Délmagyarország, 2010. július (100. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-24 / 171. szám

15 Szegeden, a régi zsinagógában ma 23 órától a budapesti Moncsicsi Tanulmányi Kör Vannak tervei? cí­mű előadását (áthatják az érdeklődők. „- Vannak tervei? - Beveszek egy halom gyógyszert, felvágom az ereimet, aztán meg felkötöm magam. - Mindezt együtt? Ezt aligha lehet segélykiáltásként értelmezni." Ze­nés-táncos segélykiáltás a Színház- és Filmművészeti Egyetem II. évfolyam bábszínész szakos hallgatóinak előadásában. Kísérlet egy rendhagyó színpadi szöveg újraértelmezésére. A produkció persze nem bábelőadás lesz, hanem „rendes" színház. CSALÁDI PROGRAMOK SZEGED A VADASPARKBAN ma 10 órától: Családi vetélkedő értékes nyereményekért, valamint bemutatkozik a vadászgörény. Az éjszakai séta ragadozóetetéssel 19.00-kor kezdődik, a napközben váltott jegy estére is érvényes. In­formáció: www.zooszeged.hu. 20. THEALTER - SZÍNHÁZ, ZENE, KIÁLLÍTÁS, AKADÉMIA, NEM­ZETKÖZI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL MA 19 óra: Régi zsinagóga: Bozsik Yvette Társulat: Újravágva, 20.30 óra: Régi zsinagóga: meg­tekinthető Nyemcsok Éva Eső da­rabja, a Zenedoboz - a vajdasági szív, 21 óra: Pinceszínház: Mozgástré­ning-munkabemutató, 23 óra: Régi zsinagóga: Moncsicsi Tanulmányi Kör (Budapest): Van­nak tervei?, 23.59 óra: Grand Café: Metanola Artopédia (Szeged): Kispen-drájv avagy a szegedi panyiga. HOLNAP 19 óra: Régi zsinagóga: Döbrei Dénes (Franciaország) - Lajkó Fé­lix (Szerbia): Bőrkert - Tolnai lexi­kon D-től L-ig zenére és táncra. NÁNDORFEHÉRVÁRI EMLÉKNA­POK ALSÓVÁROSON MA Klauzál tér 9.30-tól: Gyülekező a Klauzál té­ren, zenés-zajos reneszánsz felvo­nulás a Mátyás térre, Mátyás tér 10.40-től: Vásári komédiák és mutatványosok, Beatrix hölgyei ­táncjáték, a Hollós Lovagok Rend­jének vitézi bemutatója, a Mare Temporis Történelmi Hagyomá­nyokért Alapítvány páncélos cso­portja, a Szabad Vitézi Oskola har­ci bemutatója, 13.15-től: Királyi lakoma felszolgá­lása Corvin Mátyásnak mutatvá­nyosokkal, mesemondóval, a Pava­ne zászlóforgatóinak, dobosainak bemutatója, Zólyomi Anna - rövid színdarab, reneszánsz mesék, lova­gi párviadal, A lovag és a hölgy, Harangöntő - rövid színdarabok, Tabulatúra régizene-együttes, 19.10: Ki lesz Szeged Kinizsije? Erős emberek vetélkedője, 21.00: Tűzijáték helyett: fellép a Flame Fowers tűzzsonglőrcsa­pat. Információ, részletes prog­ram: 62/441-154, e-mail: akapca@gmail.com. A Közéleti Kávéház rendezvénye A DUGONICS TÉRI CUKRÁSZDA UDVARÁN ma 17 óra: Száll az illatár (zenés-verses illatár). SZEGEDI MŰSZAKI ÁLLOMÁS (KOSSUTH LAJOS SGT. 114.) holnap 16 óra: Autószentelés ­Szent Kristóf-napi autószentelés. Szent Kristóf a hajósok és utasaik védőszentje, a tizennégy segítő