Délmagyarország, 2010. július (100. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-31 / 177. szám
OKTATAS A DM ÉS DV KERESKEDELMI MELLÉKLETE • 2010. JÚLIUS 31. • SZERKESZTŐ: ŐRFI FERENC ^(SZAKKÉPZÉSEK -•(TANFOLYAMOK ÚJ SZAKMÁT, NYELVET IS TANULHATUNK Nemcsak a felsőoktatási intézmények kínálnak továbbtanulási lehetőséget, számos képzési és oktatási forma közül választhatnak azok az érdeklődök, akik bővíteni kívánják ismereteiket, újabb szakmát szeretnének elsajátítani, vagy éppen nyelvtudásukat gyarapítanák - ehhez nyújt néhány tippet mellékletünk. A Goldex Kft. az alábbi OKJ-s tanfolyamot indítja Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Szegeden: A szegedi egyetem tanulmányi és információs központjának bejárata. A következő körben még többen bejuthatnak. Fotó: Schmidt Andrea ban mesterképzésekben - felvételi vizsgát írnak elő, azt a pótfelvételi hirdetményben jelzik, és megadják annak időpontját is. Az idő rövidséA VEDRES ISTVÁN ÉPÍTŐIPARI TAGINTÉZMÉNY MAGAS-, ILLETVE MÉLYÉPÍTŐ TECHNIKUS KÉPZÉSÉRE AUGUSZTUS 24-IG LEHET JELENTKEZNI. FELTÉTEL: KÖZÉPISKOLAI ÉRETTSÉGI. Szeged, Horváth Mihály utca 2. Telefon: 62/547-160. A METAFIZIKAI AKADÉMIA önismereti és spirituális csoportokat indít Szegeden szeptemberi kezdéssel: „ALAPFOKÚ BIOREZONANCIÁS ENERGETIKAI KEZELŐ" Akkreditált végzettség és továbbtanulás lehetőségével. Érdeklődés: Bórák Betty 1 akadémiai és egyetemi oktató 06-30/98-31-207 borak.bettyagmail.com www.metafizika.com ge miatt a vizsgára külön behívó levelet nem küldenek. A pótfelvételi ponthatárait augusztus 27-én állapítják meg. A felvettek a felvételi határozatot, a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a felsőoktatási intézménytől kapják meg 2010. szeptember első napjaiban. TANDÍJMENTES képzések a Bencés Gimnázium és Szakképző Iskolában (a Gábor Dénes Gimnázium épületében) 6724 Szeged, Mars tér 14. NAPPALI és ESTI tagozaton: • Gyógypedagógiai asszisztens • Idegen nyelvi titkár • Természet- és környezetvédelmi technikus • Pénzügyi-számviteli • Számítógép-szerelő, -karbantartó • Szociális gondozó és ápoló • Élelmiszer- és vegyiáru-eladó • Irodai asszisztens • Villanyszerelő • Logisztikai ügyintéző • Külkereskedelmi üzletkötő • Pedagógiai asszisztens > Sportszervező,-menedzser ügyintéző > Informatikai rendszergazda > Idegenvezető > Kereskedelmi szakmenedzser l'ANDl] számítógép ( kezelő) -használó (2 félév) és INTENZÍV, TANDÍJMENTES angol nyelvi képzés (2 félév)! ESTI GIMNÁZIUM MINDEN ÉVFOLYAMON Érdeklődni 2010. szeptember l-jéig lehet az alábbi telefonszámokon: 06-30/846-8485, 06-30/606-2175, 06-30/626-9544 KATEDRA AIAPÍTVÁNYI SZAKKÉPZŐ ISKOIA ^MP 6125 Szeged, Bécsi krt. 24. • Tel.: 62/200-111,62/424-116. ^^ v • www.szkoa.hu • Fax: 62/200-112. • E-mail: info n szkoa.hu Ingyenes OKJ-s képzések! Gyakorlatközpontú oktatás, tervezhető jövő! • 8. osztályt végzett diákoknak sikeres szakma, ahol nincsenek felesleges közismereti tárgyak: nappali tagozatos, 3 éves falusi vendéglátó; • 8. osztályt végzett felnőtteknek 1 éves esti tagozatos falusi