Délmagyarország, 2010. szeptember (100. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-03 / 205. szám
6 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY ÉS TÉRSÉGE 2010. SZEPTEMBER 3., PÉNTEK HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI kistérség: Hódmezővásárhely, Mártély, Mindszent, Székkutas HÍREK Rendvédelmi napok MÁRTÉLY. Rendvédelmi napokat rendez hétfőn és kedden a helyi Polgárőr, Tűz- és Vagyonvédelmi Közhasznú Egyesület a faluházban és az iskola mögötti betonozott kosárlabdapályán. Hétfő délelőtt negyed 9-től Batiz András, a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, majd Krám István, a vásárhelyi polgári védelmi kirendeltség vezetője tart előadást, ezt követően tűzoltóbemutató kezdődik. Kedden környezetvédelmi, bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági előadások hangoznak el, illetve a vásárhelyi laktanya dolgozói tartanak az életmentéssel kapcsolatos előadást és bemutatót. Franciaországba utaznak HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Hamarosan a franciaországi Bar le Ducbe utazik szakmai gyakorlatra a HISZK Corvin tagintézmény nyolc diákja, akik a felkészítés idején nyelvi, felszolgálói és szakács szakmai felkészítésen vettek részt. Erdei iskola MÁRTÉLY. Októberben folytatódik az 5 napos erdei iskola programja a mártélyi iskola harmadik, negyedik és ötödik osztályosainak. A negyven diák pályázati támogatással ingyen táborozik majd - tudtuk meg Búzás Évától, az erdei iskola koordinátorától. A gyerekekre számos program vár. Reformételeket készítenek, kézműveskednek, és filmet is forgatnak. A mártélyi iskolásoknak a következő 5 évben szeretnék biztosítani ezt a táborozási lehetőséget. Polgármesterjelöltek vitája Székkutason SZÉKKUTAS. Gulyás István szervezésében ma este 6 órától rendezik meg Székkutason, a művelődési házban a polgármesterjelöltek vitáját, amelyen csak azok vehetnek részt, akik a jelöltséghez szükséges 61 ajánlószelvényt összegyűjtötték, és a falu jegyzőjénél leadták. A szervező elmondta: az öt aspiráló közül a jelenlegi polgármestert, Varga Sándort bár meghívták, nem lesz jelen az eseményen, Vígh Viktor, Szél István (Fidesz—KDNP) és Takács János ringbe száll, míg Mózes Sándor üzleti ügyben Dél-Afrikában tartózkodik. Utóbbit testvére képviseli a vitában. A jelöltek a település életét érintő 15 legfontosabb kérdésről fejthetik ki véleményüket, témánként 2-2 percben. A közönség a helyszínen írásban tehet fel kérdéseket. Értékeltek az utolsó közgyűlésen a vásárhelyi képviselők Az elmúlt 4 év értékelésével indult tegnap a közgyűlés választások előtti utolsó ülése Vásárhelyen. Lázár János polgármester szerint az elmúlt ciklusban pártállástól függetlenül, egymás földijeiként dolgozott a testület. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY TÖRÖK ANITA Utoljára ülésezett tegnap a jelenlegi képviselői gárdával az októberi választások előtt a vásárhelyi közgyűlés. Lázár János polgármester is előre megjegyezte: a rendkívüli alkalom miatt nem hétköznapi beszédekre lehet számítani. A legtöbb napirend előtti hozzászólás az elmúlt 4 év értékeléséről szólt. A városvezető indította a sort. Azt mondta, büszke arra, hogy ilyen képviselő-testülete volt a városnak. Még a viták ellenére is. Úgy vélte: az elmúlt ciklusban pártállástól függetlenül, vásárhelyiként, egymás földijeiként dolgozott a testület. A város pedig sokkal jobban fejlődött, mint korábban - állapította meg. Lázár jános úgy