Délmagyarország, 2010. augusztus (100. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-09 / 184. szám
2010. AUGUSZTUS 9., HÉTFŐ MEGYEI TŰKOR 19 MILLIÓ UTÁN FIZETTE A CSALÁD A DÍJAT - MIUTÁN BEDŐLT A FAL, 462 EZRET KAPOTT Biztosítók csatája Fodorék pénzéért CSANYTELEK FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Fodorék papírok és kétségek között az óvodában. A jobb oldali képen Fodor József a Nagy Imre utcai háznál. Támogatást kerestek - és találtak. A SZERZŐ FELVÉTELE Nyilván ezért vállalta ilyen feltételekkel a biztosítást a zrt.: aki ilyen rizikós helyen lakik, fizessen többet. Általában nem vagyonosok élnek az ilyen házakban. Azért elégedett volt mindkét fél, és nem gondoltak arra, hogy baj is lehet. Májusban aztán csak a falu területén 176 milliméternyi eső hullott, s június 3-án éjjel az előszoba előtti közfal egyszerűen összeomlott, és a külső falból is kiszakadt egy nagy darab. - Azonnal bejelentettük a kárt, az önkormányzat és Forgó Henrik polgármester rögtön segített, azóta is mindenben támogat minket, ide költözhettünk ideiglenesen. A biztosító által felkért kft. embere viszont másfél hét múlva jött ki - mondja Fodorné. A Dekra-Expert Kft. június 15-i jegyzőkönyve szerint „a ház emberi tartózkodásra alkalmatlan, azonnali megerősítés, átépítés szükséges". Ugyanezt mondta a statikus is. Félméteres betonalap kell. A kárbecslő pontos öszszeget nem mondott, de megnyugtatta őket, hogy sínen van az ügy. A család még július 9-én is befizette a díjat, aztán érdeklődtek, eleinte türelmesen. Azután nagyon kétségbeestek, amikor kiderült, hogy összesen 1 millió 80 ezret fizet a biztosító, amiből csak 462 ezer 620 forint az övék, a többi a takarékszövetkezeté. Ennyiből nem lehet lakhatóvá tenni a házat, sőt szakszerűen elbontatni és a törmeléket elszállíttatni sem. Miért? A biztosító hivatalos véleménye szerint „az árvízben megkárosodott épület építőanyaga, talajnedvesség elleni szigetelésének hiánya nagymértékben hozzájárult a kialakult károsodás mértékéhez, tekintettel arra, hogy a károsodott ingatlan műszaki avultsága elérte a káresemény előtt a 80 százalékot". - Amikor szerződést kötöttünk, meg sem nézték, mit biztosítanak, csak a pénzünk kellett. Most is árvizet írtak, pedig a Tisza elég messze van tőlünk. Egyszerűen lenéztek minket mondja Fodor József. Az ügy megviselte egyébként sem tökéletes egészségüket. A család 36-féle recept közül válogatja, mit bír kiváltani, mit nem, egyedül az asszony öcscse nem szed gyógyszert, de ő meg Down-kóros. Azért nem hagyták annyiban a dolgot, eltelefonáltak egy rakás pénzt. Közben a házat meghirdették eladásra, de telekáron kelt el, 2Q0 ezer forintért. Ekkoriban találta meg az asszony az újságközleményt, amelyben egy biztosítási szakértő mobilszámmal hirdette magát. A család meglepve tapasztalta, hogy az ár- és belvízhelyzetre különös módon reagál a biztosító szakma; egyáltalán nem igaz, hogy holló a hollónak nem vájja ki a szemét. Az elégedetlen emberekre is érdemes vállalkozást építeni, aki méltánytalanságot tapasztal, fordulhat a konkurenciához, de persze ezért is fizetni kell. A hirdetőről kiderült, hogy a Generali-Providencia üzletkötője. Azt ígérte, segíteni fog, a jogvédelemről ideiglenes biztosítási kötvény készült, oda is adtak 4600 forintot. De a munka még havi ugyanennyibe kerülne, úgyhogy a família elbizonytalanodott. Utóbb a D. A. S. nevű nemzetközi jogvédő szervezetet is megkeresték, amelynek emblémáját kamionokon, autókon látni Európa-szerte. Biztosítási szerződést kötöttek a jogvédelemre - ez egy évre 40 ezer forint. Viszont, ahogy a férj mondta, most már nagyobb biztonságban érzik magukat. Mert ez a szervezet hétvégén, ünnepnapon is ügyeletet tart, az ügyek 90 százalékát peren kívül oldja meg, és ha véletlen butaságot csinál az ember, s beviszik a rendőrök, ez a jogvédő még az óvadékot is leteszi néhány órán belül. Most itt tartanak. A szervezet peren kívüli egyezséget ajánl a biztosítójuknak. Fodor József azt mondja: - Szeretnénk annyi pénzt kapni, amennyiből vehetünk egy új házat a faluban. Hátha az nem dől össze. ff Utóbb a D. A. S. nevű nemzetközi jogvédő szervezetet is megkeresték. Biztosítási szerződést kötöttek a jogvédelemre - ez egy évre 40 ezer forint. 