedékének is tartozunk ezzel, hiszen gyermekeink, unokáink sorsa a mi kezünkben van." SZEGED B. Nagy László (Fidesz - Magyar Polgári Szövetség): „Szegeden születtem, f —31 52 éves, nős vagyok, i JÉÉ két gyermek édesapja, tv/^P feleségemmel boldog ^KMtÉUrLk i. j nagyszülők. Országgyűlési képviselő, a gazdasági és informatikai bizottság tagja vagyok. A debreceni egyetemen szereztem diplomát általános agrármérnöki szakon. Közgazdasági tanulmányaimat Londonban folytattam. Gazdasági, pénzügyi és kutatói tapasztalatom megteremti a lehetőséget, hogy kezelni tudjam Szeged több mint 25 milliárd forintos adósságállományát. Legfőbb feladatomnak a munkahelyteremtést tekintem. Meggyőződésem: új munkahelyek létrehozásával képes leszek stabilizálni a város gazdálkodását, megteremteni a költségvetési stabilitást. Fontos az utak rendbetétele, a 3. városi Tisza-híd és a lézerközpont megépítése. Kormánypárti polgármesterjelöltként sikeresen tudom képviselni a város érdekeit a kormányzati döntésekben." Dr. Balogh Tibor Zoltán (Zöld Demokraták-Zöld Baloldal-Zöldek Szövetsége): „62 éves főiskolai tanár, akadémiai doktor vagyok. Házas, két gyermek apja. Feleségem dr. Balogh Tiborné (Baricz Valéria) szociális munkás, akinek döntő szerepe volt abban, hogy megmérettessem magam mint polgármesterjelölt. Itt szeretném köszönetemet kifejezni mindazoknak, akik jelölésemet lehetővé tették. Programom szerint rendet és nyugalmat sugárzó városi légkört kell garantálni. A reális ígéretek világát teremteném meg, és azokat meg is valósítanám. Az eddigi stílustól eltérően a polgárokkal beszélgető, tőlük tanulni akaró, tanácsokat váró, s gondjaikat a lehetőség szerint maximálisan megoldó együttműködést ígérek. Az alapot nélkülöző fantáziálások világa helyett a reális, a mindennapokban élő polgárok városát szeretném létrehozni, amit szlogenünk pontosan fejez ki: Biztosítsunk emberhez méltó életet és rendet az erre régóta vágyó lakosságnak, minden szegedi családnak!" Dr. Botka László (MSZP-Összefogás Szegedért): „Szeged sok tízmilliárd - zömében uniós - forinttal lett gazdagabb, többet költhetett fejlesztésre, mint bármelyik magyar nagyváros. Ebben benne van - többek között - két autópálya, megújult belvárosunk, piacunk, iskoláink, köztereink, húszezer korszerűsített panellakás. Nagyberuházásaink vagy készen vannak, vagy - mint a tömegközlekedési rekonstrukció - befejezésükhöz közelednek. A következő lépés tehát az út- és járdarekonstrukció, a lakókörzetek közvetlen környezetének helyreállítása, megszépítése. Kiemelt feladat a befektetők számára is vonzóvá lett városban a folyamatos munkahelyteremtés, mind a nagy hozzáadott értéket teremtő kutatás-fejlesztés területén, szoros együttműködésben az egyetemmel és a gazdasági szereplőkkel, mind a kereskedelem-szolgáltatás területén, a logisztikai iparban és a számítástechnikában." Dr. Keresztúri Farkas Csaba (Jobbik Magyarországért Mozgalom): „Tősgyökeres szegediként városunk fejlődéséért dolgozom. Tapasztalt jogászként sikeresen tudok közreműködni a város fejlődésében és megújulásában. Polgármesterként is Szegedért, a szegediekért kívánok tenni. 35 éves szegedi lakos, egy 2 éves kislány büszke édesapja vagyok. Hiszem, hogy az emberek saját képviselőiktől tiszta, átlátható működést és becsületes, elhivatott munkát várnak el. Tudom, hogy a szegedieket foglalkoztató kisés középvállalkozások támogatásával, az önkormányzati cégek átszervezésével és a korrupció megszüntetésével, a közszolgáltatások szegedi tulajdonba vételével, a lakosság terheinek csökkentésével, munkahelyteremtő beruházások támogatásával, lakosságbarát és ésszerű közlekedésfejlesztéssel Szeged végre a fejlődés útjára léphet, és újból a Dél-Alföld és a Délvidék régiós központja lehet. Annyian csinálták már rosszul, jöjjön végre a Jobbik." Stone a legjobb 50 között HÓDMEZŐVÁSÁRHELY KOROM ANDRÁS A napokban fejeződött be a vásárhelyi városközpont egyik patinás épülete, a neoeklektikus stílusban 1929-ben emelt Tárkány Szűcs-palota díszbádogozásának felújítása. A város történetében is jelentős szerepet játszó, műemléki védettséget élvező ház földszintjén működött 1936 és 1944 között a Népújság című napilap nyomdája, szerkesztősége és kiadóhivatala, az emeleten pedig az építtető és névadó Tárkány Szűcs Ernő ügyvéd lakott. Az épület egészét utoljára 1988-ban renoválta akkori tulajdonosa, a Székkutas és Vidéke Takarékszövetkezet. Az épület akkor kapta mai színét. Az ingatlan, amelynek emeletén lakások, földszintjén pedig irodák találhatók, ma osztatlan közös tulajdonban van. A felújítás során a kivitelezők a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal jóváhagyásával eredeti állapotában állították helyre a padlásszemeket és a hatalmas saroktorony látványos díszbádogozását. Az X-Faktor szombati adásának végén a sok örömködő továbbjutó között egy szegedi arc is felbukkant. Bár produkcióját a tévében ezúttal nem lehetett látni, biztos, hogy Stone immár a legjobb 50 énekes között van. SZEGED, BUDAPEST MUNKATÁRSUNKTÓL Bejutott az X-Faktor legjobb ötven énekese közé Stone. A szegedi férfi, aki több mint három évtizedes zenei múltja miatt már jól ismert a szülővárosában, most a tehetségkutatóban is bebizonyította: helye van a mezőnyben. Pedig egyfajta kakukktojás ő a sztárjelöltek között: a 150 fős táborban, ahol a válogatás zajlik, szinte mindenki a gyereke lehetne az 50 éves énekesnek. - Nincs ezzel probléma, fiatalodok közöttük - fogalmazott Stone, akinek a legnagyobb kihívás a táborban inkább az volt, hogy miként boldogul vadidegenekkel összezárva. És bár 5 nap alatt 5 kilót fogyott, ez nem a környezet, sokkal inkább a megfeszített munka miatt volt. - Elképesztő ezeknek a fiataloknak az energiája. A nap 24 órájából állítom, hogy 23-ban énekeltek, zenéltek - mesélte a szegedi énekes, aki egyébként testalkatával és életvitelével maga is akár egy húszassal fiatalabbnak mondhatná magát. Stone, aki ha nem jött volna az X-Faktor, valószínűleg abbahagyta volna a zenélést, most tovább készül, hiszen a jövő heti adás után már csak a legjobb 24 marad versenyben. Geszti Péter, akihez egyébként régi ismeretség köti, azt mondta neki: drukkol, de szerinte nagyon nehéz dolga lesz. Bontják az állványokat. Megújult a hódmezővásárhelyi épület díszbádogozása. FOTÓ: FRANK YVETTE Az X-Faktor színpadán a szegedi énekes, Stone. FOTÓ: RTL KLUB