Délmagyarország, 2010. július (100. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-06 / 155. szám

AKTUALIS 2010. JÚLIUS 6., KEDD KÖRKÉP Falunapi árusok BAKS. A baksi falunapokra jú­lius 30-31-ére árusok, kirako­dók jelentkezését várják. Ér­deklődni a faluházban lehet a 62/269-220-as telefonszá­mon. Festőtábor PUSZTASZER. Az alkotóház (Tanya 92.) idén is művészeti alkotótáborba várja a festé­szet iránt érdeklődő 12-14 éves tanulókat. Szállást, étke­zést, programokat biztosíta­nak. A hatnapos turnusok júli­us 26-án, illetve augusztus 9-én indulnak. A tábor fizetős, érdeklődni a 62/276-534-es vagy a 30/482-5681-es tele­fonszámon lehet. Célba ért adományok SZEGED. Ónodra. Felsődob­szára, Felsőzsolcára jutott azokból a tisztítószerekből, háztartási kisgépekből, ruhák­ból, takarókból, törölközőkből, ágyneműkből, cipőkből, játé­kokból, amelyeket a rászoruló települések lakóihoz az előző hetekben szállított a Mátrix Közhasznú Alapítvány, az Orpheus Állatvédő Egyesület és a Karitáció Alapítvány. A negyedik szállítmányba is ösz­szegyűlt már többtonnányi se­gély, de holnapig még bárki le­adhatja adományait Szegeden, a Roosevelt tér 5. alatt, az M-Klubban. Nevet kaptak a kőfal kapui VÁSÁRHELY. Megszavazták a vásárhelyi városatyák a leg­utóbbi közgyűlésen az árvíz­védelmi kőfal átjáróinak elne­vezését. Kószó Péter alpolgár­mester önálló indítványt ter­jesztett elő a témával kapcso­latban. A Zrínyi utca felől ha­ladva a következő neveket kapták a kapuk: Királyszék, Korona, Csillag, Árvíz, Hunya­di, Dr. Genersich Antal, Hősök, Bethlen Gábor, Szentkirályi. Szerelmesek, Nagy Imre, Ka­szap Péter, Rózsa, Bocskai és Toldi Miklós. A városképi je­lentőségű kőfalat egyébként 1881-ben adták át, építését az 1870-es tiszai árvíz indokolta. Harcművészek táboroztak SZÉKKUTAS. Huszadik alka­lommal rendezték meg a kö­zelmúltban a harcművészetek táborát egy Székkutashoz kö­zeli tanyán. A jubileum emlé­kére keleti kaput avattak a szervezők. Márton Imrétől, a makói Budo Klub alelnökétől megtudtuk: a kapu az edzőtér bejáratát jelképezi, és azt, hogy aki belép rajta, egy új vi­lágba csöppen. Az idén is az ország számos pontjáról érke­zett a mintegy 100 táborozó. A legfiatalabb 7, a legidősebb pedig 55 éves sportoló volt. A szervezők nem kímélik a csa­patot. Napi 9-10 órás edzé­sen dolgoztatják meg őket. Az is előfordul, hogy éjszaka tar­tanak tréninget. Márton Imre úgy vélte, a négynapos prog­ram jó alkalom arra is, hogy a gyerekek megismerkedjenek a természettel, a tanyai élettel. 12 birkát marcangoltak szét a kutyák Vérengző kutyafalka tartja rettegésben a kecskéstelepi állattar­tókat. Szombaton egy idős házaspár házának óljában marcangol­tak szét 12 birkát, míg 1 hete a szomszédjukban garázdálkodott a gyilkos falka. SZEGED-KECSKÉSTELEP KISS GÁBOR GERGŐ Baba, gyere haza! - szólon­gatta bárányát a 76 éves János bácsi kecskéstelepi házának udvarán tegnap délután. A féléves jószág a telek másik felén álló fészerben reszke­tett: testvéreit és szüleit szom­batra virradóra vérengző ku­tyafalka tépte szét. - A férjem kinyitotta az ól két kapuját, és elkezdte szó­longatni a birkákat, de egy sem dugta ki a fejét a hívó szóra. Ekkor benézett a pajtá­ba, ahol félig szétmarcan­golt, véres szemű és lábú ál­„Nem tudom, ez az egy hogyan étte túl a táma­dást, de azóta alig mer visszamenni az ólba." Mária néni latokat talált - idézte fel a szombat reggel történteket felesége. Mária néni elmond­ta, hogy 13 birkát neveltek a kertjükben, közülük csak 1 élte túl a pusztítást. - 3 már döglött volt, a töb­bi haldoklott. Nem mertük Kóbor állatok nyomában Seres Zoltán, az Orpheus Ál­latvédő Egyesület elnöke