vendéglátó; • érettségi után nappali és esti tagozaton: 1,5 éves logisztikai ügyintéző, 1 éves termékdíj-ügyintéző és idegenvezető -t- szállodai animátor képzés. További kínálatunk honlapunkon megtalálható! „„ Várjuk jelentkezését! Nyilv. tart. sz.: 01-0864-04 • Akkr.: 0195 Biztonsági őr • Ár 40.000 Ft 1 (VIZSGADÍJJAL) FEGYVERVIZSG A-LEH ETŐSÉG! Érd.: 06-20/429-3889,66/311-872 Részletfizetési kedvezmény! dobai.gerda@gmail.com Oktatási, Fordító és Tolmács Kft. NYFIV" KOMI »•• wh" 1 IntikkruAL-mr www.nyelvprofil.hu E-mail: nyelvprofil@t-online.hu • Tel.: 06-20/933-9397 Szeged, Zászló u. 4., III. em. IHonvéd téri SZAKFORDÍTÁS és TOLMÁCSOLÁS Céges és lakossági NYELVTANFOLYAMOK • Minőség ' Megbízhatóság Rugalmasság ^^ AUGUSZTUS 10-ÉIG LEHET PÓTFELVÉTELIRE JELENTKEZNI AZ EGYETEMEKEN Több mint 400 szak közül választhatnak • Több mint 400 szakon mintegy 2S00 költségtérítéses finanszírozási forma közül választhatnak azok a diákok, akik nem kerültek be a július 22-i ponthúzás alapján egyetlen felsőoktatási intézménybe sem. A diákok augusztus 10-éig egyetlen helyre nyújthatnak be kérelmet. MUNKATÁRSUNKTÓL A felvi.hu által közzétett tájékoztatóban kiemelik, hogy csak azok jelentkezhetnek, akik az általános eljárásban nem adtak be jelentkezést, vagy jelentkeztek ugyan, de nem nyertek felvételt egyetlen felsőoktatási intézménybe sem. Szintén lényeges, hogy csak egy intézménybe és egy képzésre lehet jelentkezni. Az általános eljáráshoz hasonlóan a pótfelvételi eljárásban is kétféleképpen nyújtható be a jelentkezés: elektronikusan, az e-felvételi felületén (www.felvi.hu/felveteli/efelveteli) keresztül, valamint a jelentkezési lap kitöltésével és postára adásával. A pótfelvételi eljárásra külön jelentkezési lap készült, amelyet a képzéseket meghirdető felsőoktatási intézményekben, valamint az Educatio ügyfélszolgálatán lehet beszerezni. A jelentkezéshez csatolni kell mindazokat a bizonyítvány- és oklevélmásolatokat, igazolásokat, amelyeket a felsőoktatási intézmények a Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban megjelöltek mint a kérelem elbírálásához, pontszámításhoz szükséges dokumentumot. Az elektronikusan jelentkezőknek a kitöltés után ki kell nyomtatniuk a hitelesítő adatlapot, majd aláírva postázniuk legkésőbb 2010. augusztus 12-éig. A jelentkezést, az e-jelentkezők esetében a hitelesítő adatlapot és - ha nem a felületen töltik fel - a dokumentummásolatokat az Oktatási Hivatal, 1443 Budapest, Pf. 220 címre kell eljuttatni. A pótfelvételi jelentkezés határideje: 2010. augusztus 10. Az eljárás alapdíja 5000 forint, amelyet a jelentkezési laphoz tartozó csekken vagy banki átutalással lehet befizetni. Azok a jelentkezők, akik hátrányos helyzetüket, illetve halmozottan hátrányos helyzetüket megfelelően igazolják, a felsőoktatási pótfelvételi eljárás alapdíja 50 százalékának, illetve 100 százalékának megfelelő összegű költségmentességben részesülnek. A pontatlanul kitöltött, hiányos jelentkezések - az eljárás rövid határideje miatt - a felvétel elutasítását vonhatják maguk után, ezért különösen