Délmagyarország, 2010. szeptember (100. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-13 / 213. szám
2010. SZEPTEMBER 13., HÉTFŐ —fn SPORT IKSZELT A TISZA-MAROS CSOPORT ÉLLOVASA, A SZOREG Hét baksi gól Zákányszéken A labdarúgó megyei II. osztályban összesen egyetlen mérkőzést mosott el a nagy eső: a szegedi Kisstadionban nem tudták lejátszani az Universitas-Zsombó összecsapást. CSONGRÁD MEGYE TUDÓSÍTÓINKTÓL A két éllovas közül a Baks (Homokháti csoport) Zákányszéken aratott magabiztos, 7+1-es győzelmet, míg a másik ágon (Tisza-Maros csoport) a Szőreg a Hódmezővásárhely II. vendégeként szerzett egy pontot. Nem bírt egymással az FK 1899 Szeged és a Szatymaz (l-l), illetve két, kettővel magasabb osztályt is megjárt csapat, a Szentes és az Algyő (0-0). A Tömörkény, illetve a Makó II. otthon tartotta a három pontot, a Szegvár viszont Földeákon szerezte meg azt. Homokháti csoport FK 1899 Szeged-Szatymaz 1-1 (1-0) Szeged, Felső Tisza-parti stadion, 100 néző. Vezette: Bán. FK 1899 Szeged: Brunczvik - Nagy V., Dervaderics, Gonda, Dóra, Miklós, Kálmán, Imre, Ács, Holecska (Joszt), Túróczi (Herczeg). Megbízott játékos-edző: Dóra jános. Szatymaz: Tóth Z. - Horog (Krajczár), Nógrádi, Kovács (Szabó), Veres (Donciu), Mészáros (Gyuris). Játékos-edző: Donciu Claudiu. Gólszerzők: Kugyela, Pusztai. Jók: mindenki, ill. Kiss, Bán, Kovács. Ifjúságiak: Tömörkény-Bordány 0-5 Zákányszék-Baks 1-7 (1-4) Zákányszék, 80 néző. Vezette: Forgó. Zákányszék: Otott - Borbás (Szabó), jójárt, Papp, Tanács I., Tóth, Honti, Seress (Tanács II.), Tanács R. (Hódi), Soós, Szűcs. Edző: Szabó Zsolt. Baks: Ádok (Katona) - Székesi, Tóth, Kasza, Vári, Kiss, Koroknai (Szalai), Szentmártoni, Góra (Rortás), Kurucsai, Fülöp (Bereczkl). Edző: Bozó Csaba. Gólszerzők: Hódi, III. Kiss (2), Szalai (2). Kasza, Koroknai, Szentmártoni (11-esből). Jók: senki, ill. mindenki. Ifjúságiak: Zákányszék-Baks 3-2 Az Universitas-Zsombó a pálya használhatatlansága miatt elmaradt. Szabadnapos: Csanytelek. Tisza-Maros csoport HFC ll.-Szőreg 1-1 (0-1) Hódmezővásárhely, városi stadion, 100 néző. Vezette: Gyuga. HFC II.: Gábor Z. (Halász) - Isenszki, Forrai, Szentirmai, Moha, Konc A., Konc K. (Válts V.), Szabó M„ Bognár, Kis Szabó (Soós Z.), Sós B. Edző: Apró Attila. Szőreg: Varga G. - Sajtos, Mérges, Kéri, Németh Z„ Drágity, Kucsera, Csikós, Mityók (Tóth T ), Papp (Hajnal), Gyenes. Edző: Tóth Tamás. Gólszerzők: Bognár, ill. Gyenes. Jók: Gábor Z., Forrai, Szentirmai, Bognár, ill. Varga G., Mérges, Kéri, Gyenes. Ifjúságiak: HFC ll.