Délmagyarország, 2010. augusztus (100. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-16 / 190. szám

A Délmagyarország és a Délvilág melléklete lakab Dóra és Kántor Zoltán (Kistelek). FOTÓK; BUKNICZ TÍMEA BAGO BERTALAN RENDEZESEBEN SIKER A DOM TEREN ELŐSZÖR MŰSORRA TŰZÖTT MUSICAL Hair - a megunhatatlan Sokan azt mondják, eljárt már a Hair felett az idő; a Dóm téri előadás-sorozat iránti érdeklődés azonban azt bizonyítja: dalai örökzöldek, megunhatatlanok. A lassan fél évszázados musical ma is izgalmasabb, mint sok kortárs próbálkozás. SZEGED HOLLÓSI ZSOLT A jó darabválasztás önmagában fél siker: a Hair szinte minden slágere megunhatatlan evergreen - mindig jólesik újra hallani. Ha beírjuk a címüket a YouTube keresőjébe, máris kiderül, mindegyiknek hányféle feldolgozását, különböző előadását töltik le milliónyian. Bagó Bertalan, a Dóm téren - bármilyen hihetetlen is - első alkalommal bemutatott musical rendezője Bereményi Gézát kérte fel dramaturgnak. Szerették volna átírni az eredeti verziót, de erre nem adott engedélyt a jogtulajdonos, így csak fazonigazításra volt lehetőségük. A sztorit a darab kezdetén a nézőtéren cigit és aprót lejmoló, megöregedett Claude Bukowski meséli el: Szemenyei János, a Vígszínház fiatal tehetsége rendelkezik azzal a képességgel, hogy zene nélkül is azőnnal atmoszférát tud teremteni. Ráadásul amikor énekelni kezd, kiderül: jobban, nagyobb odaadással és átéléssel csinálja, mint több kollégája, akinek a musical lenne a specialitása. Nekem az első részt lezáró Where Do I Go tetszett tőle a legjobban. (Kár, hogy nem a jól ismert angol szöveggel hallhatjuk a dalokat, de be kell látni: ez 99 Sok néző furcsállotta, hogy alig háromnegyed óra alatt véget ért a második rész, hallgatták volna még a slágereket. nem opera, ráadásul elfogadhatók a magyar szövegek is.) Vereczkei Rita színpadképe tulajdonképpen egyszerű: legfőbb eleme egy tagolt háttérfal, amelyen New York emblematikus nevezetességei - a Szabadság-szobor, a Brooklyn Bridge, Manhattan felhőkarcolói - tűnnek fel zöldes-szürkés fényben, mozaikszerűen. Erre a háttérre vetítik az Egyesült Államok lobogóját, a harctéri álcahálót, a helikoptereket, a repülőgépeket vagy épp a fürdésjelenetben az éjjeli metropolisz narancsos fényben ragyogó sziluettjét. Csak egy-egy jelzésszerűen begurított díszletelem jeleníti meg a gyorsan változó helyszíneket: a lovas szobor a Central Parkot, a hatalmas csillár és asztal Sheiláék villáját, egy rácsfal a fogházat. Az óriásszínpadot díszletmonstrum helyett a táncosok és a szereplők töltik be - Román Sándor mozgalmas tömegjeleneteket koreografált, különösen látványos kép volt a Hare Krishna- és a sorozásjelenet. Hatásos megoldás szokott lenni a lelátó bevonása a játékba, ez most is bejött: a nézőtér dzsungelében üldözik a kis vietnami lányt a katonák. Dolhai Attila lelkesedése mintha kicsit lanyhulna, ettől persze még jó Berger, és különösen záródalát énekelte hatásosan, amikor eltűnik a halál kapujában - repülőgép-hajtóművet imitáló hatalmas szerkezet „darálja" be a Vietnamba küldött katonákat. Vágó Bernadett szépen énekel, eszményi Jeannie, Peller Anna Sheilája szőke ciklon, az a cappella énekelt Good Morning Starshine-nal nagy sikert aratott. Makláry László karmester zenei vezetésével alaposan felfrissítették, modernizálták a dalok hangzásvilágát, Baranyai Annamária például sokkal dzsesszesebben, dögösebben és mélyebben énekelte Peggy dalát, mint ahogyan az a filmváltozatban szól. Kerényi Miklós Máté Woofként hosszú szőke parókában, kirobbanó energiával ugrálva-mászva-csimpaszkodva énekelte el a musical címadó dalát. Hiába Túri Erzsébet egyébként remek jelmezei, György-Rózsa Sándoron nagyon látszott-érződött, hogy festett, parókás színes bőrű Hud. Nárai Erika és Faragó András a rövidke kamarajelenetben viccesen, már-már groteszkbe hajlón adták Berger szüleit. Sánta László brillírozott az idióta Steve szerepében. Sok néző furcsállotta, hogy alig háromnegyed óra alatt véget ért a második Kerényi Miklós Máté (Woof) a musical címadó dalát énekli. FOTÓ SCHMIDT ANDREA rész, hallgatták volna még a slágereket. A tapsrendben újra megszólalt a legnépszerűbb szám, a szereplők pedig látványos gesztussal jelezték, amiről a Hair ma is érvényesen szól: nem kell több háború.