Délmagyarország, 2010. augusztus (100. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-25 / 197. szám

2010. AUGUSZTUS 499., CSÜTÖRTÖK AKTUALIS Visszaköszön a kendergyár. A volt kendergyár helyén készülő Ár­kád megőrzi a régi üzemépület egyes elemeit: a Rigó utcai fal eredeti tégláit például beépítik a homlokzatba. A bevásárlóközpontban kiállít­ják a nagy múltú iparra jellemző gépeket. Küszöbön innen és túl SZABÓ C. SZILÁRD szabo.szilard@delmagyar.hu A választójogi törvény nyári módosításával gyorsabban kell több ajánlószelvényt - közkeletűbb nevén kopog­tatócédulát - összegyűjteniük a képviselőjelölteknek. A cédulagyűjtés korábbi harmincöt napos időtartamát ugyanis tizenöt napra csökkentették, a nagyobb telepü­léseken pedig redukálták az egyéni választókerületek számát, így körzetenként több ajánlószelvényt kell ösz­szegyűjteniük az induláshoz a jelölteknek. Mindez leg­inkább a kis pártok és civilszervezetek aspiránsainak jelent, jelenthet problémát. A nagyok ugyanis, mint ahogy eddig a 20 év alatt, úgy a változtatások után is si­mán veszik ezt az akadályt. Mert megvan az apparátu­suk, s teljes §őzzel 99 A nagyok ugyanis, működik ilyenkor a mint ahogy eddig a 20 pártgépezet: kitelepü­év alatt, úgy a váltói­tatasok Után IS Simán rólapozás, tarolás. veszik az akadályt. Maid iönnek a győzel­mi jelentések, amihez már hozzászokhattunk. Az elmúlt választások ugyanis jól mutatták, hogy a pártok részéről a szavazatmaximá­lás előfeltétele a kopogtatócédula-maximalizálás. A ci­vilek szerint a kétmillió szelvényes erődemonstrációk is okafogyottá válnának, ha a kopogtatócédulákat nem a pártok gyűjtenék, hanem például az Országos Választá­si Bizottságnak kellene beküldeni azokat, amely csak annyit közölne, hogy melyik párt vette sikerrel az aka­dályt. E megoldástól azonban még nagyon messze ál­lunk. így maradnak az ilyenkor szokásos botrányok: feltört postaládák, interneten pénzért kínált ajánlószel­vények, állítólagos választói adatbázisok, kölcsönös le­leplezések, lejáratások. Bár nem kell őrült mennyiségű kopogtatócédulát összegyűjteniük a képviselőjelölteknek, hiszen például Szegeden a legnépesebb választókerületben 83 cédula az indulás feltétele, nem ez kaszálja el a kicsiket. Ha­nem az, hogy a nagyobb településeken arányaiban csökkentették a kompenzációs mandátumok súlyát, és ötszázalékos bejutási küszöböt húztak. Ezzel vélhetően búcsút inthetünk a kis pártoknak és a civileknek. LERAKTÁK A BEVÁSÁRLÓKÖZPONT ALAPKÖVÉT -1000 Új MUNKAHELYET TEREMTENEK Egy év múlva megnyitják az Árkád Szegedet Szentesre járnának a tiszazugi betegek Ilyen lesz az Árkád Szeged, ha a Gutenberg utca felől közelítjük meg. LÁTVÁNYTERV A tiszazugi települések ragasz­kodnak a szentesi kórházhoz, az ÁNTSZ mégis Szolnokra kül­dené a térség járó betegeit. A Kurca-parti intézmény egyelőre egy fillért sem kap azért, mert ellátja a szomszéd megye déli csücskének 21 ezer lakóját. SZENTES BÍRÓ DÁNIEL A több évtizedes gyakorlattól eltérően április óta nem Szen­tesre, hanem Szolnokra kell jár­niuk a Tiszazugban élőknek, ha járóbeteg-ellátásra van szüksé­gük. A tisztiorvosi