-Szőreg 2-1 Mk-sorsolás. Ma 10 órától rendezik meg a SZEGEDma.hu magyar kupa 3. fordulójának nyilvános sorsolását a legjobb 16 között. Az érdekelt csapatok: Tisza Volán, SZVSE-Gyálarét, HFC, Ásotthalom, KITE-Szeged, Mórahalom, Csongrád, Sándorfalva, Bütyök csárda Mártély, Nagymágocs, Csanádpalota, Baks, Balástya, Szőreg, UTC, Mindszent. Lippai, Gyuris. Nikolényi, Maróti (Bárányi), Molnár (Marsai), Szél, Szabó, Illyés, Gémes. Játékos-edző: Gémes Péter. Gólszerzők: Dóra, III. Lippai. Jók: mindenki, III. Tóth Z., Lippai, Gyuris, Horog. Ifjúságiak: FK 1899 Szeged-Szatymaz 3-5 Tömörkény-Bordány 2-0 (1-0) Tömörkény, 100 néző. Vezette: Bartucz. Tömörkény: Bontovics - Pusztai (Papp). Szemerédi (Saltai Sz.), Balogh. Janó, Sallai R. (Kasper), Dombi (Juhász), Szabó, Gulyás (Majevszki), Bálint, Kugyela. Edző: Korom Tibor. Bordány: Tari - Csonka, Bán, Kiss, Stefkovics (Császár), Dobó, dr. Tóth (Lajkó), A bajnokság állása 1 Baks 4 3 1 0 15- 7 10 2 Bordány 5 3 0 2 14- 4 9 3 Szatymaz 4 2 2 0 15- 7 8 4 Tömörkény 4 2 1 1 6- 6 7 5 Zákányszék 5 2 0 3 6-20 6 6 FK 1899 Szeged 5 1 2 2 7- 9 5 1 Csanytelek 4 1 1 2 4- 8 4 8 Zsombó 4 1 0 3 11-11 3 9 Universitas 3 0 1 2 0- 6 1 Fábiánsebestyén-Újszentiván 0-3 (0-0) Fábiánsebestyén, 150 néző. Vezette: Balázs Erika. Fábiánsebestyén: Varga Dudás (Banka S.) - Sülyös (Kabai), Berezvai, Rózsa, Tóth, Banka N„ Felföldi R.. Felföldi L„ Györgyi, Nagy I. (Nagy G.), Nagy Á. Edző: Nagy István. Újszentiván: Apró - Bogya, Tóth, Csíkos, Tamási, Feriing (Szilágyi), Hevesi (Csabán), Adamov Sz., Bányai (Adamov F.), Papp, Balla. Edző: Kántor Ferenc. Gólszerzők: Papp, Adamov Sz., Balla. Jók: senki, ill. mindenki. Ifjúságiak: Fábiánsebestyén-Újszentiván 1-0 Szentesi Kinizsi-Algyő 0-0 Szentes, 200 néző. Vezette: Takács J. Szentesi Kinizsi: Poszler - Németh, Tompa, Sipos, Tihanyi, Debreczeni (Nagy I ), Halmos, Páger, Bordács, Tóth L. (Tolnai), Hidas (Tóth Gy). Edző: Nagy András. Algyő: Udvari - Szigeti. Gábor, Békési, Szabados, Takács, Nagy (Kúti), Fejes, Bogdán, Hadár, Farkas (Gonda). Edző: Takács Zoltán. Jók: mindenki, ill. mindenki. Ifjúságiak: Szentesi Kinizsi-Algyő 3-0 Barca, Milán, Roma: hűha! EURÓPA. Az európai labdarúgó élbajnokságok eredményei, Anglia, 4. forduló: Arsenal-Bolton 4-1, Everton-Man. United 3-3, West Ham-Chelsea 1-3, Fulham-Wolverhampton 2-1, Man. City-Blackburn l-l, Newcastle-Blackpool 0-2, West Brom-Tottenham l-l, Wigan-Sunderland l-l, Birmingham-Liverpool 0-0. Ma 21 órától: Stoke-Aston Villa. Az élcsoport: 1. Chelsea 12,2. Arsenal 10,3. Man. United 8 ponttal. Olaszország, 2. forduló: Catania-Parma 2-1, GenoaChievo 1-3, Juventus-Sampdoria 3-3, Lazio-Bologna 3-1, Lecce-Fiorentina 