szent egyike, akinek képét ma is sok autós és motoros magával hordja. Az autószentelésen részt vett járművek tulajdonosai egy emlékmatricát is kapnak aján­dékba. ALGYŐ SZENT ANNA-NAPI BÚCSÚ MA 10 óra: az Ősgyeviek Baráti Köre (ÖBK) szervezésében algyőiek és Algyőről elszármazottak találkozó­ja a faluházban 18 óra: Anna-napi kerti parti az algyői tájházban. Zenél: Süli Tibor és barátai 19 óra: bárki megtudhatja a jövő­jét Sánta J. Klára jósnőtől! 21 óra: Hastáncbemutató. HOLNAP 10 óra: ünnepi körmenetes szent­mise a Szent Anna-templomban 15 óra: fogatos felvonulás és me­nettánc (Kankalin együttes) a Szent Anna-templomtól a falu­házig 16 óra: ünnepi műsor a faluház színháztermében. Néptánc: Kanka­lin együttes. Népzene: Kis-lván Ágnes és Krisztin Róbert műsora. APÁTFALVA SZENT ANNA-NAPOK FALUHÁZ ELŐTTI TÉR MA 9.00-tól: Ünnepélyes megnyitó, kiállítások megnyitója a faluház­ban (tárlat a faluház 50 évéről, a hímzőszakkör munkáiból és Vári Ferencné festményeiből, iskolatör­téneti kiállítás az általános iskola előterében), 9.30-tól: Vízifoci a Hunyadi utcai parkban, veteránjárművek felvo­nulása és bemutatója, a Magyar Honvédség Szegedi Toborzó Irodá­jának bemutatkozása, 10.00-tó(: Ünnepi műsor a falu­ház előtti téren néptáncosokkal, népdalkörökkel, hagyományőrzők­kel és citerazenekarral; mestersé­gek sétánya a régi könyvtár előtt, 10.00-13.00:1. Tárcsaparti: sü­tés-főzés tárcsán, 14.00-tól: Parasztolimpia - erős ember kerestetik a faluház udvarán, 18.00: A Varga Sinka József Ván­dorkupa elődöntői az iskola sport­pályáján, 20.00: Falunapi díszelőadás a fa­luházban: Presidance - Hunga­rythm, koreográfus-rendező: Vári Bertalan. HOLNAP LOVASNAP 8.00-tól: Lovas felvonulás, hátas és fogatos ügyességi verseny, 9.00-tól: Sportnap az általános iskolában: pingpong-, csocsó- és aszfaltrajzverseny, 13.30-tól: Fogatos ügyességi ver­seny, gyerekprogramok a régi fut­ballpályán, állatsimogató, 16.00-20.00: Varga Sinka József Vándorkupa, döntők. ÓPUSZTASZER ANJOU-NAPOK, „FEJEDELMEK ÉTKE, ÉTKEK FEJEDELME" ­GASZTRONÓMIAI FESZTIVÁL MA 9 óra: Kitárulnak az Emlékpark kapui, s a látogatók a XIV. század mindennapjaiba léphetnek be rajta 10.30 óra: Hórihorgas kikiáltók teszik közhírré a király és kísére­tének érkezését 11 óra: A király és díszes seregé­nek érkezése 11.30 óra: Bencés szerzetesek fo­gadják az uralkodót Szer monos­torában, ahol a király ajándékot ad, majd írnokaival oklevelet írat 12 óra: Bemutatkozik a király serege, szórakoztatására össze­gyűlnek igricek, énekmondók, kardnyelők, erőművészek, ud­vari bolond, és még sokan mások 12.30 óra: A király és hű népe megtekinthetik, avagy kipróbál­hatják: Zsoldosok tábora, Igrickép­ző: nádsíp-készítés, dobfeszítés, körtemuzsika-varázslás, Apród ta­noda: apró harci fogások, kelevéz, fakard, Mester és inasa: kovács, fanyűvő, teknővájó, Kicsi legény lovagolna, hogyha néki lova volna: hordólovaglás, keskeny pallón ví­vás, miegymás, Lánc, lánc, eszter­lánc, mindenkinek egy kis tánc: síppal-dobbal, nádszál termetű táncosokkal, Szépapám a meseki­rály: csudálatos mesék királyokról, hercegekről, legszegényebb legényekről, fejedelmi étkek fo­gyasztása gondűző ebéd gyanánt! 