Délmagyarország, 2010. július (100. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-22 / 169. szám

Néha a férfi is megvilágosodik, miért ölt magára ilyen vagy olyan ruhát, hajkendőt, kardigánt a párja. A férfi megérti a harmónia tit­kos működésű, mégis oly szembeötlő lényegét. Mindeközben a nő, amikor öltözik, s amikor öltöztet, változtatni is akar. E változtatások óhajáért az érzelem a felelős, a nő egyetlen ruhadarab iránt sem le­het közömbös. Sem a sajátjait szemlélve, sem pedig a férfiét tapasz­talva. Bizonyos viseleteket tehát elfogad, másokat kedvel, megint másokat nem szeret, sőt ki nem áll, s persze akad olyan is, amelyet engesztelhetetlenül gyűlöl. A férfit többnyire praktikus szempontok vezetik, már ha veze­tésről van szó, jól érzi magát ebben a nadrágban, abban a színét vesztett ingben, nyűtt zakóban, holott. Igen. Holott mintha egy szamáron. Szamáron a gatya. De mert csökönyös, mert szamár, ragaszkodik. Itt kezdődik a baj, nem is baj, a harc, a küzdelem, amely ravaszságot, kíméletlenséget éppúgy nem nélkülöz, mint kitartást. A nő harcot indít a férfi bizonyos ruhadarabjai ellen. Eleinte szép szóval teszi. Csak megjegyzéseket alkalmaz. Nem áll jól. Valami baj van e nadrággal, eme cipellővel. Csakhogy azt kell látnia, hogy a férfi is kitart, mit ne mondjunk, hűséges. Neki ez a kopott, rojtos nadrág kényelmes. Kellemes viselet. Jó benne lenni. A nőnek, aki sokszor a kényelmetlenség kötelezettségét is beszámítja a harmónia velejárói közé, ezek nem mérvadó érvek. Erősebb fogalmazásokkal él tehát. Ebben velem nem. Ebben oda nem. Ebben sehova sem. A férfi enged. Aztán másnap újfent a ronda, buggyos és kiállhatatlan nadrágban fényezi az életet. A nő emeli a hangját, vagy duzzog. Vidd el. Vidd vidékre, ne lás­sam. Tessék, a ház előtt gyűjtik a szeretetcsomagokat. Dobjuk be­le ezt a nadrágot, ezt a zakót. És ez már csaknem nyílt konfron­táció. A férfi enged. De persze nem viszi el vidékre a kinyúlt pu­lóverét, nem dobja ki, hanem rejti, rejtegeti. Ha nincs otthon a nő, fölveszi. Jár és kel benne, páváskodik, jól érzi magát. De ő is tudja, hogy ez kevés. Hogy le fog bukni. És valóban lebukik, és nincs több apelláta, és akkor együtt mennek el a sarki koldus­hoz, aki éppen alszik, és a szegény, félrészeg férfi mellé terítik le a nadrágot. A férfi könnyes szemekkel búcsúzkodik. Ám másnap a koldus megáll a munkába igyekvő nő előtt. Zavar­ban van. Nejlonszatyor leng a kezében. Ne haragudjon, nagyságos asszony, dünnyögi, de ezt a pantallót még a drága koldus feleségem se engedi. És visszaadja a nadrágot, amitől, csak mint egy férfi ügyetlenségétől, soha, de soha a közös életben nem lehet megszabadulni. M°20-70 engedménnyel, a teljes árukészletre! július 22-24-lg. Alföldi Divatház Szeged, Tisza Lajos krt. 51. www.llvrllo.liu Livello Divathá Iio hu Szeged, Passage sor • Jókai u. 7 Bizalmasan SZERKESZTI SZABÓ CSILLA Gotthold Ephraim Lessing: Még a leglassúbb is, ha célját nem téveszti szem elől, szaporábban halad, mint az, aki céltalan bolyong. Váltani keli, ha muszáj Elmúlt az az idő, amikor dicsőség volt egy munkahelyen lehúzni 30-40 évet, és illúzió lenne bebetonozott munkahelyekről beszélni. Sőt: sok esetben muszáj észrevenni, ha munkakörünk, tevékenységünk változott, mert ilyenkor ­akarjuk vagy sem - nekünk is változni, tanulni, olykor a munkahelyben is váltani kell. MUNKA ÉS CSALÁD HARCSÁS JUDIT PEARL SYDENSTRIC­KER BUCK A MUNKÁRÓL: 99 A titok, ho­gyan leljünk örömet mun­kánkban, egyetlen szó­ban rejlik: ki­válóság. Ha az ember tudja, hogyan csi­náljon vala­mit igazán jól, máris örömét leli benne. Fliszárné Kollár Vera férjével együtt öt gyermeket nevel, gyógyszertári asszisztensként dolgozott sérült gyermeke, Arnold születéséig. Mivel szóba került egy bentlakásos intéz­mény is a kisfiával kapcsolatban, Vera beiratkozott egy gyermekfel­ügyelői OKJ-s képzésre. „Több mindenre voltam kíváncsi, rájöttem, mennyi mindent nem tu­dok. Egyre