Délmagyarország, 2010. augusztus (100. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-09 / 184. szám
2010. AUGUSZTUS 15., SZOMBAT PROGRAMPONT - NAPI KULTURÁLIS PROGRAMAJÁNLÓ 17 Nagy és Kovács keszthelyi elsősége KESZTHELY. Két arany-, három-három ezüst- és bronzéremmel zárt a magyar válogatott a Keszthelyen rendezett ötödik európai uniós ökölvívótornán. Mindkét magyar elsőség szegedi nevéhez fűződik. A 69 kilogrammban Nagy Bianka remek meccsen verte meg 6:4-re az angolok címvédőjét, nem mellesleg a 2012-es olimpián debütáló női boksz egyik „arcának" szánt Savannah Marshallt. Négy háromra még Marshall vezetett, onnan azonban csak a remek balosokkal „operáló" Nagy Bianka szerzett pontokat, és megérdemelten nyert. Vélhetően egyértelműen, mert a kétpontos különbség ellenére még az angolok sem vitatták, kit illetett meg az arany. Meggyőző volt Kovács Mária is, aki egyértelmű fölénynyel verte meg a francia Alexandra de Huttent. A feljebb (90, majd 86 kilogrammban) két vb-aranyat nyerő Kovács az olimpia miatt fogyasztott borzasztóan sokat, és ha formája kitart, Londonból is éremmel térhet haza. Az olimpián csak 51, 60 és 75 kilogrammban lesznek női bunyós számok. A harmadik Gál László-tanítvány, Sándor Lilla a +81 kilogrammban lengyel ellenfelétől a harmadik menetben döntő fölénnyel szenvedett vereséget. Nagy és Kovács egy hétig Szegeden lesz, majd következik a háromhetes felkészülés a világbajnokság előtt. Jelenlegi formájuk alapján akár mindketten ott lehetnek a szeptember 9-én kezdődő barbadosi vb-n a szintén szegedi szövetségi kapitány, Szuknai Zsuzsanna keretében. Eredmények, a szegediek eredményei, 69 kg: Nagy Bianka-S. Marshall (angol) 6:4. 75 kg: Kovács Mária-Hutten (francia) 6:2. +81 kg: Slowik (lengyel)-Sándor Lilla döntő fölény a harmadik menetben. Kakuk Levente: 669 fa SZEGED. A Szegedi TE férfi tekecsapata a felkészülés kellős közepén edzőmérkőzést játszott hazai pályán, az újszegedi teke- és bowlingcentrumban a szerbiai Zenta ellen. A vendégeknél pályára lépett az egykori szegedi, Fekete László is. A szegedi alakulatban három kiemelkedő produkciót találhattunk: Földesi Zsolt 637, Szél Tibor 620 fát ért el, ám rajtuk is túltett az ezúttal tartalékként dobó Kakuk Levente 669 fával. A hazaiak egyébként magabiztosan, 8:0-ra nyerték meg a találkozót. A végeredmény: Szegedi TE-Zenta (szerbiai) 8:0 (3595:3337). Edzőmérkőzés, Szeged. A párok: Földesi-Ernyesi 1:0 (3:1, 637-564), Szél-Tosics 1:0 (4:0, 620-529), Kiss N.-Vojnovics 1:0 (3:1, 564-557), Kovács P.-Földeák 1:0 (2:2, 589-554), Karsai L.-Bárány 1:0 (3:1, 594-577), Kis Zs.-Fekete 1:0 (3:1, 591-556). Tartalékok: Kakuk-Popovics 1:0 (669-575), Pavlics-Hocsevar 1:0 (3:1, 586-558). Három továbbjutó CSONGRÁD MEGYE. A labdarúgó magyar kupa országos főtábláján négy Csongrád megyei csapat lépett pályára. Az SZVSE-Gyálarét és a Tisza Volán a rendes játékidőben harcolta ki a 64 közé jutást, ez a HFC-nek csak büntetőkkel sikerült. Az Ásotthalom számára túl nagy falatnak bizonyult a Gyula. Tótkomlós (megyei ll.)