Délmagyarország, 2010. augusztus (100. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-24 / 196. szám
16 100 ÉV - 100 IDÉZET VÁLTOZÉKONY IDŐ A júliusban született kölyökhiénák nemét csak genetikai vizsgálattal tudják meghatározni: szőrmintát vettek a kicsiktől. FOTÓ: DM/DV Fiam vagy lányom? SZEGED BOBKÓ ANNA Hiénakölykök születtek a Szegedi Vadasparkban - a kis jövevényekről azonban egyelőre nem tudni, hogy fii^k vagy lányok - nemüket ugyanis kizárólag genetikai vizsgálattal lehet eldönteni. A nőstények és a hímek minden külső jegyüket tekintve - a nemi szerveket is beleértve - teljesen egyformák, VÍZÁLLÁS A TISZA Csongrádnál 153 cm, Mindszentnél 214 cm, Szegednél 237 cm (hőfoka 23,2 °C). A MAROS Makónál 20 cm. ezért a gondozóknak szőrmintát kellett venniük a kölyköktől. Erre már második alkalommal volt szükség, hiszen tavaly Kianga, a vadaspark nőstény hiénája már világra hozott két utódot. ők mindketten nőstények, így szívesen besegítenek anyjuknak a gyereknevelésbe. Helyhiány miatt azonban a tavalyi alomnak hamarosan mennie kell - a vadaspark munkatársai a nemzetközi fajmegmentő UV-B SUGÁRZÁS Az UV-B sugárzás mértéke ma 6.1. erős. A javasolt napozási idő délelőtt 11 és délután 3 óra között: 20 perc. A napos oldalról Karcagi Bernadett 29 éves, vállalkozóként dolgozik. Most a kisfiával tölti minden szabadidejét, de szeret a barátaival lenni, internetezni, zenét hallgatni és utazni. Példaképe nincs, a fiára a legbüszkébb. Legtöbbet a saját múltbéli hibáiból tanult. Minden állatot szeret, a rovarok és a pókok kivételével. A nagyképű, link, szenvedélybeteg férfiaknak nincs esélyük nála. FOTÓ: NÉMETH NORBERT program törzskönyvvezetőjével igyekeznek új állatkertet találni nekik. Ha a család együtt maradhatna, és nem Szegeden, hanem az afrikai szavannákon élne, kevesebb mint egy perc alatt képes lenne felfalni egy zebrát. A hiénák rendkívül erős állkapcsukkal a csontokat is képesek összeroppantam, menekülni sem könynyen lehetne előlük: óránként 60 kilométeres sebességgel futnak. Pompeji pusztulása OLASZORSZÁG. Ezen a napon pusztította el a Vezúv kitörése Pompeji városát időszámításunk szerint 79-ben. Pompeji és környéke a rómaiak egyik kedvenc üdülőhelye volt, virágkorában kb. 20 ezer lakossal. A Vezúv kráterét évezredekig elzáró lávatömítés váratlanul, iszonyú erőtől hajtva dobódott ki augusztus 24-én. A tűzhányó kilométernyi magasságba lövellte a kőtörmeléket, és felrobbant a hegy csúcsa. Az eget elsötétítette a vulkáni hamuból képződött felhő, amely három napig gomolygott a város fölött. Pompejit 7-8 méter vastag hamuréteg fedte be, s a borsószemnyitől a mogyorónagyságig terjedő kövek zápora temette el. Ezen a napon tartották egyébként a Vulcanaliát, Vulcanus ünnepét. „Nincs nagy irodalom világszélességű látókör, nemzetközi távlatok nélkül. Nekünk volt már ilyen nemzetközi, ilyen békeharcos, erős, őszinte és mozgósító irodalmunk. Egy esztendő óta - ahogy mondani szokták - mintha elvágták volna! Mintha költőink egyszerűen megfeledkeznenek a világról. Sok a feladatuk a magyar valóság megismerésében, a nemzetközi távlatok, a világpolitikai helyzet megismerésében. Egymás nélkül egyik sem megy." (1954. július 9.) Méray Tibor író, újságíró 100 éves a DÉLMAGYARORSZÁG Nyugaton és északon többször megnövekszik a felhőzet, ott szórványosan várható zápor, zivatar. Másutta több-kevesebb napsütés mellett időnkénti felhősödés lesz. Szeged te 33° Mórahalom te 32° Hódmezővásárhely te 33° Mindszent te 33° Szentes te 32° Békéscsaba te 33° Makó te 33° Szolnok te 31° Csongrád te 32° Kecskemét te 32° Kistelek te 31° Orosháza te 33° További kilátások Szerdán a távolodó hidegfront nyomában csökken a felhőzet, fokozatosan megszűnik a csapadék. Később egy érintőleges front hatására időnkénti felhősödés várható, de csak néhol valószín ű csapadé k. A csúcshőmérséklet végig 30 fok alatt marad. KALENDARIUM A Nap kél: A Nap nyugszik: A Hold kél: A Hold nyugszik: Szerda Csütörtök Péntek Szombat 0 O te 5.51 ííH»VW 19.40 Max:24 Max:26° Max:30 Max:29° 19.13 Min: 18° Mln:14° Mln:15 Mln:17 5.33 Zápor Derűit Napos Változó ISTEN ELTESSE! BERTALAN, JONATÁN A Bertalan arameus, görög, latin eredetű bibliai név, jelentése: Ptolemaiosz fia. A jonatán héber eredetű név, jelentése: isten ajándéka. Ma ünnepel még: ALIZ. EZT IRTUK 1 ÉVE: Elektromos zárlat miatt lángra kapott, és percek alatt leégett a jobb mint otthon kisvendéglő. 