szolgálat márciusban úgy döntött, hogy ellátási területként Szolnokhoz csatolja Csépát, Szelevényt, Ti­szasast, Öcsödöt, Kunszent­mártont és Cserkeszőlőt. Erre már volt példa korábban, még­pedig 2007-ben, de akkor sem sikerült a kijárt betegutakat fel­ső utasításra módosítani, és vé­gül visszaállították az eredeti állapotot. Az érintett települé­sek vezetői idén sem hagyták annyiban a dolgot, jelezték a 99 Az eddigi betegeinket a jövőben is el szeretnénk látni, annak ellené­re is, hogy az egészségbiztosító nem fizet ezekért a kezelésekért. Baráth Lajos főigazgató szentesi kórháznak, hogy to­vábbra is a Kurca-parti intéz­ményhez szeretnének tartozni. A kórház sem mondott le tisza­zugi betegeiről, az ÁNTSZ - jog­erőre még nem emelkedett ­határozata ellenére az összes ellátásra szoruló Szolnok me­gyei érintettet fogadta a szente­si intézmény. - Nem lehet a lakossági igé­nyeket figyelmen kívül hagyni. Az eddigi betegeinket a jövő­ben is el szeretnénk látni, an­nak ellenére is, hogy az egész­ségbiztosító nem fizet eze­kért a kezelése­kért - nyilat­kozta lapunk­nak Baráth La­jos. A megbízott főigazgató hoz­zátette, havonta mintegy 11 mil­lió forint értékű járóbeteg-ellá­tást nem térít meg az egészség­biztosító, és nem csupán tisza­zugi betegek eseteiről van szó, a szűkre szabott kapacitás mi­att helyi ellátottak kezeléséért sem fizet minden esetben az OEP. Annak érdekében, hogy a helyzet rendeződjön, a szentesi kórházat fenntartó Csongrád megyei önkormányzatnak nyugtáznia kell az érintett tisza­zugi települések kérését - erre szeptember elején kerülhet sor -, utána pedig egyezségre kell jutnia a Szolnok megyei köz­gyűléssel a finanszírozás, a szolgáltatás és az ellátási terület ügyében. Balog Erika helyettes regionális tiszti főorvos ezt any­nyival egészítette ki lapunknak, hogy a kapacitás átadásáról a regionális egészségügyi taná­csoknak kell döntést hozniuk. A szolnoki helyett a szentesi kórházat és rendelőintézetet választanák a tiszazugiak. A SZERZŐ FELVÉTELE A dél-alföldi régió legnagyobb bevásárlóközpontja épül fel 2011 őszére: 3 szinten, 41 ezer bérelhető négyzetméteren 130 üzletet, éttermeket, kávézókat alakítanak ki. Az Árkád Szeged alapkövét tegnap helyezték el ünnepélyesen az építkezés helyszínén. SZEGED FEKETE KLÁRA Az épülő Árkád Szeged beruhá­zója, az ECE-cégcsoport, a kivi­telező Markét Zrt. képviselői, valamint a szegedi városveze­tők jelenlétében tegnap délben rakták le az új bevásárlóköz­pont alapkövét. A Londoni kör­út, a Bakay Nándor, Boross Jó­zsef és Rigó utcák által határolt telken - 7 méteres mélységben - a leendő mélygarázs alapjába helyezték el azt a hengert, amely a tervrajzokat, a finan­Számokban A 3 szintes Árkád Szegedben 2011 őszére 41 ezer bérbe adha­tó négyzetméteren 130 üzlet, valamint kávézók, éttermek épülnek. Az áruházhoz tartozó mélygarázsban, valamint a tetőn összesen 1350 autó parkolhat ingyen. Az Árkád építtetője, az ECE-csoport 1965 óta fejleszt, tervez, kivitelez és ad bérbe be­vásárióközpontokat. Jelenleg Eu­rópában piacvezető vállalkozás­ként 14 országban 116 központot üzemeltet. A 