Délmagyarország, 2010. augusztus (100. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-10 / 185. szám
2010. AUGUSZTUS 279., SZOMBAT PROGRAMPONT - NAPI KULTURÁLIS PROGRAMAJÁNLÓ 17 3 TAROLTAK A DUNÁNTÚLI DIÁKOK AZ EGYETEMI, FŐISKOLAI FELVÉTELIN Sereghajtó a régió a gólyák versenyében FELVÉTELI UTÁN: A felsőoktatási intézménybe jelentkezők és a felvettek aránya (%) Országos átlag Megye T. Györ-Moson-Sopron 3. Baranya 13. Budapest IS. Bács-Kiskun Forrás: www.felvi.hu 69,21 69,16 ÓM-GRAFIKA DÉL-ALFÖLD FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL - Meglep az eredmény. Ha tippelni kellett volna, Budapestet előre sorolom, hiszen a legjobb középiskolák listáját fővárosi intézmények uralják - fűz megjegyzést a számokhoz Kovács István. A tíz legjobb hazai gimnázium közé tartozó szegedi Ságvári igazgatóhelyettese szerint az ilyen statisztikai összehasonlításban "hátrébb végeznek azok, akik amúgy magasra teszik a lécet. Például náluk a diákok zöme - 166 végzős közül 143 - a nehezebb, emelt szintű érettségit választotta. Sereghajtók az alföldi megyék, közülük is Békés a legutolsó a felvettek 66,11 százalékos arányával. Nem büszkélkedhet a Dél-Alföld másik két megyéje sem: a húszas listán Csongrád a 14., Bács-KisCSONGRÁD MEGYE 4135 válasz tópolgár kérte felvételét a kisebbségi választói jegyzékbe a július 15-i határidőig - tájékoztatott Kovalcsik Andrea megyei főjegyző. A lakóhely szerinti település jegyzőjétől az a választójoggal rendelkező állampolgár kérhetett regisztrációt, aki az elismert 13 kisebbség valamelyikéhez tartozik, és a kisebbséghez tartozását nyilatkozatával vállalta. 41 bolgár, 2794 cigány, 77 görög, 115 horvát, 45 lengyel, 122 német, 139 örmény, 350 román, 33 ruszin, kun a 15. A 7 régió versenyében is utolsó a Dél-Alföld: az országos átlag alatti, 68,15 százalékos eredményével. A dobogó első három fokán a 209 szerb, 159 szlovák és 51 ukrán választópolgár élt jogával. Kisebbségi önkormányzati választást akkor tűzi ki a helyi választási bizottság, ha a településen a kisebbségi választói jegyzékben szereplő választópolgárok száma a választás kitűzésének napján eléri a 30 főt. A helyi választási bizottságok ennek megfelelően a megye 21 településén tűztek ki 41 kisebbségi választást október 3-ára (az önkormányzati választás napjára). Szegeden 11, Hódmezővásárhelyen és Magyarcsanyugat-, dél-, és közép-dunántúli régió áll. Kistérségi szinten ugyancsak jobb eredményt ér el több kisalföldi, mint a szegedi: míg a győrinádon 3, Apátfalván, Csanádpalotán, Deszken, Makón, Szentesen és Újszentivánon 2, Ambrózfalván, Bakson, Csongrádon, Kisteleken, Kiszomboron, Kübekházán, Maroslelén, Mindszenten, Nagylakon, Pitvaroson, Szegváron és Tiszaszigeten egy önkormányzat alakulhat. 18 testületet a cigányok, 7-et a románok, 4-et a szerbek, 3-at a szlovákok, 2-t a németek és a görögök, egyet a lengyelek, bolgárok, horvátok, örmények, ukránok választhatnak. Bulváros torzítások - Háromszázzal több gólya kezdi a tanévet az előző tanévhez képest - jelenti ki Pukánszky Béla. A Szegedi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese szerint ez számít. A különböző számokkal és arányokkal „bulvárosan" torzítják a tényeket. ben 77,20 százalék, a soproniban 73,85 - addig a Tisza-parti nagyvárosban érettségizők 70,61 százaléka nyert felvételt valamely felsőoktatási intézménybe. - A szegedi, a debreceni egyetem jellemzője, hogy hallgatóinak 60 százaléka a környező régióból jelentkezik - villant föl egy másik összefüggést Jancsák Csaba. Az ifjúságszociológus megjegyzi: az ország 19 állami egyeteme közül csak 2 található az Alföldön. Jelöltet csak társadalmi szervezet állíthat, és csak az, amelynek a választás évét megelőző legalább 3 éve alapszabályában rögzített célja az adott kisebbség képviselete. Független jelöltek indulására a törvény nem biztosít lehetőséget. Nincs szükség a választópolgár ajánlásra, azaz nem kell ajánlószelvényeket gyűjteni. Jelöltet bejelenteni csak nyilvántartásba vett jelölő szervezet tud, legkésőbb szeptember 3-án 16 óráig. NAGYLAK. Perceken belül elfogta a rendőrség azt a három férfit, ald egy pénzváltót lopott meg Nagylaknál a hétvégén. Szombat este 9 órakor történt az eset - egy vékony, alacsony, szikár férfi jelent meg, hogy autópálya-matricát szeretne venni. Amint távozott, két másik férfi lépett be az irodába, a bejárathoz csalta az ügyintézőt, és kifelé mutogatva román nyelven kért segítséget azzal, hogy autójuk lerobbant. Eközben a harmadik -személy visszaosont a hátsó bejáraton, és magához