Délmagyarország, 2010. augusztus (100. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-19 / 193. szám

2010. AUGUSZTUS 19., CSÜTÖRTÖK AKTUALIS Motorost üldöztek HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Tizenegy pontban sértette meg a KRESZ-t az a 21 éves fiatalember, akit kedd este ellenőriztek Vásárhe­lyen a rendőrök. Először mene­kült az igazoltatás elől, végül a Hősök terénél kapták el. A vásárhelyi rendőrök arra lettek figyelmesek, hogy a Lázár utcán négy fiatal motorozik, és egyikük, amikor meglátta őket, lekanyarodott a Hódi Pál utcára. Rendőrautóval utána eredtek, majd fény- és hangjelzéssel pró­bálták megállítani. A fiatalem­ber azonban menekülni kezdett. A város főterén, járdán, zebrán keresztülrobogva a Hősök teréig jutott, akkor tudták megállásra kényszeríteni. A férfi az igazolta­táskor a Honda iratait nem tudta átadni, elmondása szerint a mo­tort Svájcból hozta Magyaror­szágra, és még nem helyeztette forgalomba. Arra a kérdésre, mi­ért menekült, azt válaszolta: „Hát megpróbáltam, kétesélyes volt". Többek között személy- és vagyonbiztonságot veszélyezte­tő közlekedés, rendőri jelzés fi­gyelmen kívül hagyása, kijelölt gyalogos átkelőhely szabályta­lan megközelítése miatt indult ellene szabálysértési eljárás. Lebukott a jogsival KISZOMBOR. Mivel képtelen volt sikeres vezetői vizsgát tenni, ha­zájában vásárolt egy hamis jo­gosítványt egy román férfi ezer euróért. Nem sokáig használ­hatta. Második útja Magyaror­szágra vezetett, ahol a kiszom­bori határátkelőn lebuktatták a határrendészek. A 28 éves férfi egy Opel Astrával érkezett, és el­mondása szerint testvére olasz rendszámú autóját vezette, az ellenőrzés során azonban kide­rült, hogy a kocsit Olaszország­ban bűncselekmény miatt körö­zik. Ezt követően a határrendé­szeti kirendeltség munkatársai­nak az is feltűnt, hogy az átadott angol vezetői engedély vélhető­en hamis. Szakértői vizsgálat­nak vetették alá, ami igazolta is a gyanút. A férfi ellen közok­irat-hamisítás bűntette miatt in­dult eljárás. Troli a Víztorony téren SZEGED. Egy csuklós és egy szó­ló trolibusz tesztelte a felsőveze­téket a tarjáni Víztorony téren szerda hajnalban. Az érdeklő­dők között felfedeztük Dózsa Gábort, az SZKT ügyvezető igaz­gatóját is. Elmondta: az új 10-es troli vonalát vizsgálták. Az áramellátási rendszeren kell még a finomhangolást elvégez­ni, hogy a klinikákat Tarjánból is átszállás nélkül el lehessen érni trolival. A közlekedési cég vezetője kiemelte: olyan korsze­rű rádió-távirányítású váltókkal működik majd a 10-es buszt fel­váltó kötöttpályás vonal, hogy a vezetőnek nem kell lelassítania váltáskor, kevesebb lesz a hiba, és halkabban járhatnak a trolik. Ablakot nyitottak a nagyvilágra HÓDMEZŐVÁSÁRHELY FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A szálló a megye harmadik négycsillagos kategóriájú hotel­je, és magántőkéből, uniós tá­mogatással készült el 15 hónap alatt. Navracsics Tibor kiemelte: létrehozásához, megépítéséhez vakmerő vállalkozókra, a terv­ben lehetőséget látó polgármes­terre és önkormányzatra, illetve olyan városi közösségre volt szükség, amely Vásárhelyt jel­lemzi. Az új szálló ablakot nyit a világra, és példát mutat az egész országnak - mondta. Lázár János polgármester szerint is bátor és vakmerő tö­rekvés volt egy ekkora városba 4 csillagos szállodát álmodni, felépítéséhez SchleiJfer Ervin, Mihucz Tibor és Kendi Imre tu­lajdonos erőfeszítéseire volt szükség. - Annak idején a szomszédos Fekete Sas Szálló építését 10-15 éves fellendülés követte, azt kívánom, hogy a Ginkgóét is hasonló kövesse. Építése megmutatta, hogy Vá­sárhely és az ország is lehet si­keres - mondta. Hozzáfűzte, ahogy a szálló udvarán álló, névadó Ginkgo-fa ezer évig él, reméli, hogy a szálló és a három család, valamint a város közös­sége is legalább ennyi ideig bol­dog lesz. A szálló építését méltatta Ho­molya Róbert, a Nemzeti Fej­lesztési Ügynökség Nonprofit Kft. végrehajtási elnökhelyette­Fogadás a névadó fa árnyékában. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA se, Kiss Imre, a Dél-alföldi Regi­onális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. ügyvezető igaz­gatója és Christian Hofer, a Best Western Central Europe vezér­igazgatója. A hotel előtti Zrínyi utcai szakaszt a város építette át a szállóhoz méltó minőségben. A bejárat nemzetiszin szalagját Németh László plébános és Bán Csaba lelkész áldását követően a három tulajdonos vágta át Navracsics Tibor és Lázár János jelenlétében. Grillfesztivál - idén a rakparton Zavarta volna az újszegedi sza­badtéri prózai előadását a teg­nap kezdődött grillfesztivál, ezért került át idén a Huszár Mátyás rakpartra. SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL - A város szerint a grillfeszti­vál zavarná az újszegedi sza­badtéri prózai előadását, ezért kellett idén a Huszár Mátyás rakpartra költöznünk - mond­ta el lapunknak Kozák Pál, a VIII. Nemzetközi Grillfesztivál főszervezője, akitől megtud­tuk, az új helyszínen keve­sebb kiállító fér el. Néhány grilles kiszorult a rendezvény­ről, a tervezettnél kevesebb induló vehet részt az amatőr grillszakácsok versenyén is. A rakparton tegnap már állt a Torony tartószerkezete - jótékonysági Guinness-re­kordra készül a Rádió Plusz a szegediek segítségével. Várják a söröskorsókat a fesztivál résztvevőitől. Ha sikerül a re­kord, a szponzorok adomá­nyaiból a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapít­ványt támogatják. Ma fél négytől kiderül, ki lesz a Pick Szeged kabalabikája - várják a jelentkezéseket a helyszí­nen. Este héttől a favágó-vi­lágbajnokság versenyzői tar­tanak Stihl-fűrészes bemuta­tót. A vasárnapig tartó rendez­vény után hétfő reggel 6 órá­tól adják vissza a forgalom­nak a rakpartot. Meghívó Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt, Kedves Családját és Barátait a 2010. augusztus 20-i szegedi rendezvényeire Augusztus 20-i ünnepségek 10.00 órakor Térzene Helye: Városháza előtti tér Közreműködik: Frícsay Ferenc Városi Koncertlúvószenekar Vezényel: Sós Péter karnagy Országzászló ünnepélyes felvonása Helye: Városháza előtti tér Közreműködik: Fricsay Ferenc Városi Koncertfúvószenekar, Pavane Táncegyüttes. Honvéd Hagyományőrző Egyesület Átvonulás: a Szent István és Gizella szoborhoz 10.30 órakor Díszünnepség és koszorúzás a Szent István és Gizella szobornál Helye Széchenyi tér. Fősótány Ünnepi beszédet mond: Dr. Botka László Szeged Megyei Jogú Város polgármestere, országgyűlési képviselő Az új kenyeret megáldja: Kondé Lajos Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöki helynőke Közreműködnek: Fekete Gizi színművész. László Boldizsár operaénekes, Fiákai András zongramüvész, Tandi Flóra énekművész, a Fricsay Ferenc Városi Koncertlúvószenekar. a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, a Pavane Táncegyüttes, és a Tápai Hagyományőrző Együttes Egyéb rendezvények Augusztus 18-től 22-ig naponta 12.00-24.00 óráig VIII. Szegedi Nemzetközi Grillfesztivál Helye: Huszár Mátyás rakpart Augusztus 20. 21.00 órakor Tűzijáték Helye: Huszár Mátyás rakpart László 'polgármester Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző 11.15 órakor Fúvószenekari hangverseny magyaros táncbetétekkel l lelye. Széchenyi tér, Fósétány Közreműködnek; t ricsay Ferenc Városi Koncerttűvószenekar. Cslkdánfalvi ifjúsági Fúvószenekar,

Next

/
Thumbnails
Contents