-Tisza Volán SC 1-2 (0-2) Tisza Volán SC: Czirják - Mészáros, Pénzváltó, Vida, Grünwald Vágó (Boldizsár), Huszárik - Búzási, Beretka (Völgyi R.), Végh (Kéri) - Kazi. Edző: Buchholcz Gábor. A Tisza Volán SC gólszerzői: Kazi, Grünwald. Kiskőrös (megyei I.)SZVSE-Gyálarét 1-3 (1-1) SZVSE-Gyálarét: Reguli - Földeák, Ágoston, Hegyesi, Csobán R. (Virágh) - Fábián, Beleznai (Kenderesi), Simon I. - Dürgő, Mangó, Hegyesi Zs. Edző: Bóka Ferenc. Az SZVSE-Gyálarét gólszerzői: Dürgő, Mangó (2). Bácsborsód (megyei ll.)-HFC 0-0 (hosszabbítás után büntetőkkel 3-4) HFC: Kovács K. - Török Á. (Szűcs R.), Sipos, Huszár, Marton - Batik, Kökény - Varga M„ Domonkos (Bakos Á.), Papp Z. (Mucsi) Rácz D. Edző: Kandó Róbert. Ásotthalom-Gyula (NB III) 9-3 (0-0) Ásotthalom: Ábrahám - Szűcs K., Rasztik, Vastag B„ Szlobodnyik, Németh P. (Bokányi), Kothencz L. (Lakatos), Papp R. (Kothencz G.), Andróczki, Baji R„ Ottlik R. Edzők: Hevesi Tibor, Gyenge Balázs. Junior aranyak az öttusa-vb-n SZÉKESFEHÉRVÁR. A szombati női versenyt követően - amelyet Kovács Sarolta nyert meg - Demeter Bence személyében vasárnap a férfiak mezőnyében is magyar győztest avattak a junior öttusázók székesfehérvári világbajnokságán. Az ifjúsági olimpiára készülő Demeter Gergely 10., az egyéni induló Prill Péter pedig 29. lett. Csapatban a hazaiak két fővel szerepeltek a döntőben, mivel a pénteki selejtezőből Bíró Szabolcs nem jutott tovább, így végül az ötödik helyen fejezték be a küzdelmeket. ELMARADTAK AZ ÉRMEK A VITORLÁZÓ-VILÁGBAJNOKSÁGON Gyenge magyar szereplés Az eredményhirdetéssel hivatalosan is befejeződött a szegedi vitorlázórepülő-vb. FOTÓ: VERÉB SIMON A Szegeden rendezett 31. FAI vitorlázórepülő-világbajnokságon a magyar versenyzők nem a várakozásnak megfelelően szerepeltek, legjobb összetett helyezésük egy 6. Viszont két futamot nyertek, ami a Forma-1-hez hasonlóan nagy fegyvertény. SZEGED IMRE PÉTER Csalódott csapat. Ilyen képet nyújtott a 31. FAI vitorlázórepülő-világbajnokság zárónapján, szombaton tartott sajtótájékoztatón a magyar válogatott. Nem véletlenül. Az eddigi legnépesebb, legerősebb (34 ország, 146 versenyző) vb-nek nagy reményekkel, dobogós tervekkel vágtak neki a mieink. Gönczi Péter szövetségi kapitány akkor azt mondta: kategóriánként egy, de az is elképzelhető, hogy két érmet nyerünk. Ezzel szemben a legjobb helyezés a 15 méteres géposztály címvédőjének, Gulyás Györgynek a 6. helye. A többiek a vert mezőnyben landoltak. A duplán hazai pályán szereplő szegediek teljesítménye. egyértelműen kudarc. Tamás Ferenc (15 méteres géposztály) a 33., Szabó Péter (18 méteres géposztály) a 39., Tülkös János (szabadosztály) a 29. helyen zárt. De ne legyünk igazságtalanok, szóljunk az okokról. Az érintett versenyzők, valamint Gyöngyösi András, a szövetség elnöke és Gönczi is az időjárást említette (esős, szeles, viharos idő); s tény, ez nemcsak a mieinket, más klasszisokat, korábbi világbajnokokat is „megviccelt". Előfordult, hogy az egész 15 méteres osztály