Délmagyarország, 2010. szeptember (100. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-22 / 221. szám
| SPORT 2010. SZEPTEMBER 22., SZERDA" VÖLGYI ROLAND BOMBÁJÁVAL JUTOTT TOVÁBB A MAGYAR KUPÁBAN A TISZA VOLÁN Dávid legyőzte Góliátot Vágó Attila (balról) csapatára nem, fiára, Leventére (kék-feketében) viszont büszke lehet. FOTÓK: VERÉB SIMON A labdarúgó magyar kupában a legjobb 32 csapat közé jutott a Tisza Volán SC (a Makó FC ma 15.30-kor Cegléden lép pályára). Az NB lll-as szegedi alakulat nagy skalpot szerzett, Móroczék az élvonalbeli Szolnokot búcsúztatták. SZEGED SZÉLPÁL LÁSZLÓ Leginkább azért tűnt érdekesnek a Tisza Volán SC-Szolnok kupacsata, mert az NB l-es vendégeknek az edzője az a Vágó Attila, akinek a fia a Volánban futballozik. A meccs előtt elmesélte a tréner, fia egy hete lett 18 éves, az ünnepi ebéden azt mondta félig viccesen Levinek, játsszon jól, nehogy szégyent hozzon rá. Szófogadó gyermek lévén erről szó sem lehetett, és bár Levente az első tíz percben kicsit megilletődötten futballozott, később belejött, egyre több labdát szerzett a középpályán, és azokat javarészt pontosan is játszotta meg. De nem csak ő játszott jól, az egész Volán, a kék-feketék nem ismertek elveszett labdát, a vendégek képtelenek voltak mit kezdeni a hazaiak agresszív harcmodorával. Aztán az is lehet, hogy a műfű sem javított a kedélyállapotukon (a füves pálya talaja mély volt, ezért a sportigazgatóság nem engedélyezte azon a találTisza Volán SC-Szolnok 2-1 (1-0) Labdarúgó magyarkupa-mérkőzés a 32 közé jutásért. Szeged, Felső Tisza-parti stadion, műfüves pálya, 300 néző. Vezette: Böcskei. Tisza Volán SC: Czirják - Mészáros, Mórocz, Dargó, Grünvald - Vágó L„ Huszárik - Búzási. Beretka (Vastag, 87.), Végh (Vida, 57.) - Kazi (Völgyi R„ 85.). Edző: Buchholcz Gábor. Szolnok: Rézsó - Schindler, Stanisics, Hevesi-Tóth, Szalai - Búrány, Mile (Alex. a szünetben), Vörös (Antal, 58.) - Koós, Pisanjuk, Tchami (Ngalle, a szünetben). Edző: Vágó Attila. Gólszerzők: Mészáros (11-esből) a 10., Pisanjuk az 50., Völgyi R. a 87. percben. kozó lejátszását). A rutinos Schindler butaságát (a 16-oson belül ártalmatlan szituációban akasztotta Végh lábát) Mészáros büntetővel torolta meg. Megérdemelt előnnyel tért pihenőre azNBIII-as gárda. A fordulást követően az elmúlt évadban a Makóban szerepelt Ngalle beállításával jobb lett a Szolnok, a gyors egyenlítés az addig a csendes szemlélő szerepében tetszelgő Vágó Attila hangját is meghozta. Miként kollégája, Buchholcz Gábor, most már ő is űzte, hajtotta az övéit, de játékosai ezen a délutánon nem vették a lapot. Bár akadtak helyzeteik, azok mind kimaradtak, míg a meccs vége előtt három perccel, az akkor beállt Völgyi Roland hatalmas lövést küldött a jobb felső sarokba, 2-1. Idő már nem maradt az egyenlítésre, megszületett a kupaforduló egyik legnagyobb meglepetése! - Az egyik szemem nevet, de a másik sír - közölte a meccs után Vágó Levente. - A továbbjutásunk miatt madarat lehetne fogatni velem, viszont édesapámat nagyon sajnálom. Megérdemelte a Tisza Volán a győzelmet, mégpedig azért, mert ellenfelénél sokkal jobban akarta a sikert. Ezt emelte ki mondandójában a győztes gárda edzője, Buchholcz Gábor is: - A srácok átérezték, amióta futballoznak, a mostani meccs a legnagyobb lehetőségük a kiugrásra. Mindenki 120 százalékot nyújtott! Nagyon boldogok vagyunk! Jók: mindenki, ill. Ngalle. Remek Beton-főpróba BUDAPEST, SZEGED. Nagyszerűen sikerült a Szeged Beton VE férfi vízilabdacsapatának Euroliga-selejtező főpróbája. Molnár Tamásék tegnap délelőtt a bajnok Vasas otthonában kétkapuztak, méghozzá igen eredményesen. Az ilyen összecsapásokon az eredmény ugyan másodlagos, de aki számolta a gólokat, az 12-8-as szegedi sikerig jutott. - Messzemenő következtetéseket nem kell levonni a találkozóból, már csak azért sem, mert