la­punk kérdésére elmondta, hogy munkatársaikkal havonta minden szegedi utcát bejár­nak. - Tapasztalataink szerint a kóbor kutyának hitt ebeknek van gazdájuk, az állatok csak elszöknek otthonról. Mire az algyői telephelyről egy beje­lentés után a helyszínre érünk, a kutyának sokszor bottal üthetjük a nyomát. Egy hónapban legalább 10 kóbor állatot fogunk be Szegeden, a legtöbbet Móravárosból szed­jük össze. Ha valaki kóbor eb­re figyel fel, az hívja a 20/360-9846-os 24 órás ügyeleti telefonszámot - mondta Seres Zoltán. feldolgozni őket, így a dög­kútra szállítottuk a teteme­ket. Nem tudom, ez az egy hogyan élte túl a támadást, de azóta alig mer visszamen­ni az ólba. Régen a lábamhoz is odajött, most a közelébe se tudok menni. A támadásból semmit nem hallottunk, hi­szen a birka ijedtében néma marad - mesélte az asszony. Mária néni ezután udvaruk • János bácsiék 13 birkájából csak 1 élte túl a brutális kutyatámadást. FOTÓ: VERÉB SIMON hátsó részébe vezetett, ahol megmutatta azt a keritésda­rabot, amelynek az alját lát­hatóan kutyák kaparták ki. - Hét éve neveltük őket, s ha levágtunk egyet, a család­nak mindig jutott elég hús. Szegény életben maradt pára egész nap keservesen sír, ke­resi a testvéreit és az anyját. Olyan szívszaggatóan béget, hogy én is megkönnyeztem ­mesélte az asszony. - 1 kos, 4 bárány és 7 anyabirka esett áldozatul - magyarázta. Sze­rinte legalább 400 ezer forint kár érte őket. A család még szombaton szólt a rendőrség­nek a történtekről, de eddig Nem ez volt az első eset. Két nagytestű farkaskutya tört be a kecs­kési Nagy Istvánék portájára. A 75 éves férfi 21 birkája közül egy sem maradt életben - számoltunk be egy másik kutyatámadásról tavaly augusztusban. Nagy István a most pórul járt házaspár telekszomszéd­ja, múlt héten pedig egy másik közelben élő családnak ugyancsak 12 birkáját tépték szét a kutyák. Szenti Szabolcs szóvivőtől megtudtuk, hogy az ilyen esetek nem tartoznak a rendőrség hatáskörébe: a felje­lentést az önkormányzathoz továbbították. nem keresték meg őket az ügyben. - A biztosítónál is jártam, ahol azt mondták, hogy ha megtalálom a kutyák tulajdo­nosát, és van biztosítása, ak­kor kártalanítanak. Remé­lem, hogy lesz benne elég be­csület, és megkeres minket. Azért vagyok szinte teljesen biztos abban, hogy nem kó­bor kutyák marcangolták szét a jószágokat, mert ilyeneket a környéken eddig soha nem láttunk - magyarázta Mária néni. Részletre vesz jégpályát Makó A korcsolyázás öröméért össze­fogott a jobb- és a baloldal Ma­kón. Egyhangúlag szavazta meg a képviselő-testület, hogy ve­gyen saját jégpályát az önkor­mányzat, 32 millióért, részletre. MAKÓ BAKOS ANDRÁS Ellenszavazat nélkül döntötte el egy hete a városi képviselő-tes­tület, hogy a következő télen már nem bérelt, hanem saját jégpályán fognak csúszkálni a makói fiatalok. A határozat sze­rint egy 15-ször 30 méteres pá­lyát kell venni, 32 millió forint lesz rá, négy részletben lehet ki­ff Miért vesz nyár közepén jégpá­lyát egy önkormányzat? Azért, mert télen a bérelt jég nagyon népszerű volt, de a négy hónapért 7,8 millió forintot kellett kifizetni. fizetni, és ezúttal is a Makói Kommunális Nonprofit Kft. lesz az üzemeltető. Miért vesz nyár közepén jégpályát egy önkor­mányzat? Azért, mert télen a bé­relt jég nagyon népszerű volt, de a négy hónapért 7,8 millió fo­rintot kellett kifizetni. Jobban megéri vásárolni egyet. Nem Makón jutottak először erre a következtetésre. 