idő előtti leszállásra kényszerült, nem teljesítette a feladatot, míg a 146 egységből az 5. napot egy sem fejezte be. A két futamgyőzelem a 15 méteresben, valamint a szabadosztályban nagy fegyvertény. A Forma-l-hez hasonlóan nehéz elérni, és hasonlóan pezsgőt locsolva ünneplik. Ez gyógyírt jelentett a vb-sebre Hegedűs Lászlónak, míg Gulyás elmondta: nem fogalmazott meg magával szemben elvárást, és a körülményekhez képest ésszerűen kockáztatva kihozta a versenyből a maximumot. Az első világversenyét teljesítő Tülkös összegzett találóan: szerinte kiderült, a magyarok „jó idős" pilóták, és a jövőben a fejlődés érdekében mostohább körülmények között is gyakorolni, edzeni, repülni kell. Végül: ez volt az első olyan világbajnokság, amelynek során három ország légterét is megnyitották a mezőnynek, amely „átrándult" Romániába is, Szerbiában pedig rendszeresen megfordult a feladatteljesítések során. Végeredmény A 31. FAI vitorlázórepülő-világbajnokság végeredménye. 15 méteres géposztály (7 futam), világbajnok: Stefano Ghiorzo (olasz) 5959, 6. Gulyás György 5651,12. Laurinyecz Sándor 5499, 33. Tamás Ferenc 4089 ponttal. 18 méteres géposztály (7 futam), világbajnok: Zbigniew Nieradka (lengyel) 6279, 29. Verebélyi Zoltán 5173, 39. Szabó Péter 4727 ponttal. Open, vagyis szabad géposztály (8 futam), világbajnok: Michael Sommer (német) 6834, 29. Tülkös János 5164, 32. Hegedűs László 4771 ponttal. 34 úszónk lép rajtkőre BUDAPEST. Ma délelőtt 9.30-kor rajtol a magyarországi vizes Európa-bajnokság második hetének hivatalos versenyprogramja: ekkor csobbannak a margitszigeti Széchy Uszoda 50-es medencéjébe a férfi 400 méteres gyorsúszás első selejtezőfutamának indulói, köztük két magyar, Gercsák Balázs és Kovács Norbert. Ők ketten mutatkoznak be elsőként az 59 fős hazai válogatottból, amelytől a szövetségi kapitány töretlen derűlátással azt várja, hogy megjavítja a négy évvel ezelőtti budapesti Eb magyar mérlegét. - A 2006-os, szintén itthoni Eb-n két aranyat, egy ezüstöt és négy bronzot szereztünk, és bár számos kiváló rivális nevét olvastam a mostani rajtlistán, változatlanul amondó vagyok, az akkori hét éremnél ezúttal többet nyerünk - mondta a start előtti helyzetjelentésében Kiss László. A remények szerint legalább nyolc medált többen közülük is mindenekelőtt Hosszú Katinka, Cseh László és Gyúrta Dániel - szállíthatnak. - Ászainknak sem lesz azonban könnyű dolguk: Cseh Lacinak például nem indul talán legnagyobb európai ellenfele, Goddard, de itt van az osztrák Rogan, Hoszszú Katinkának a szintén angol Miley és a francia Muffat nehezítheti meg az életét, és Gyúrta Daninak is akad nem egy méltó ellenfele. Ám ismétlem: valamennyiükben bízom, és optimistán várom az Eb-t - jelentette ki a szakvezető, akinek csapatából a nyitónapon nem kevesebb mint 34-en állnak rajthoz a Margitszigeten. Cseh László éremesélyes a budapesti Eb-n. FOTÓ: MTI Drávucz Ritáék harmadikok SIRACUSA. A magyar női vízilabda-válogatott (benne a Taylor&Nash Universitas SE-ből Drávucz