14.30 óra: A király látogatása a kunoknál, kik seregébe állanak ­Hidán Csaba vitézi útmutatójával 15 óra: Haditorna-bemutató a ki­rály valamennyi vitézével, Szent György Lovagrenddel, talpasokkal, lovasokkal, dobosokkal, zászlófor­gatókkal, solymásszal 16 óra: Királyi döntés születik az Étkek Fejedelme Díj odaítélésére, Kóstoló a fejedelmi étkekből, s italokból a köznép javára 16.30 óra: Pavane táncosai és ze­nészei tánccal, s muzsikával szó­rakoztatják a királyt, melybe a be­mutató végeztével ügyesen, avagy botladozva a köznép is bekapcso­lódhat 17.30 óra: Elbúcsúzik a király, do­bosok, zászlósok a kapuig kísérik HOLNAP Apródok napja: Egész nap apród­képzővel, ehető apródzsolddal, hétpróbás jókedvvel! Apró zsoldo­sok tábora: Igricképző, Apródtano­da, Mester és inasa, Kicsi legény lovagolna, hogyha néki lova volna, Lánc, lánc, eszterlánc, mindenki­nek egy kis tánc, Szépapám a me­sekirály. Egész nap tüzes talpalávalót mu­zsikál a Beste zenekar. SZENTES NYÁRI SZABADTÉRI SZÍNHÁZ A MEGYEHÁZA KONFERENCIA ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT UDVA­RÁN (KOSSUTH TÉR 1.) ma 19 óra: Tánc és zene Nemzet­közi Fesztivál. Közreműködik egy török és egy szerb néptáncegyüt­tes, egy ghánai tánccsoport, vala­mit az óbecsei moderntánc- és társastánccsoport. SZÍNHÁZ SZEGED SZABADTÉRI JÁTÉKOK (DÓM TÉR) ma 21 óra: Operett- és operagála. VÁRJÁTÉKOK ma 21 óra: Goldoni: Legyező. FILM SZEGED BELVÁROSI MOZI ZSIGMOND VILMOS TEREM Shrek a vége, fuss el véle - 3D (m. b.): ma és holnap 10,14,16, 18 óra, Eredet (m. b.): ma és holnap 20 óra. BALÁZS BÉLA TEREM Eredet (m. b.): ma és holnap 16.15 óra, Szarul állnak a dolgok (felira­tos): ma és holnap 18.45, 20.45 óra. CSÖKE JÓZSEF TEREM Vigyázat, ehető! - A francia bio­forradalom (feliratos): ma és hol­nap 17 óra, Nem félünk a farkastól (felira­tos): ma és holnap 19.30 óra. GRAND CAFE Az út (feliratos): holnap 19 óra, Vasember 2. (feliratos): holnap 21 óra. PLAZA CINEMA CITY Eredet (m. b.): ma 11,13.45, 16.30,19.15, 22 óra, holnap 11.45, 14.30,17.15,20 óra. Újrakezdők (feliratos): ma és hol­nap 11.45,13.45,15.45,17.45, 19.45 és ma 21.45 órakor is. A szellemíró (feliratos): ma és holnap 14.45,17.15,19.45 és ma 22.15 órakor is. . Kéjjel-nappal (m. b.): ma és hol­nap 11.15,13.30,15.45,18, 20.15 és ma 22.30 órakor is. Shrek a vége, fuss el véle (m. b.): ma és holnap 