2005-ig csak Szegeden volt igazi műjég­pálya. Abban az évben a hód­mezővásárhelyi Kossuth téren is felállítottak egyet. Olyan so­kan használták, hogy a város a következő évben megvette a 12-szer 30-as pályát, és azóta minden télen összeszerelteti. Szentesen már magánvállalko­zás, a Szentes-Frigó Kft. látott üzletet a kulturált korcsolyá­zásban, 110 millióért épített ta­valy jégcsarnokot. Makón a Deák Ferenc utcai parkolóban tavaly lehetett elő­ször csúszkálni. Akkor még nem mindenki pártolta ezt, volt olyan vélemény, hogy elég len­ne valamelyik iskolaudvart föl­locsolni, és kész. Nem is indult jól a szezon, de aztán annál na­gyobb sikere lett. Utóbb a főté­ren, a városháza közelében román nyelvű tábla is hirdet­te a korcso­lyázási lehe­tőséget. Nagy Nándor, a kommunális kft. igazgatója lapunknak azt mondta, sátorral fogják lefedni a pályát. A probléma, hogyan lehet esőben is zavartalanná tenni az élményt, már a májusi testületi ülésen is megmozgatta a képvi­selő-testület fantáziáját. Toldi János felvetette, hogy télire a Magyar Cirkusz és Varieté Vál­lalattól biztosan jutányos áron lehetne sátrat bérelni. Az ügy­vezető, aki addig csöndben hallgatta a vitát, ezen a ponton közbeszólt: „cirkuszt nem vál­lalunk". Elmaradhat a strandszezon Elképzelhető, hogy idén nem lesz strandszezon Mindszen­ten. A Tisza vízállása tegnap 786 centiméter volt, és lassan apad. Hetekbe telik, mire visz­szahúzódik, majd kiszárad az terület, és az önkormányzat rendezi a terepet. MINDSZENT MUNKATÁRSUNKTÓL Valószínűleg egyáltalán nem, vagy csak nagyon rövid ideig - pár hétig - élvezhetik a ti­szai strand örömeit a fürdő­zők Mindszenten - forgalma­zott Hevesi István, a kisváros •asaaamMsaassMMMwaMaMiaBaHi települési képviselője. El­mondta: utoljára 2006-ban kellett lemondani a strand­szezonról, amikor a folyó há­rom hónap alatt húzódott vissza a medrébe. Most mint­egy két hónapja van kint a víz, és lassan apad - tette hozzá. Tegnap 786 centiméte­res vízállást mértek a Tisza mindszenti szakaszán. A hét­végére 650 centiméterre csök­kenhet a vízmagasság. - Jó, ha július végére eltű­nik a víz a strand területéről. Csak azután lehet tudni, hogy milyen károkat okozott a Ti­sza. Újabb hetekbe telik, mire Szeged, Vásárhelyi P. u. 3-5. Tel.: 62/478-290 www.fnzdiszkont.hu ÉLELMISZER ÉS VEGYI ÁRU nx DISZKONT KFT kiszárad a part, és kezdődhet a tereprendezés - mondta He­vesi István. Utóbbi az út taka­rítását, fertőtlenitést, vala­mint az öltözők rendbetételét jelenti. Az önkormányzat egyéb­ként 4 évvel ezelőtt vette vissza a szabad strand üze­meltetését egy helyi vállalko­zótól. A parton található bü­fék bérleti díjából befolyt összeget fordítják a strand fejlesztésére. Ebből a pénz­ből új padokat, valamint ke­rékpártárolót helyeztek ki, és rendezték a tusolok környé­két is. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 6.30-18, szombaton: 6.30-13 óráig. fnx@vnet.hu DISZKONTÁRUHÁZ AKCIÓ! 2010. július 6-tÓl július 19-ig, Illetve a készlet erejéig érvényes. Mennyiség Termék neve Fogyasztói ár Egységár 720 ml Befőttesüveg 49 Ft 49 Ft/db 51 Denis üdítő 3 ízben 255 Ft 51 Ft/l 1,51 Theodora ásványvíz 89 Ft , 59 Ft/l 5 kg Lacikonyha ételízesítő 2.330 Ft 466 Ft/kg 290 g Melegszendvicskrémek (Szepa) 275 Ft 948 Ft/kg 155/85 g Viking szardínia (paradicsomos) LL9 Ft 1.400 Ft/kg 620/300 g Negyedelt pritaminpaprika (Hunagro) L49 Ft 497 Ft/kg 340 g Szamócalekvár (Vitamor) 189 Ft 556 Ft/kg 70 g Sűrített paradicsom, tasakos (Báron) 33 Ft 471 Ft/kg 11 SILAN textilöblítő-koncentrátum 448 Ft 448 Ft/1 2 kg Persil Color Plus 1.090 Ft 545 Ft/kg TÖRZSVÁSÁRLÓI KÁRTYÁRA KEDVEZMÉNYT ADUNK) A kártya az üzletben igényelhető • Lakossági törzsvásárlói kártyára: 4% I • Simplex kedvezményprogram kártyára • Kereskedői törzsvásárlói kártyára: 8% I és Délmagyarország Hüségkártyára 4% engedményt adunk!

Next

/
Thumbnails
Contents