Délmagyarország, 2010. augusztus (100. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-19 / 193. szám
12 MEGYEI TÜKÖR 2010. AUGUSZTUS 19., CSÜTÖRTÖK MEGKÉRDEZTÜK SZEGEDI OLVASÓINKAT - KAPCSOLÓDÓ ÍRÁSUNK A 3. OLDALON Megnézi a tűzijátékot? TRENYI IMRE szoftverfejlesztő: - Igen, valószínűleg megnézem, de nem szervezek a tűzijátékhoz kapcsolódó programot. Régen a haverokkal kifejezetten ezért ta)< lálkoztunk a belvárosban, de mostanra számomra már nincs akkora jelentősége, most sem készülök rá előre. PROHÁSZKA CSABA középiskolás: - Valószínűleg idén is majd csak a tévéből nézem a pesti tűzijátékot, mert általában minden évben elutazunk a család ásotthalmi nyaralójába. Amikor legutóbb Szegeden néztem, a haverokkal bejöttünk a városba, és a Kárász utcáról figyeltük. PATYIK TÍMEA pénzforgalmi ügyintéző: - Idén a Balaton-parton ülve nézem majd, mint ahogyan tavaly is tettem. Gyönyörű látvány, ahogy a környező városokban mindenhol egyszerre lövik fel a tűzijátékokat. Szegeden legutóbb a Stefániáról követtem figyelemmel. Egy újabb szender, másként A nemrég lapunkban leközölt, kertben lakmározó kacsafarkú szender fotója hozta meg a kedvét domaszéki olvasónknak ahhoz, hogy elküldje felvételét. Mint írta, kerti munka közben kapott először a szívéhez, majd a fényképezőgépéhez, végül ezt a jószágot lencsevégre. Első látásra bizony ijesztő, inkább tűnik pizsamás lufipukkasztó harcikukacnak, mint jámbor lénynek, ám - leszámítva, hogy minden kelléket megkóstolt - békésen tűrte a fotózást. A képen látható fagyalszender (Sphinx ligustri L.) lepkéje az esti órákban erős zúgással keresi fel a mézben gazdag virágokat. Hernyója az orgonabokrokon, fagyaion, hólabdán, spireán él. FOTÓ: JUHÁSZ MÁRIA ALLATORVOSI ÜGYELETEK A MEGYEBEN VÁSÁRHELY ÉS KÖRNYÉKE: Belvárosi Állatorvosi Rendelő: fél 9-től 11-ig, Bocskai u. 1. Tel: 62/247-053, 30/346-6539 és 30/262-0105. Szombaton 9-11-ig kisállat-gyógyászati ügyelet: dr. Kovács István, Vásárhely, Simonyi u. 18., tel.: 20/950-9892, Állatorvosi Rendelő. VÁSÁRHELY ÉS MÁRTÉLY TERÜLETÉN: aug. 20-22-én: dr. Szabó Dániel, Vásárhely, Galam u. 30/A. Tel.: 30/310-0730. Szombaton 8—11-ig dr. Papp Károly ügyel: Dózsa Gy. u. 2.. állatorvosi rendelő. Tel.: 62/241-309. SZÉKKUTAS TERÜLETÉN: aug. 20-22-én: ifj. dr. Makay Attila, Vásárhely, Károlyi u. 92. Tel.: 30/499-7645. SZENTES: aug. 20-21-én: dr. Hobot László, Szentes, Kodály Zoltán u. 15. Tel.: 20/311-0830. 22-én: dr. Hobot László. Szentes, Kodály Zoltán u. 15. Tel.: 20/311-0830. DEREKEGYHÁZ ÉS NAGYTŐKE: aug. 20-án: dr. Hobot Gábor, Szentes, Darvas u. 32. Tel.: 30/324-8326, aug. 21-22-én: dr. Hobot László, Szentes, Kodály Zoltán u. 15. Tel.: 20/311-0830. SZEGVÁR ÉS MINDSZENT: aug. 20-22-én: dr. Gyovai Tibor, Mindszent, Mátyás k. u. 4. Tel.: 30/436-7401. ÁRPÁDHALOM, EPERJES, FÁBIÁNSEBESTYÉN, NAGYMÁGOCS: aug. 20-22-én: Czabarka János, Nagymágocs, Szentesi út 123. Tel.: 30/495-0225. MAKÓ, FERENCSZÁLLÁS, FÖLDEÁK, KIRÁLYHEGYES, KISZOMBOR, MAROSLELE, ÓFÖLDEÁK TERÜLETÉN: aug. 19-én 16-tól aug. 23-án 6-ig: dr. Dán János, Makó, Kossuth u. 58. Tel.: 20/926-1438. AMBRÓZFALVA, APÁTFALVA, CSANÁDALBERTI, CSANÁDPALOTA, KÖVEGY, MAGYARCSANÁD, NAGYÉR, NAGYLAK, PITVAROS TERÜLETÉN: aug. 19-én 16-tól aug. 23-án 6-ig: dr. Hegyes