1-0, Brescia-Palermo 3-2, Cagliari-Roma 5-1, Cesena-Milan 2-0, Inter-Udinese 2-1. A rovat zártája után ért véget a Napoli-Bari összecsapás. Az élcsoport: 1. Chieco 6, 2. Cagliari 4 (5-1), 3. Sampdoria 4 (5-3) ponttal. Németország, 3. forduló: Mainz-Kaiserslautern 2-1, Köln-St. Pauli 1-0, Bayern-Bremen 0-0, Hannover-Leverkusen 2-2, Dortmund-Wolfsburg 2-0, Hamburg-Nürnberg l-l, Mönchengladbach-Frankfurt 0-4, Freiburg-Stuttgart 2-1, Hoffenheim-Schalke 2-0. Az élcsoport: 1. Hoffenheim 9 (8-1), 2. Mainz 9 (8-4), 3. Hamburg 7 ponttal. Spanyolország, 2. forduló: Barcelona-Hercules 0-2, Real Madrid-Osasuna 1-0, Valencia-Santander 1-0, A. BilbaoA. Madrid 1-2, Gijon-Mallorca 2-0, Zaragoza-Málaga 3-5, Getafe-Levante 4-1. A SevillaDeportivo és a Villarreal-Espanyol találkozó a rovat zártája után ért véget, ma 21 órától: Alméria-Real Sociedad. Az élcsoport: 1. A. Madrid 6 (6-1), 2. Valencia 6 (4-1), 3. Real Madrid 4 ponttal. Sorsolás A következő forduló párosítása, Homokháti csoport, szeptember 18. (szombat) 16 óra: Baks-FK 1899 Szeged, szeptember 19. (vasárnap) 16 óra: Zsombó-Tömörkény, Bordány-Csanytelek, Szatymaz-Universitas, szabadnapos: Zákányszék; Tisza-Maros csoport, szept. 18. (szombat), 16 óra: Szegvár-Szentes, Székkutas-Újszentiván, Algyő-HFC II., szeptember 19. (vasárnap), 16 óra: Földeák-Fábiánsebestyén, Szőreg-CONTITECH-Makó II. CONTITECH-Makó FC ll.-Székkutas 2-0 (0-0) Makó, 100 néző. Vezette: Borbás. CONTITECH-Makó FC II.: Komáromi Kalász, Zádori, Szebehelyi, Köteles (Bíró), Dávid (Károlyi), Rakity, Kerekes (Árva), Nagy (Nagy-György), Bakos, Paku. Edző: Bárány Mihály. Székkutas: Kovács I. - Tóth, Dóda (Szél), B Kovács, Kovács R„ Lászlai, Sipos (Szabó), Balogh, Kis, Schuszter, Nagy. Edző: Antal Ferenc. Gólszerzők: Nagy, Bakos. |ók: Zádori, Kötetes, Nagy, Bakos, III. Dóda, B. Kovács. Ifjúságiak: CONTITECH-Makó FC ll.-Székkutas 3-0 Földeák-Szegvár 2-3 (0-2) Földeák, 100 néző. Vezette: Varga Z. Földeák: Sánta - Molnár, Kelemen, Neparáczki B. (Medgyesi), Szűcs, Kurai, Kun-Szabó (Nagygyörgy), Megyaszai (Cseszkó), Mészáros, Tóth, Jójárt (Németh). Edző: Tóth Imre. Szegvár: Szilágyi - Szobácsi, Terbán, Bujdosó, Rácz, Szűcs, Gémes (Baló), Nana, Ember (Szabó), Magony, Széli (Oláh). Edző: Sátor Attila. Gólszerzők: Mészáros, Tóth, III. Ember, Terbán, Szabó. Jók: Neparácczki B., ill Nana, Széli, Magony. Ifjúságiak: Földeák-Szegvár - a vendégcsapat nem érkezett meg. Tudósítóink: Keresztúri jános (FK 1899 Szeged), Borsándi István (Hódmezővásárhelyi FC II.), Lázár Sándor (Fábiánsebestyén), Csepregi István (Szentesi Kinizsi), Bárány Mihály (CONTITECH-Makó FC II ), Tóth Csaba (Tömörkény), Borbás István (Zákányszék), Tóth László (Földeák). Tisza-Maros csoport 1 Szőreg 5 3 1 1 10710 2 Újszentiván 4 2 2 0 9-5 8 3 Székkutas 5 2 2 1 10-8 8 4 HFC II. 5 2 2 1 7-5 8 5 Szentesi K. 5 1 4 0 10-7 7 6 Fábiáns. 