Délmagyarország, 2010. szeptember (100. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-22 / 221. szám
2010. SZEPTEMBER 18., SZOMBAT AKTUÁLIS 22 ÚSZIK CSONGRÁD, FELGYŐ, CSANYTELEK ÉS SZÉKKUTAS KÖRNYÉKE Nem lehet vetni a belvíz miatt Ezekre a földekre gyalog sem lehet rámenni, nemhogy gépekkel. FOTÓ: KARNOK CSABA CSONGRÁD MEGYE FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Szakáll Sándor, az MgSzH megyei földművelésügyi igazgatója megerősítette az információkat. Azt mondta, 8-10 ezer hektárnyi termőterület szinte teljesen víz alá került Csongrádban. Az elmúlt 2 hétben 100, az utolsó napokban 60 milliméternyi csapadék hullott. Tenger áll Csongrád, Felgyő, Csanytelek és Székkutas határában - hogy az M43-as által kettévágott területekről ne is beszéljünk. De azok a területek is átáztak, amelyeket nem borít víz, és az úttestről, az elsuhanó autóból kitekintve nem látszik, mekkora a baj. - Ezekre gyalog se lehet rámenni, nemhogy gépekkel: csicsóg a víz a talpunk alatt - fogalmazott a szakember. A termelők a repce vetésének felénél leálltak: a 12 ezer hektárból csak 6-ot vetettek el. A kalászosokkal sehogy se állnak, minden szokásos határidő csúszik. De nemcsak a vetés, egyelőre a betakarítás is lehetetlen. Stadler Ferenc, a Csongrád megyei mezőgazdasági szövetség titkára szerint már rohad a napraforgó tányérja, rég itt lenne az ideje, Hétvégén megint esik. Az előrejelzések szerint péntekig száraz idő lesz, utána viszont újabb csapadékhullámra kell számítani. Pénteken nyugat-délnyugat felől, több hullámban nagy nedvességtartalmú, eleinte enyhe, majd egyre hűvösebb léghullámok érkeznek. A hétvégén már többnyire erősen felhős, gyakran csapadékos és ismét hűvösebb időjárásra számíthatunk. A jövő hét első napjaiban is marad a változékony időjárás, helyenként ismét jelentős mennyiségű csapadék hullhat. Szegényebb lett mindenki HAVI ÁTLAGOS ÖSSZEVONT BRUTTÓ JÖVEDELEM z szja-bevallások alapján (2009) 250000 200 000 150000 100 000 50000 2 I i 6 8 I $ i1 SSS5223S22 iwijll: •ém Forrás. DM-gyűjtés 5RÁD MEGYE FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL M|nimálbért vagy annál kevesebbet az adózók 26,1, minimálbér és évi másfél millió forint közötti jövedelmet 28,9 százaléka vallott be. 6 millió felett 3,4 százalék keresett, de ők fizették az összes szja majdnem harmadát. A legtöbbet kereső magyar járandóságá tavaly havi 1,2 milliárd forint volt; az összeg harmadával maradt el 2008 legmagasabb munkabérétől. A fővárosban dolgozók kerestek a legjobban: a havi öszszevont jövedelem bruttó 217 ezer 954 forint volt. Legkevesebbel a Békés megyeieknek kellett beérniük a maguk havi 125 ezer 774 forintos havi penzumával. Csongrád megyében átlagosan bruttó 142 ezer 648 forintot tehettek zsebre a munkavállalók. A dél-alföldi régióban a jövedelmek tekintetében egyébként megyénk szerepelt a legjobban: Békés a már említett utolsó, míg Bács-Kiskun a 17. helyre került. Az emberek adójuk 1+1 szá0007-1 000 Pi. ét 1 í DM-GRAF1KA zalékából összesen 16,9 milliárd forintot ajánlottak fel. Az egyházaknak ebből 5,15, a civilszervezeteknek 9,81, a kiemelt költségvetési előirányzatoknak - ilyen a parlagfű-mentesítés és a gyermekszegénység elleni program - 1,94 milliárd forint jutott. A civilszervezeteknek a hónap elején már megküldte az APEH, hogy mennyi pénzre számíthatnak, de ahhoz, hogy ezt meg is kapják, 30 napon belül igazolniuk kell, hogy a feltételeknek megfelelnek. Ha ezt elmulasztják, akkor elveszthetik a felajánlott összeget. hogy betakarítsák, de nem tudnak hozzáfogni. A napraforgó így csak 2-2,5 tonnás hektáronkénti átlagtermést hoz, legalább 15 százalékkal kevesebbet, mint rendesen. Kerekes Ferenc úgy véli, lehet, hogy „fagyon" fogják levágni, ha másképp nem megy. A kukorica szintén lábon áll még, de szerencsére a takarmánynövénynek nincs baja. - Jó helyen van a talpán fogalmazott Szakáll Sándor -, csak az a baj, hogy kitolódik az aratás határideje, ezzel együtt a talajmunkákkal is belecsúsznak a késő őszbe a termelők. Újabb forgalomváltozás Szegeden SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL Holnaptól megint változik a Kálvária sugárút Vásárhelyi Pál utcai csomópontjának közlekedési rendje a 3-as villamosvonal vágánycseréje miatt. Lezárják a Vásárhelyi Pál utcából balra, a Kálvária sugárútra vezető sávot és az egyik egyenesen, a Móravárosi körút felé menőt is. A Vásárhelyi Pál utcából érkezők egy közös sávból mehetnek balra és egyenesen. A jobbra kanyarodó sáv megint használható. A vágányépítésnek ez a szakasza várhatóan a hét végéig tart. A közlekedőket rendőri irányítás segíti. Kerékpárbaj HOLLÓSI ZSOLT