Délmagyarország, 2010. augusztus (100. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-11 / 186. szám

A DÉLMAGYARORSZÁG/DÉLVILÁG MELLÉKLETE » NAPRÓL NAPRA MINDIG MAS Kevés olyan ismert ember van, aki annyit szerepelne a bulvársajtóban, mint Hajdú Péter. A Frizbi műsorvezetője azonban azt mondja, elérte célját a médiaszerepléssel, most már nincs rá szüksége, így visszább vonul. Hajdú visszavesz a buivárszereplésből M Ul CÖ Hétfő Kalendárium, A hét témája, Lakberendezés Kedd Gyógy-ír Légy-ott Csütörtök Bizalmasan Péntek Délmadár Szombat Szieszta i­ec SZTÁRVILÁG TÍMÁR KRISZTA A Frizbi roadshow-ján beszél­gettünk vele a róla kialakult képről, illetve arról, miért is kellenek testőrök és helikopter egy ilyen rendezvényre. - Szereti az embereket? Ezt azért kérdezem, mert egy, a nézőknek szervezett rendezvényen, a Frizbi roadshow-ján, amelynek lényege, hogy „elérhető közelségben" vannak a sztárok, ön testőrökkel közlekedett. - Nem járok testőrökkel. Ezeken a rendezvényeken van­nak, de nem csak mellettem, mindenkire vigyáznak. Volt már olyan, hogy annyian kör­beálltak, hogy nem értem oda a színpadhoz. Ők ebben segíte­nek. - Hogy viseli, hogy amint megje­lenik valahol, mutogatnak önre, a „szájába néznek", hogy milyen fagyit nyal, esetleg még köz­vetlenkedni is megpróbál­nak ismeretlenek? - Már megszoktam, mint ahogy azt is, hogy ismert embernek sokkal kevesebbet szabad, mint egy átlagembernek. Pél­gával hivalkodik. Itt van például a helikopter esete, amely sajtóhí­rek szerint azért szállt le a Part­fürdőn, hogy mindenórás felesé­ge rendelkezésére álljon, ha bein­dul a szülés. - Én nem vagyok Kóka Já­nos, nekem nincs saját gépem. Minden rendezvényre megpró­bálunk egy-egy sztárt ezzel hozni, ami nekünk azért jó, mert tudunk légi felvételeket készíteni. Ez kuriózum, jól néz ki az adásban. És hány olyan műsor van, ahol mutatnak he­likopteres plánt? Erre kötöttem egy barátommal megállapo­dást: reklámfelületet kap cse­rébe a segítségéért. A katás verzió f z ~ ; HAJDÚ PÉTER dául, ha megvárakoztatok valakit, mint önt (másfél órán keresztül), akkor sokkal inkább azt mondja rám, hogy úristen, mek­kora bunkó, mintha a büféssel beszélt volna meg találkozót. Ezzel együtt kell élni. - Ha már itt tartunk, az sem segít túl so­kat a megítélésén, hogy lépten-nyo mon a gazdagsá­csak a PR - már csak azért is, mert ez az első helyszín, ahol ő is itt volt. Csak azért jött el, mert felújítják a házunkat egy beázás miatt, a kislányunk pe­dig fél a zajtól. így ő a nagyma­mánál maradt, a feleségem pe­dig velem utazott Szegedre. Egyébként autóval jöttünk, én vezettem. És csupán arra a vádra, hogy milyen felelőtlen dolog 9 hónapos terhesen utazgatnia, mondtam azt, hogy ott van a helikopter, ha szükség lenne rá. - Önről rengeteget írnak és írtak, sőt: karrierje kezdetén ebben partner is volt, hiszen azt mond­ta: mindegy mivel, csak szerepel­jen a médiában. Mindeközben ke­mény munkával nagyon sokat el­ért, mégis megmaradt egyfajta bulvárszereplőnek. Nem bánja, hogy annak idején így döntött? - Az elején valóban nyitott voltam, mert az volt a fontos, hogy ismert legyek. Egy kábel­csatorna műsorai totálisan ér­dektelenek, de üzletet