vette az ott lévő értékeket. Az ügyintéző visszament az irodába, hogy telefonon kérjen tolmácsot, ekkor észrevette, hogy valaki a hátsó bejáraton sietve távozik. Ellenőrizte kasszáját, amelyből a pénz eltűnt. A rendőrök a határátkelőhelytől nem messze, a bökényi elágazásnál elfogták az elkövetőket. Mindhárom férfi román állampolgár, velük szemben lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség. Rombusz alakú körforgalom a 47-esen Tavaly óta épül, tegnap már a rombusz alakú körforgalom íveit is használhatták az autósok a 47-es főút és az M43-as kereszteződésében. A földmunka java a múlt évben befejeződött, a csomópont alapozását körülbelül két hete kezdték Szeged és Algyő között. A sztráda és a főút kereszteződésének kialakítása látványos szakaszához érkezett: miközben a körforgalmi íveken haladhatnak az autósok, épül a körök magja. Az egyedi kialakítású körforgalomban az irányonkénti sávok között belső fizikai elválasztás lesz, így a 2x2 sávon nagyobb biztonság mellett és gyorsabban lehet majd közlekedni. Itt most egyelőre naponta 120-200 ember dolgozik - válaszolt tegnap kérdéseinkre a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs irodája. A különleges kereszteződést várhatóan szeptember végére adja át a forgalomnak a kivitelező. Addig a közlekedőknek sebességkorlátozással és forgalomtereléssel kell számolniuk - a Magyar Közút Kht. hozzájárulásával és közreműködésével. A kivitelezők arra törekednek, hogy irányonként egy sáv biztosításával folyamatos maradjon a kétirányú forgalom. FOTÓ: KARNOK CSABA Kisebbségi választás: 21 megyei településen Magyarázni a bizonyítványt ÚJSZÁSZI ILONA ujszaszi.ilona@delmagyar.hu Aranylik a Tisza-parti tudományegyetem, ha kiemeljük az idei felsőoktatási felvételi számai közül, hogy a tavalyinál 300 hallgatóval több, összesen 8200 gólya kezdheti meg itt tanulmányait. Vagyis változatlanul a legnépszerűbb vidéki felsőoktatási intézmény a szegedi egyetem. Erre az eredményre vet árnyékot, hogy a vonzáskörzet dél-alföldi régió sereghajtó. Itt az országos átlagnál rosszabb, a 7 régió közül a legalacsonyabb - az aranyérmes Nyugat-Dunántúlhoz képest 5,63 százalékkal kevesebb - a fel99 Kézenfekvő az vettek aránya. Hogyörök Dunántúl-Alföld !K,sy? Magyarázzuk a l#llix k A bizonyítványt. KUlOnDSegre Kézenfekvő az örök hivatkozni. Dunántúl-Alföld különbségre hivatkozni: a limesen túl gazdagabbak a népek, több család képes megfizetni a tandíjas képzést. De sántít ez az érvelés. Az államilag támogatott, vagyis ingyenes képzésre ugyanis épp annak az öt dunántúli megyének a fiataljai kerültek be a legjobb aránnyal, mint az összesítésben. Magasra teszik a lécet a középiskolákban, ezért délen kevesebbeknek sikerül átugorniuk a felsőoktatásba, mint nyugaton - keresünk újabb fogást a számokon. Az ország tíz legjobb középiskolája között ott a két szegedi „leg", a Radnóti és a Ságvári. Viszont az Oktatási Hivatal statisztikája azt mutatja, kevés néhány kiugró, jobb a sok erős: a matek-, a magyar- és a töriérettségin is verhetetlenek a győri középiskolások. Régi sérelmeket takar a következő-próbálkozás, a fejlesztési különbségekre utalás: több a felsőoktatási intézmény ott, mint itt. Márpedig minden intézmény gólyáinak 60-70 százaléka a vonzáskörzetből verbuválódik, többnyire. Valóban: a 19 állami egyetem közül csak 2 - a szegedi és a debreceni - szolgál a nagy magyar Alföldön, 2 elsősorban a Felvidéké, míg 5 dunántúli, 10 pedig fővárosi. Roszszabb az arány a nem állami intézmények listáján. Ezeket a számokat megkapirgálva újabb, tényleges minőségi különbségek villannak föl. Csak egyetlen példa: a szegedinél 2-16 ponttal kevesebb is elegendő a gólyasághoz a főiskolából lett soproni egyetemen. Mert a nagy tudományegyetemekhez képest a kisebb főiskolákra jóval alacsonyabb pontszámmal is könnyedén bejuthat a felvételiző. De ezzel sem teljes a magyarázat. Torz. Túlzó. Mint a statisztika: amivel mindent és annak az ellenkezőjét is megmagyarázhatjuk. Trükkös tolvajok A szegedi Móra Ferenc Múzeum iskolabarát fejlesztése ATársadalmi Infrastruktúra Operatív IVogram „Múzeumok iskolaborái fejlesztése és oktatási-képzési szerepének infrastuktúrális erősítése" program pályázatán a Móra Ferenc Múzeum, Csongrád Megyei Önkormányzat Megyei Múzeuma 20.975 millió forint támogatást nyert el a múzeumok oktatási szerepének fejlesztésére. A projekt keretében a szakemberek a kor modern technikai eszközeinek segítségével képesek a gyerekek számára átélhetőbbé tenni a gyűjteményekben felhalmozott tárgyi kultúra világát.