Délmagyarország, 2010. július (100. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-31 / 177. szám

A DÉLMAGYARORSZÁG/DÉLVILÁG MELLÉKLETE NAPRÓL NAPRA MINDIG MAS M \CÖ M U1 SZÍNHÁZ KERO-STILUSBAN: A ZENEHEZ ES A SZÉLSŐSÉGES ÉRZELMEKHEZ IS NAGYON KÖTŐDÜN Ez is ujperett. Hétfő Kalendárium, A hét témája, Lakberendezés Kedd Gyógyír Szerda Légy-ott Csütörtök Bizalmasan Péntek Délmadár Szieszta O AZ OPERETT ORSZÁGA VAGYUNK 99 Ma az operettről a világon mindenütt Magyarország jut az emberek eszébe, és az országról kicsit az operett. Ezt lehet szégyellni, titkolni, kikérni magunknak de csacsiság. Az operett kiváló műfaj, amit mi, magyarok az átlagnál messze izgalmasabban tudunk játszani. Méghozzá azért, mert a zenéhez és a szélsőséges érzelmekhez nagyon komoly affinitásunk van, és közben ugyanezen a dolgon nagyon jót is tudunk nevetni. az is erett ff* Megtriplázta az operettszínház látogatószámát Herényi Miklós Gábor, akit az operettjátszás megújítójának tartanak. Rendez operátj- az idei szegedi szabadtérin a Carment állította színpadra és történelmi, irodalmi alapú musicaleket is sikerre visz. Elárulta: a „Kero-stílus" titka a törekvés, hogy több szinten, széles körben be lehessen fogadni a darabjait. Mindkét fia művész, de nem terelgette őket a pálya felé. INTERJÚ FARKAS JUDIT - Tíz évig nem rendezett operát: Bartók Béla A kékszakállú herceg várával és a Carmennel tért vissza. Előbbi apropója nyilván a Bartók-év, de miért pont a Carmen, és miért a szegedi szabadtérin? - Nincs különleges oka, ez a véletlen játéka. Közben a Bartók mellett egy Gianni Schicchit is rendeztem, és hamarosan Vajda János Mario és a varázslóját is színpadra állítom. Az élet úgy hozta, hogy nagyon sokféle és -fajta zenés darabot rendezek. Teljesen véletlen, hogy most újra operával foglalkozom, nagyon szeretem a musicaleket és az operetteket is. Mindenféle zenés darabhoz ugyanazzal a tisztelettel és örömmel közeledem. - Bizonyára sokan feltették már a kérdést: hogyan fordult a zenés színház irányába? - Nem titok, hogy édesanyám és édesapám koruk legismertebb zenepedagógusai közé tartoztak. Édesapám nagyon híres énekmester, énektanár volt. Zenei környezetben nőttem fel, nekem magamnak is van konzervatóriumi végzettségem. Ugyan nem zenés színházi rendezőnek készültem, hanem elsősorban alternatív darabokkal foglalkoztam ifjúkorom'ban, de a zenei ismereteim miatt az élet úgy hozta, hogy egyre több ilyen darabot rendeztem, így ragadtam meg a műfajnál. - Korábban azt írták, mondták a kritikusok: az operákat „musicalesen" rendezi. Mennyire lehet közelíteni a két műfajt? - Ez felfogás kérdése. Számomra a zenés színház leglényegesebb része a zenés népszínház. Ennek a „Forma-l-e" az opera, de nagyon fontos az operett, és lényeges a musical is. Ezekben a műfajokban nagyon komoly érzelmek és ha jól vannak színpadra állítva, akkor komoly gondolatok képesek megjelenni, ugyanakkor el tudják varázsolni a közönséget, szórakoztató perceket is tudnak szerezni. Úgy tűnik, ma a zenés népszínház az, ami erre képes. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom a szimfonikus zeI nekari megszólaltatást is, mert más lelki-higiéniás élményt nyújt, mint a csak elektromos zene. - Sok olyan musicalt vitt sikerre, amely történelmi, irodalmi alapokon nyugszik. Mintha ebben jelen lenne az a törekvés is, hogy erősítse az általános műveltséget. - így van, gondoljunk akár az Elisabethre, a Rudolfra, a Rómeó és Júliára, de ilyen az Abigél, a Szentivánéji álom, a Menyaszszonytánc. Ezek a musicalek nem a Broadway vagy a West End szórakoztatóiparát képviselik. - Önt az operettjátszás megújítójának nevezik: megtriplázta a Budapesti Operettszínház látogatószámát. Mi a rendezéseinek, a „Kero-stílusnak" a titka? - Az, hogy egyszerre gondolkodom nagyon erőteljes érzelmi és gondolati hatásokban; látványos képekben és emberi kapcsolatokban. Arra törekszem, hogy több szinten és széles körben lehessen befogadni ezeket a darabokat: hogy egy 14 éves fiatal ugyanúgy