kötöt­tem: dobok egy kis csontot a magánéletemről, cserébe pe­dig a műsorról is írnak. Amióta a TV2-n vagyok, már nincs szükségem ilyen jellegű kompromisszumok­ra, és nagyon sok újságíró „ meg is van sértődve, i mert építem le ezeket a bul­várhíreket. In­kább ne írja­nak rólam. Viszont válaszolva a kérdésre ­nem bán­tam meg. A karrier ? elején -j mindent meg kell tenni. Én mindig el tudtam ér­ni, hogy ír­janak rólam. Volt, hogy ennek az volt az ára, hogy amikor ért egy sí­baleset, Hatmillió nő szavaz a kis feketére A divat mulandó, trendek váltják egymást, jönnek és mennek, de a kis fekete ruha örökké divatos marad. Becslések szerint Nagy-Britanniában 6 millió nő még mindig ragaszkodik kedvenc kis fekete ruhájához, még akkor is, ha azt évekkel korábban vagy egy évtizede vá­sárolta. A felmérésben több mint 2000 nőt kérdeztek meg arról, milyen imádott, dédelge­tett ruhák lapulnak a gardróbjukban. Kiderült: a kis fekete ruhák átlagosan 12 évesek. A megkérdezettek negyede 15 éve vette kis fekete ruháját, tíz százaléka pedig több mint ne gyedszázada vásárolta meg, és mind a mai napig hordja is azt. A legtöbben azt mondták: az első fekete ruhájukhoz erős érzelmek fűzik őket, és még akkor sem hajlandóak kidobni, ha biz­tosak benne: soha nem lesznek már olyan vékonyak, hogy újra fel tudják venni. A kis fekete ru­hának számos rajongója van: Coco Chanel, Audrey Hepburn, Liz Hurley és Diana hercegnő ­hogy csak néhányat említsünk a híres nők sorából. Aki kis fekete ruhába bújik, az úgy érzi ma­gát, mint egy királynő. Ezt a ruhát azért is szeretik a nők nagyon, mert soha nem lehet vele túl­lőni a célon, és alulöltözöttnek sem látszik az, aki ebben megy egy fogadásra vagy szín­házba. A ruha nagyszerűsége annak egyszerűségében rejlik, kiegészítőkkel pedig fantasz­tikusan fel lehet dobni: egy gyöngysor, fehér gyöngy fülbevaló, és akár esküvőn is részt vehetünk benne. és hozzá fotót is akartak, beöl­töztem síruhába, és bementem az akkori Színes Mai Lap szer­kesztőségébe, hogy lefényké­pezzenek. - Meg lehet találni azt a pontot, ahonnan még nem süllyed az em­ber bizonyos mélység alá? Hiszen vannak még páran, akik hasonló módszerekkel élnek. - Egy Kiszel Tünde mögött például nincs produktum, ő még soha nem tett le semmit az asztalra azon túl, hogy kita­lál mindenféle hazugságot, hogy azokkal bekerüljön az új­ságba. Ha ugyanezt Fábry Sán­dor vagy Friderikusz Sándor tenné, nem lenne vele semmi baj, mert van mögötte produk­tum. Emlékezzünk rá: annak idején Fridi letolta a gatyáját, és megmutatta a f...kát azért, hogy beszéljenek a show-járól. Egy profi erre használja a mé­diát. Egy hülye pedig próbálja magát népszerűsíteni, és élve­zi, ha hárman felismerik. - A Bagi-Nacsa párossal való konfliktus is csak egy ilyen mé­diabalhé volt? Hiszen a road­show-kon is együtt szerepelnek, és láthatóan jóban is vannak. - Bepereltem őket 52 millió forintra, mert egy induló műsor­ban lemondták a fellépést. A bí­róság kimondta, hogy nekem van igazam, és megítélt volna nyilván egy összeget - legalább a felét. Ekkor ők megkerestek, és mivel én nem akartam ezt a két fiút tönkretenni, az igazam pe­dig kiderült, abban maradtunk, hogy