fontos, hogy a jelentkezők olyan telefonszámot, e-mail címet adjanak meg, amelyen sürgős esetben elérhetők. Ha a felsőoktatási intézmények alkalmassági, gyakorlati vizsgát vagy - elsősorA SZENT ISTVÁN EGYETEM BÉKÉSCSABAI GAZDASÁGI KARA PÓTFELVÉTELIT HIRDET az alábbi szakokon. Alapképzési (BA/BSc) szakok nappali és levelező tagozaton: • andragógia (csak levelező tagozat) 6 félév • gazdálkodás és menedzsment 6 + 1, illetve 8 félév • műszaki menedzser 7 félév • pénzügy és számvitel 6 + 1, illetve 8 félév • turizmus-vendéglátás* 6 + 1 félév Mesterszakok (MSc), csak levelező tagozaton: • pénzügy** 4 félév • vezetés és szervezés** 4 félév További információk a http://gk.szie.hu/ honlapon! Érdeklődni lehet az alábbi elérhetőségeken: SZIE GK Igazgatási és Tanulmányi Hivatal Telefon: 06-66/524-700/6079 mellék E-mail: toth.janos@gk.szie.hu 5600 Békéscsaba, Bajza u. 33. Jelentkezési lapok ugyanitt beszerezhetőek, illetve e-jelentkezés a www.felvi.hu oldalon! A jelentkezés határideje: 2010. augusztus 10. * Az egyetem gödöllői gazdaság- és társadalomtudományi karának Békéscsabára kihelyezett képzése, csak nappali tagozaton. "Az egyetem gödöllői gazdaság- és társadalomtudományi karának Békéscsabára kihelyezett képzése, csak levelező tagozaton. a446s53fl ^IdMMBniMss lzü]i| Üzleti Szakképző Iskola www.szeged.scb.hu 6720 Szeged,Tisza Lajos krt. 12.Tel.: 62/424-927 Nálunk piacképes szaktudást szerezhetsz A 2010/2011-es tanévben iskolarendszerű, nappali és esti képzésben induló szakok: • Gazdasági informatikus • Informatikai rendszergazda • Idegenforgalmi szakmenedzser • Idegenvezető • Protokoll-ügyintéző • Marketing- és reklámügyintéző • Könyvesbolti eladó • Újságíró • Utazás-ügyintéző »Sportedző (labdajátékok) • Irodai asszisztens (10. osztályra épülő) • Utazás-ügyintéző • Felvételi követelmény: megkezdett érettségi vizsga. Pótbeiratkozás folyamatosan munkanapokon 9-12 óráig az irodán. A képzés tandíjmentes (22 éves kor felett is egyedi elbírálás alapján) a szakképesítéssel nem rendelkezők számára. Nappali és levelező tagozatos egyetemi, főiskolai hallgatói jogviszony mellett is végezhetőek képzéseink. Kollégiumi férőhelyet biztosítunk. a ' QAAfillflŐ GÍD ÉRETTSÉGI 2 ÉV ALATT A VENDÉGLÁTÓ, IDEGENFORGALMI ÉS KERESKEDELMI KÖZÉPISKOLA SZEGEDI TAGOZATA ÉRETTSÉGIT ADÓ, 2 ÉVES ESTI TAGOZATOS KÉPZÉST INDÍT SZEGEDEN. AZ OKTATÁS HELYE A KŐRÖSY JÓZSEF SZAKKÖZÉPISKOLA. FELVILÁGOSÍTÁS, ELŐZETES JELENTKEZÉS: 06-70/3823-155 www.vikiskola.hu SZAKKÖZÉPISKOLA KÉPZÉSEI: FOGTECHNIKUS (3 éves) Feltetel: erettségi. egészségügyi alkalmasság. Iskolarendszerű nappali oktatás (23 éves életkorig), iskolarendszerű felnőttoktatás esti tagozaton (23 éves eletkor felett és szakkepesilessel rendelkezőknek). GYAKORLAT: iskolai tanlaborban vagy fogtechnikai laborban. Iskolarendszeren kívüli kepzesek: FOGÁSZATI ASSZISZTENS il eves) Feltétet érettségi, egészségügyi alkalmasság. JELNYELVI TOLMÁCS (2 éves) Feltétet érettségi, szakmai alkalmasság. I JELENTKEZÉS. TÁJÉKOZTATÁS: I I OW-Konosító: 2MIMI * Nyilvántartási sóm: 06-0079-1)5 |