2010/2011 www.nemzetiszinhaz.szeged.hu 128. ÉVAD A DÉL-AFRIKÁBAN ÉLŐ TŐRÖS KÁROLY MOST ALGÉRIAI ÚSZÓKKAL DOLGOZIK Egy olimpiai bajnok hiányzik Már csak egy olimpiai bajnok tanítvány hiányzik Tőrös Károly úszóedzőnek, aki Vásárhelyen vendégeskedett. A Dél-Afrikában élő magyar trénert ez hajtja még mindig az edzői munkában. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY TÖRÖK ANITA Minimum 10 évet biztosan letagadhat a korából Tőrös Károly világhírű - Debrecenből származó - úszóedző, aki az algériai válogatottal vendégeskedett Vásárhelyen. Nem véletlen, hogy a 68 éves tréner életkorát - főként a nők - sorra találgatták a városban tartott évadzáró úszóversenyen. A Dél-Afrikában élő elismert magyar szakember szerényen mosolyogva hallgatta az erről szóló beszámolónkat. - Titok? Nincs ebben semmi titok, legfeljebb a több évtizedes, rendszeres mozgás - jegyezte meg barátságosan Tőrös Károly. Persze lehet valami a génekben is, hiszen a neves tréner igazi sportos családból származik. Édesapja tornászként, atlétaként és kézilabdásként is jeleskedett. Nagynénje aki tornász volt - az 1936-os berlini olimpián bronzérmet szerzett. Károly először tornában, majd úszásban és vízilabdában próbálta ki magát. - 1956-ban édesapám börtönbe került. Újságíró anyám pedig feketelistás lett. Akkor már válogatott úszó voltam, de a szüleim miatt nem utazhattam világversenyekre. Később viszont pontosan a váloTörös Károly neves úszóedző családja hányattatásai miatt disszidált 1965-ben. FOTÓ: VERÉB SIMON gatottságomnak köszönhetően engedték ki apámat a börtönből. A családom hányattatásai miatt határoztam el, ha kijutok külföldre, nem jövök vissza. 1965-ben kivittek Belgiumba, ahol profi vízipólós és belga bajnok lettem, majd válogatott úszóedző - mesélte. 1984-ig élt Belgiumban, végül Dél-Afrikába költözött. - A csapatom a 120. helyen szerepelt az országos ranglistán. Néhány év elteltével az első helyre tornáztuk fel magunkat. Tanítványom, Sarah Poewe világbajnok lett, no és Natalie du Tóit, aki egy balesetben elvesztette egyik lábát, elsőként indulhatott 2008-b^n a pekingi olimpián az ép sportolók között, a paralimpián pedig 5 aranyat szerzett. Már csak egy olimpiai bajnok tanítvány hiányzik. Ez az, ami még előrevisz, és kihívást jelent az edzői munkában - tette hozzá. Károly egyébként büszke arra is, hogy erősítette a magyar-dél-afrikai kapcsolatokat. Ahogy ő fogalmazott: nem hivatalos magyar nagykövet. Az ottani - mintegy 600 - honfitársát megpróbálta összefogni. Klubot alapított, ahol két szabály volt: politikáról és vallásról nem eshet szó. Tőrös Károly a rendszerváltás után látogatott haza. Néhány napig úgy gondolta, marad is. Aztán bekapcsolta a tévét, ami épp parlamenti ülést közvetített. A képviselők soraiban pedig megpillantotta azt a két embert, aki miatt apját bebörtönözték. - Megbocsátani lehet, de felejteni nem szabad. Úgy gondoltam, ha még mindig azok vannak hatalmon, akik annak idején, akkor nem maradok - idézte fel az edző. Szabadságát viszont itthon tölti. Vásárhelyen legutóbb a sportuszoda avatásán járt. A helyi úszósporttal kapcsolatban annyit jegyzett meg: nem érti, hogy ilyen jó körülmények között miért nincs egy sikeresebb csapata a városnak. Mellrák elleni küzdelem Egy gyógytorna-DVD is fűződik Törös Károly nevéhez. A tréner elismert stretchingoktató. Ez egy különleges meditációs és nyújtó-lazító torna. A Sütő Enikővel és Oroszlán Szonjával készített DVD a testmozgás népszerűsítése mellett a mellműtéten átesett nőknek is tartalmaz gyakorlatokat. Törös Károly ezt azért is fontosnak tartja, mert húga mellrákban hunyt el. A BERLETERTEKESITES KEZDETE: 2010. AUGUSZTUS 9. Az elmúlt évadi bérletek szeptember 13-ig újíthatok meg. Az első 300 bérletvásárló ajándék jegyet kap a szeptember 10-i Nyitány gálára! Kiemelt kedvezményeink bérletvásárlóinknak: - nyugdíjasoknak, tanároknak, diákoknak 20% - ha új bérletest hoz magával, további 10% - belépők féláron az Operafesztiválra - a Délmagyarország és a Délvilág kedvezményes előfizetési lehetősége - a Virágpaletta kedvezmény kuponja Szabad bérlettel - szabad a választás! Bővebb információ jegyirodánkban, honlapunkon, szórólapjainkon! ^ PORT lm ~ RÁDIÓK! • 53 WS3B m Sr-