Délmagyarország, 2010. július (100. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-07 / 156. szám
Lendvay József Stradivari-hegedűn játszik. A Paganini- és Liszt-díjjal kitüntetett Lendvay József (36) hegedűművész a Zeneakadémián diplomázott Szenthelyi Miklós növendékeként. A világ legnevesebb hegedűsei, többek között Yehudi Menuhin, Ida Haendel, Igor Ojsztrah, Jaap van Zweeden és Végh Sándor mesterkurzusain csiszolta tudását. Svájctól az Egyesült Államokon át Japánig világszerte sikerrel koncertezett már, szólistaként fellépett a Rotterdami Filharmonikusokkal, a Holland Rádiózenekarral, a Birminghami Szimfonikus Zenekarral és a Suisse Romande együttesével. Rendszeresen koncertezik a Fesztiválzenekarral; közreműködött Liszt Magyar rapszódiáinak és Brahms Magyar táncainak Philips-felvételein is. Lendvay József általában egy 1693-ban, Antonio Stradivari által készített mesterhegedűn játszik. Végigvárom a gyógyszertárban a sort. Már nyújtanám a kártyámat, amikora fejét csóváló patikus közli, hogy reggel óta nem működik a leolvasókészülék. - Igazán kiírhatnák az ajtóra... Sokan nem várakoztunk volna hiába - értetlenkedem, mire ő legyint: - Ma csak délig vagyunk nyitva. DOMBAI TÜNDE 2010. JÚLIUS 7., SZERDA 7 Ma: ajándékkoncert - spanyol ízekkel 243 EZER TIPP EGYETLEN FOCIMECCSRE - illegális az online játék? Tétre, helyre: milliárdok a sportfogadásban Gyüdi Sándor és a zenekar tegnap a Korzó Zeneházban próbált a mai koncertre. FOTÓ: FRANK YVETTE A Szegedi Szimfonikus Zenekar ma esti ajándékkoncertjén spanyol műsort kínál a közönségnek. A hagyományos ingyenhangverseny 21 órakor kezdődik a Dóm téren. SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL Hagyománnyá lett 2003 óta a szegedi szimfonikusok Dóm téri ajándékkoncertje. Minden nyáron valamilyen határozott koncepció szerint állítják össze az ingyenes hangverseny műsorát: tavaly három tenorra építették, előtte a Mozart-, a Bartók- vagy a Kodály-évfordulóhoz választottak darabokat. A muzsikáló természet vagy az éjszaka is volt már a műveket összekötő motívum. A hagyományt folytatva most spanyol témájú műsort állított össze az ajándékkoncertek állandó karmestere, Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója. A zenekar művészeti vezetői tisztét is betöltő direktor hangsúlyozza: a szimfonikusok számára fontos, hogy a Dóm téren egyszerre négyezer emberrel találkozhatnak, ami a koncertévadban nem fordulhat elő. Lendvay József Liszt-díjas hegedűművész lép fel szólistaként a hangversenyen, aki rendkívüli virtuozitásáról, temperamentumos muzsikálásáról nevezetes. A spanyolos jelleg jól azonosítható a műsorban, amelynek összeállításakor arra törekedtek, hogy több nemzet komponisTűztánctól a Boleróig Rimszkij-Korszakov Spanyol capricciója, Saint-Saens Bevezetés és rondo capricciosója és Chabrier Espana című műve csendül fel az ajándékkoncert első részében. A szünet után de Falla Bűvös szerelem - Tűztánc, Sarasate Cigánydalok című darabját, továbbá de Falla A háromszögletű kalap című balettjéből a II. szvitet, zárásul pedig Ravel Boleróját játsszák a szegedi szimfonikusok. tája is szerepeljen a programban. A zenekar a filharmóniai bérlettulajdonosok számára - a korábbi évekhez hasonlóan - ingyenes jegyeket ajánlott fel, aki időben lépett, belépőhöz juthatott. A rendezvény médiatámogatója, a 100 éves Délmagyarország 1800 belépőt kapott, ebből 300-at civilszervezeteknek és partnereinknek adtunk, 1500-at pedig a játékukban részt vevő hűséges előfizetőink között sorsoltunk ki. Annak sem kell lemondania a koncertről, akinek nem sikerült helyre szóló belépőket szereznie. Bátyai Edina, a fesztivál igazgatója tegnap elmondta: miután a jeggyel rendelkező nézők elfoglalták a helyüket, a biztonsági szolgálat mindenkit beenged a Dóm térre, a lelátó mellé. Érdemes akár összecsukható széket vinni, hiszen a téren bárhol lehet hallgatni a muzsikát. Grand Prix Edition a leggyorsabbaknak Legyen Ön a leggyorsabb és vegyen részt a Mercedes GP fogadásán! Szeged és Toledo ünnepel ték-felügyeleti főosztálya ezért már a vb előtt nyomatékosította: szerencsejáték-szervező tevékenység folytatásához az állami adóhatóság engedélye szükséges - ilyennel pedig csak a Szerencsejáték Zrt. rendelkezik hazánkban. A külföldi szerverről üzemeltetett weboldalak sportfogadásai tehát nem jogszerűek az adóhatóság szerint - az innen származó nyeremények ráadásul