Tibor, Csanádpalota, Szegfű u. 5. Tel.: 30/998-5697. CSONGRÁD, BOKROS, FELGYŐ, CSANYTELEK ÉS TÖMÖRKÉNY: aug. 20-21-én 12-ig: dr. Szabó István, Csongrád, Szép u. 58. Tel.: 30/228-9369. Aug.21-én 12 órától és 22-én: dr. Gál József, Csongrád, Fő u. 39/A. Tel.: 30/985-2361. SZEGEDEN ÉS KÖRNYÉKÉN, KISÁLLATÜGYELET: pénteken 18 órától hétfő reggel 6-ig, 20-6-ig aug. 19-23-áig: dr. Rácz Zoltán, Szeged, Hétvezér u. 7-9. Tel.: 30/248-8430. Pénteken 18-tól hétfő 6-ig SZEGED KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN ÉS ALGYŐN, aug. 19-23-áig: dr. Major József, Algyő, Géza u. 33. Tel.: 62/267-262 és 30/938-3233. DOMASZÉK, RÖSZKE, MÓRAHALOM, ZÁKÁNYSZÉK: aug. 19-23-áig: dr. Tóth Ferenc, Mórahalom, Bartók B. u. 1. Tel.: 20/476-3517. BAKS, CSENGELE, DÓC, KISTELEK, PUSZTASZER, ÓPUSZTASZER, BALÁSTYA, SÁNDORFALVA, SZATYMAZ: aug. 19-23-áig: dr. Martinék Vilmos, Szatymaz, Kukovecz Nana u. 7. Tel: 62/283-180 és 30/945-1386. ÁSOTTHALOM, ÖTTÖMÖS, PUSZTAMÉRGES, RÚZSA, BORDÁNY, FORRÁSKÚT, ÜLLÉS, ZSOMBÓ: aug. 19-23-áig: dr. Hursán Mihály, Forráskút, Csongrádi U. 10. Tel.: 30/998-6139. DESZK, KLÁRAFALVA, KÜBEKHÁZA, SZŐREG, TISZASZIGET, ÚjSZENTIVÁN: aug. 19-23-áig: dr. Tóth Tamás, Szeged, Thököly u. 10/B. Tel.: 30/958-3913. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. SZÉKHELYI JÓZSEF színművész: - A gyerekkel kimegyünk majd megnézni a Tisza-partra a tűzijátékot augusztus 20-án, mert minden évben onnan szoktuk, de egyébként erről a látványosságról megvan a véleményem: pazarló dolognak tartom, és nem csak ilyenkör, árvíz idején. ÜGYELETEK SZEGEDEN Baleseti sebészet, felnőtt: traumatológiai klinika (Semmelweis u. 6.). Járó betegek: traumatológiai szakrendelés 7-16 óráig (Tisza L. krt. 97.), traumatológiai klinika 16-19 óráig (Semmelweis u. 6.). Sebészet, nem baleseti: sebészeti klinika A részlege (Pécsi u. 4.). Urológia és felnőtt sürgősségi betegellátás: sürgősségi betegellátó osztály (Kálvária sgt. 57.). Baleseti sebészet, 14 év alatt: gyermekgyógyászati klinika (Korányi fasor 14-15.). Szemészet: szemészeti klinika (Korányi fasor 10-11.). Felnőtt és gyermek sürgősségi orvosi ügyelet: hétköznap 167.30-ig, ünnepnap 7.30-7.30-ig, Kossuth Lajos sgt. 15-17. Tel.: 62/433-104. S. 0. S. Lelkisegély-szolgálat: ingyenes: 80/820-111. Gyógyszertár: Mars Gyógyszertár (Mars tér 4., tel.: 550-283), hétfő-szombat 22-7-ig, vasárnap 20-7-ig, munkaszüneti napokon (ünnepnap) 7-7-ig. TÉRÍTÉSES FOGORVOSI ÜGYELET DENTHA FOGÁSZAT Osztrovszky u. 12. • 30/206-9532 H-p. 8-22, szo-v. 9-19 óráig. www.dentha.hu „. Csörög a telefon Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat hétfőn, Kancsár Tímea újságíróval oszthatják meg. Az ügyeletes újságíró hétfőtől péntekig 9 és 16 óra között hívható a 06-30/218-1111-es mobiltelefonszámon. 