5 2 1 2 811 7 7 Algyő 5 1 2 2 11-6 5 8 Szegvár 5 1 2 2 69 5 9. C.-Makó II. 5 1 1 3 3-5 4 10 Földeák 4 0 1 3 7-18 1 Helycsere a tabella élén A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójában jobb gólkülönbségével a Mórahalom ugrott az élre. CSONGRÁD MEGYE TUDÓSÍTÓINKTÓL Csongrád TSE-Turbó Kft.-Ásotthalom 1-0 (1-0) Csongrád, 300 néző. Vezette: Orosz. Csongrád: Bíró - Bánfi, Lajos, Polyák, Boldizsár, Lévai, Deli, Bodrogi (Lekrinszki), Ruzsinszki (Sarusi), Bertók (Bárdos), Czibolya. Edző: Keller Mihály. Ásotthalom: Ábrahám - Papp (Lakatos), Vastag, Szlobodnyik, Németh, Pataki, Kothencz (Szoiákovics), Bokányi, Andróczki, Baji, Szűcs. Edzők: Hevesi Tibor, Gyenge Balázs. Gólszerző: Czibolya. Kiállítva: Baji. Jók: Bíró, Deli, Czibolya, Lajos, ill. mindenki. Ifjúságiak: Csongrád TSE-Turbó Kft.-Ásotthalom 7-2 Csanádpalota-Röszke 5-1 (2-0) Csanádpalota, 150 néző. Vezette: Kócsó. Csanádpalota: Flórián - Zielbauer, Molnár (Bóna), Varga, Erdélyi (Kiss), Merlák, Bimbó, Debreczeni, Kanász, Cost, Csókás (Nyári). Edző: Erdei Viorel. Rőszke: Földesi - Tóth I., Tóth D., Laczi Z. (Takács Á.), Szilágyi (Tóth Gy ), Bálint, Tanács, Szalma (Túri), Balogh, Takács Cs., Király. Edző: Berki István. Gólszerzők: Molnár, Debreczeni (2), Bimbó, Merlák, ill. Tanács (11-esből). Kiállítva: Tóth Gy. |ók: az egész hazai csapat, ill. Tanács, Király, Tóth I. Ifjúságiak: Csanádpalota-Röszke 2-1 Kiszombor-Nagymágocs 9-2 (4-2) Kiszombor, 200 néző. Vezette: Juhász. Kiszombor: Kander - Horváth (Kovács L.), Kalász, Bottyán, Halász (Kardos R.), Patka, Kovács A., Gémes (Madránszki), Kardos Zs., Hatvani, Csizmadia. Edző: Lehota István. Nagymágocs: Soós - Sándor L., Borbás, Magyar, Takács, Kovács, Makal, Sándor Z., Markovics, Szepesi, Fejes (Nagy). Edző: Libor Zoltán. Gólszerzők: Hatvani (3, egyet 11-esből), Kalász (2), Kovács A. (2), Halász, Kovács L„ ill. Kovács (11-esből), Sándor Z. Jók: mindenki, Hatvani (a mezőny legjobbja), ill. senki. Ifjúságiak: Kiszombor-Nagymágocs 3-5 Balástya-Kiskundorozsma 0-0 Balástya, 200 néző. Vezette: Fülöp. Balástya: Korom - Zámbori, Szélpál, Bozó, Duba, dr. Bálint T„ Kailinger, Takács (Juhász), Gajdacsi (Gyetyinás), Péter, Bálint D Edző: Hódi Mihály. A fehér mezes SZVSE-Gyálarét nem bírt a Kistelekkel, FOTÓ: KARNOK CSABA Kiskundorozsma: Bazsó J. - Makal, Ottlik, Cseh, Csányi, Bodré (Gábor), Bazsó