Délmagyarország, 2010. július (100. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-24 / 171. szám
2010. JÚLIUS 24., SZOMBAT AKTUÁLIS 3 MEGPRÓBÁLTÁK ARATNI AZ M43-AS SANDORFALVI HÍDJA MELLETT, AHOL MEG MINDIG ALL A VIZ Szenved a lánctalpas is Dagonyázva arat a lánctalpas kombájn. A termés gyér, sok helyen teljesen kipusztult. A búzatáblában döglött halakat is lehet látni. FOTÓ: KARNOK CSABA . Három hete nem esett, ennek ellenére víz alatt áll az M43-as pálya sándorfalvi hídja melletti terület. A Karotin Kft. megpróbálkozott az aratással, de a kombájnok beleragadtak a sárba, ezért lánctalpas gépet kellett bevetni. SZEGED, SÁNDORFALVA FEKETE KLÁRA Az Öthalmi vízelvezető csatbrnákat átvágták az autópálya töltései, emiatt a területről nem tudott lefolyni a csapadék - írtuk korábbi cikkeinkben. A Karotin Kft. - miután 3 hete 1-2 milliméternyi csapadékot leszámítva nem esett az eső - megpróbált rámenni a kombájnokkal a víz áztatta területre, ahol még döglött halakat is találni a tábla közepén. Sáringer Sándor ügyvezető igazgató elmondta: az első kombájnok sorra elakadtak a sárban, ezért most a drágább üzemeltetésű lánctalpassal próbálkoznak, nem sok eredménnyel. A Karotin Kft.-nek mintegy 15 hektárnyi gabonája fekszik közvetlenül az M43-as mellett, a sándorfalvi híd közelében itt valószínűleg lábon marad a búza. A lánctalpas is küszködik, a sztrádával párhuzamos sávba meg sem próbál beme19 A Kotogány családi vállalkozás 110 hektárjából 40-ről alig takarítanak be idén búzát, az Agroplanta Kft. 2500 hektárjából 100 hektár károsodott. részkedni. 340 hektárjukból összesen 100 hektáron állt a víz tavasszal, erről a területről csak a várt mennyiség töredékét arathatják le. Az ügyvezető igazgató, miután sem a beruházó NIF Zrt.-tői, sem a kivitelező Swietelsky Kft.-től nem kapott választ azzal kapcsolatban, elismerik-e a felelősségüket az okozott kárért, bírósághoz fordul. Még egy szakértői véleményre vár: az egyetem hidrológiai tanszékét kérte fel egy vízháztartás-vizsgálatra, hogy állapítsák meg, mekkora a területen a talajvíz „normális" szintje. A szomszédok is ugyanebben a cipőben járnak: a Kotogány családi vállalkozás 110 hektárjából 40-ről alig takarítanak be idén búzát, az Agroplanta Kft. 2500 hektárjából 100 hektár károsodott. Amikor tavasszal hárman összesítették a károkat, olyan végeredményre jutottak, hogy körülbelül 240 hektárból képződött pocsolya a kivitelezés hibájából. A Kotogány vállalkozás és az Agroplanta Kft. összefogott, és együtt ment bíróságra. Az elkészült szakértői vélemény szerint kettejük kára a kiesett termésért összesen 8 millió forint. - De lehet, hogy alábecsültük - mondta tegnap Kotogány Árpád, a vállalkozás tulajdonosa. - Amit eladtunk, azért csak töredékárat kaptunk. A belvfzre fogják Lapunk információi szerint a kivitelező a belvízre, valamint az elhanyagolt vízelvezető árkokra hivatkozva hárította el a tulajdonosok panaszát. Ezért a benyújtott kárigényeket sem fogadta el. HAROMSZAZZAL TÖBB GÓLYA - LISTAVEZETŐ AZ SZTE, ILLETVE A TERMESZETTUDOMANYI KARA Jajkiáltás a tanárképzés jövőjéért DÉL-ALFÖLD FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Az SZTE BTK is a top tíz tagja. A szegedi egyetemen államilag támogatott képzésen a tavalyinál némileg több, összesen 6215, míg költségtérítésesen a múlt évinél kicsivel