a piros-kékeknél hiányzott a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely, a kétszeres ötkarikás-győztes Steinmetz Barna, és a horvát világbajnok Boskovics sem játszott - nyilat*0 kozta Kásás Zoltán, a Beton tré-U nere. - Igaz, mi pedig LeHn mannt és Vindischt nélkülöz*" tük. Kimondottan jól pólózm tunk, rengeteg pozitívumot lát"' tam a játékunkban. >Mé§^ EUROLIGA^d nap m a szegedi selejtezőig Kosaras edzőmeccsek SZEGED. Két kosárlabda edzőmérkőzést is rendeznek csütörtökön az újszegedi sportcsarnokban: a Szeviép-Szeged a szerb Partizan Beograd ellen játszik 17 órától, míg a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák a vajdasági ligaválogatott ellen meccsel 19 órai kezdettel - a belépés mindkét meccsre ingyenes. A Szeviép már tavaly is találkozott szerb ellenfelével, Bencze Tamás tanítványai akkor 98-81-re nyertek jó erőkből álló riválisuk ellen. Némethéknek a csütörtöki lesz az utolsó felkészülési találkozója a hétvégi A csoportos rajt előtt: a szegediek a népligeti nyitógálán vasárnap 14 órától játszanak a Cegléd ellen. A Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák a vajdasági ligaválogatott ellen először szerepel majd hazai környezetben a felkészülési Időszakban, ekkor mutatkozik majd be a szegedi közönség előtt a két légiós, az amerikai Bryson McKenzie és a szerb Nebojsa Dukics. Sportágválasztó Vásárhelyen HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Szeptember 24-én és 25-én idén immár második alkalommal rendezi meg Vásárhelyen a nagy sportágválasztót a helyi önkormányzat és a Hódmezővásárhelyi Tigrisek Kiemelten Közhasznú Utánpótlás Sportalapítvány. A városi stadionban mindkét napon délelőtt 9 órától délután 5-ig várják a fiatalokat. Az első, az úgynevezett szakmai nap az óvodáké, iskoláké, akkor szervezett formában érkeznek a nebulók az eseményre (ezúttal az egyházi fenntartású intézmények is csatlakoznak); a szombat nyitott, tulajdonképpen a családoké, bár már péntek délután 2 órától is bárki kilátogathat. A szervezők az első napon 2,5-3, összesen 4-5 ezer gyerek részvételére számítanak, akik ezúttal 38-40 sportággal ismerkedhetnek meg, és próbálhatják ki a számukra szimpatikusakat. Csábító lehet, hogy a díjmentes rendezvényen a fiatalok és kísérőik ismert, sikeres sportolókkal is találkozhatnak. DR. BALOGH LÁSZLÓ AZ SZTE JGYPK TESTNEVELÉSI ÉS SPORTTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK ÚJ VEZETŐJE Mankóként segítenék a térség sportját Szegedtől Szegedig. A 34 éves Balogh László Mezőhegyesen született, majd a sportnak köszönhetően a középiskolai tanulmányait Szegeden, a Széchenyi-gimnáziumban töltötte. Széchenyi-díjasként került a Pécsi Tudományegyetemre, ahol a tanulmányai mellett kézilabdázott. Diplomája megszerzése után 12 éven keresztül az ELTE-n egyetemi adjunktusként dolgozott, sportjátékokat, kutatásmódszertant és sportpszichológiát oktatva. Emellett vendégelőadóként a Pécsi Tudományegyetemen, a Budapesti Corvinus Egyetemen és a spanyol Universidad de Barcelonán, valamint a hazai és nemzetközi edzőképzésben is tanított. PhD-jét sportpszichológia területén szerezte. Felesége Fodor Emese kosárlabdázó, jelenleg az NB I B csoportos Tatabányában játszik, 2 éves kislányuk Enikő. Augusztus óta dr. Szatmári Zoltán utódjaként dr. Balogh László tölti be az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Testnevelési és Sporttudományi Intézetének vezetői posztját. A mezőhegyesi származású, de a középiskolát már Szegeden végző szakember több lényeges változást is tervez. SZEGED GYÚRÓS ISTVÁN - Hogyan került az intézet élére? - Szegeden jártam középiskolába, így budapesti éveim alatt is figyeltem az itt folyó munkát. Az utóbbi években vegyes hírek jöttek Szegedről, sűrűn történt változtatás az intézetvezetői poszton, látható volt, hogy valami miatt nem működik