vélte: az elmúlt ciklusban pártállástól függetlenül, vásárhelyiként, egymás földijeiként dolgozott a testület, FOTÓ: FRANK YVETTE Míg Kovács László képviselő a település egészségügyét értékelte, addig Grezsa István kijelentette: korszakhatár a most záruló önkormányzati ciklus. Az értékelésből a szocialisták sem maradtak ki. Nagy Ernő szerint TESZTELTÜK A KÁLVIN TERI TURBOKORFORGALMAT Gyorsabb lett az átkelés a csomóponton Már zavartalanul használható a 137 millió forintból elkészült Kálvin János téri körforgalmi csomópont Vásárhelyen. Kipróbáltuk autóval és kerékpárral is, hogy megérte-e ennyi pénzt költeni rá. Szerintünk igen, de azért akadnak problémák. HÓOMEZÓVÁSÁRHELY KOROM ANDRÁS Májusban kezdték építeni Vásárhelyen a 47-es főút Kálvin János téri szakaszát jelentő turbókörforgalmat. Az útburkolati jelekkel ellátott útpályát bő két hete már zavartalanul használják a gépjárművezetők. Kíváncsiak voltunk, hogy megérte-e a csomópont a 137 millió forintot, amibe került. Megépítésére a város 80 milliót pályázaton nyert, önerőként 49,5 millió forintot biztosított, míg a költségek többi íí?Bil pn IK^jI lHlj f 11 | fJ Már megszokták a járművezetők a turbókörforgalmat. FOTÓ: KARNOK CSABA részét a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. állta. Autóval, majd kerékpáron is nekiindultunk. A volán mögött pozitív tapasztalatokat szereztünk. Míg a korábbi, jelzőlámpás korszakban másfél percet is üldögéltünk a zeneiskola melletti sávban zöld jelzésre várva, addig most - bár egy lassú jármű tötyörgött előttünk hat másodpercbe került kikanyarodnunk a Bajcsy-Zsilinszky utca felől a Szent István tér felé. Az Andrássy útról vagy az ellenkező irányból is hasonló gyorsasággal szeltük át a csomópontot. Szereztünk azért rossz tapasztalatokat is. Igencsak figyelnie kell az autósnak, ha a Bajcsy-Zsilinszky felől érkezve szeretne lekanyarodni a Bercsényi utcára, vagy az Andrássy út felől Makó felé igyekezne. Az útburkolatba beépített, magasított terelőelemek miatt erre csak egy kis szakaszon van lehetősége. Sávváltás közben pedig nagyon figyelni kell, hogy elkerüljük a koccanást. Hiába nyitották ki az évtizedek óta lezárt Szeremlei utcát, oda a Bajcsy-Zsilinszky felől érkezők nem kanyarodhatnak be. Bár a kötelező haladási irányt jelölő tábla jól láthatóan mutatja ezt, mindkét alkalommal, amikor itt elhaladtunk, egy-egy autós slisszant be a Szeremlei utcára, azaz a tilos irányba. Pedig csak onnan lehetne kihajtania annak, akinek a kereszteződésben a stoptábla parancsol kötelező megállást. Biciklis tapasztalatok Nehéz átkelni kerékpárral a folyamatos négysávnyi forgalom miatt. Merész vállalkozás ez a kamionok, személyautók áradatában. A Táncsics utca és a zeneiskola közötti részen a bicikliseknek le is kellene szállniuk. Csak éppen a zebrák között felépített korlátokat úgy telepítették, hogy azok között simán át lehet gurulni. Ahogy azt ottjártunkkor rövid idő alatt közel tizenöten meg is tették. együttműködni. Kiss László SZDSZ-es városatya leköszönő képviselőként idézetekkel búcsúzott a közgyűlési munkától. Még a napirendek tárgyalása előtt kiderült az is, hogy eddig mely politikai szervezetek polgármester- és képa mostani testület volt a legkonstruktívabb. Ő is azt erősítette meg, hogy pártállástól függetlenül tudtak Orbánhoz fordul Lázár Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordul a Hód-Mezőgazda Zrt. 2003-2004-ben történt privatizációja kapcsán Lázár János polgármester. Mindezt a tegnapi közgyűlésen jelentette be az országgyűlési képviselő, aki azt szeretné elérni, hogy kerüljön nyilvánosságra a privatizáció minden részlete. viselőjelöltjeit vették nyilvántartásba. Korsós Ágnes, a helyi választási iroda elnöke elmondta: a Fidesz, az MSZP és a Zöld Baloldal aspiránsai is leadták ajánlószelvényeiket. Függetlenként pedig egy képviselőjelöltet vettek nyilvántartásba. •••••••MMHMBMMMMMHMBHMÍ Régiós informatikai decentrum A diákok birtokba vették a létesítményt. FOTÓ: FRANK YVETTE HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. 117 millió forintból, pályázati támogatással hozták létre a Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ, Szakiskola és Szakközépiskola Eötvös József Székhelyintézményében tegnap Nagyné Bánfi Judit főigazgató, Almási István alpolgármester és Solticzky József, az 1000 Mester Szakképzés-szervezési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója által felavatott informatikai decentrumot. A hét informatikai teremben 130 számítógép, a legkorszerűbb informatikai és multimédiás eszközök, valamint pályaorientációs laborok állnak a diákok rendelkezésére. // / ELSZÁRMAZOTTAK TALALKOZOJA - BENKO LASZLO FOCICSAPATOT IS SZÍVESEN TAMOGATNA Olajfaló baktériumokat gyártanak majd Vásárhelyen Benkő László két éven belül egy olajfaló baktériumokat gyártó üzemet telepít Hódmezővásárhelyre. A Caola vásárhelyi származású tulajdonosa, egykori MLSZ-elnök szívesen patronálna egy igazán jó városi labdarúgócsapatot is. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY MUNKATÁRSUNKTÓL Az elszármazottak találkozóját idén Vásárhely új, négycsillagos szállodájában, a Best Western Hotel Ginkgo-Sasban rendezték. Évértékelő beszédében Lázár János polgármester eltért a hagyományoktól: azt fejtegette, szeretné, ha az összejövetel - idén és ezt követően mindig a kötelező nosztalgia, az eredmények ismertetése helyett aktív és eredményes tanácskozás lenne, amelynek keretében nem a múltról diskurálnak, hanem azt vitatnák meg, milyen legyen a jövő Hódmezővásárhelye. És ezt a résztvevők kritikájukkal, észrevételükkel, illetve kapcsolati tőkéjükkel segítenék. Többen felszólaltak, elmondták gondolataikat, és az is kiderült, a város vezetői folyamatosan tartják majd az elszármazottakkal a kapcsolatot. Azért a találkozón a nosztalgiázás, a régi kedves ismerősökkel való beszélgetés, az emlékek felidézése is szerepet játszott. Eifert János fotóművész lapunknak elmondta: mindig örömmel jön szülővárosába, soha nem hagyna ki egyetlen alkalmat, lehetőséget sem. Jó akár céltalanul is bandukolni az utcákon, tapasztalni a változásokat; ezúttal vonattal érkezett, és a népkerti vasútállomástól a Kossuth térig sétált, utóbbit európai szépségűnek nevezte. Krónikásként felemelő megörökíteni fényképeken az olyan jeles pillanatokat, mint a Magyar Örökség díj átvétele. Mostanában a város téglából rakott házai, középületei (templom, árvízvédelmi fal) érdeklik, azokat fotózza. Benkő László, a Caola tulajdonosa, vezérigazgatója, egykori MLSZ-elnök azt emelte ki lapunknak: fantasztikus, hogy Vásárhelyről mennyi tehetséges ember származott el. Sok régi ismerőssel futott össze, de új arcokat is látott a találkozón. Elárulta: azzal akarja települése fejlődését szolgálni, hogy két éven belül egy fermentáló, víztisztító és olajfaló baktériumokat gyártó üzemet telepít Hódmezővásárhelyre. Szívesen patronálna egy igazán jó városi labdarúgócsapatot is.