hollosi.zsolt@delmagyar.hu 99 A kerékpárosok és az autósok egymás ellen hangolása be szokott jönni. Tapasztalataim szerint ugyanolyan kibékíthetetlen a kerékpárosok és az autósok ellentéte, mint a vegetáriánusoké és a húsevőké vagy a nem dohányzóké és a füstölőké. Az értelmetlen szembeállítás abszurd példája: a világ egyik legnagyobb autógyártója legújabb modelljét azzal reklámozza, hogy még egy kerékpárosnak is nagyobb a szén-dioxid-kibocsátása, mint egy elektromos autónak. Azaz a biciklisek jobban szennyezik a környezetet a legmodernebb gépkocsiknál - az utasok ugyanis kevesebb szén-dioxidot lehelnek ki, mint a kerekezők. Az Emberibb Parkolásért Mozgalom egyenesen azzal érvel: ha valóban számít a környezetvédelem, ideje lenne haladni a korral; dokkoló állomásokat létesíteni, parkolási kedvezményeket adni az elektromos autóknak, nem pedig a hozzájuk képest környezetszennyező, szállításra és távolsági közlekedésre is alkalmatlan kerékpározást erőltetni. Úgy fogalmaznak: „a szén-dioxiddal szennyező kerékpárok ideje lejárt", nem kérnek a Ho Si Minh-ösvényekből, kerékpár- és demagógiamentes napot szeretnének. Számomra meggyőzőbbek a Levegő Munkacsoport érvei: átlagos személygépkocsi-használat mellett Budapesten - és igaz ez Szegedre, valamint a hasonló infrastruktúrával rendelkező többi vidéki nagyvárosra is nincs gazdasági racionalitása az autó fenntartásának. Költségtakarékosabb a közösségi közlekedés és a kerékpár kombinálása, ha pedig mégis szükséges, akkor taxit is lehet hívni, vagy egy-két napra akár autót bérelni. Egy átlagkeresetből élő autós, akinek havonta nettó 135 ezer forint a fizetése, éves jövedelmének körülbelül 37 százalékát fordítja autója fenntartására. Ha ésszerűen gondolkodna, azonnal tömegközlekedésre és kerékpárra váltana. A racionális döntéseknél azonban mifelénk mindig vannak más, fontosabb szempontok is. A két tábor, a kerékpárosok és az autósok egymás ellen hangolása be szokott jönni, pedig nem nehéz belátni: ha például Szegeden minden biciklis kocsiba ülne, még idegőrlőbb lenne a belvárosban a reggeli és a délutáni csúcsforgalom. Értelmes autós inkább ezt mérlegeli, és nem tekinti nyomuló ősellenségnek a KRESZ-t sokszor tényleg lazán kezelő kerékpárosokat - különösen nem a mai biciklis felvonulás, a Critical Mass résztvevőit, akik Szeged lakosságának naponta kerekező 9 százaléka érdekében demonstrálnak. Ráadásul az autómentes nap aktivistái a közlekedési szabályok betartására, a biztonságos kerekezésre is felhívják a figyelmet. Kérdezzenek a szegedi polgármesterjelöltektől! SZEGED. A választók minél teljesebb körű tájékoztatása végett a Délmagyarország szeptember 27-én megszervezi a szegedi polgármesterjelöltek vitáját - adtuk hírül szeptember 15-i számunkban. Tegnap a vita részleteiről technikai megbeszélésre hívtuk a jelölteket. A szegedi polgármesterjelöltek vitája szeptember 27-én, 19.30-kor lesz a Belvárosi moziban a jelölőszervezetek, illetve a Délmagyarország meghívottainak - közéleti személyiségeknek, az üzleti és a kulturális élet jeleseinek - jelenlétében. A polgármesterjelölteknek tegnap írásban rendelkezésre bocsátottuk azokat a kérdéseket, amelyeket szerkesztőségünk állított össze, és amelyek programjaik legfontosabb elemeit firtatják. Olvasóinknak is módot adunk arra, hogy kérdezhessék a jelölteket: mától péntek délig várjuk kérdéseiket a szerkesztoseg@delmagyar.hu e-mail címen. Ugyancsak feltehetik kérdéseiket a helyszínen a meghívott vendégek. A vita 90 percét élőben közvetíti a Városi Televízió: Szeged, ezért arra kérjük a je-! lölőszervezetek és a szerkesztőség által meghívottakat, hogy 18.45-től 19.15-ig adják le kérdéseiket és foglalják el a helyüket. Fémtolvajokat fogtak HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Lakossá gi bejelentés alapján értek tetten a járőrök egy 17 és egy 20 éves fiút, aki hétfő délután harmadjára ment be lopni egy telephelyre. A két fiatalnál nemcsak az ellopott kábeleket, de a bűncselekményhez használt eszközöket is megtalálták. A kapitányságon gyanúsítottként előállított fiatalemberek elismerték, hogy az elmúlt két hétben három alkalommal is bemásztak a Bogár utcai ingatlanba, ahonnan hűtőket, kábeleket, önindítót és más olyan műszaki eszközöket vittek el, amelyekből pénzt tudtak csinálni. Tegnapra virradó éjszaka a rendőrjárőrök egy harmadik tolvajt is fogtak, amikor a Fáncsy és a Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződésénél csörömpölés hallatszott a vasúti telephely felől. Az 58 esztendős férfiról kiderült: átmászott a kerítésen, hogy csatornafedelet vigyen magával. A három tolvaj ellen lopás bűncselekménye miatt indult eljárás.