tökéletesen a rendszer, úgy, ahogy hosszú évtizedeken át. Amikor az idei pályázat sikertelenül zárult, és Galambos Gábor dékán megkeresett, érdekelne-e a feladat, hatalmas szakmai kihívásnak tartottam, és minden nehézséget is figyelembe véve elvállaltam a felkérést. - Milyen változásokat szeretne megvalósítani? - Mivel augusztusban álltam munkába, egyelőre csak körvonalazódnak a feladatok, de a vezetői programom, az 5 stratégiai elemből álló intézetfejlesztési tervem már „beindult". Ennek lényege, hogy a Testnevelési és Sporttudományi Intézet váljon Regionális Sporttudás Központtá. Mind a szabadidősport, mind a versenysport területén komoly potenciál van a városban, szeretném elérni, hogy az intézet egyfajta mankóként segítse a térség sportéletét, megadva a sporttudományos és sportszakmai hátteret a fejlődéshez. Erre megvan az igény, így elsőként az intézeti struktúrát szeretnénk kialakítani, vagyis a most is futó és a tervezett képzéseinknek megfelelően az egyes kompetenciákat és feladatköröket rendelnénk hozzá a két új, intézeten belüli önálló tanszékhez, a Rekreáció és Medicinális, illetve a Testnevelési és Sportmenedzsment Tanszékekhez. Ezzel párhuzamosan saját Sporttudományi Kutatóműhelyt hoztunk létre, és fejlesztjük az egyetemen belüli és kívüli kapcsolatainkat. - Mit vár ezektől az újításoktól? - El kell tudnunk adni magunkat, a szó jó értelmében. A mai felsőoktatásban óriási verseny van. Ma már nem csak az általam is sokra tartott TF-en van minőségi sporttudományi képzés, be kell bizonyítanunk, hogy Szegeden is mindent megkaphat egy hallgató a fejlődéshez. Külföldi gyakorlati lehetőségeket, minden igényt kielégítő szakmai és technikai hátteret kell kialakítanunk, mivel a jelentkezők azt az egyetemet választják majd, ahol a legjobb képzést kaphatják. Fontosnak tartom azt is, hogy mind az SZTE, mind a JGYPK rendelkezik a minőségi képzéshez szükséges erőforrásokkal, hála a vezetésnek. - Együttműködnek majd a szegedi első osztályú klubokkal? - Jelenleg is folynak a tárgyalások ezzel kapcsolatban. Bella Árpád, a Pick Szeged ügyvezetője egy évvel alattam járt a Széchenyiben, így a jó személyes kapcsolat megvan, és tudom, hogy Skaliczki László vezetőedző is látja a tudományos munka fontosságát. Az együttműködés kölcsönös lehet, hiszen amíg mi sporttudományos hátteret, szomatometriai, terhelés-élettani, sportpszichológiai méréseket tudunk biztosítani a kluboknak, a Pickben, a Szeged Betonban, vagy akár a Szeviép-Szegedben játszó szegedi egyetemisták népszerűsítik az intézményt, hogy az egyetemhez még szorosabban kötődő Dél-Konstrukt SZTE-Szedeákról már ne is beszéljünk. - Akad munkája bőven. - Az első hónapok a legintenzívebbek, hiszen ilyenkor kell lerakni az alapokat, amelyre hosszú évekig tudunk majd építkezni. Szeretnénk megismertetni a térséget a kínálatunkkal, azokkal a szolgáltatásokkal, amelyekkel segíthetjük a helyi sportéletet, és ha például a város kérne segítséget egy sportnap megszervezéséhez, amellé is boldogan odaállunk az intézet ezzel tud hozzájárulni a térség sportéletéhez. Egy eredményt máris elértünk: a Magyar Kézilabda Szövetséggel kötött megállapodás szerint az ország nyolc szakmai régiója közül a szegedi lesz az, amely munkájával mintának számít majd a többiek számára, továbbá az is el°l dőlt, hogy Szegeden végzik majd a fiú és leány serdülő kézi- B labda-válogatott kiválasztását. >v BÚRÁNY Zoltán a Szolnok labdarúgója - Nehéz mit mondani egy ilyen mérkőzés után... Az első félidőben nem voltunk motiváltak, keveset futottunk. Be kell vallani, a Volán jobban akarta a sikert, mint mi. A fordulást követően minimálisát javult ugyan a játékunk, de mi kihagytuk a helyzeteket, a szegediek pedig az egyetlen lehetőségükből gólt szereztek. Balogh László sok újítást tervez. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA