Délmagyarország, 2010. szeptember (100. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-25 / 224. szám
2010. SZEPTEMBER 25., SZOMBAT KAPCSOLATOK Hild és Európa Nostra. Szegednek nem ez az első városépítészeti díja. A települési Hild János-díjat már az első budapesti városrendezési terv készítőjének emlékére adományozzák. Szakértők, területi főépítészek és a regionális fejlesztési ügynökségek szakembereinek véleménye alapján a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöksége ítéli oda. Szeged 1979-ben nyerte el. (A megyében Hild-díjas lett azóta Csongrád (1984), Vásárhely (1996), és idén kapta meg az elismerést Makó.) 2001-ben fejeződött be a Kárász utca és a Klauzál tér felújítása: 3 év múlva nyerte el az Európai Unió Kulturális Örökség díját, az Európa Nostra oklevelet. MEGROVÁST KAPOTT A PEDAGÓGUS, AKI POLGÁRMESTERJELÖLT Lágyékon rúgta diákját egy tanítónő Nívódíjas a szegedi Szent István tér detés közben vettem észre a lila foltot rajta, addig a fiam semmit sem árult el a történtekről. Vasárnap elmentünk Szentesre látleletet vetetni, majd a rendőrkapitányságon kértünk segítséget, de ott azt mondták: ne tegyek feljelentést, mert akkor SZEGED FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Az emléktáblát Botka László polgármester avatta fel a víztorony lábánál. Kicsiben ilyen emléktáblát vett át Fekete Zoltán generáltervező (Hortus Bt.), az ipari műemlék felújítását tervező Körmöczi Ernő és Szolga András (Funkció és Szerkezet Kft.), Pásztor Péter, a polgármesteri hivatal munkatársa, Reichart Gyula, a generálkivitelező Sade Magyarország Kft. projektvezetője és Bodor Dezső,, a Szeged Vízmű Zrt. műszaki igazgatója. - A legjobb közterület-rehabilitáció Szegeden valósult meg a lakóterületi kategóriában. A tervezés és a kivitelezés során egy szorult helyzetben lévő víztorony városi rangját mentette át a tervező egy jobb sorsra érdemes, elhanyagolt helyen - idézte a méltatásból Ongjerth Richárd. - A szegediek közös díja ez, amely mutatja a város lakóinak egymásért érzett felelősségét mondta Botka László. A mérnöki panteon szobrai közt bujkálva a 7 éves Julcsi és a 8 éves Angi várta nagymamájukkal, Fodor Istvánnéval, hogy a hivatalos ceremónia után elkezdődjön a látványos táncműsor. A felújítás előtt messziről kerülték a Szent István teret, amióta megszépült, kétnaponta erre sétálnak délutánonként. A tér és az Öreg hölgy helyreállítása összesen 1,254 milliárd forintból készült el, ebből 90 százalék volt az uniós támogatás. Az egész Szent István teret újragondoló Fekete Zoltán Zielinski Szilárd több mint egy évszázados művéhez igazodott. A víztorony nyolcszögletű szerkezetét tükrözi vissza a téren, innen a karakteres, határozott mértani rendszere. Lágyékon rúgta 9 éves diákját egy árpádhalmi tanítónő, aki független polgármesterjelöltként indul az októberi helyhatósági választáson. Kozmáné Gyovai Katalin elismerte, hogy megfenyítette a kisfiút, ezért az iskolavezetéstől írásbeli megrovást kapott. ÁRPÁDHALOM BÍRÓ DÁNIEL Nem évül el az az írásbeli megrovás, amelyet Kozmáné Gyovai Katalin kapott az intézményvezetéstől, amiért tettlegesen megfenyített egy 9 éves kisfiút az árpádhalmi iskolában. Az esetről lapunk Farkas Sándométól, a gyermek édesanyjától értesült. - Eleven, olykor rossz gyerek a fiam. Két hete, csütörtökön a tanítónő fiáFarkas Sándorné szerint bármennyire eleven gyerek is Krisztián, nem rúghat bele egy pedagógus. A SZERZŐ FELVÉTELE val összetűzésbe keveredett az iskolában. A pedagógus, fittyet hányva a nevelési elvekre, berángatta a mosdóba Krisztiánt, lefogta a kezét, majd lágyékon rúgta. Én csak szombaton, für99 Két hete, csütörtökön a tanítónő fiával összetűzésbe keveredett az iskolában. A pedagógus berángatta a mosdóba Krisztiánt, lefogta a kezét, majd lágyékon rúgta. Farkas Sándorné hosszas tortúra vár a kisfiamra. Megfogadtam a tanácsukat, és az árpádhalmi jegyzőhöz mentem, onnan pedig az iskolába mesélte az asszony. Az anyuka leszögezte, nem híve az önbíráskodásnak, ezért választotta a hivatalos utat. Örült annak, hogy az iskola nem söpörte szőnyeg alá az ügyet, hanem kivizsgálta. Lapunkat azért kereste meg, mert úgy véli, hogy a tanítónő, bár elismerte, nem bánta meg tettét. - A tanítónő elismerte, hogy megfenyítette a gyermeket, ezért írásbeli megrovást kapott, ami bekerül a személyi anyagába - nyilatkozta lapunknak Piti Anna. A fábiánsebestyéni Arany János Általános Művelődési Központ - amelynek tagintézménye az árpádhalmi iskola - igazgatója elmondta: nem tudnak róla, hogy korábban is bántalmazta volna diákjait Kozmáné Gyovai Katalin, de arról van tudomásuk, hogy a szülők többször nehezményezték, hogy a pedagógus túl szigorú a tanulókhoz. Kérdésünkre, felmerült-e, hogy elbocsátják a tanítónőt, Piti Anna azt felelte: mivel egyszeri esetről volt szó, túl szigorú büntetés lett volna az elbocsátás. - Lezáródott az ügy, ezért nem kívánok nyilatkozni róla - mondta lapunknak Kozmáné Gyovai Katalin. Arra is kíváncsiak voltunk, vajon a történtek után versenybe száll-e a polgármesteri székért. A tanítónő kijelentette, nem fog viszszalépni a polgármester-jelöltségtől, függetlenként indul az önkormányzati választáson. A négy évvel ezelőtt felújított szegedi Szent István tér a torony nyolcszögletességéhez igazodik. FOTÓ: KARNOK CSABA HÍREK Negyedik Dimenzió a bűn nyomában 120 ÉVE, 1890. szeptember 15-én született Agatha Christie, a krimi koronázatlan királynője. Ebből az alkalomból a Somogyi-könyvtár és a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság rendezvénysorozatot szervezett szeptember 10-11-én. Az első nap az irodalom és a film, a második a bűnmegelőzés jegyében zajlott. A zsarutanodától az érdekes beszélgetéseken, előadásokon át a játékos nyomozásig minden korosztály találhatott magának programot. Akik nem jutottak el a rendezvényre, utólag részeseivé válhatnak, a Negyedik Dimenzió stábja ugyanis végig nyomon követte az eseményeket, a különleges pillanatokat, amelyeket megoszt nézőivel a Szegedi Városi Televízióban szombaton 17.30-kor kezdődő adásban. Mesedélelőtt MA 9 ÓRA 30-K0R családi mesedélelőtt kezdődik a deszki könyvtárban. Várnak olyan óvodáskorú gyermekeket, akik szeretik a meséket, szeretnek kézműveskedni, énekelni. Sürgősségi ügyelet 24 órában A régióban egyedülálló, 24 órás sürgősségi orvosi ügyelet működik Kisteleken. Bár a hivatalos átadás tegnap volt, már a hónap eleje óta fogadják a betegeket a városból és a környező hat településről. KISTELEK TÍMÁR KRISZTA gős esetben ott kellett hagyni a rendelőben várakozó pácienseket. Ezt a feladatot vette át az ügyelet, amely szükség esetén házhoz is hívható. A sürgősségi ügyelet szeptember 1-je óta működik. Eddig közel 100 esetet láttak el a felújított épületben, 92-szer pedig mentővel vonultak beteghez. Az ügyelet ellátja a kistérség 6 települését, valamint a Bács-Kiskun megyei Kömpöcöt is. Az önkormányzatoknak ez az OEP-finanszírozáson túl pluszkiadást is jelent, ám ezzel együtt biztonságot is, hogy a lakosok bármikor azonnali orvosi segítséget kaphatnak. Modellértékű egészségügyi ellátórendszert működtet a kisteleki önkormányzat. A Kossuth utcában egy helyen található az alapellátás, a szakellátás, a mentőszolgálat és az egynapos kórház. Ehhez az egységhez kapcsolódik mostantól a 24 órás sürgősségi orvosi ügyelet, amelyet tegnap adtak át. - A dél-alföldi régióban egyedülálló ez a kezdeményezés, amelynek lényege, hogy a hét minden napján, a nap 24 órájában rendelkezésre áll az azonnali orvosi segítség mondta Nagy Z. Zsolt, az ügyeletet működtető Kisteleki Járóbeteg Szakellátó Kft. ügyvezető igazgatója. Kiemelte: ez biztos hátteret nyújt a háziorvosi ellátásnak, hiszen az eddigi gyakorlat szerint sürNagy Z. Zsolt és Nagy Sándor kisteleki polgármester az ügyeleti rendelőben. FOTÓ: VERÉB SIMON Kiszélesedett az út SZENTES. Ünnepélyesen átadták tegnap a kiszélesített és felújított Nagyhegy-széli utat Szentesen. A beruházásra régóta szükség volt, hiszen a nagyhegyi kertészetek gazdálkodói munkagépekkel és teherautókkal is igénybe vették az eredetileg 4 méter széles, az utóbbi években egyre töredezettebb úttestet. A 75 millió forintos fejlesztéshez 47 milliós támogatást nyert az önkormányzat. Elsőként a közvilágítási hálózatot telepítették át, majd az erdősávot is rendezni kellett. A kivágott fák helyére növényeket telepítettek, az utca lakott oldalára 1000 cserjét ültettek. 895 méter hosszan 6,6 méter szélesre építették át az úttestet. Az avatóünnepségen amelyen környékbeli lakóként Farkas Sándor országgyűlési képviselő, fideszes polgármesterjelölt is részt vett - Szirbik Imre polgármester elmondta: a városvezetés arra törekedett, hogy Szentes külső részei is bekapcsolódjanak a fejlesztési programokba. Ennek egyik állomása volt az útszélesítés, amelyet hamarosan - pályázati forrás elnyerése esetén - egy kerékpárút építése követ majd. Fejlődik a homokháti gyermekjóléti központ MÓRAHALOM. 47 millió forint uniós támogatásban részesült a Homokháti Családsegítő és Gyermekjóléti Központ fejlesztésére a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása - jelentették be tegnap Mórahalmon, a projekt zárórendezvényén. A családsegítő és gyermekjóléti ellátás 2007 óta tartozik kistérségi hatáskörbe, 8 települést érint. A pályázati forrásból az integrált szociális központ minden telephelyén új, informatikai és a szakmai munkát segítő terápiás eszközöket, bútorokat, számítógépeket, IP-telefonokat, faxokat, nyomtatókat szerez be. Megtörténik továbbá a központ teljes infokommunikációs akadálymentesítése, napelemet és napkollektort, új nyílászárókat, LED-fénycsöves világításrendszert kap.