10.30,12.30, 14.30,16.30,18.30, 20.30 óra. Shrek a vége, fuss el véle - 3D (m. b.): ma és holnap 10,12,14, 15,16,17,18,19, 20, 21 és ma 22 órakor is. Alkonyat - Napfogyatkozás (fel­iratos): ma és holnap 10,12.30, 15,16.30,19, 20, 21.30 és ma 22.30 órakor is. Drágán add a rétedet (m. b.): ma és holnap 13 óra. Toy Story 3. - 30 (m. b.): ma és holnap 10.15,12.45 óra. Toy Story 3. (m. b.): ma és hol­nap 10,12,14.15 óra. Rémálom az Elm utcában (felira­tos): ma 22.30 óra. Perzsia hercege, az idő homokja (m. b.): ma és holnap 17.30 óra. Túl jó nő a csajom (m. b ): ma és holnap 11 óra. <3 Ő -R T SZENTES Ilyen a formám. Színes, feliratos amerikai romantikus vígjáték: ma és holnap 20 óra, Zöld zóna. Színes, feliratos, francia-amerikai-spanyol­angol akciófilm: ma és holnap 22 óra. PITVAROS Marmaduke - A kutyakomédia. Színes, m. b. amerikai film: ma 19 óra. KONCERT ÉS BULI SZEGED A VEDRES UDVARÁN (HORVÁTH M. U. 2.) ma és holnap 17 órától: Sörün­nep - Élő zene: Party Time. AZ Új ZSINAGÓGÁBAN (JÓSIKA U. 12.) holnap 10.30 óra: Orgonabemu­tató. A FÉSZEK KLUBBAN ma 20 óra: Leaner tribute to Nir­vana. AZ AFRICA CAFÉBAN ma 20 óra: Ladies Night - a kü­lönleges koktélok éjszakája. KIÁLLÍTÁS SZEGED A VÁRBAN Vadászati kiállítás szeptember 5-éig - bemutatják a Magyaror­szágon elejthető vadakat, neveze­tes trófeákat és a vadászat ihlette képzőművészeti alkotásokat. A SOMOGYI-KÖNYVTÁR AULÁJÁBAN október 22-éig látható a He­lyünk a világban című, a bibliotéka régi és ritka könyveiből összeállí­tott kiállítás, a könyvtár nyitvatar­tási rendjében. AZ EDF-GALÉRIÁBAN (KLAUZÁL TÉR 9.) augusztus 2-áig látható Piroska János festőművész emlékkiállítá­sa, hétköznap 10-18 óráig. A BÁLINT SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZBAN (TEMESVÁRI KRT. 42.) július 25-éig látható a Szentesi fotókör kiállítása 10-14 óráig. A MÓRA FERENC MÚZEUMBAN (ROOSEVELT TÉR 1-3.) megnyílt A pillangók zöld szigete - Tajvan és a hatlábúak csodála­tos élete című kiállítás, amely megtekinthető szeptember 5-éig, megnyílt a Csontvárytól Szőnyiig - Modern magyar művészet, válo­gatás a miskolci Hermán Ottó Mú­zeum anyagából, amely szeptem­ber 12-éig tart nyitva, állandó kiállítások: Patikatörténeti kiállítás, Móra Ferenc-emlékszoba, Csak egy Földünk van - termé­szettudományi kiállítás, Díszterem az állandó festészeti bemutatóval, Lucs-gyűjtemény. A kiállítások hétfő kivételével naponta 10-17 óráig tekinthetők meg. A FEKETE HÁZBAN (SOMOGYI U. 13.) augusztus 2-áig látható a VIII. Országos Vasutas fotó kiállítás, megnyílt a Söröskorsók és kan­csók Köves L. Imre magángyűjte­ményéből című kiállítás, amely szeptember 10-éig, hétfő kivételé­vel naponta 10-18 óráig tart nyitva. A MEGYEHÁZA AULÁJÁBAN (RÁKÓCZI TÉR 1.) augusztus 6-áig látható a Csongrád megye