kevesebb, összesen 1985 gólya kezd szeptemberben. - Gratulálok a felsőoktatásba most bekerült fiataloknak. Külön köszöntöm azokat, akik a szegedi egyetemre nyertek felvételt - mondta Szabó Gábor akadémikus, az SZTE új rektora. A számok mögé nézve kiemelte: például a matematika szakon az öszszes felvett átlagával 211, míg az első ötven leendő gólyánál 402 a pontszám. A természettudományi szakokra jelentkezők átlagosan 350 ponttal kerülhettek be a szegedi egyetemre. Jajkiáltásként irányította a tanárképzés országos problémakörére a figyelmet az SZTE fizikus rektora. Szabó Gábor évek óta figyelmeztet az ország jövőjét veszélyeztető helyzetre, ami most bekövetkezett: fizika-, kémia-, környezet és informatikai tanár szak nem indul, mert e fő szakokra egyetlen fiatal sem je• A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEMRE JELENTKEZŐK Pótfelvételi: augusztus 10. Az első évfolyamosok száma tovább nőhet a Szegedi Tudományegyetemen is. A karok döntenek a pórtfelvételire meghirdetett szakokról, a költségtérítéses helyekre jelentkezni augusztus 10-éig lehet. I, t Év 2001 2005 2010 JelentkezO 17275 18452 19203 Felvett 7328 7990 8200 AN lelentkazfi 10959 12887 12337* AN Felvett 3866 4225 4577* Jelentkező 3284 HÜ Felvett -768 Állami Jelentkező 12472 14502 17132 Állami Felvett 3878 4568 6215 AN: Alapképzés, nappali képzés mindkét finanszírozási formában. Állami Államilag támogatott képzés minden képzési formában és munkarendben. *AjON: Alapképzés: egységes és osztatlan képzés, nappali munkarendben, mindkét finanszírozási formában. Forrás: www.felvi.hu DM-GRAFIKA lentkezett. A kevés jelentkező miatt most csak 8 matematika-, 3 biológia- és 4 földrajztanár startol. Ennyire nem súlyos a helyzet, de a bölcsészszakos tanárképzés is problémákkal küzd. A felsőoktatás egészét érintő kormányzati beavatkozást lát szükségesnek a szegedi rektor. A Bologna-rendszer korrigálása, a képzés tartalmi korszerűsítése mellett elképzelhetőnek tartaná, hogy pluszösztöndíjjal vagy a diákhitel visszafizetési kedvezményével tegyék vonzóbbá a tanárszakokat. Mert a munkanélküli pedagógus rémképe mellett látni kell: két kézzel kapnak bizonyos, például a természettudományi tanár szakokon végzett friss diplomások után. Sőt: a legnépszerűbb húsz szak között - évek óta először - megjelent a tanító, az óvodapedagógus és a gyógypedagógus. Egyébként Szegeden is népszerűek a mérnökszakok. Országos dobogós: a gazdálkodás és menedzsment, a mérnök informatikus, a turizmus-vendéglátó szak. Matekozás TOMBÁCZ RÓBERT tombacz@delmagyar.hu Ami rögtön szemet szúr az embernek a szegedi egyetem idei felvételi ponthatárainak böngészése közben: anynyira alacsony pontszámmal be lehet jutni a természettudományi tanárképzés klasszikus szakjaira, ami szinte már megalázó. Matek szakra a minimális 200-nál 11 ponttal több is elég. Fizika- és kémiatanári szak pedig már nem is indul. Ez azonban nem a képzés alacsony presztízsét jelzi - hanem valami egész mást. Úgy tűnik, annyira nem érdekli a fiatalokat a reáltudományok tanítása, hogy lasszóval kell őket fogni ezekre a szakokra. Szükség ugyanis igencsak lenne a jó matek-, fizika- és kémiatanárokra - hiszen a frissen végzettek szinte azonnal találnak munkát -, de félő, hogy a szükségből kontraszelekció lesz. Azaz nem a legalkalmasabb, leginkább érdeklődő, legelhivatottabb