F., Marjanucz, Makra, Domonkos (Balogh), Tari (Kálmán). Edző: Ottlik Sándor. Kiállítva: Szélpál, ill. Csányi. Jók: senki, ill. Bazsó |„ Bazsó F„ Ottlik. Ifjúságiak: Balástya-Kiskundorozsma 1-1 Tápé-Ültés 2-1 (1-1) Tápé, 50 néző. Vezette: Széli. Tápé: Kispéter - Székely, Kiss, Farsang, Bazsik, Horváth, Fodor (Neszméry), Fejsze, jenei (Miklós), Kecskés, Kapa (Hágelmann). Edző: Kozma Zoltán. Üllés: Horváth - Lukovics, Király T„ Kormos, Vér, Kalános, Sárközi, Nyári (Tóth), Mihalkó, Katona (Király Zs ), Füleki (Baji). Edző: Szabó Zsolt. Gólszerzők: Fejsze (11-esből), Kecskés (11-esből), ill. Sárközi. Jók: Kecskés, Jenei, Horváth, ill. Horváth, Lukovics, Kalános. Ifjúságiak: a találkozót csütörtökön 16.30-kor játsszák Tápén. Mórahalom-Újszegedi TC 7-0 (3-0) Mórahalom, 300 néző. Vezette: dr. Hegyi. Mórahalom: Szűcs - Kreizler, Illés A., Udvari, Gyimesi L. (Illés T), Siha (Papdi), Tóth, Sádt (Purgel), Daróczi, dr. Szőke, Takács. Edző: Tóth Ákos. Újszegedi TC: Béry - Farkas (Molnár), joó (Fejsze), Erhardt, Szabó, Szántó, Jaksa, Péczely (Konkoly), Tóth, Balogh, Mazula. Edző: Pálfi Zoltán. Gólszerzők: Kreizler (2), Tóth, Daróczi, dr. Szőke, Takács, Szántó (öngól). Kiállítva: Konkoly. Jók: Kreizler, Illés A., Takács, ill. Béry. Ifjúságiak: Mórahalom-Újszegedi TC 6-0 Sándorfalva-Mindszent 3-0 (1-0) Sorsolás A következő forduló párosítása, szeptember 18. (szombat), 16 óra: Kiszombor-ÜIlés, Mindszent-SZVSE-Gyálarét, Újszegedi TC-Tápé; szeptember 19. (vasárnap), 16 óra: Nagymágocs-Sándorfalva, Kistelek-Csongrád TSETurbó Kft., Röszke-Balástya, Ásotthalom-Csanádpalota, Kiskundorozsma-Mórahalom. Sándorfalva, 300 néző. Vezette: Benyovszki. Sándorfalva: Vasas - Gerecz, Szűcs D. (Varga), Szanka (Gaál), Kanász, Mihalkó G., Mihalkó M„ Dobos, Szűcs J., Gonda (Bense), Jani Edző: dr. Tóth János. Mindszent: Molnár - Szabó I., Nana, Szabó B„ Jernei, Orosz, Mihály, Muzsik, Kis, Antal (Bartucz), Tóth (Galambosi). játékos-edző: Kis Krisztián. Gólszerzők: Varga (2), Gonda. Jók: Vasas, Mihalkó M., Gerecz, Szanka, ill. senki. Ifjúságiak: Sándorfalva-Mindszent 5-0 Tudósítóink: Kiss István (Csongrád TSE-Turbó Kft), Molnár László (Csanádpalota), Madránszki Zoltán (Kiszombor), Marton Gellért (SZVSE-Gyálarét), Vámos Péter (Balástya), Molnár jános (Tápé), Fábián Szabolcs (Mórahalom), Hegedűs András (Sándorfalva). A bajnokság állása SZVSE-Gyálarét-Kistelek 0-0 Gyálarét 200 néző. Vezette: Kovács A. SZVSE-Gyálarét: Reguli - Virág, Ágoston, Hegyesi Á„ CSOBÁN K„ FRÖHLICH, Fábián (Kenderesi), Simon, DÜRGŐ, Mangó (Beleznai), Hegyesi Zs. Edző: Bóka Ferenc. Kistelek: TOMBÁCZ - BITÓ A., Rácz, Kovács, Koncz M„ KISZNER, Koncz R„ KISPÁL, Kiss, Rostás (Tóth), Piacsek. Edző: Czeigersmidt Roland. Bóka Ferenc: - Az első félidőben öt százszázalékos ziccert hagytunk ki. Ezért elégedetlen vagyok az eredménnyel, nyernünk kellett volna. Czeigersmidt Roland: - Az első 20 percben a házigazdák Irányították a játékot, a második félidőben már a mi akaratunk érvényesült. Úgy gondolom, a játékunk és a látottak alapján győzelmet érdemeltünk volna. Ifjúságiak: SZVSE-Gyálarét-Kistelek 6-0 1 Mórahalom 5 4 1 0 22 313 2 Kistelek 5 4 1 0 18 613 3 Csongrád 5 4 1 0 13 - 113 4 Mindszent 5 3 0 2 1411 9 5 Balástya 5 2 2 1 8 5 8 6 Asotthalom 5 2 2 1 9 8 8 7. Csanádpalota 5 2 1 2 12-9 1 8 Sándorfalva 5 2 1 2 10 - 7 7 9 SZVSE-Gyálarét 5 1 4 0 7 6 7 10 Kiskundorozsma 5 1 3 1 5-4 6 11 Tápé 5 2 0 3 5-14 6 12 Kiszombor 5 1 2 2 17-17 5 13 Ullés 5 0 2 3 8--18 2 14 UTC 5 0 2 3 113 2 15 Röszke 5 0 1 4 8-18 1 16 Nagymágocs 5 0 1 4 5-22 1 MÍG ÉLNEK, NEM FELEJTIK EL AZ ÚJPEST-FRADI MECCSET A RÉSZTVEVŐK Listavezető a Kaposvár csapata MAGYARORSZÁG. A labdarúgó NB I hatodik fordulójában az Újpest hatot „hintett" a Fradinak, míg a tabellát a Kaposvár vezeti. Eredmények, 6. forduló: Videoton-Szolnok 3-1 (0-1) Székesfehérvár, 2751 néző. Vezette: Oláh. Gólszerzők: Lipták (54.), Sándor (64.), Alves (77., 11-esből), ill. Alex (41., 11-esből). Kiállítva: Mile (76.). Leszállt a lila köd: a fradisták nem bírtak magukkal. FOTÓ: MTI Siófok-MTK 0-0 Újpest-FTC 6-0 (2-0) Budapest, Szusza-stadion, Szabó Zs. 10 ezer 343 néző. Vezette: Solymosi. Gólszerzők: Simon (28.), Tisza (44., 93.), Rajczi (56., * 73.), Mitrovics (61.). . Kiállítva: Heinz (40.). 11-esből), Jawad (14.), Gujic Siófok, 343 néző. Vezette: (68., 11-esből). Vasas-Kaposvár 1-3 (1-2) Budapest, Illovszky-stadion, 1500 néző. Vezette: Bede. Gólszerzők:'ferönczi (53., Kiállítva: Ferenczi (55.), Gáspár (86.). Honvéd-Zalaegerszeg 1-0 (1-0) Budapest, Bozsik-stadion, 11-esből), ill. Pavlovié (13., 1000 néző. Vezette: Vad II. Gólszerző: Abass (22.). Kiállítva: Szalai (37.). Győr-Debrecen 3-0 (2-0) Győr, ETO-park, 2000 néző. Vezette: Fábián. Gólszerzők: Koltai (6., 66.), Alekszidze (87.). Kiállítva: Farkas II. B. (Debrecen, 43.). A Paks-Pápa és a Kecskemét-Szombathely találkozót az esőzés miatt elhalasztották. Az állás: 1. Kaposvár 13, 2. Honvéd 12,3. Videoton 11 (12-6), 4. MTK 11 (8-7), 5. Debrecen 10 (13-9), 6. Vasas 10 (11-11), 7. FTC 10 (9-12), 8. Újpest 9, 9. Zalaegerszeg 8 (10-10), 10. Győr 8 (6-6), 11. Paks 5 (8-10), 12. Szolnok (6-10), 13. Pápa 4 (8-9), 14. Siófok 4 (2-6), 15. Kecskemét 3, 16. Szombathely 2 ponttal.