kortárs fotómű­vészete kiállítás, hétköznapokon 8-18 óráig, szombaton 8-12 óráig látható. A KASS GALÉRIÁBAN (VÁR U. 7.) állandó kiállítás tekinthető meg Kass János grafikáiból. A WAN DÉLY MŰTEREM-GALÉRI­ÁBAN (FŐ FASOR 158.) Bóta Csaba és Almási Lili festmé­nyeiből látható kiállítás. Megte­kinthető telefonos egyeztetés után: 30/758-7842. AZ ALKOTÓHÁZ-MŰTEREM GALÉRIÁBAN (VAS U.) Farkas Gyula festőművész olaj­festményeinek kiállítása tekinthe­tő meg. Látogatható telefonon tör­ténő bejelentkezés után: 30/286-7061. A PICK SZALÁMI ÉS SZEGEDI PAPRIKA MÚZEUM (FELSŐ TISZA-PART 10.) keddtől szombatig 15-18 óráig várja látogatóit. Vasárnap és hétfő szünnap. Állandó kiállítások: A Pick szalámi története, A szegedi paprika története. CSONGRÁD A CSEMEGI KÁROLY KÖNYVTÁR ÉS INFORMÁCIÓS KÖZPONTBAN megnyílt Az örök buffó című Gre­gor József-emlékkiállítás. A kiállí­tás augusztus 12-éig látható a könyvtár nyitvatartási rendje sze­rint. A VÁROSI GALÉRIÁBAN (KOSSUTH TÉR 7.) augusztus 5-éig látható a Pen Air 2010. XX. Nemzetközi Alkotó­telep jubileumi kiállítása, hétköz­nap 9-17 óráig, szombaton és va­sárnap 10-12,14-18 óráig. A TARI LÁSZLÓ MÚZEUMBAN állandó kiállítások: Csongrád me­gye bronzkori kultúrája, Mozaikok Csongrád megye történetéből, Csongrád város népélete, El­lés-monostor ásatása. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY A NÉMETH LÁSZLÓ VÁROSI KÖNYVTÁR MEGÚJULT ELŐTERÉBEN Gergor József, a 2006-ban elhunyt Kossuth-díjas operaénekes legem­lékezetesebb szerepeinek fotóiból nyílt kiállítás. A művész születésé­nek 70. évfordulójára a tárlatot a Szegedi Nemzeti Színház állította össze, és a képek vándorkiállítás keretébe érkeztek Vásárhelyre. A tárlat megtekinthető a könyvtár nyitvatartási idejében hétfőtől péntekig 9-től 16 óráig, szomba­ton 9-től 13 óráig. AZ ALFÖLDI GALÉRIA EMELETI TERMÉBEN megnyílt a Nagybányai Képzőmű­vészeti és Kulturális Egyesület be­mutatkozó kiállítása. AZ EMLÉKPONT GALÉRIA KIÁL­LÍTÓTERMÉBEN (ANDRÁSSY ÚT 34.) október 10-éig látható az 1988-1990: A változás évei, egy rendszer bukása, egy rendszer születése című kiállítás. MAKÓ A VÁROSHÁZA AULÁJÁBAN (SZÉCHENYI TÉR 22.) augusztus 4-éig látható a X. Ma­kó és Térsége Ifjúsági Művészte­lep zárókiállítása, hétfőtől csütör­tökig 8-16 óráig, pénteken 8-12 óráig látható. ASZTAL FOGLAL ÁS (62)42? lfó Góiy Pince & Terasz, 6733 Szeged, Liszt u. 9. AHOL A TALALASBAN FENSÍGES BAAOAÍ VANI Szegeden ma a nándorfehérvári diadalra emlékeznek zenés-zajos reneszánsz felvonulással, táncjátékkal, harci bemutatóval. A ren­dezvényre kilátogatok királyi lakomával verhetik el éhségüket. Gyönyör­ködhetnek a Pavane együttes zászlóforgatóinak (képünkön) ügyességé­ben. Megtudhatják azt is, hogy ki lesz Szeged Kinizsije.

Next

/
Thumbnails
Contents