Délmagyarország, 2010. szeptember (100. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-13 / 213. szám

2010. SZEPTEMBER 3., CSÜTÖRTÖK AKTUALIS / / / TAVALY 1480 KES AKADT FENN A CSONGRÁD MEGYEI BIROSAG BELEPTETO KAPUJAN Forgópisztoly és kerítésvég CSONGRÁD MEGYE FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Az épületbe érkezők szigorú átvizsgálását a nyári ítélke­zési szünet után is folytatják a bíróságokon. A legmegle­pőbb eset az egyik fővárosi intézményben történt tavaly, amikor egy nő becipzárazott kézitáskájában a röntgengép monitora egy apró csontvá­zat mutatott ki. A táskából egy karon ülő kiskutya ke­rült elő. A Csongrád Megyei Bíró­ság beléptető kapuján sok­kal veszélyesebb eszközöket próbáltak az idén becsem­pészni. - Egy tanúként idé­zett 80 éves férfi táskájából egy ruhába tekert forgópisz­toly került elő. Egy nőnél egy fél méter hosszú, lán­dzsavégű fém kerítésvéget találtak a biztonsági őrök, amit elmondása szerint ön­védelemből tartott magánál. Egy ügyfél pedig olyan bot­A megyei bíróságra érkezőket szigorúan átvizsgálják fémkeresővel és röntgennel. FOTÓ: KARNOK CSABA Feledékenység A bíróság folyosóján és a tár­gyalótermekben többször ta­láltak különféle ottfelejtett tárgyakat: kabátot, szemüve­get, igazolványt, kulcsot, de előfordult már mappatartó, diktafon és karóra is. Ezeket a biztonsági szolgálat munka­társai a városi bíróság elnöki irodájában adják le, ahol az azonosítható dolgokat - ilye­nek az igazolványok - igye­keznek visszajuttatni tulajdo­nosaikhoz. A többi eszközt megőrzik. tal sántikált be a tárgyalás­ra, amelyről az átvilágítás­nál kiderült, hogy egy 72 centi hosszú tűhegyes, .tőr­szerű eszközt rejt - mesélt a legextrémebb fogásokról Cseh Attila, a Csongrád Me­gyei Bíróság elnökhelyette­se. Sokan azt gondolják, hogy egy pici körömolló vagy csa­varhúzó nem jelenthet prob­lémát. - Az ügyfelek egy ré­sze a tárgyalásokra érthető okokból zaklatottan, feldúlt állapotban érkezik: a bírósá­gi ügyeket általában hosz­szabb-rövidebb ideig tartó egyeztetések és viták előzik meg. Ezek olykor még a bíró­sági folyosókon, illetve a tár­gyalótermekben is folytatód­„Egy nőnél egy fél mé­ter hosszú, lándzsavégű fém kerítésvéget talál­tak a biztonsági őrök." Cseh Attila elnökhelyettes nak, amikor az egyik ügyfelet a másiktól kell megvéde­nünk. Az sem ritka, hogy az ügyfélszolgálati irodákra tar­tók a bírósági munkatársak­kal viselkednek zaklatottan vagy agresszíven. Ilyenkor a legkisebb méretű eszköz is veszélyt jelenthet, ezért azo­kat elveszik munkatársaink ­magyarázta a sajtószóvivő. A Csongrád Megyei Bírósá­gon közel 10 éve alkalmaznak fémkereső detektort és kaput, valamint a táskák átvilágításá­ra röntgenkészüléket. - Kez­detben napirenden voltak a különböző konfliktusok, de akadtak olyanok is, akik az eszközök műszaki jellemzőjé­ről érdeklődtek. A konfliktu­sok fokozatosan megszűntek, és ma már csak elvétve fordul­nak elő: ezeknek általában va­lamilyen félreértés az alapja ­mondta az elnökhelyettes. A TERMEKDIJBEVETELBOL JUT PÉNZ A BELVIZGONDOK MEGOLDASARA Le fogják csapolni a makói lavórt MAKÓ FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A makói és környékbeli hoz­zászólók a részletes ismerte­tés mellett megoldási javasla­tokkal jöttek - Balla Iván, a Tisza-Marosszögi Vízgazdál­kodási Társulat ügyvezető igazgatója egy írásos anyagot, adott az államtitkárnak. A probléma az elmúlt kétszáz évben nem sokat változott: Makó környéke, a maga 79-85 méteres tengerszint feletti ma­gasságával a környék legala­csonyabban fekvő része, a vi­lágosi hegyek lábától, Békés megye felől is erre folyik le a víz, és a meglévő rendszer ezt nem képes rendesen levezet­ni. Egyrészt mert a hagyomá­nyosan vízjárta, és ezért a nedvességet visszatartó terü­leteket is művelésbe fogták a kárpótlás után. Másrészt mert a csatornák gazdáinak - fő­ként az önkormányzatoknak, de mellettük a társulatnak és a vízügyi igazgatóságnak ­nem volt elég pénzük a rend­szer karbantartására, működ­tetésére. Már az épülő autópá­lya is vízelválasztó gátként ntpködik, hanyagságból és beruházói figyelmetlenség­ből. Válaszában Illés leszögez­te: valóban nem önkormány­zati, hanem állami feladat meghatározni a vízjárta terüle­Aranyhagyma, kampány Fekete János vállalkozó kapta idén az Aranyhagyma díjat, és Aranyhagyma Emlékplakettel tüntették ki a fesztivál két öt­letgazdáját, Mágori józsefné Rózsikát, a Juhász Gyula szak­képző iskola korábbi igazgató­ját és Mihály Zoltán korábbi országgyűlési képviselőt. A fesztivál szakmai megnyitásá­ra fölkért Illés Zoltán államtit­kár bejelentette, hogy a kor­mány tervezi a jégeső-előre­jelző és -megelőző rendszer