Délmagyarország, 2010. szeptember (100. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-01 / 203. szám

2010. SZEPTEMBER 1., SZERDA KAPCSOLATOK 15 POSTABONTAS Isten éltesse Bözsi nénit századik születésnapján! Székelyhidy Antalné Bözsi néni augusztus 27-én ünnepelte 100. születésnapját. 1910. augusztus 27-én született Szegeden, polgári családból. Édesapja, Pálfi Miksa textilkereskedő, édesanyja, Sallay bálokban, szerepelt színdarabok­ban is. Kitanulta a kalapos szak­mát, és 17-23 éves kora között ezzel foglalkozott, nagy kedvvel. 23 évesen férjhez ment, és ez után apósa nem engedte dolgozni. Erzsébet háztartásbeli, és közben cukrász édesapja kávézójában se­gített, ami a válság idején tönkre­ment. Nála 3 évvel idősebb nővé­rével, llussal együtt boldog, békés gyerekkora volt, szerény körülmé­nyek között, de szerető családban nőttek fel. 4 polgárit végzett, ügyesen torná­zott, zongorázott, énekelt, a tánc­iskola előtáncosaként kapós volt a Férje tisztviselő volt a bíróságon, majd 1948-ban, koholt politikai vádak alapján ártatlanul letartóz­tatták, és csak 1953 nyarán sza­badult. Bözsi néni így öt és fél évig egyedül maradt, bár szülei és nővére mellette voltak. Megélhe­tése érdekében 1948-tól gyakorla­tilag 1965. évi nyugdíjazásáig gye­rekekkel foglalkozott. Eleinte egy-egy család 2-3 gyermekének napi felügyeletét vállalta, majd óvodában volt dajka. Saját gyer­meke sajnos nem volt, de a leg­több gyerek imádta őt, ragaszkod­tak hozzá. Bözsi néni nagyon intelligens, ér­deklődő, fürge, tettre kész, békés, jószívű ember. Dolgozott az egye­tem laborjában, pénztáros is volt a Restiben, mindig hiba nélkül, min­denütt marasztalták. Férje 1953 nyara után irodai munkát nem kaphatott, ezért az építőiparban helyezkedett el, ahol segédmun­kásként nehéz fizikai munkát vég­zett, a beteg lábával, zokszó nél­kül. Vidéki munkahelyek, kelés hajnalban... Férje 1992-ben halt meg, azóta egyedül élt. Kórházba került, na­gyon leromlott az állapota, haza egyedül azonban többé már nem mehetett. Május 11. óta lakik nálunk, 100 év szegedi lét után immár újpesti­ként. Szeret itt lakni, sétálunk a parkban, olvas, rejtvényt fejt, nemrég a köszöntésekor még táncra is perdült (csak a lába ne fájna...). A születésnapjára ide lá­togató rokonok és volt szegedi gondozónője alig hisznek a sze­müknek. Nem gondolták volna! Ebben nagy szerepe van kedves újpesti önkormányzati szociális gondozójának, Takács Erikának, aki szeretettel foglalkozik, beszél­get vele, valamint a szervezet ve­zetőinek és néhány más munka­társának is. Nagyon hálásak va­gyunk nekik érte! Örül, hogy családban van, mi pe­dig igyekszünk őt felvidítani - és meséltetni a régi időkről. Sallay Katalin, Budapest ' történt az orvoslással? Szomorúan kelksatlakoznom Mé­száros Norbert Postabontásban megjelent írásához, de nem mint hozzátartozó, hanem mint szenvedő alany, „belső ember", mint beteg. Majd egy éve estem túl a szakmai munkájáról méltán híres szegedi szívsebészeti klinikán egy többórás bypass műtéten, amely jelen sorok tanúsága szerint is jól sikerült. Vi­lágszínvonalú, mára „rutinműtétté" szelídült beavatkozások sorozatá­val mentenek meg betegeket nap mint nap. Az intenzív őrzőben csodálatos emberek - főleg aranyos, türelmes nők - lesik a beteg minden reak­cióját, mozdulatát, és azonnal segí­tenek a révedezés első óráiban, emberfeletti teljesítményt nyújtva. Kikerülve az osztályra egy alacso­nyabb szintű világba zuhan vissza a delikvens. Zsúfolt kórtermek, amelyekben két ember még lapjá­val sem képes egymás mellett el­haladni, fülledt hőség, valóban