mélyebbre ástam magam a tanulmányokban, ezért is jelentkez­tem az Apáczai-kar szociálpedagógu­si és művelődésszervezői szakára." ÚJ CÉLOKKAL, FANTÁZIÁVAL Vera a végzettségével azonban egy percig nem dolgozott, mert újabb két gyermeknek adott életet, a gyes letelte után viszont nem talált állást. Játszó­házat nyitott, ami a válság beköszöntéig sikerrel üzemelt. Ám idővel ő is megérezte, egyre ke­vesebben jönnek, fogynak a gyerekek. Némi di­lemma után újra csak váltott. Volt ho­va. A lehetőség pár száz méterre volt tőle, mert a legnagyobb mázlijára a szomszédos üzletközpont gyógyszer­tárában kapott munkát. Most gyógy­szertári szakasszisztensként dolgozik és néhanapján visszavágyik a gyere­Gimnazista korú gyerekeim voltak, a férjem is tanított, egyszóval a döntés cseppet sem volt könnyű. Az első nél­külem tartott évnyitót - bevallom ­végigsírtam, de vigasztalt, hogy nem szakadt meg teljesen a kapcsolatom a volt tanítványaimmal. Rájöttem: itt a piacon az emberekkel való kapcsolat Rek közé Civil jj Egy jó időben meghozott váltással nem csupán magunknak és környezetünknek te­hetnek aktuálisan jót, de sok esetben új Vera öt gyerme- irányt is vehet az életünk új célokkal, álmok ke meiiett a ci- amelyeket mi váltunk valóra. vilseget is foly­tatná. egyesületének működése szü netel, ám lehe tőség szerint „Az üzlet és a pénz nem határoz­hatja meg az életünket, de mindig hit­tem, hogy bizonyos dolgokba bele tu­dok tanulni és megteremtem azt, ami­re a családomnak szüksége van. Csak sajnálni tudom, akik nem merik meg­lépni ugyanezt." „MINDIG VONZOTT A PIAC" Kovácsné Andrássy Krisztina magyart és éneket tanított, s bár ezer szállal kötődött a gyerekekhez, 15 évvel ez­előtt mégis eldöntötte: vált, mégpedig a kereskedelemre, mivel abba az év eleji tankönyvezéssel, füzetárulással már némiképp belekóstolt. Az üzlet sok éve sikerrel beindult, s bár a mostani válságot a családi vállalko­zás is megérzi, Kriszti úgy van vele, ha döntenie kellene, ma sem tenne másként. „Vidékre jártam tanítani, az anyagi dolgok miatt a je­lenlegi munkámat csak má­sodállásban csi­náltam, s a kettő együtt a gyerekek mellett nem ment. is rendkívüli, beszélgetünk, egyszerű­en jól érzem magam." Kriszti nem titkolja, ha ezt abba kéne hagynia, simán visszamenne tanítani, egyszóval újra váltana. VALÓRA VÁLT ÁLMOK Váltani, a döntésig eljutni persze nem könnyű. Az életpálya-tanács­adók egybecsengő véleménye szerint a többség fél mindettől, ráadásul rosszul „adják elő" magukat a pályá­zók. A gyenge önértékelés vagy utób­bi teljes hiánya frusztrációhoz vezet, ami esetlen fellépést, gyenge, szak­szerűtlen pályázati anyagokat ered­ményez. A betanult szövegekkel ugyanis pont az ellenkező hatást érik el a jelöltek: nem lesznek hitelesek, de a figyelmet sem tudják magukra felhívni, a sablonok ugyanis elfedik a valós személyiséget, az értékeket. Pe­dig egy jó időben meghozott váltás­sal nem csupán magunknak és kör­nyezetünknek tehetnek aktuálisan jót, de sok esetben új irányt is vehet az életünk új célokkal, álmokkal, amelyeket mi váltunk valóra. (Képeink illusztrációk) 2010. JÚLIUS 22., CSÜTÖRTÖK AZ IGAZI SZEMPILLA Ruhák, nők, férfiak TÁRCA DARVASI LÁSZLÓ Az évszázad kihívása „Iszonyú sebességű a világ változása. Tudomásul kell vennünk, hogy a tudásunk 2-3 évente elavul, ehhez al­kalmazkodnunk kell, ami élethosszig tartó tanulással együtt jár - vélekedett Benczéné Tímár Irén pszicholó­gus. - A folyamatos változás krízisekkel jár együtt, amelyet meg kell oldanunk, ez viszont - az átmeneti negatívumokkal együtt - színesebbé, komplexebbé teszi a személyiségün­ket. Ha így fogjuk fel, egyszerűbbnek, megoldhatóbbnak látszik egy-egy élethelyzet, amiből minden alkalommal mi is tanulunk." 30% kedvezmény yi^Triumpht BÁMULATOS AJÁNLAT! 30% KEDVEZMÉNY MINDEN 2010. TAVASZI. NYÁRI TRIUMPH FEHÉRNEMŰRE ÉS FÜRDŐRUHÁRA! Ü SZEGED, KÁRÁSZ U. 9. i AZ AKCIÓ 2010 JÚLIUS 15-TÖLA KÉSZLET ERÍJJIG !APT

Next

/
Thumbnails
Contents