5 ÉVE: A hirtelen lezúdult eső miatt harmadfokú a belvízvédelmi készültség Szeged-Tápén és Deszken. 10 ÉVE: Tíz iraki menekültet találtak a vámosok Nagylakon egy török kamion rakterében. ORVOSMETEOROLOGIA A magasban zajló gyenge melegedés miatt fejfájás, rossz közérzet jelentkezhet. A NAP VICCE Keresik a kedvencet MAGYARORSZÁG. Hazánk kedvenc süteményére szavazhatnak az érdeklődők a www.kedvencetel.hu oldalon két héten keresztül. A voksoláson negyven finomság közül választhatják ki az ínyencek Magyarország kedvenc süteményét. Az előzetes felmérésen közel hétezren írták meg, melyik a kedvenc süteményük, így mintegy kétszáz különféle édesség gyűlt össze. A legtöbben az olasz tiramisut mondták kedvencüknek, amelyet a somlói galuska és a dobostorta követ. A szavazás eredménye várhatóan szeptember 9-én kerül nyilvánosságra. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! Bevonul a székely legény katonának. Búcsúzóul egy hatalmas pofont kap az apjától. Aztán mély komolysággal azt mondja az öreg: - Fiam, ezt soha, senki mástól. semmilyen körülmények közt el ne tűrd! Ma 22 éves Rupert Alexander Lloyd Grint (képünkön), a Harry Potter-filmek Ron Weasley-jének alakítója. Az angliai Stevenage-ben született, és filmbéli karakteréhez hasonlóan neki is sok testvére van: egy öccse és három húga. Egy újabb hasonlóság, hogy Rupert nemcsak Ron Weasley-ként, hanem a valóságban is retteg a pókoktól. Mielőtt a Potter-filmekben feltűnt, csak a helyi színjátszó csoportban játszott. Harry Potter-rajongóként szeretett volna szerepet kapni a megfilmesítésben. Bemutatkozásként videót küldött magáról, amiben saját drámatanárának öltözve arról rappelt, hogy mennyire szeretné a szerepet - megkapta. Szabadidejében szívesen közlekedik egykerekű biciklijén, rajzol és golfozik is. 2006-ban fizetéséből vett egy fagyiskocsit. Ugyanebben az évben megtanult vezetni, bár csak többszöri próbálkozásra sikerült jogosítványt szereznie. HOROSZKOP KOS (III. 21.-IV. 20.): Ne kíváncsiskodjon mások magánéletéről, mert ezzel sok ellenséget szerezhet magának. Korábbi szerelme szeretne visszatérni az életébe, de szerencsére tudja, mi a teendő vele. BIKA (IV. 21.-V. 20.): Kellemes meglepetés éri, amelynek hatására némi pénz áll a házhoz. Szerelmi élete is remekül alakul, miután egy őszinte beszélgetés során végre sikerül tisztáznia egy régi félreértést kedvesével. RÁK (VI. 22.—VII. 22.): Ne kérdőjelezze meg fiatal kollégája tehetségét, mert könnyen ráfázhat. Régi üzleti kapcsolata révén olyan információhoz jut, amely segítségére lehet a megfelelő befektetés kiválasztásában. OROSZLÁN (VII. 23.—VIII. 23.): A mai napon csak akkor ragadhatja meg a kínálkozó lehetőségeket, ha a szokottnál éberebb. Riválisai remek formában vannak, ezért önnek is a maximumot kell nyújtania. SZŰZ (VIII. 24.-IX. 23.): Koncentráljon aktuális munkáira ahelyett, hogy a távoli jövő miatt agIKREK (V. 21.—VI. 21.): Háztartási feladatai nagyon időigényesek, ezért kérjen segítséget egyik fiatal rokonától, így hamarabb végezhet velük. Az üzleti életb^nöffcfcéggyfiJéW lye érzelmeknek, mert azglfteWiányiteóidlftF^MSlmaz, mint ahogy nagy veszélynek tenné ki magát. azt elsőre gondolta godalmaskodik. Egy hirtelen meg"iKl&refflrtfflViagyobb leheMÉRLEG (IX. 24.-X. 23.): Használja ki az üzleti kapcsolatai által nyújtott lehetőségeket, hisz azokkal sokkal könnyebben elérheti céljait. Remek tempóban tud dolgozni, így időre elkészül minden feladatával. SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.): Ezen a napon húzódjon meg a háttérben, és ne próbáljon másokkal együttműködni, ezzel számos vitát elkerülhet. Régi barátja révén remek befektetési lehetőségre bukkan. NYILAS (XI. 23.—XII. 21.): Kitűnő állásajánlatot kap, ám jól meg kell fontolnia a döntést, hisz jelenlegi munkahelyén remek csapattal dolgozhat együtt. Kerülje a feltűnést, próbálja a háttérből irányítani ügyeit. BAK (XII. 22.-I. 20.): Valaki mindent elkövet, hogy megnehezítse a munkáját, és ez sikerül is neki. A fárasztó nap után legszívesebben ágyba bújna, de még el kell végeznie elmaradt házimunkáit is. VÍZÖNTŐ (1.21.—II. 20.): Ez a nap nem kedvez a vásárlásnak, ugyanis sehol se találja meg azt a terméket, amire igazán vágyott. Barátja, aki hosszú idő után végre hazatér, izgalmas élménybeszámolót tart. HALAK (II. 21.—III. 20.): Szeretne személyes ügyeivel foglalkozni, ezért megpróbál gyorsan végezni munkahelyi feladataival. Ne kapkodjon, mert akkor sok hibát véthet, és könnyen magára haragíthatja főnökét.