3,6 millió négyzet­méteres alapterületen 12 ezer 500 üzlet működik, a csoport éves forgalma 13,3 milliárd euró. Magyarországon eddig Budapes­ten kívül Pécsett, Győrött és Debrecenben építettek bevásár­lóközpontot. szírozási szerződés egy példá­nyát, aprópénzt, valamint há­rom napilap, köztük a Délma­gyarország egy-egy tegnapi számát tartalmazta. Az ünnepélyes alapkőleté­telt megelőzően sajtótájékozta­tón jelentette be Christoph Au­gustin, az ECE Projektmanage­ment Budapest Kft. ügyvezető igazgatója, hogy az ECE és a Westdeutsche Immobilienbank AG hitelszerződést írt alá a be­vásárlóközpont finanszírozásá­ról. A pénzintézet 74 millió euró hitelt nyújt a szegedi beruhá­záshoz, amelynek összköltsége több mint 100 millió euró - kö­zel 30 milliárd forint. Az Árkád Szeged az ország jelenleg leg­nagyobb külföldi tőkével finan­szírozott építési projektjei közé sorolható. Christoph Augustin hozzátet­te, a bank bizalma, és az, hogy a nyitás előtt több mint egy évvel a 130 üzlet felét már sikerült bér­be adni, jelzi: a projektet a pénz­ügyi válság ellenére is meg lehet valósítani. A bérlők között olyan nagy nemzetközi divatmárkák is szerepelnek majd, amelyek je­lenleg nem képviseltetik magu­kat Szegeden. Scheer Sándor, a generálki­vitelező Markét Zrt. vezérigaz­gatója azt mondta, hogy az Ár­kád Szeged építése az ütemter­veknek megfelelően, napra pontosan halad, a 100 ezer négyzetméter bruttó alapterü­HAV111 MILLIÓT NEM TERIT MEG AZ OEP letű beruházásnál átlagosan 800 főt foglalkoztatnak. A sajtótájékoztatón és az alapkő elhelyezésekor Botka László, Szeged polgármestere hangsúlyozta: a város régió­Budapest Kft.-vel település­rendezési szerződést is kötöt­tek: ennek értelmében 1 milli­árd forintos infrastrukturális fejlesztés valósul meg az Ár­kád közelében. A beruházó Christoph Augustin, Botka László és Scheer Sándor az alapkőbe he­lyezi a fémhengert. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA központi szerepe erősödik az­zal, hogy ekkora bevásárló­központ épül. Az Árkád szoro­san illeszkedik az önkormány­zat belváros-rehabilitációs programjához is - tette hozzá. Az ECE Projektmanagement többek között vállalta, hogy szélesíti a Bakay Nándor ut­cát, új trolivezetéket alakít ki, és parkosít. A polgármester kiemelte, hogy az Árkád át­adásával 1000 új munkahely jön létre a városban. Papp István újra az APEH élén DÉL-ALFÖLD MUNKATÁRSUNKTÓL Vida Ildikó, az APEH elnöke tegnap személyi ügyekben döntött: Papp Istvánt, az adóhatóság központi hivata­la elnöki tanácsadóját au­gusztus 24-ével az APEH Dél-alföldi Regionális Igaz­gatóság igazgatói teendőivel bízta meg. Elődjét, Tamásné Czinege Csilla eddigi igazga­tót szintén a tegnapi nappal a közép-magyarországi regi­onális igazgatóság igazgató­jává nevezte ki. Papp István 2007. január 1-jéig az APEH Csongrád me­gyei igazgatója volt, ekkor ­33 éves szegedi „adóügyi múlt" után - Budapesten fő­osztályvezetői státuszba ke­rült. 2007 elején hozták lét­re a regionális igazgatósá­gokat, és nevezték ki Ta­másné Czinege Csillát a dél-alföldi régió adóhatósá­gának élére.

Next

/
Thumbnails
Contents