za­varó külső zajok nehezítik az élet­be való visszatérést, miközben az ember fiából minden elképzelhető helyen ki- és befelé vezető csövek lógnak, s fél fekvésben úgy érzi magát, mintha napokig egy nagy vasvillával a mellkasában ülne - az ilyenkor keletkező váladékot elve­zető ujjnyi vastag dréncsövek mi­att. És itt sem az emberanyaggal van baj. Szerencsés és rohamos ja­vulásomban sokat beszélgettem velük. Velük, a sokszor 48 órát dol­gozó nővérekkel, akik fillérekért hordják az ételt, gyógyszereket, in­fúziókat, a szomjazónak szomjol­tót, a szükségüket végzők alól ágy­tálat, kacsát, s közben el nem mu­lasztanak még a reménytelen ese­teknek sem odavetni egy-két jó, vi­gasztaló szót. Küzdenek a dühro­hamot kapókkal, közben enni is alig van idejük, s folytonosan azon törik a fejüket, hogy akik valahol eldöntik, a mi egészségügyünk ilyen siralmas állapotba került, ilyen balkáni állapotokban kényte­len a beteg gyógyulni egy „egyéb­ként" magas szinten elvégzett or­vosi beavatkozás után, vajon ha megbetegszenek, ugyanilyen körül­mények között lábadoznak-e, s ha igen, miért hagyják ezt. Vagy ők nem szoktak betegek lenni? Min­den felelős döntnök makkegészsé­ges? A hozzátartozóik is? Mert ak­kor érthető. De az igazság valószínűleg nem ez. Az igazság sajnos még a régi idők­ben gyökerezik. Mert ha annak ide­jén csak egy megyei elvtársnak a haveri téeszelnök zárszámadás utáni buliján kellemes borozgatás közben a fenekébe ment egy szál­ka a sörpadból, azonnal az „ilyen" célra kiemelt megyei szakintéz­OLVASOINK FIGYELMEBE Tisztelt olvasóink! Szerkesztősé­günk továbbra is fenntartja a jogot arra, hogy a beérkezett észrevéte­leket, olvasói leveleket rövidítve, szerkesztett formában adja közre. Olvasói leveleket csak teljes név­vel aláírva, csörögös észrevétele­ket csak teljes névvel vagy tele­fonszámmal áll módunkban kö­zölni. A levelek hossza maximum 1800 karakter. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Levélcímünk: Délmagyarország és Délvilág szerkesztősége, Kapcsola­tok, 6740 Szeged, Pf. 153. E-mail címünk: kapcsolatok@del­magyar.hu menybe került, ahol olyan team ug­rálta körbe e semmiség miatt, mintha csigolyatöréssel kombinált vakbélműtét várományosa lenne. Külön szobát kapott telefonnal, kü­lön kiszolgálószemélyzetet, s tudo­másom van róla, hogy egyes VlP-kórtermekben minibárnak be­rendezett kis hűtő is állt a kiemelt személyiség rendelkezésére, ahol természetesen a dohányzás sem volt tiltott. És'ez a tendencia - higgyék el - a mai napig folytatódik. Javulást ad­dig ne is várjunk, amíg a mi dolga­inkról döntők olyan kivételezett helyzetet teremtenek maguknak, ahonnan nem érzékelhetők a va­• lós, elkeserítő, szégyenteljes álla­potok. A sötétített üvegű, rendőri felve­zetéssel száguldó luxusautókból nem látszik az ország. Nem érzé­kelhető az emberek gondja. Sem a klimatizált külön kórtermekből, és néha úgy tűnik - valamiért még a Parlamentből sem. És akkor ez ügyben csak egy do­log miatt vagyok mérhetetlenül csalódott, honfitársaim: tényleg, és közvetlenül mindegy, hogy ép­pen ki van hatalmon? Mert ha igen, akkor mi - hát hogy is mondjam - nagyon ráfaragtunk. Farkas Csamangó Zoltán, Mártéty FOTOKAT VARUNK Tisztelt olvasóink! Továbbra is várjuk fotóikat - amelyen nyaralá­sukat, a búcsúzó nyár pillanatait örökítették meg - a kapcsola­tok@delmagyar.hu e-mail címre. Levelükben írják meg, ki, mi látha­tó a képen, hol készült a felvétel. A legjobb fotókat közzétesszük la­punkban. IKV ZRT. IN(MUMKHEIÖ tg VMWMAZOAlKODÓ ZRT. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS SZMJV Közgyűlésének felhatalmazása alapján az IKV Zrt. pályázatot hirdet az alábbi, önkormányzati tulajdonban álló ÜZLETEK, IRODÁK BÉRLETI JOGÁRA. A pályázaton való részvétel feltétele, hogy a pályázó a helyiséget megtekintse, és a helyszínen a jelenléti ívet saját kezűleg vagy (érvényes meghatalmazással rendelkező) meghatalmazottja útján aláírja. A személyazonosság igazolása érdekében kérjük, hogy személyi igazolványt és lakcímkártyát szíveskedjenek magukkal hozni a bemutatóra. A helyiségeket 2010. szeptember 2., 3., 7., 8. napján a táblázatban feltüntetett időpontokban lehet megtekinteni. Bérlemény címe, rendeltetése Alapterület (m0 Bruttó pályázati alapár (Ft) Bánatpénz (Ft) Bemutatás időpontja Párizsi krt. 32. iroda 142 8.520.000 852.000 09.02-án 8.30 óra 09.07-én 13.00 óra Füredi u. 8. üzlet 25 400.000 40.000 09.02-án 9.00 óra 09.07-én 13.30 óra Szent István tér 4.(1) (33373905) épülettel szemben állva bal oldali üzlet 37 1.66S.000 166.500 09.02-án 9.20 óra 09.07-én 13.50 óra Szent István tér 4. (2) (33373906) épülettel szemben állva jobb oldali üzlet 41 1.845.000 184.500 09.02-án 9.20 óra 09.07-én 13.50 óra Csongrádi sgt. 112. üzlet 99 5.940.000 594.000 09.02-án 10.00 óra 09.07-én 14.30 óra József A. sgt. 132. üzlet 111 5.550.000 555.000 09.02-án 10.30 óra 09.07-én 15.00 óra József A. sgt. 75-77/A üzlet (pavilon) 28 1.120.000 112.000 09.02-án 10.50 óra 09.07-én 15.20 óra Székely sor 15. üzlet 49 2.450.000 245.000 09.02-án 13.30 óra 09.07-én 10.00 óra Szolgáltató sor 2. üzlet 122 5.490.000 549.000 09.02-án 14.00 óra 09.07-én 10.30 óra Tisza L. krt. 77. üzlet 148 7.400.000 740.000 09.03-án 8.30 óra 09.08-án 13.30 óra Kölcsey u. 10. üzlet 350 34.700.000 3.470.000 09.03-án 9.00 óra 09.08-án 14.00 óra Kölcsey u. 4. üzlet 169 14.730.000 1.473.000 09.03-án 9.30 óra 09.08-án 14.30 óra Klauzál tér 5. iroda 4S0 37.700.000 3.770.000 09.03-án 10.00 óra 09.08-án 15.00 óra Széchenyi tér 12. iroda 432 49.700.000 4.970.000 09.03-án 13.00 óra 09.08-án 8.30 óra Széchenyi tér 8. üzlet 254 13.780.000 1.378.000 09.03-án 13.30 óra 09.08-án 9.00 óra Széchenyi tér 5. társas irodában, fszt. 2. (18261906) iroda 19 464.000 46.400 09.03-án 14.00 óra 09.08-án 9.30 óra Széchenyi tér 5. társas irodában, 1/4. (18261916) iroda 17 390.000 39.000 09.03-án 14.00 óra 09.08-án 9.30 óra Széchenyi tér 5. társas irodában, 1/5. (18261917) iroda 21 512.000 51.200 09.03-án 14.00 óra 09.08-án 9.30 óra Széchenyi tér 5. társas irodában, 1/6. (18261918) iroda 21 544.000 54.400 09.03-án 14.00 óra 09.08-án 9.30 óra Széchenyi tér S. társas irodában, 1/7. (18261919) iroda 17 390.000 39.000 09.03-án 14.00 óra 09.08-án 9.30 óra Stefánia 2. iroda 86 6.900.000 690.000 09.03-án 14.30 óra 09.08-án 10.00 óra Deák F.u. 24-26. fszt.2. (16011913) iroda 14 368.000 36.800 09.03-án 15.00 óra 09.08-án 10.30 óra Deák F. u. 24-26. galéria 9. (16011920) iroda 15 400.000 40.000 09.03-án 15.00 óra 09.08-án 10.30 óra A részletes pályázati dokumentáció megvásárolható: 2010. szeptember 9-ig bruttó 10.000 Ft ellenében az IKV Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt. Szeged, Dáni u. 14-16. szám alatti épületének ügyfélszolgálatán. A pályázati dokumentáció megvásárlása előfeltétele a pályázati ajánlat benyújtásának. Ügyfélszolgálat nyitvatartási ideje: hétfő, kedd, csütörtök: 8.00-11.00,13.00-15.30 óráig, szerda: 8.00-11.00,13.00-17.00 óráig, péntek: 8.00-12.00 óráig. IKV Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt. Szeged, Dáni u. 14-16. Weblap: www.ikv.hu' E-mail: kezeles@ikv.hu Telefonszám: 62/563-167

Next

/
Thumbnails
Contents