Délmagyarország, 2010. szeptember (100. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-15 / 215. szám

15 Elrajtolt a sakkidény A hétvégén megkezdődtek az NB l/B és az NB II küzdelmei a Csongrád megyei sakkozóknál. CSONGRÁD MEGYE MUNKATÁRSUNKTÓL Az NB I/B-s sakkszezon nyitó­fordulójában szoros mérkőzé­sen 6,5:5,5-es vereséggel kez­dett a Maróczy Géza SE csapa­ta az MLTC ellen. A csapatból a nyáron Csonka Balázs eligazolt Makóra, ugyanakkor Barcsi Ju­dit visszatért, ami a női játékos szerepeltetésének gondját úgy tűnik hosszú távra megoldja a szegedi egyesületnél - tájékoz­tatott Bartos Ferenc, a megyei sakkszövetség elnöke. Az NB II-ben három megyei csapat érdekelt. A legkisebb, de a nyári komoly erősítéssel NB I/B-be törekvő Röszke 8,5:3,5-re legyőzte a Gyulát. A röszkei csapat 3 éve került fel az NB Il-be, azóta menetel elő­re, az elmúlt bajnokságban a 3. helyet szerezték meg. A csapat­nál a feljutáskor kezdődött ko­moly utánpótlás-nevelő mun­ka, amelynek eredményekép­pen az 52 igazolt játékos közül 21 ifjúsági játékosuk van, köz­tük hét leány. A röszkeiekhez érkezett a nyáron Kállai Gábor nemzetközi nagymester, Papp Petra női nemzetközi mester, Jeszenszky Tibor, Honos Attila és Adzic Slobodan - mindhár­man FIDE-mesterek. Az így megerősödött csapat a feljutá­sért szállt harcba, nem titkol­tan a Maróczy mellett Szeged környékének második csapata szeretne lenni. A Maróczy Géza SE II. csa­pata szintén 8,5:3,5-re múlta felül a Kiskunfélegyházát, míg az ASS-Makói SVSE II. a kecs­keméti TÁKISZ-t győzte le 7:5 arányban. A nagy múlttal ren­delkező makói csapat Balázs Tibor több évtizedes áldozat­kész munkájának hála évtize­dek óta meghatározó csapata a magyar sakkéletnek. Jelenleg is NB l-es csapatuk mellett (amely október 10-én kezdi a bajnokságot) folyamatosan in­dulnak az NB II-ben is, és min­dig a dobogóért harcolnak. Futball hatvanon túl SZEGED. A 62 év feletti korosz­tály számára rendeznek sze­nior futballtornát szombaton a szegedi Dózsa-pályán. Bo­ros Gyula főszervezőtől meg­tudtuk, a tornán hat város csapata (Szeged mellett Deb­recen, Kecskemét, Békéscsa­ba, Örkény és Budapest) vesz majd részt, a szeniorok két­szer 10 perces meccseken, körmérkőzéses formában döntik majd el a végső siker sorsát. A 9 órakor kezdődő eseményen a 62 éves kor a mi­nimumot jelenti, a legidő­sebb játékos 76 éves lesz majd. Nadal a US Open trónján NEW YORK. A 24 éves Rafael Nadal nyerte négy szettben a férfi egyes döntőjét Novak Djokovics ellen az amerikai nyílt teniszbajnokságon. Az eső miatt vasárnapról hétfőre halasztott döntőt félbe kellett szakítani csaknem két órára, mert ismét eleredt. A világelső spanyolnak csak ez a serleg hiányzott a Grand Slam-gyűj­teményéből. US Open, férfi egyes, döntő: Na­dal (spanyol, 1.)-Djokovics (szerb, 3.) 