adókötelesek, szemben például a Tippmixszel, lottóval. Magyarul: ha valaki online fogadáson pénzt nyer, az összeget fel kell tüntetnie adóbevallásában. Bizonytalan jogi keretek Az internetes fogadóirodák immár 6 éve jelen vannak hazánkban. Az egyik legnagyobb weboldal például 5 kontinensen, 21 országban működik, 4 millió ügyféllel. Becslések szerint több mint négymilliárdos a magyar online sportfogadáspiac. Az irodák arra hivatkoznak: a legtöbb országban, így hazánkban is hiányoznak az internetes játékokra vonatkozó, világos jogi keretek - a magánszolgáltatók piaci hozzáférését az állami monopólium védelmére korlátozzák. Az Európai Bizottság is vizsgálja az ügyet. SZEGED. Testvérvárosi kapcsolatának 20. évfordulóját ünnepli Szeged és az egyesült államokbeli Toledo. Az önkormányzat és a Toledói Baráti Egyesület a jubileum tiszteletére csütörtökön 17 órakor közéleti kávéházi estet rendez a városháza sajtószobájában. Vendégek: Hilde Daugherty és Bálint Erzsébet Toledóból, valamint Szentgyörgyi Anna, az SZTE BTK Angol-amerikai Intézetének kutatója. Beszélgetőtárs: Tóth Károly önkormányzati képviselő. Vasárnap 18 óra 30 perctől baráti koncert lesz a városháza udvarán (rossz idő esetén a Korzó Zeneházban). Közreműködik: az SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola harsonakvartettje és a toledói Nemzetközi Ifjúsági Szimfonikus Zenekar. A rendezvény ingyenes. Vásárolja meg bármelyik Mercedes-Benz Grand Prix Edition modellt készletünkről 2010. július 20-ig és meghívjuk egy vacsorával egybekötött exkluzív fogadásra, ahol személyesen találkozhat a Mercedes GP egyik pilótájával! Az Ön egyedi számozott Grand Prix Edition modellje mellé stílusosan egy Mercedes ajándékcsomaggal is kedveskedünk. Ha szeretne többet is megtudni, forduljon márkakereskedéseinkhez, vagy látogasson el honlapunkra: www.mercedes-benz.hu vagy ajanlatok.mercedes-benz.hu Pappas Autó Magyarország Kft. 6725 Szeged, Vásárhelyi Pál u. 15. Telefon: 06-62/539-999, www.pappas.hu Egymilliárd 9 millió forintot tettek fel a Tippmixen június 21. és 27. között a játékosok csúcsra jár a sportfogadás a labdarúgó-világbajnokság alatt. Az állami szerencsejáték-vállalatnál nyert pénz után már nem kell adózni - az internetes fogadóirodáktól származó nyereményt viszont fel kellene tüntetni az adóbevallásban. MAGYARORSZÁG MUNKATÁRSUNKTÓL - Figyelj, a németek nem fognak még egyszer olyan jól játszani. Matematikai képtelenség. Ja, és Paul is a spanyol zászlós kagylót ette meg adott racionális magyarázatot a futball-világbajnokság ma esti spanyol-német párharcának kimenetelére tegnap a Széchenyi téri lottózóban Kádár Tamás. Paul, akit emlegetett, a németországi Oberhausen óceanáriumában élő polip - amely a Nationalelf összes eddigi vb-meccsének győztesét helyesen tippelte meg. - Pillanatnyilag az UralSzocsi meccs jobban izgat - hűtötte le a vb-lázat László. Az orosz másodosztály iránti lelkesedése is mutatja: szinte naponta játszik, legfeljebb heti 5000 forintot kockáztatva. 5-10 szelvényt tölt ki. Április(Grand Prix Edition] tói 93 napon keresztül maradt nyeretlen. Soha nem látott fogadási lázban az ország: egymilliárd 9 millió forintot tettek fel a Tippmixen a magyarok egyetlen héten, június 21. és 27. között. - Duplájára nő a heti forgalom a nagyobb sportesemények alatt.- A legtöbb, 243 ezer fogadás az Argentína-Németország derbire futott be, 187 millió forint értékben. A helyes kimenetelt - a németek 4-0-ra győztek Zrt. kommunikációs igazgatóhelyettesétől, szóvivőjétől. összesen 212 millió forintot kockáztattak a fogadók a Paraguay-Spanyolország találkozón - ez is rekord. A legtöbb kifizetett nyeremény a Brazília-Chile után folyósított 218 millió forint volt. Ma már mindenre lehet fogadni: hány sárga lapot osztanak ki, hány szögletet rúgnak, ki lövi az első gólt, lesz-e tizenegyes. Egyre népszerűbbek az onAz akció 2010. június 23-től július 20-áig, de legfeljebb a készlet erejéig tart. Az esetleges nyomdahibákért nem vállalunk felelőséget! A tájékoztatás nem teljeskörú. Mercedes-Benz Kétszer annyi Tippmix-szelvényt töltenek ki a nagyobb sportesemények alatt, mint egy átlagos héten, FOTÓ: FRANK YVETTE - csupán 18 ezer 706 szelvé- line lehetőségek - megannyi nyen tették meg. 4,70-es volt a weboldal és reklámszpot népnyertes odds - tudtuk meg Tu- szerűsíti a percről percre fogalik Ágnestől, a Szerencsejáték dást. Az APEH szerencsejá-