fiatalok kerülnek ezekre a 99 Annyira nem érdekli a fiatalokat a reáltudományok tanítása, hogy lasszóval kell őket fogni. képzésekre, hanem azok, akiket máshová nem vettek fel. Viszont addig eljutottak a középiskolában, hogy görbüljön a matekérettségi. Matekozik persze az egyetem is, hiszen a hallgatók után kapja a fejkvótát, amiből él. így aztán bizonyos szakokon kénytelen alacsonyan tartani a küszöbértéket - már ha nincs rá elég, jó képességű és pontszámú jelentkező. A szegedi egyetem vezetői minden lehetséges alkalommal hangsúlyozzák, milyen népszerű az SZTE és erre büszkék is vagyunk. Azt is el szokták mondani: igyekeznek a munkaerőpiac elvárásainak megfelelő képzéseket létrehozni, erősíteni, hogy ne váljanak szimpla diplomagyárrá. Csakhogy minél nagyobb egy intézmény, annál tohonyábban mozog, annál nehezebben változtat. Arról nem is beszélve, hogyan lehet egyáltalán alkalmazkodni az évről évre változó munkaerő-piaci elvárásokhoz. Szerencsére azonban egyre több szülő és gyerek ismeri föl a felsőfokú szakképzés óriási, hiánypótló szerepét. Jó szakemberekre ugyanis mindig és egyre inkább szükség lesz - míg egy doktori címmel simán éhen halhat valaki. Már csak az a kérdés, ki alapozza meg a reálos szakemberek tudását, ha nem lesz matek-, fizika- és kémiatanáruk. „Fokozzuk és folytatjuk" - ez a szlogenje az MSZP vásárhelyi polgármesterjelöltjének. A 30 esztendős Kis Andrea (képünkön) könyvtáros tanárként dolgozik, és úgy véli: nem az országos politikának kell meghatároznia a helyi párbeszédet. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY SZÖGI ANDREA 11 éve tagja a szocialista pártnak Kis Andrea, aki most már hivatalosan is az MSZP polgármesterjelöltje Vásárhelyen. Azt mesélte lapunknak: családja, elsősorban édesapja, Kis Ernő nyugalmazott állomásfőnök politikai értékrendje határozta meg gondolkodásmódját. A 30 éves könyvtáros tanár - aki történelem szakon végzett a szegedi bölcsészkaron, most a Kalmár Zsigmond szakközépben tanít - hamar a párt városi elnökségébe került, most pedig a fiatalítás jegyében lett Lázár János polgármester kihívója. Ami terveit illeti, a „Fokozzuk és folytatjuk" szlogen jegyében számos, jelenleg is működő programot támogat. Pályázatírással is foglalkozik, így azt mondja: kulcsfontosságú, hogy a II. Nemzeti fejlesztési tervből minél több pénzt kapjon a város. Úgy véli, ez most is jól működik, mint ahogy a munkahelymegtartó támogatások is folytatásra érdemesek. A A 30 ÉVES PEDAGÓGUS 11 ÉVE TAGJA AZ MSZP-NEK Kis Andrea indul Lázár János ellen testvérvárosi kapcsolatok gazdasági oldalát azonban jobban ki lehetne használni, és a munkaadók igényeinek megfelelően kell fejleszteni a szakképzést. Kiemelte a kultúra és a sport támogatását elsősorban a tömegsport és a fiatalok délutáni hasznos időtöltése érdekében kell lépéseket tenni. - Vásárhely ellenzéki városként is prosperált 8 évig, és úgy vélem, nem az országos politikának kell meghatároznia a helyi párbeszédet - indokolta, miért vállalta a jelöltséget. Hozzátette: ha a választók nem akarják, hogy egypártrendszer legyen, ő és csapata jelenti az alternatívát. Vasutascsalád Kis Andreának nemcsak az édesapja, de az édesanyja és a férje is a vasútnál dolgozik. A szocialisták polgármesterjelöltje szabadidejét családjával tölti - egy 4 éves óvodás kisfiú anyukája.