szívesen ledolgoznák ezt az összeget. Az itteni szereplésükért így fele pénzt kapnak, a többit betudjuk a peren kívüli egyez­ségbe. Ebben a történetben ők voltak az inkorrektek, de megbe­széltük, és én nem vagyok ha­ragtartó. Lehet, hogy a kulacso­mat nem bíznám ezek után Oli­vérre a sivatagban, de ettől még miért ne jópofás­kodhatnánk egy­mással? CÖ M Ul / 1 4 forintn őrültei mr, A KÚP MELLTARTÓ ÚJRA TÁMAD Jean-Paul Gaultier még mindig szenzáci­ós divatshow-kat képes színpadra állíta­ni. Legutóbb Párizsban kápráztatta el a közönséget és kritikusait: Franciaország egykori fenegyereke Dita Von Teese-t kérte fel, hogy mutassa be a La Perla fe­hérneműit. A sztriptíz káprázatos volt, ahogyan a fehérneműk is, bár utóbbi nem aratott osztatlan sikert, a konzerva­tív hölgyek ugyanis nem nagyon fognak vásárolni belőle, a fűzővel megbolondí­tott fehérnemű - ami ez esetben fekete ­ugyanis egy szettben kapható a haris­^^ nyakötővel és az aprócska bugyival, SEká valamint az először Madonnán látott kúp melltartóval. A szett ára 140.000 forintnak megfelelő összeg, ami a divat­őrültek számára egyáltalán nem számít drágának. A Gaultier-show egyébként minden másban kötődött a ha­gyományokhoz: megtartotta arisz­tokratikus, csillogó jellegét, visszatérő darabok voltak a furcsa kalapok, a szőr­me, a stóla és természetesen a cigaretta­szipka is, valamint a selyem, a bársony ­minden mennyiségben flitterekkel díszít­ve -, valamint a prém cipzárral kombi­nálva. SZAKÍTOTTÁL? SZEREZZ EGY KUTYÁT! A szakítás minden nőt megvisel, kit jobban, kit kevésbé. A veszteség feldolgozása hosszú folyamat, még akkor is, ha a nő szakított a fér­fival, és nem a férfi adta ki a nő útját. Szakértők azt tanácsolják: aki kilép egy pár­kapcsolatból, vegyen vagy fogadjon be egy ku­tyát - az állatról való gondoskodás ugyanis új távlatokat nyit, feladatokat ad, elkötelezettséget kíván és akár egy új kapcsolathoz is hozzásegít­het. Szakítás után nem kell a magas sarkú ci­pő, nem- kell órákat bí­belődni a fürdőszobá­ban, hogy elmenjünk egy szórakozóhelyre és reméljük a legjobbakat egy szőke herceg sze­mélyében. A legjobb módja az új élet elkez­désének egy kutyus. A kutyáról való gondos­kodással ugyanis csilla­píthatjuk a hiányérze­tet, arról nem is beszél­ve, hogy eltereli a gon­dolatainkat. A kutyát mindennap többször A KUTYASTRATÉGIA ELŐNYEI 1. Nem kell új ruhákat venni rengeteg pénzért, hogy az em­ber újra randizni merjen. 2. Nem kell kocsmákba és bárokba járni, kávéházak tera­szán iszogatni és egyben ren­geteg pénzt költeni az ismer­kedés reményében. 3. A hosszú séták, a gyalog­lás a friss levegőn egészséges. 4. Mivel a kutyát sétáitatóval mindenki szóba elegyedik, köny­nyebb ismerkedni, új partnert ta­lálni. meg kell sétáltatni, ami egyrészt kikapcsolódás a jó levegőn, másrészt belépő a kutyások nagy, népes családjába. Akinél kutya van, azzal min­denki szívesen szóba elegyedik, még a kutyát­lanok is. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni: a kutya nem gondűző, nem kiegészítő, hanem társ és el­kötelezettség - csak az fogadjon be házi kedven­cet, aki hosszú távon is képes és akar is gondos­kodni róla!

Next

/
Thumbnails
Contents