érdeklődéssel nézze-hallgassa a Faustot, mint a hetvenéves, nyug99 Egyik fiam, Herényi Miklós Máté (képünkön balra - a szerk.) az operettszínház művésze, és a közelmúltban kapott Soós Imre-díjat. A másik fiam, Kerényi Miklós Dávid is művész: balett-táncos, a Magyar Állami Operaház Harangozó-díjas szólótáncosa. Mindketten saját maguk választották ezt az utat, nem akadályoztam őket. díjas magyartanár. Ez akkor sikerül, ha vannak alapszintek, mélyebb és még mélyebb szintek. Sokszor az a vád ér emiatt, hogy a nagyon vájt fülű nézőknek ezek az előadások túl sok látványosságot, túl erőteljes érzelmi kitöréseket mutatnak. Lehet, de én azt szeretném, ha a darabjaimat nem az a 800 operarajongó nézné, aki hihetetlenül kiművelt a műfajban. És nem az a nyolc kritikus örülne neki, aki hozsannát és halleiuját zeng, ha olyan szélsőséges, érdekes és különleges kísérletet lát, amit én is szívesen nézek. Ám ezeket a nagyközönség nem tudja befogadni, és nekem az a legfontosabb, hogy sokan nézzék és izgalmasnak találják azt, amit csinálok. Ennek a következménye, hogy mind az opera-, operett- és musicalrendezéseimet széles körű siker fogadja. - Az operettszínház társulata az utóbbi években többek között Japánban is játszott operettet. Az egykori Osztrák-Magyar Monarchia országaiban ismerik a műfajt - de távolabb hogy fogadják például A víg özvegyet? - Ma az operettről a világon mindenütt Magyarország jut az emberek eszébe, és az országról kicsit az operett. Ezt lehet szégyellni, titkolni, kikérni magunknak - de csacsiság. Az operett kiváló műfaj, amit mi, magyarok az átlagnál messze izgalmasabban tudunk játszani. Méghozzá azért, mert a zenéhez és a szélsőséges érzelmekhez nagyon komoly affinitásunk van, és közben ugyanezen a dolgon nagyon jót is tudunk nevetni. Sok nemzet fiaival dolgoztam együtt az utóbbi időben, és nagyon kevesen vannak, akik egyszerre tudnak sírni és nevetni saját magukon és a világon. Ez magyar sajátosság, ahogy magyar találmány az a szubrett-buffó pár is, amely akrobatikus táncelemekkel jelenik meg a színpadon. Nagyon komoly országimázs-építő lehetőség az operett - ehhez képest igen csekély az operettszínház támogatása. - Az operettszínház sztárjait figyelve feltűnik: az utóbbi években komoly rajongótábor alakult ki egy-egy színész körül. Önnek különösen fontos a tehetségek felkutatása, menedzselése? - Tíz évvel ezelőtt olyan pályázattal nyertem el az operettszínház igazgatói posztját, amelyben azt ígértem: „sztárokat" fogok felmutatni és nevelni. Ma büszkén mondom, hogy Kalocsai Zsuzsa, Lehoczki Zsuzsa, Oszvald Marika mellett Peller Károly, Dolhai Attila, Szinetár Dóra, Bereczki Zoltán, Janza Kata, Szabó P. Szilveszter is sztár, akire jegyet vesznek és keresnek. Van a színháznak egy második nagy generációja is, ők adják elő a Szép nyári napot. Ráadásul ez azon kevés színházak egyike, ahol nemcsak én vagyok mint igazgató-rendező, hanem<van egy főrendező Béres Attila személyében, és egy fiatal rendező, Somogyi Szilárd - mindegyikük izgalmas, érdekes darabokat hoz létre. - Ha már fiatal tehetségekről van szó: egyik fia, Kerényi Miklós Máté is az operettszínház művésze, és a közelmúltban kapott Soós Imre-díjat. „Belenőtt" a zenész színházi műfajba, vagy „terelgette" felé? - A másik fiam, Kerényi Miklós Dávid is művész: balett-táncos, a Magyar Állami Operaház Harangozó-díjas szólótáncosa. Mindketten saját maguk választották ezt az utat, nem akadályoztam őket. - Nem is féltette őket? - Arra a mai napig sem érek rá, hogy azzal foglalkozzam: bárkit bármitől is visszatartsak. Ők gyerekként is nagyon határozottak voltak, ahogy a 13 éves lányom, Tünde Sára is rettenetesen határozott. Most éppen itt ugrándozik lent Szegeden, élvezi a Carmen próbáit, amelyben az édesanyja, Frankó Tünde Michaelát játssza. A gyerekek, ha szabadon neveljük és nagyon világosan, pontosan felfestjük előttük a különböző utakat, tudnak választani. A terelgetést úgy képzelem, hogy a lehetőségeket és a következményeket kell pontosan vázolni.