6:4, 5:7, 6:4, 6:2 A SZEGED BETON PÓLÓSA CSÜTÖRTÖKIG PIHEN, MAJD AZ EUROLIGA-SELEJTEZŐRE KÉSZÜL Török: Többet akartunk Negyedik helyen végzett a ma­gyar válogatott tagjaként a zágrábi Eb-n Török Béla, a Szeged Beton vízilabdása. A 20 éves játékos csütörtökig pihe­nőjét tölti, majd klubcsapatá­val készül tovább a szegedi Euroliga-selejtezőre. SZEGED GYÚRÓS ISTVÁN Vasárnap érkezett haza Zág­rábból Török Béla. A vízilabda Eb-n szereplő szegedi klasszis csütörtökig pihenőt kapott edzőjétől, Kásás Zoltántól, ad­dig igyekszik minél keveseb­bet a sporttal foglalkozni. ELMARADT AZ ÉREM. A konti­nensviadalra úgy utazott a nemzeti csapat, hogy a négy közé kerülés volt a célja, Béla viszont bátrabb volt: ő ére­mért, ha lehet, a legfényeseb­bért indult Horvátországba. - Való igaz, teljesítettük az elvárásokat, bejutottunk az elődöntőbe, de a csapa­ton belül azért mindenki többet akart. Fájó pont az olaszok elleni meccs és a ve­reség, mert döntőt szeret­tünk volna játszani, és hogy őszinte legyek, erre meg is volt minden esélyünk. Érzé­sem szerint játékosállo­mányban jobbak vagyunk az olaszoknál, ám azon a mecs­csen semmi nem jött össze, „leült" a csapat, és az ellen­félnél Tempesti kapussal sem tudtunk mit kezdeni - mondta. HULLÁMZÓ TELJESÍTMÉNY. A magyar válogatott hullámzó játéka viszont nemcsak az olaszok, de a csoportmeccsek során a görögök és a macedó­nok ellen is megmutatkozott. Újra Szegeden. Török Bélára a válogatott után a Szeged Betonban is várnak feladatok. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA - Ezeken a meccseken va­lóban nem játszottunk jól. Ne­kem ez volt az első világverse­nyem, így nincs tapasztala­tom, de Madaras Norbi azt mondta, hogy egy-egy ilyen meccs mindig becsúszik. És tulajdonképpen ezeknek a gyengélkedéseknek nem volt következménye, hiszen így is első helyen léptünk tovább a csoportból - fogalmazott. JÁTÉKLEHETŐSÉG. Kemény Dé­nes szövetségi kapitány úgy nyilatkozott, szeretett volna több lehetőséget adni a fiata­loknak, például Török Bélá­nak is, viszont az erre alkal­mas meccseken a rutinosabb csapattársak nem tudtak olyan magabiztos előnyt ki­harcolni, hogy kísérletezni lehessen. - Mint mindenki, én is sze­rettem volna minél több időt játszani, de minden egyes percnek örülök, amit a vízben tölthettem - mondta Béla. - A meccsek előtt úgy készültem, hogy játsszak akár négy ne­gyeden keresztül, akár csak egy percig, ki tudjam hozni magamból a maximumot. LENULLÁZOTT CENTEREK. Az Eb-n Török Béla egy gólt szerzett, emellett pedig vé­dekezésben saját kapuja előtt megoldotta a rá bízott feladatokat. - Nagyon örültem a gólom­nak, mivel az oroszok ellen szerzett találat volt az első, amit világeseményen lőttem. Bár kaptunk elkerülhető gólo­kat a tornán, a bekkek, köztük az én teljesítményemet is jel­zi, hogy se ötméterest nem fújtak ellenünk, se akciógólt nem kaptunk Zágrábban cen­terből. A FOLYTATÁS. A 205 centimé­ter magas vízilabdásnak csü­törtöktől ismét a Szeged Be­tonban kell helytállnia, hi­szen szeptember 24-26. kö­zött már a szezon első meg­mérettetéseként Euroliga-se­lejtezőt rendeznek az újszege­di sportuszodában. - Nem kérdés, kötelező első vagy második helyen továbbjut­nunk - mondta végezetül Tö­rök Béla. A nyáron igazolt kapus, Mikler Roland már szegedi játékosként készül a Pick-Dunaferr meccsre. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Mikler egykori csapata ellen A Budapest Bank férfi kézilabdaliga harmadik fordulójában ma 18 órától a Dunaferrt fogadja a Pick Szeged együttese. Kapujában az egykori újvárosi Mikler Rolanddal. SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL A férfi kézilabda-válogatott kapusa, Mikler Roland a nyá­ron a Dunaferrből igazolt a Pick Szeged együtteséhez. A 26. születésnapját a jövő hé­ten ünneplő kapus jó formá­ban kezdte a szezont, és a baj­nokság harmadik fordulójá­ban éppen szülővárosa csapa­ta ellen kell újra bizonyítania. - Kettős érzésekkel várom a meccset. Egyrészt szomorú, hogy egykori klubom ennyire meggyengült a nyáron, nagyon sajnáltam, hogy nekem is válta­nom kellett. Másrészt viszont immár Szegeden kell bizonyíta­nom, így remélem, hogy köny­nyedén behúzzuk majd a köte­lező győzelmet - mondta a ma 18 órától az újszegedi sportcsar­nokban sorra kerülő meccsről. A kapus remek formában kezdte az idényt, és bár a csa­pat a múlt héten meglepő ve­reséget (22-21) szenvedett a Balatonfüred otthonában, a fi­askó nem az ő játékán múlott. - A felkészülés végén elég­gé el voltam keseredve, fáradt­nak, enerváltnak éreztem ma­gam, éppen ezért örülök, hogy a tétmeccseken jól ment a vé­dés, sikerült a formaidőzítés. A Dunaferr ellen jó teljesítményt várok magamtól és a csapattól is, meg kell próbálnunk minél nagyobb fölénnyel győzni, hogy egy kicsit elfeledtessük szurkolóinkkal a füredi kisik­lást - fogalmazott. I HUSZONKÉT PONTTAL VERTE A SZEVIÉP-SZEGED A SOPRONT Önbizalom-növelő siker LINE KOZVETITE! " www.delmagyar.hu SOPRON. Bravúros, huszonkét pontos győzelemmel kezdte a soproni hagyományos Krasz­nai-kupát a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapata. A házigaz­dák elleni nyitómeccsen az el­ső negyed még szoros volt (18-16 ide), ám az egész talál­kozóra jellemző volt, hogy a szakvezetés megint mindenki­re számíthatott, a csapat ag­resszívan, keményen védeke­zett és támadott, a második fél­időben pedig megtalálta a Sop­ron zónája elleni támadójáté­kot is. A hazaiaknál ugyan há­rom alapember nem szerepelt, ott volt a csapatban a váloga­tottak közül Honti, Varga, Czank, Fűrész, valamint a két légiós, az izraeli Abramzon és a lett Tamane. Bencze Tamás: - Az ellen­félnél nem játszott Krivacsevics és a két amerikai idegenlégiós, ám amellett, hogy túlértékel­nénk, igenis lehet örülni a siker­nek. A kollektíva formálódása és a lányok önbizalma növeke­dése szempontjából Sopronban egy egypontos győzelem is elis­merésre méltó, nemhogy a több mint húszpontos. Végig agresz­szívak voltunk, és ugyan sokat hibáztunk, de azért dolgozunk, j Mtrgy a IjibákaJ minél hamarabb kijavítsuk,L'..-,. v Folytatás trraiJZ órától az eir­roligás szlovákiai Kassa ellen. Mindenki, így Fejes (7) is hasznos volt Sopronban. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA MKB-Euroleasing Sopron-Szeviép-Szeged 52-74 (16-18,11-18, 14-18,11-20) Sopron, Krasznai Ferenc-kupa nemzetközi női kosárlabdatoma, 1. forduló, 150 néző. Sopron: Honti 9/3, Czank (-), Varga 4, Abramzon 6, TAMANE 20. Csere: Szabó 7/3, Fűrész 6, Licskai (-), Vágvölgyi (-). Edző: Szé­kely Norbert. Szeviép-Szeged: NÉMETH 10/6, LACZ111/3, Rasheed 5, Fejes 17, Keller 6. Csere: FARKASINSZK112, Laklóth 7/3, Lengyel 4, Kováts 2, Békefi (-). Edző: Bencze Tamás.

Next

/
Thumbnails
Contents