visszaállítását. Némi kam­pánymunka is zajlott: az ál­lamtitkár, Búzás Péter polgár­mesterhez fordulva beszédé­ben kitért arra is, hogy olykor eljön az ember életében olyan időszak, amikor megköszönik addigi munkáját, és valaki más folytatja helyette. A meg­jegyzésre Búzás a konferencia végén reagált, mondván, arra kéri a makóiakat, hogy gon­dolják át, ezen a téren tényleg szükséges-e a változás. teket, és megmondani a gaz­dáiknak: ezen márpedig nem szabad termelni. Szintén álla­mi feladat a tározók építése, az ehhez szükséges terület megvétele - a társulat terve szerint minden térségi telepü­lés mellett épülne egy ilyen. Az államtitkár szerint egysé­ges vízügyi szervezetet kell A kormány szerint központi, átfogó segítséggel egyetlen hagymaföldet sem tenne tönkre a belvíz. ILLUSZTRÁCIÓ: FRANK YVETTE létrehozni, embereket kell föl- Minderre, és például a makói venni, és állami tulajdonban belvízmentesítő mintaprojekt lévő céget kell létrehozni a támogatására a tárcának lesz munkák elvégzésére, elejét vé- pénze: az újból szigorúan be­ve annak, hogy a beruházások szedett termékdíjakból 85 mii­magánérdekeket szolgáljanak, bárdos bevételt terveznek. Megéri 1 DOMBAI TÜNDE dombai@delmagyar.hu Kolléganőmet idézik a politikusok, amikor a Mars teret Szeged gyomrának titulálják. Nekem ez a pi­ac mégsem testrész, sokkal inkább agórának ér­zem, a közösség terének. Erre a hétvégén abszolút bizonyság volt a zsúfolt vadonatúj nagycsarnok. Ennek a 21. századi komfortja, áttekinthetősége úgy elfeledteti velünk a régi alumíniumhangárt, mint a pinty! A szakadt, büdös építmény helyett megérdemel­tünk már egy újat, amelyikben nem nézek folyton a lábam elé, hogy a kikopott betonon ki ne törjem a nyakamat. Amelyikben ha letakarítják a pulto­kat, asztalokat, vég­99 Újra az lesz a Mars tér, ami az átalakítás előtt: az életformám. re meglátszik a tisz­taság. Néhány hét összevisszaság árán újra lesz szokott he­lye a krumplis em­beremnek, a virágos nénimnek. Újra az lesz a Mars tér, ami az átalakítás előtt: az életformám. Ahová piacnapokon muszáj kimen­nem, ahol a kötelező feladatok mellett úgyis min­dig veszek még valamit. Ahol a zöldségek mellé magától értetődően beszerzek pár receptet, jó ta­nácsot, megírni való információt. Ahol a mézes asztalánál leparkolhatom felpúpozott szatyraimat, mert látásból vele is ismerjük egymást. Ahonnan sose érek haza időben, mert a törzsvevő ismerősei­men kívül mindig találkozom rég nem látott arcok­kal. És ahol, hogy ne csak a pénztárcám, hanem a szívem is megkönnyebbüljön, mindig találok egy töpörödött árus nénit - nem azonos a ravasz kofá­val akinek csodálkozó hitetlensége ellenére is a kért összeg dupláját fizetem a portékájáért, ami mellett órák óta ácsorog. Érdemes kipróbálni, megéri! Persze igazán akkor lesz gyönyörű a piacunk, ha befejezik a teret parkolóstul, kész lesz a parkja, és a környező utcákat is rendbe teszik. Még inkább fellélegeznénk, ha a zajos, kopott buszpályaudvar is elköltözne mellőle. Nem is beszélve az ott lakók­ról, az arrafelé közlekedőkről és a busszal járókról, akik ezáltal még rendezettebb teret nyernének. így legyen! Vége az ideiglenes körforgalomnak SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL Ma este megszünteti a 3-as villamosvonal rekonstrukci­ójának kivitelezője az ideig­lenes körforgalmat a Kálvá­ria sugárút Moszkvai körúti csomópontjában. Visszaállítják a sávokat; a nagykörút külső részén két sávot, a belsőn továbbra is a háromból kettőt használhat­nak a közlekedők. A gyalog­átkelőket visszahelyezik ere­deti helyükre. A jelzőlámpák átmeneti­leg nem működnek. A ke­reszteződésben holnap és szerdán napközben rendőri irányítás mellett haladhat a forgalom minden irányban. A jelzőlámpákat várhatóan csütörtökön kapcsolják visz­sza. A 3-as villamosvonal többi részén a korábban kije­lölt terelőútvonalak érvénye­sek. Égáz-Dégáz FÖLDGÁZELOSZTÓ cvoa- ivez KOZLEMENY TájékoztatjukTisztelt Ügyfeleinket, hogy az FGSZ Zrt. a 2010. szeptember 14-én 8 órától szeptember 14-én 12 óráig terjedő időszakban Nagymágocs, Gádoros, Nagyszénás, Árpádhalom, Fábiánsebestyén, Eperjes, Derekegyház, Székkutas településeken, a 20 mVóránál nagyobb fogyasztókat érin­tően, az üzemeltetésében lévő földgázszállító rendszeren gázszolgáltatási szünettel járó karbantartási munkát végez. KérjükTisztelt Ügyfeleinket, hogy a veszélyhelyzet megelő­zése és a szolgáltatás zavartalan újraindítása érdekében a fenti időszakban a gázmérő előtti főcsapot zárva tartani és a gázvételezést szüneteltetni szíveskedjenek. Türelmüket és megértésüket köszönjük! Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt.

Next

/
Thumbnails
Contents