Ritával és Tóth Ildikóval, a Hungerit MetalCom Szentesből pedig Takács Orsolyával és Gyöngyössy Anikóval) 15-10-re legyőzte a németeket a Siracusában rendezett nemzetközi felkészülési torna tegnapi utolsó fordulójában, így harmadikként zárt. Petrovics Mátyás szövetségi kapitány együttese szombaton az olaszoktól 9-7-re, az első meccsén pedig a spanyoloktól 10-9-re kapott ki. A torna végeredménye: 1. Spanyolország 9, 2. Olaszország 6, 3. Magyarország 3, 4. Németország 0 ponttal. Fradi-varázs MAGYARORSZÁG. A labdarúgó Soproni Liga második fordulójában is nyerni tudott az előző évadban bukdácsoló Ferencváros. Az új edző, Prukner László által vezetett gárda a Paks után a Kecskemétet is 2-l-re legyőzte. Jól mutatkozott be az NB I-ben az újonc Szolnok, a szegedi tréner, Vágó Attila együttese gól nélküli döntetlent ért el a szintén szegedi mester által (Véber György) dirigált Pápa otthonában. Kecskemét-Ferencváros 1-2 (0-1) Kecskemét, 7000 néző. Vezette: Bede. Gólszerzők: Tököli (45.), ilt. Rósa D. (4.), Abdi (87.). Szombathely-Zalaegerszeg 0-0 Szombathely, 6000 néző. Vezette: Alvaro Garcia (chilei). Kiállítva: Panikvar (ZTE). Pápa-Szolnok 0-0 Pápa, 1300 néző. Vezette: Veizer. Honvéd-MTK 1-2 (0-1) Budapest, Bozsik Stadion, 1500 néző. Vezette: Iványi. Gólszerzők: Botis (62.), ill. Kanta J. (9. - 11-esből), Tischler (74.). Kiállítva: Debreceni (9. - Honvéd), Cuerda (56. - Honvéd). Paks-Debrecen 2-2 (1-2) Paks, 3000 néző. Vezette: Szilasi. Gólszerzők: Montvai (5.), Heffler T. (84., 11-esből), ill. Kabát (4.), Simac (40.). Kiállítva: Yannick (20., Debrecen). 'A Kaposvár-Újpest 0-1 (0-0) Kaposvár, 4000 néző. Vezette: Berger. Gólszerző: Grúz (46. - öngól). > Kiállítva: Tisza (70. - Újpest). or 952 Szuper . Manchester LONDON. A Manchester United nyerte az angol labdarúgó szuperkupát, a Community Shieldet, miután vasárnap 3-l-re verte a bajnok Chelsea-t a londoni Wembley Stadionban. A Ligakupa-győztes MU kezdeményezett többet, és Valencia a 41. percben kihasznált egy védelmi hibát. A folytatásban változatlanul kevés helyzete volt a FA-kupát is begyűjtő Chelsea-nek, így a rivális növelte a különbséget, majd Kalou ugyan szépített, ám Berbatov egy szép átemeléssel a 92. percben beállította a végeredményt. A szigetországi futballszezon nyitányát 84 ezer 623-an tekintették meg a helyszínen. A Community Shield keretein belül négy éven belül harmadszorra csapott össze ez a két együttes: 2007-ben a manchesteriek, tavaly pedig a londoniak nyertek büntetőpárbaj után. Végeredmény: Manchester United-Chelsea 3-1 (1-0), gólszerzők: Valencia (41.), Hernandez (76.), Berbatov (92.), ill. Kalou (83.). Egy pont VLADIMIRESCU. A Makó FC NB Il-es labdarúgócsapata a romániai Aradtól öt kilométerre található Vladimirescuban szerepelt két romániai harmadosztályú csapat ellen egy hármas villámtornán. A hazaiak ellen 2-0-ra vezetett a Makó Kulacsik és Faragó góljával, ám a vendéglátók egyenlítettek, a második találkozón viszont 2-O-ra kikapott a Sebestől, így 1 ponttal zárt.