16 és 21 óra között rendkívüli eseményekről szóló bejelentéseket fogadunk. E-mail: kapcsolatok@delmagyar.hu SMS-számunk: 06-30/303-0921 Ha nem kapott újságot: hívja a 62/567-864-et, vagy jelezze a terjesztes@delmagyar.hu e-mail címen! NAGY A GAZ A TÖLTÉSEN Szegedi olvasónk a Szilléri soron lakik, az ablaka és az erkélye is a töltésre néz. A 62/481-462-es telefonszámról panaszolta: szénanáthás, és már a gazos töltés látványától is fuldoklik. Szeretné, ha egyszer végre nem kellene könyörögni az Atikövizig illetékeseinek, hogy tegyék rendbe a töltést - elvégre ez kötelességük. TARJÁN MÁSIK FELE Szegedi olvasónk is megkapta a Szeged - ahol jó élni című ingyenes kiadványt, amelyben a megújult Tarjánról, Víztorony térről is írnak. A 62/478-400-as telefonszámról arra hívta fel a figyelmet, hogy Tarján nem csak enynyiből áll: a Retek utcáig tart, és ezt a részt egyáltalán nem tették rendbe. A Szamos és a Hajlat utca közötti területen a padok kritikán aluli állapotban vannak, óriási a kontraszt Tarján felújított és fel nem újított részei között. FELESLEGES BUSZSÁV A 20/332-7015-ös számról olvasónk azt mondta: Szegeden, a Kossuth Lajos sugárúton, a rókusi templomnál van egy buszsáv, amelyet a buszok ugyan nem használnak, viszont elveszi a helyet a közlekedés többi résztvevőjétől. Ezen a szakaszon sok a kamion és a személyautó, jó lenne, ha a buszsávot megszüntetnék, ezzel talán csökkenthetnék az állandó dugókat. RENDSZÁM NÉLKÜLI TRAKTOROK Nagy László Szőregről felháborodva jelezte: a környéken sok traktor közlekedik rendszám nélkül, kihajtott ajtóval - rajtuk gyakran eke, borona, egyéb mezőgazdasági eszköz. Olvasónk szeretné, ha a rendőrök nemcsak az autósokat, segédmotorosokat ellenőriznék, hanem a traktorokat is. Amelyiken nincs rendszám, azt vonják ki a forgalomból! ELVESZETT, MEGTALALTAK KERÉKPÁR Augusztus 13-án fél 12 és dél között elloptak egy kerékpárt Szegeden, egy Kálvária sugárúti ingatlaniroda elől. Az olajzöld színű, 28-as női biciklin elöl és hátul is kosár van, az elsőben a tulajdonos számára fontos iratok voltak, illetve a lakáskulcsát is ebben hagyta. Ha valaki látta, ki vitte el a kerékpárt, vagy a környéken talált elhagyott iratokat vagy lakáskulcsot, jelentkezzen a 20/416-9269-es, illetve a 30/282-3175-ös telefon-, számon. TACSI A 30/588-1588-as számról jelezte olvasónk, ahogy augusztus 16-án délelőtt a szegedi Centrum Áruháznál talált egy fiatal sötét zsömleszínű szuka kutyust. Tacskó küllemű, szobatiszta, jól nevelt. Mellső lábain régi sérülés tátható. Gazdája a fenti számon jelentkezhet. SZEMÜVEG A 30/263-5325-ös számról jelezte olvasónk, hogy augusztus 9-én elvesztette fekete tokban lévő olvasószemüvegét. Biciklivel közlekedett a Vásárhelyi Pál utca-Damjanich utca-Körtöltés utca-Kecskeméti utca szakaszon. Aki megtalálta, a fenti számon jelentkezzen. TISZTELT OLVASOINK! A CSÖRÖG ROVATOT LEGKÖZELEBB HÉTFŐN HÍVHATJÁK! KERESZTREJTVENY - TUDATZAVAR Rejtvényünk számozott soraiban Kierkegaard szól a haladás útjáról. Előző rejtvényünk megfejtése: Ha az ember nem bátor, még óvatos sem lehet eléggé. Könyezlk vajon? Költségvetési bevételek Valutaterület Francia Irö volt (Róbert) Német így, úgy Testkép zelve Kiplakátol Körkerület része Túlpartra jut Teheránból való Előkelő Feldíszíti Kívülálló Tiszta fajú Egykori latin szóval Virágunk Római ötvenhat Épületrészt Igekótő Szalutál német szóval Csereüzlet Egyen! Zamat Latin csavargó Táplál Kecskehangon szól Magához tér Kicsinyltó Sajogni kezd! Maró folyadék Aszkéta Ütös gyerekjáték ...szarvas Félbe Visszafizető Lantán —w— Előtag: népi eg^ég Küldi a hírt Tova Feszült figyelem Utölap Herélt kos Bertinben jö Rangjlel Dátumrag Idősb röviden Névelő Aáááál Nitrogénjel Semmi Eszmények Melyik irányból? N